Szereső
Író: Betty
Tartalom: A Szeretők Keresője újság főszerkesztője, Kate White éjjel-nappal dolgozik az asztala mögött. Az ő munkája halaszthatatlan, ugyanis a mennyben van az állása, a kliensek pedig a mennybe érkező elhunytak. Az élet megy tovább a "való élet" után is, és mindenki látja, hogy túlhajszolja magát, hogy ezzel is jóvátehesse minden bűnét – továbbá elterelje gondolatait Sirius Blackről.
Újabb csatolmány a JPM-sorozathoz, vagy leginkább a Rólad álmodomhoz
Szereplők: Kate White, Lily és James Potter, Sirius Black + saját szereplők
Szerzői megjegyzés: Minden jog Rowlingé - kivéve a helyszín, illetve a saját szereplők [Kate White, Amy, John és Thomas]
Ajánlva Sophie-nak és Vickynek
~*~
- Kate, figyelj!
Amy mosolyogva lépett az aranyszínű kapuhoz, és egy pillanat alatt kinyitotta. Az emberek ködös szemmel haladtak át rajta, és remegő kézzel karoltak bele a feléjük haladó fiatal sereg kinyújtott jobbjába.
Az egyik idős hölgy épp Kate White karjába kapaszkodott, aki nyugodt mosollyal kezdte magyarázni a helyzetet.
- Asszonyom, maga a mennyekbe van, és szeretném, ha most elkísérne engem, hogy megtalálhassa a szeretteit – magyarázta, mikor egyszer csak megjelent egy kisebb ház, ahova beléptek, a nő pedig bólintott és igyekezett lépést tartani az elragadó kisasszonnyal.
- Jöjjön, kérem, nincs mitől félnie – mosolyodott el, és a nő egy pillanat alatt úgy érezte, hogy visszatért az életbe. – Egy kis adminisztráció következik most. Töltse ezt ki.
A nő hozzáfogott, mikor az ajtóban egy feketehajú, zöld szemű lány jelent meg, kezében pedig egy újságot tartott.
- Itt a tegnapi szám, és itt a lista, hogy ki ismerte fel a napokban a tegnap elhunyt szeretettjét – nyomta Kate kezébe az említett újságot.
- Na de, Amy! Hogy mondhatsz ilyet? – tetetett felháborodást. – Ez az egész azért van, hogy mindenki megtalálja azokat, akikkel együtt töltötte az életét egykor, és akiket szeretett. És szépen beszélj róluk, különben megjárod! – rázta meg fenyegetően az ujját Kate.
- Igenis, asszonyom – húzta ki magát. – Tudod, Kate… - folytatta -, azt szeretem igazán benned, hogy szívből-lélekből végzed ezt a munkát. Ha te nem lennél – tette még hozzá amolyan bizalmaskodó arccal -, sokan nem találták volna meg a rég nem látott ismerőseiket.
- Valaki más biztosan kitalálta volna – vonta meg egyszerűen a vállát Kate, de azért jól esett neki a megjegyzés, amit naponta hallott azoktól, akik besegítettek neki önkéntesen.
- Nem is tudom, mi lett volna, ha tizenhét éve nem jelensz meg…
- Ugyan, Amy! Ne dramatizálj! Mrs. Harrington még azt hiszi, hogy tele van ilyen hazudozókkal a menny.
- Jaj, kedveském, amennyit hallottam ebből a beszélgetésből, én abból azt gondolom, hogy igaza van – nyújtotta Mrs. Harrington Kate felé az űrlapot, melyet a lány gyorsan végignézett, és bólintott.
- Szörnyűek a maiak – sóhajtott, és leült az asztalhoz, hogy nekikezdjen a másnapi Szeretők Keresője számának, vagy ahogy az utóbbi időkben emlegették, a Szeresőnek.
Mrs. Harringtont elvezette két fiatal fiú, miközben jöttek az újabb és újabb „elhunytak”, majd egyszer csak megkopogtatták a szorgosan író lány vállát, és mikor Kate felkapta a fejét, Lilyt pillantotta meg.
- Te még most is itt tevékenykedsz? – kérdezte Lily, és ahogy megpillantotta a papírhalmazt, már tudta, hogy lassan a vége felé járt a barátnője. Az elmúlt évek során megtanulta, mennyi egy napi teljesítménye Kate-nek, de bele se mert gondolni, hogy mennyi lenne mindez, ha valaki összevetné.
Lily feszülten olvasta végig a listát a ma érkezettekről, ahogy minden nap tette, mióta itt voltak. Harry Potter nevét kereste, de szerencsére sohasem találta, és egyszer sem kívánta, hogy találkozzanak. Sokkal inkább örült annak, hogy a fia a való életben van, és túlélte azt, amit James és ő nem.
