Változik az idő, változnak az emberek is...

Író: Betty
Tartalom: Neville is kezd változni, és életébe beköszönt a szerelem. És a Neville rajongókat kérem, hogy ne támadjanak... :) VÉLEMÉNYT!
Korhatár: 12 + halál
Kihívásra készült, aminek a következő kritériumai voltak: A Harry Potterben szereplő karaktereket állítsd vicces/morbid/tragikus/képtelen helyzetbe. Bármilyen műfajban írhatod (dráma, komédia, tragédia, vers, stb), de ezzel a mondattal kezdődjön: "Neville mögött becsukódott a szobaajtó. A hirtelen jött sötétben először nem látott semmit, de amikor pálcájával fényt varázsolt a helyiségbe, és körülnézett, szeme nagyra tágult ijedtségében. Felsikoltott." 
Megjegyzés: Legeslegelső próbálkozásom volt, körülbelül két éve. Úgy nézzétek!!!! :D Annyi a különbség, hogy a helyesírást javítottam itt.

~*~

Neville mögött becsukódott a szobaajtó. A hirtelen jött sötétben először nem látott semmit, de amikor pálcájával fényt varázsolt a helyiségbe, és körülnézett, szeme nagyra tágult ijedtségében. Felsikoltott.
Egy ajtó volt ott, amin vérrel írott szó villant fel: halál. Kinyitotta, de ő sem értette, miért, csak valami azt súgta… Sírokat pillantott meg…szíve odahúzta az egyikhez és elolvasta a szöveget:

Alice és Frank Longbottom

Nem tudta továbbolvasni, letérdelt a kőoszlop elé, és eleredtek a könnyei.

Ez lehetetlen. Tegnap voltam a Szent Mungóban…Ott voltak! – gondolta.
- A szüleidnek meg kellett már halniuk! - szólt egy hang, ami ismerősnek csengett.

Reflexszerűen megfordult és Voldemort állt előtte, a háttérben pedig négy halálfaló. Verejtékezni kezdett, nem tudta, mit tegyen…
- A szüleim NEM haltak meg! Az nem lehet! – ordította kétségbeesetten.
- De igen! Bella elvégezte! Igaz?
A megemlített meghajolt és vigyorogva bólintott.
- NEM! TUDOM, HOGY NEM HALTAK MEG! – Neville már teljesen kikelt magából.
- Most már lényegtelen - szólt mosolyogva a Nagyúr. - Nem azért jöttem, hogy ezekről, a jelentéktelen emberekről beszéljek.

A fiú összeráncolta szemöldökét, és kibukott belőle egy kérdés:
- Akkor meg minek?!
- Miattad.
- Miattam?! – ámult el.
- Igen. Egy egyességet akarok veled kötni.
- Én viszont nem.

Hirtelen egy pálcát szegezett Voldemort Neville torkához.
- Óóó, dehogyisnem akarsz!
- DE NEM!
- HALLGASS! Mit szólsz ehhez?
Ekkor egy vörös hajú lányt löktek elé…
- Ginny… - Odaszaladt hozzá, és átkarolta. – MEGÖLTE?!
- Még nem.
- Mit akar?!
- Azt, hogy hozd el a Kiválasztottat nekem, és Weasley kisasszony pedig élni fog…
- Nem… Harry ugyanúgy szereti Ginnyt, mint én!
- Lehet, de akkor a tiéd lehet, és már nem fog egy kis senki közétek állni.
- HARRY NEM SENKI! Ő győzte le MAGÁT!
- Amint látod, visszatértem, és megölöm! Megszenved mindenért, és ha te most nem segítesz, akkor meghalsz, mint a szüleid!
- Ők nem haltak meg! És én sem fogok!
Ekkor egy hatalmas csattanás hallatszott, a halálfalók elájultak, és egy szemüveges fiú jelent meg, oldalán négy ismerős arccal - Mordon, Remus, Tonks és Ron.
- Ááá, Potter! Épp rólad csevegtünk!
- Hagyja ki a játékaiból Ginnyt és Neville-t is! Ez kettőnkre tartozik!
- Hmm… csakugyan?
Harry szúrós pillantást vetett Neville-re, aki még mindig Ginnyt ölelgette.
- Potter, a féltékenységedet tartsd máskorra! Vagy tudod mit? Imperio!
Neville-re szegezte pálcáját, erre a fiú keze végigsiklott Ginny testén, ajkát pedig a lány ajkához érintette. Nem is állt igazán ellen… Ekkor Harry kiütötte Voldemort kezéből a pálcát, és az átok félbeszakadt.
- Lám-lám, a Kiválasztott nem tudja elviselni, ha a lotyóját más érinti?
- GINNY NEM LOTYÓ! - kiáltott Ron, aki eddig vészesen sápadt volt.
- Észre sem vettem a kíséretedet, Potter.

