Jaj, Lily!
Író: Betty
Tartalom: Egy temető jelenet egy leukémiából kigyógyult lány főszerepében.
Korhatár: nincs
Szereplő: natty saját szereplője, Rini
Megjegyzés: natty Lily Evans trilógiájából ismert Rinivel lehet megérteni a történetet, de aki nem olvasta - az pótolja be ezt a hiányosságát (www.gportal.hu/lightland) -, az is megértheti... :)
~*~
Egy fekete taláros alak suhant végig Godric’s Hollow utcáján. Az erősödő szél néha-néha megcsapta arcát, ezzel sikeresen lefújta csuklyáját. Kezében feltűnt egy virág. Fekete rózsa. A gyász csak úgy virított a virágból. A nő görcsösen szorította a kezében tartott növényt, így a tüskék, amiket nem távolított el, belevésődtek markába.
Balra fordult az egyik mellékutcánál, és sietve végigment rajta. A végén jobbra kanyarodott, és rálelt a keresett úticélra - ugyanis a temetőhöz jutott.
Belépett a nagy vaskapun, és kutatni kezdett a sírok között. A megérzésére hallgatott, és ment, amerre a szomorú szíve vitte. Végigsimított gömbölyödő hasán, hogy megnyugtassa a pici gyermeket. Ekkor vett észre egy fekete sírkövet, azután odalépett. Pálcájával lendített egyet, hogy a gaz, ami benőtte a sírt, eltűnjön, így el tudta olvasni a vésett feliratot.
Lily(Evans)Potter és James Potter
(1958-1981)
Gyomra lüktetni kezdett, és lehajtotta fejét. Pár percig csukott szemmel búcsúzott régi barátaitól, és mikor nem bírta már magában tartani, suttogva kezdett újra neki:
- Drága Lily! Nem is tudom, mit mondjak neked. Igazából, csak azzal vagyok tisztában, hogy nagyon hiányzol. Annyi erőt adtál nekem, mikor diákok voltunk, és mindig nagyszerű tanácsokkal láttál el. De én sosem hálálhattam meg... Megtehettem volna, de nem tudtam, hogyan. És most már nem is fogom…
Eszembe jutottak az emlékek, mikor nyaggattál, hogy összejöjjek Remusszal, és mindketten megmakacsoltuk magunkat. – Keserű mosoly jelent meg arcán, és fájdalmasan folytatta: - Mikor Rol és Madison esküvőjén elmondtam, hogy nem fogok sokáig élni a betegség miatt. Amiből sikerült kigyógyulnom. És most itt állok, és mondhatom azt, hogy tovább éltem, mint te. Meg sem érdemlem ezt! – Szomorú könnycsepp csordult végig arcán, majd lehullott állán egyenesen a rózsára. – Nagyszerű ember voltál. Hihetetlen, hogy pont titeket támadott meg Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén. Jaj, Lily! Mit tennél, ha most itt lennél? Mit mondanál? „Semmi baj, Rini. Az élet megy tovább…” – utánozta bölcsen. – De nem megy! Annyira, de annyira jó lenne, ha itt lennétek velem! Te, Becca, Verity… de főként Te. Olyan jól esne, ha megnyugtatnál. Az élet nem élet nélküled, Lily! Mi lesz azzal a sok tanítással, amiket te átadtál nekünk? A sok szeretettel, amiből minden embernek jutott? Egyáltalán mi lesz a társadalommal nélküled?! Jaj, Lily! Nem tudom felfogni, hogy nem vagy többé… Pedig látom, hogy a sírkövön a neveteket írja, de nem történhetett meg…! Nem!
Miért Lily, mondd, miért?! – vett egy mély levegőt, majd letette a rózsát. Könnyei irgalmatlanul folytak végig arcán.
Mikor felállt, valaki óvatosan átölelte hátulról. Felismerte az erős karokat, és jólesően hozzábújt az illetőhöz.
- Ne sírj, Rini! – súgta halkan, miközben leheletével cirógatta az ifjú nő nyakát. Kezét viszont a hasán nyugtatta.
- Képtelen vagyok visszatartani a könnyeket, pedig erős vagyok! Én nem értem ezt, Remus…! Miért épp őket…?
- Nem tudom, drágám, sajnos, nem tudom…
~VÉLEMÉNY~
|