Legalább próbálj meg szeretni!

Író: Betty
Tartalom: A történet egy lányról szól, akit Sirius dobott. Tudom, ez így sablonos, de volt pár dolog, amit ki akartam írni magamból, és ezt csak egy Sirius-saját szereplős egypercessel oldhattam meg. Nincs kibékülés, és nem ölelkeznek újra össze. Elmenne James-saját szereplőnek is, de maradjunk SB-nél :) Jó olvasást! :P
Szereplők: Sirius és saját szereplő
Korhatár: nincs

~*~

Mocorogni kezdtem az ágyban, és kinyújtottam karom oda, ahol elméletileg Siriusnak kellene feküdnie. Azonban hűlt helye volt. Felpattantak szemeim, és keresni kezdtem a szobában, de sehol nem volt.

Magamra csavartam a lepedőt, és a fürdőszobába siettem. Üres - állapítottam meg.
- Sirius, hol vagy? – Nem jött válasz.
Leültem a padlóra, és térdemet átkulcsolva magamhoz húztam, majd fejemet ráhajtottam.
Biztosan tévedek! Csak lement reggelizni a többiekkel. Tévedek. Száz százalék - bíztattam magam.

Felkapkodtam a ruháimat, felfrissítettem arcom és szinte rohanva tettem meg az utat egészen a kviddicspályáig. A füvön ült, és a felhőket kémlelte a szigorú edzés helyett.

- Szia! – köszöntem, és lehuppantam az ölébe.
- Szia – válaszolt, de továbbra is a felhőket bámulta. Valami nincs rendben.
- Hogy-hogy nem vártál meg? – tudakoltam, de ő számon kérésnek értelmezte.
- Nem kell mindenről beszámolnom! – csattant fel, majd nyelt egy nagyot és nyugodtan folytatta: - Bocs, de ide jöttem. Edzés.
- Aha. Látom – emeltem meg szemöldökömet.
- Pihenek egy kicsit – magyarázkodott.

Hazudik.
- Na jól van. Ki vele, mi bajod van?!
- Semmi, csak be kellene ezt fejeznünk. Azért nem vártalak meg, mert azt hittem, nem fogsz már keresni.
- Csak őszintén – motyogtam.
- Én nem szeretlek, nem is szerettelek… sajnálom.
- Hazudtál végig… - Öléből átültem a földre.
- Laura, kérlek! – Szívbe markoló hangja lüktetett a fejemben.
- Nem, nem, NEM!

Neki adtam mindenem! Azt hittem, magamhoz láncolhatom, ha lefekszünk! Bármit megtettem volna, csak hogy velem maradjon!
- Sajnálom. Szép és kívánatos lány vagy, de már más… - Nem nézett a szemembe, kitartóan a felhőkre szegezte tekintetét. Így még inkább éreztette velem, hogy nincs szüksége rám.
- És erre két hét alatt sikerült rájönnöd?
- Vigyázz magadra – mondta, és lehelt egy utolsó csókot ajkamra, majd rám sem nézve felkelt a fűről, és az öltözőbe ment.

Hát ennyit értem neki?! Pár hét, egy közös éjszaka és ennyi?! Nem érhet így véget!

Kétségbeesetten próbáltam kapaszkodni valamibe, ami egy kis reményt adott vagy csak hasonlítani próbált rá. Nem találtam.

*

Szomorúan sétáltam a Nagyterem felé. Üres, elcsépelt gondolataim pattogtak vissza a falról, és újra meg újra megszólalt a hangocska a nyomorult kérdésével: Miért nem voltam elég neki?

Hónapok óta ezen rágom magam, és nem tudok így tovább menni. Nem találom a választ, a menedéket a fájdalomtól. Úgy érzem, mindent megadtam, amit lehetett. Mi hiányzott?

Egy páros tartott felém. Nevettek, viccelődtek, csókot váltottak, vidámak voltak. Nem is lett volna baj, ha nem Sirius és az új csaja sétált volna pont erre.

Végig a tekintetét kerestem, viszonzást azonban nem kaptam. De észrevett. Fejével biccentett, majd elmosolyodott. Apró remény csillant meg valahol a messzeségben, maga a tudat, hogy létezik ilyen, megnyugtatott. Sötétkék szemei pajkosan csillogtak, szinte elvesztem bennük.

El akarlak engedni, felejteni és továbblépnék már!

Könnyek gyűltek szemeimben, ahogy emlékek árasztották el gondolataimat. Pislantottam egyet, így a könnycsepp legördült arcomon. Szakításunk óta először…

Sirius érdeklődve oldalra fordította fejét, én pedig megszaporáztam lépteimet. Nem akartam, hogy így lásson…

Hallottam, amint azt mondta barátnőjének, hogy rögtön jön, és cipője kopogásai egyre élesebbé váltak.
- Laura, várj!
Megtorpantam, de nem válaszoltam. Sietve elém lépett, majd felemelte arcomat.
- Én nem akartam ekkora fájdalmat okozni neked. Te vagy az egyetlen lány az életemben, akitől visszavennék minden fájdalmat. – Letörölte könnyeimet. – Annyira sajnálom. Ha tovább halogattam volna, sokkal rosszabb lenne most.
- De miért nem próbálsz meg szeretni? – fakadtam ki.

Annyira fájt, amit mondott. Szinte telibe talált. A rosszat is át kell élni ahhoz, hogy a jó megtörténjen… de ha nem vállalja a rosszat, nem lesz jó!

- Nem tudlak. A szerelmet nem irányíthatod.
- Tudom, de legalább próbáld meg! – Nagyon akartam őt, de ő csak lemondóan sóhajtott.
Komolyan nézett a szemeimbe, és nem kellett, hogy mondja, tudtam, hogy ezennel vége.

- Sajnálom. – Azzal adott egy puszit a homlokomra, majd elsétált.

~VÉLEMÉNY~