Voldemort suhintott egyet kezével, pálcája a markában termett és a hirtelen jött csapástól lefegyverezte a négy segédet.
- Nem rossz… Mordon, látom a korral vészesen halad. Cseréltesse ki a szemgolyóját – vigyorgott kajánul Ő, akit Nem Nevezünk Nevén. - De térjünk vissza Hozzád, Neville. Az előbb tettem egy ajánlatot, elfogadod?!
- NEM! SOHA!
- Ad… - kezdte volna, de megint ellandolt a pálcája. – POTTER! Hagyd abba a gyerekes játékaidat!

Harry szemében a harag tüze lángolt, és elkezdett közelíteni Voldemort felé. Pálcáját torkának szegezte, és a falhoz lökte. Tizenhét év haragja mind ki akart szabadulni belőle - szülei gyilkossága, Ginny kínzása és minden, amit ellene tett… Olyan düh fortyogott az ereiben, mint még soha.
Egy pukkanást hallott mögötte, de nem nézett hátra. Voldemort szemei elkerekedtek, és nagy nehezen kinyögött egy nevet:
- Per… Perselus!

Harry 90°-ot fordult a tengelye körül, de pálcáját még mindig az ellenfél torkához szegezte.
- Piton… - összeszorult a szíve, eszébe jutott Dumbledore gyilkossága, és az is, hogy az óta együtt elpusztították a horcruxokat… - Mit keres itt?
- Látom, elkél egy kis segítség! – vigyorgott.
- Perselus! Hű szolgám! Öld meg a fiút, és mindent megka…
- Hallgasson! – szakította félbe Piton, de meglepődött saját szavain.

A halálfalók kezdtek éledezni, de az újonnan érkezett jövevény egy ketrecet varázsolt, és bezárta a csuklyásokat. Kiengedte a Főnix Rendje négy tagját, és visszasietett Harryhez. Neville is felkelt.
- MEGÖLTE A SZÜLEIMET?! – szegezte neki a kérdést is és a pálcáját a torkának.
- N-nem… - nyögte ki Voldemort.
- Akkor élnek? - kérdezte Neville, hangjában pedig csengett a megkönnyebbülés.
- I-igen – dadogta.
- HOL VANNAK?
- A Szent Mungóban, most voltunk náluk - szólt közbe Tonks.
- Ez a sír csak trükk volt?!
- I-Igen…
Voldemort teljesen legyengült, hisz három pálca szegeződött neki, és még a háttérben négy van. Támadt egy ötlete. Benyúlt a zsebébe, és elővett egy aranyórát.
- Egy... Kettő… Három…
Mire Harryék észbe kaptak, ő már kitudja, hol volt. A zsupszkulcs elvitte…
- A FRANCBA! – ordította Harry.
- Jól van… úgyis visszajön, hisz Longbottom úrfitól kért valamit! – vágott közbe Mordon.
Minden szem a fiatal fekete hajú fiúra tévedt, aki elpirult és sápadtan meredt a sírra. A pár perc csönd után Harry odasietett szerelméhez, aki épp felkelt.
- Hol vagyok? - kérdezte kábultan.
- Cssss… Majd ha visszamegyünk az Odúba, mindent elmesélünk - nyugtatta Harry.
Mordon intett, a halálfalókat megkötözték, ezután mindenki kiment a teremből, kivéve Harry és Neville. A kócos, fekete hajú fiú megvizsgálta a sírokat és sápadtan kérdezte:
- Mik ezek?
- Nem tudom. De miért?
- Nézd! – mutatott egy sírra, melyen két ismerős név állt. Lily és James Potter.
- Te jó ég! Az én szüleim sírja is itt van, de ők nem haltak meg, csak trükk volt.
- Jól van. Hagyjuk. – De közbe a követ böngészte, amin szülei neve állt. – Mit kért tőled, Neville?
- Nem… Nem érdekes – dadogta a fiú.
Harry mélyen Neville szemébe nézett, és látta, hogy valami nincs rendben, de ráhagyta és intett neki, hogy menjenek.

