Egy vörös hajú nő cellájában ült. Arcán mutatkoztak a kínzások, a fájdalmak és a bánat. Az elmúlt három hét borzalmas volt számára. Alig evett, így nagyon lesoványodott. Még sem a külső változások voltak a fő gondjai. Inkább a belső problémák.

Lelkében óriási harcot vívtak érzései, és gondolatai is cikáztak. A cikázásról pedig a cikesz jutott eszébe… Pontosabban egy férfi… Akit annyira szeretett, és most veszélyben van, miatta.

A hetek múlásával átértékelte életét, és már bánta, hogy nem Vele töltötte minden percét. Rájött, hogy nagyon szereti, és ha visszahajthatná az időt iskolás éveikre, minden randira igent mondana… de nem teheti, és ez dühítette a legjobban. Nem lehet újra vele, és nem bújhat az ölébe, ahol minden bajtól óvva lenne. Meghallgatná minden baját, és kisírhatná magát a vállán.

Egy könnycsepp legördült arcán, és mielőtt még letörölhette volna, egy hosszú fekete taláros férfi lépett be, és karon ragadta.
- Nagyúr vár téged! Szedd a lábad! Ne keljen egy kis sárvérűt cipelni…
A lány nem szólt, csak meggyorsította a tempót, de a karja már sajgott, mivel a halálfaló egyre jobban szorította.
- Nem venné le rólam a mocskos kezét? – ordította neki, mikor már nem érezte karját.

Észre sem vette, hogy odaértek.
- Á, Evans! Látom, összebarátkoztál az új halálfalónkkal – szólt egy hideg hang, amihez egy jeges kisugárzással párosult egy test: Voldemort volt az.

Lily nem válaszolt, inkább szétnézett.

Egy barlangban voltak. Tekintetével végigjárta a „termet”, de csak köveket látott. Nem talált egy kijáratot sem. A felette lévő kövekről csöpögött rá a víz, de nem igazán akart tudomást venni róluk. Ahogy a többi halálfalóról sem.
- Mit akar tőlem? – szegezte neki a kérdést.
- Amit már három hete.
- Hm… Nem emlékszem – feszítette a húrt.
- Jaj, Evans. Ne szórakozz. Hiába minden ellenállás. Vagy ma állsz a halálfalóimhoz, vagy soha!
- SOHA!
- Nos, akkor lenne egy kis ajánlatom…

Lily köpött egyet, és teljesen kikelt magából. A három hete ki nem törő fájdalmak, minden kikívánkozott, és csak úgy özönlöttek a sérelmek.
- NEM ÉRDEKEL A MOCSKOS AJÁNLATA! SEMMIVEL NEM VEHET RÁ! Elegem van már magából, meg a tetves kis játékaiból! Hagyjon már békén engem, és…
- ÉS? És a drága szerelmedet?

Lily teljesen legyökerezett. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha Jamesnek valami baja történik… Istenem, miért?! Letérdelt, és egy könnycsepp szaladt ki szemeiből. Elege volt már ebből a balsorsból, abból, hogy ez az átokfajzat nem hagyja békén. És abból, hogy az élete egy rakás szerencsétlenség… Gyűlölte az egész világot azért, mert neki minden balul sül el, és hogy amire szüksége van, az elvész.

Voldemort nézte a nőt, de egyáltalán nem tudta átérezni fájdalmát, hisz neki semmilyen érzése nincs, és nem is kell…
- Kezdem unni ezt… Szóval, Evans. Azért hívattalak ide újra, hogy tárgyaljunk. Beállsz halálfalónak, és életben maradsz te is, és ő is.

Azzal csettintett egyet és odalöktek egy férfit. Kócos haja szemébe hullott, és összegörnyedve feküdt a földön.
- James! – odaszaladt a férfihoz, és ölébe húzta. De nem mozdult.
- MIT MŰVELT VELE?! – Szemeiből szikrázott a düh, s legszívesebben nekirohant volna Voldemortnak, és a puszta kezével ölte volna meg.
- Én? Én semmit… De tudod mit, kettesben lehetsz vele, egy napig… 24 órád van, hogy végiggondold ajánlatom… Vigyétek! – adta ki a parancsot, és diadalmasan mosolygott.

*

Lilyt visszavitték cellájába, és Jamest is odavonszolták. Belökte két halálfaló a férfit, és az egyik vihogásba tört ki.
- Szegény, pici Potti! Most meg fog halni… aztán pedig te jössz, te kis sárvérű! Megfizetsz mindenért!

Lily felnézett a nőre, és felismerte… Bellatrix Lestrange volt az. De nem válaszolt, inkább megvárta, míg elmennek, és Jamest ugyanúgy ölébe húzta, mint az előző helyiségben.
- Jaj, James! Annyira sajnálom! Tudom, hogy miattam vagy ilyen állapotban. Szeretlek!

Könnyeit visszatartotta, és nézte a férfit. Nem akarta elengedni, és azt kívánta, bárcsak James túlélné, és ő meghalna. Vagy inkább mindketten túlélnék, és végre boldogok lennének.

Több óra is eltelt, ő pedig egy centit nem mozdult. Simogatta a fiú arcát, és többször is kiéhezve nézte ajkát.

James hirtelen megrázkódott, Lily pedig odakapta tekintetét.
- Lily…
- Csss… Pihenned kell – nyugtatta lágy hangon, James pedig kinyitotta szemeit, és elmosolyodott.
- Hallottam, mikor mondtál valamit… egy szót…
Lily viszonozta a mosolyt, és egy puszit adott a férfi arcára.
- Ne haragudj! – mondta Lily, és újra szipogni kezdett.
- Miért kellene haragudnom? Soha nem tudtam rád haragudni – válaszolt James, de még mindig nehézkesen beszélt. Megpróbált felülni (kisebb-nagyobb sikerrel), és átölelte a vörös hajú boszorkányt.
- Én is szeretlek. Mióta az ötödiket elkezdtük. És senki más iránt nem éreztem még így. Sajnálom, hogy annyiszor megbántottalak, és hogy így fog véget érni az életem…
Lily meglepetten nézett Jamesre, és ijedten megkérdezte:
- Miről beszélsz? – És abban a pillanatban leesett neki… – Jaj, tudom. Csak nem gondolod, hogy kockáztatom az életed?
- De…
- Semmi de! Meghalok, te pedig elmenekülsz valahogy!
- De ha megöl téged, akkor én nem akarok tovább élni!
- Ugyan már! Még annyi nő van a világon…
- De még egy ilyen, mint te, nincs.

Lily mosolyra húzta száját, de legszívesebben sírt volna. Meggyötörten nézte a férfit, akire már hetek óta vágyódik, akiért mindent megtenne, akit annyira szeret, és akit nem akar elveszíteni.
- Mi a baj? – kérdezte James, mikor szerelme smaragdzöld szemeiben meglátta a bánatot és a csalódottságot.
- Nem érdekes… Tudod, annyi mindent szerettem volna mondani neked, és most már nem tehetem…
- Figyelj! Nem lesz semmi baj! Míg ki nem lehelem lelkem, addig harcolok érted…