Kate ismerte már a naponta ismétlődő procedúrákat, és sosem kérdőjelezte meg azt, amit Lily csinált. Ő is böngészte a listát, és sokszor átfutott a fején, hogy milyen lehet Lily fia, de csak James arca rémlett fel előtte, ugyanis Lily váltig állította, hogy kiköpött James.
Kate még elrendezte a papírokat, aztán egy John nevű kisfiú kezébe nyomta, hogy vigye el Thomashoz, aki pár órán belül összeállítsa az újságot, és hamarosan olvashatják az itteniek.
Thomas egy néger fiú volt, aki még az 1930-as években került fel, és azóta mindig is próbált valamilyen különös segítséget nyújtani a fentieknek. De mióta Kate White megjelent, Thomasnak a legnagyobb próbatétele az volt, hogy rábeszélje Kate-et egyetlen randira. Azonban Kate váltig állította, hogy ő nem teheti. Thomas tudott Siriusról, de időpocsékolásnak vélte Kate „szűzi életét”, amire a lány általában azt mondta, hogy úgyis a mennyben vannak.
- Az Úrtól egy karnyújtásnyira mégsem követhetünk el semmiféle bűnt – hajtogatta Kate, akárhányszor csak Thomas felhozta a randit.
James sokszor cseszegette is, hogy apácának kellett volna mennie, és mondta Kate-nek, hogy lelkiismeret furdalás nélkül csinálhatna akármit, mivel Sirius úgysem bánná. Kate tisztában volt azzal, hogy Sirius nőről nőre jár, de tudta, hogy a férfi szíve örökre az övé marad… Történjék bármi.
*
Teltek a napok, az újságok gyarapodtak, az emberek pedig – hála Kate-nek -, rátaláltak rég nem látott szeretteikre. A szorgos Kate éjjel-nappal ott görnyedt az asztal felett, és írogatta a listát, mikor James kopogott be az ajtón.
- Szevasz, kislány.
- Fogd vissza magad, James – nyújtotta a férfira a nyelvét, aki felnevetett egy pillanatra, és leült a szemközti széket. - Mit szeretnél? – könyökölt az asztalra Kate unott arccal, de azért szeme pajkosan csillogott.
- Honnan a piszkos francból ismersz ennyire? – nézett fel csibészes mosollyal.
- Nos, lássuk csak… - töprengett. – Hány éve is? Nyolc meg tizenhét… Huszonöt éve ismerlek, és erre ilyet kérdezel? – tetetett felháborodást Kate. – Szóval?
- Miért nem veszel ki egy kis szabadságot?
- SZABADSÁGOT? Miről beszélsz?! – kerekedett el a szeme. – A halottak nem vesznek ki szabadságot, és mindennap jönnek és jönnek és jönnek. Megőrültél?
- Amy és Thomas is tudná tartani a frontot. Sőt… annyian vannak még mások, akik tudnának neked segíteni!
- Nem lehet, James. Ez a munkám… ez köt le. Mi mást csinálhatnék, hm?
- Talán pihenhetnél. Lilyvel arra jutottunk, hogy…
- Ti csak ne jussatok semmire Lilyvel! Szépen etyepetyéljetek a házatokban, és foglalkozzatok egymással, NE velem, okés? – fortyant fel Kate.
- Jól van, nyugalom. Mi jót akarunk – vonta meg a vállát James, Kate pedig felállt, és kinézett az ablakon az ott sétáló emberekre.
- Tudom, James, de most még nem jött el az időm. Most ezt kell tennem, érzem! És egyszer majd meglesz a gyümölcse…
James bólintott, aztán egy lemondó sóhajjal otthagyta a gondolataiba merülő lányt.
*
- Kate! – kiáltott fel Amy újra a megszokott menetrendben, mire a fiatalok a helyükre álltak, Amy pedig kinyitotta a kaput, és özönleni kezdtek az emberek.
Egy fiatal, ijedt lányka csimpaszkodott Kate karjaiba, mikor James jelent meg mellette, és átvette tőle a lányt.
- Te meg mit csinálsz?!
- Neked más fog jutni – felelte James mindentudó mosollyal és a kapu felé bökött a fejével, ahol egy vállig érő, feketehajú férfi lépett be, arca kissé meggyötört, de azért csodálkozó volt.
- Édes istenem – suttogta Kate, és akkor gondolkodás nélkül futott a tizenhét éve nem látott férfi felé, akit szíve mélyén sohasem felejtett el…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