Kimentek a friss levegőre, ahol várták már őket. Harry odaszaladt Ginnyhez, átölelte, és gyengéden megcsókolta. Ezt a jelenetet mosolyogva nézték végig, kivéve egy valaki volt szomorú: Neville. Szerette Ginnyt, már harmadikos koruk óta, de a szeplős lány nem vette észre. Vagyis vakon szerelmes volt a Kiválasztottba. Ez csengett Neville fejében…
Nem, akkor sem adom Tudjukki kezére… 
De a szerelmedet megkaphatod… 
De velem nem lesz boldog… 
Legalább megszabadulsz Pottertől…
- Neville! Gyere már! – szakította félbe a gondolkodását egy lágy, édes hang. Ginnyé.
- M-megyek!
Az Odúhoz hoppanáltak, Neville pedig elsietett szüleit megnézni, és nagy megkönnyebbülésére ott voltak. Leült szülei ágyához, de hirtelen becsapódott az ajtó, a függönyök összehúzták magukat. Nagyon sötét lett.
- Ki- ki van ott? – kérdezte és próbálta bátorítani magát.
- Azt hiszem, nem feleltél a kérdésemre, vagyis kérésemre! – lépett elő a sarokból egy sötét alak, maga Voldemort.
- Már megint maga?! Tűnjön már el!
- Majd, ha megkapom, amit akarok! - vágott vissza amaz. – Tudom, hogy mit gondolsz, és azt is, hogy milyen kínok közt mész át, mikor Ginnyt látod. De változtathatsz ezen!
- NEM! NEM ÉRDEKEL!
- Ifjú úrfi, itt betegek vannak. Halkabban – mondta gúnyosan.
Neville összevont a szemöldökét és gondolkozott. Észre sem vette, hogy Voldemort a gondolataiba lát. És ha beadnám a derekam, megkapom Ginnyt? De Harry a barátom! NEM, NEM tehetem ezt… Szeretem Ginnyt…
- Ez az, Neville! Hangosan is mondhatod, amit gondolsz, mivel végig mindent hallottam…
Neville nem szólt semmit, csak nézte szüleit, és sóhajtott egyet.
- Tudod mit? Kapsz huszonnégy óra lehetőséget, és holnap találkozunk. Ne feledd, figyellek! – Mikor befejezte mondatát el is tűnt, újra világosság lett, mintha nem is történt volna semmi.
- Édes Istenem! MIÉRT?!
Legszívesebben üvöltött volna, de lassan felállt. Kilépett a kórházból és hazafelé ballagott zsebre tett kézzel. A nap már lenyugodott, és hűvös szél cirógatta meg orcáját. Eszébe jutott Ginny. Mikor a klubhelyiségben az ő arcát simogatta így meg, és úgy érezte, hogy ez a szél felőle jött. Lépéseit felgyorsította, már majdnem futott. Befordult egy sarkon, szétnézett, leellenőrizte pálcáját és hoppanált. Egyenesen az Odúhoz.
Már kilenc óra is elmúlt, és benézett a házba. Egy párt pillantott meg, akik szenvedélyesen csókolóztak.

- Dögölj meg, Potter! – morogta, és tovább nézte őket. Senki nem volt ott rajtuk kívül. Beszélgetésüket hallgatta egy ideig, és egy mondat ütötte meg a fülét - Bella már megint megszökött…
Döbbenettől hátrálni kezdett, véletlen fellökött egy ládát, és hangos csörömpölést hallatott.
- Mi volt ez? – hallatszott bentről egy női hang szájából.
- Maradj itt, megnézem! - szólt Harry.
Felkelt gyorsan, és kilopózott, amikor valaki Stuport kiáltott rá, és összeesett.
- Harry…! – ordította Ginny, és rohant ki hozzá, de már késő volt.
Neville megfogta Harry kezét és elhoppanált vele. Nem tudta, miért, de az az érzése támadt, hogy a Roxforthoz kell vinnie. A Tiltott Rengeteg mellett voltak, és Neville nagy meghökkenésére fekete csuklyás alakok jelentek meg az erdőből kijövet.
- Tudtam, hogy így fogsz dönteni! – lépett hozzá a Sötét Nagyúr, amikor Harry kezdett eszmélni.
- Ho-hol vagyok? - kérdezte döbbenten, és a homlokához kapott, mert megsajdult a sebhelye. Megigazította szemüvegét és nagy nehezen feltápászkodott.
- Isten hozott, Kiválasztott! – Ezt olyan gúnnyal ejtette ki Neville, mint még soha.
Harrynek leesett az álla, és kinyögte:
- Ne…Neville?! De hát…miért?

Két halálfaló lefogta Harryt, aki még mindig el volt kábulva.
- Bella, hozd ide a másik foglyunkat!
Lestrange előrángatta Ginnyt, és egy vihogást hallattatott.
- GINNY! – ordította kórusba Neville és Harry.
- Parancsolj, Neville! Tartom szavam, és az egyesség értelmében, tiéd a kis Weasley, enyém pedig Potter.
- De hát Neville! Hogy tehetted ezt velünk?! – kiáltotta Ginny.
A fiú lesütötte a szemét, de helyette Voldemort válaszolt:
- Miattad. Ez a fiú sze-ret! – Gúnyosan szótagolta az utóbbi szavat.
- De ezt megbeszéltük… én Harryt szeretem! – szaladt ki Ginny szájából, és sírva fakadt.
- S-sajnálom!
Voldemort vigyorogva figyelte a drámai helyzetet, és ki is használta.
- Nos, Potter, most végignézed, amint az egyik legjobb barátod elveszi tőled szerelmed, te pedig meghalsz.
Harry könnyes szemekkel Ginnyre nézett, aki oda akart szaladni hozzá, de Neville elkapta karját.
- Hagyjál, te szemétláda! – üvöltötte a lány, és pofonvágta.
- De, de Ginny!
- NEM ÉRDEKELSZ! - Kiszabadította magát és odaszaladt Harryhez, aki már a földön feküdt a fejfájástól.
- Szeretlek… - súgta Harry.
- Én is! – Ginny magához ölelte a fiút, Voldemort szemébe nézett, és folytatta: - Ha őt megöli, akkor engem is meg kell ölnie!
- Hát nekem mindegy… Eggyel több, vagy kevesebb! – mondta könnyedén a Nagyúr.
- Megígérte, hogy nem bántja – vágott közbe Neville.
- Forgasd csak vissza a fejedben az időt, Neville! Nem is egyeztünk meg… én elmentem és azt mondtam, hogy kapsz huszonnégy órát, hogy végiggondold, mit teszel! Otthagytalak, és pár órára rá, te már el is mentél érte – itt Harry-re mutatott -, ahogy ÉN előre sejtettem. Túl kiszámítható vagy!
- Oh, tényleg?! Adava Kedavra! – kiáltotta.
Egy kis zöld szikra durrant ki pálcájából, de Voldemort lépett egyet balra, és Bella felvisított.
- Ez neked gyilkos átok?! – kiáltotta Bellatrix. - Adava Kedavra!
Neville-t mellkason találta a zöld fénycsóva, és elterült. Harryék kitágult szemmel nézték végig a jelenetet, de még mindig nagy fájdalma volt, amit szinte Ginny is átérzett.
- Most pedig ti jöttök – szólt Voldemort.
Harry és Ginny összefonódott és egymás fülébe súgtak egy utolsó szeretleket.
- És a jóslatot pedig valóra váltom. Senki nem győzhet le! Értitek?! SENKI! Adava Kedavra! – kiáltotta és pálcáját a párra szegezte.

Kirepült a pálcából a zöldesség, egyenesen Harryék felé tartva. Ők még szorosabban egymáshoz bújtak, és valami olyan történt, amire senki nem számított. Egy piros páncél eléjük állt, és visszapattant a gyilkos átok. Mindez szempillanatok alatt történt, és még levegőt venni sem volt ideje Voldemortnak. Most ő dőlt el úgy, mint az előbb Neville. Ginny elájult a meglepetéstől, Bella pedig felsikoltott és könnyes szemmel felemelte a Nagyúr fejét:
- Uram. Kelj fel!

Harry fejfájása elmúlt, és megkötözte a halálfalókat. A segítség épp megérkezett, Mordon és Remus személyében.
- Mi történt itt?
- Majd mindent elmesélünk – vigyorodott el az ifjabbik Potter.
- Neville… meghalt?
- Igen, és Voldemort is. A halálfalókat pedig megkötöztük.
- És Ginny? – mutatott a földön fekvő elájult lányra.
- Csak megijedt.
Harry odaszaladt a lányhoz, adott szájára egy puszit, és karjaiba vette. Kezdett újra magához térni.
- Harry, szeretlek… - mondta ki a lány.
- Én is, de maradj csendben. Látom, hogy legyengültél – mosolygott Harry.
- Most már vége? Mindennek? – kérdezte.
- Igen, drágám.
Odamentek a többiekhez, és két pukkanást is hallottak – az egyiket jobb felől, a másikat balról. Molly sietett először, aztán meg mindenki megdöbbenésére Piton.
- Jaj, Harry, kis drágám, jól vagy? – ölelte át Harryt, aztán pedig Ginnyt.
- Igen, köszönöm…
Piton Harryhez fordult, kezet ráztak és úgy tűnt, a régi sérelmek, és a gondterhelt arc is eltűnt.
- Gratulálok, Potter – szólt mosolyogva.
Harry nem válaszolt, csak a férfi szemébe nézett és örült, hogy végre mindennek vége…

~VÉLEMÉNY~