Natalye - Fehér, mint a hó

Tartalom: Betty: Je ręve de toi - Rólad álmodom című regényéhez egy kis szösszenet. Nem fogadtam el, hogy Kate meghalt, ezért megkérdeztem Bettyt, nincs-e kedve megírni, amint Kate egy felhőn csücsül, és elmélkedik. Azt mondta, de igen, van, csakhogy nem álltam meg, így további ötleteket adtam neki... Végül átengedte a jogot, hogy megírhatom. Igazából mindketten megírtuk, de erről kérdezzétek inkább őt. ^^ A Fehér, mint a hó Betty: Mindig velem maradsz... című novellájának az előzménye. Legalábbis én így tekintek rá... ^^
Szereplőket azért nem jelöltem be, mert Kate nem az én saját karakterem.
Remélem, ez a kis egyperces elnyeri a tetszéseteket, és kapok pár véleményt... ^^ (idézet Lumosról)
Korhatár: nincs
Szereplők: Kate White és Sirius Black
Nat megjegyzése: A címnek igazából nem sok köze van a történethez, de annyira megtetszett, hogy nem volt szívem másikat adni neki... ^^ Figyelmeztetés: Mivel Kate nem az én saját szereplőm, ezért nem tudtam eltalálni igazán a karakterét. Azt csak Betty tudja. Én belevittem egy kis Natalye-s stílust...
FIGYELEM: Ez nem a KPV-re íródott, hanem Nat meglepetésként írt :) (L)

~*~

- Jaj, Sirius… - sóhajtott fel Kate. – Bárcsak ne haltam volna meg…! Milyen nevetséges kijelentés ez… De ha egyszer így tudom szavakba önteni az igazságot…?
A lány a hátára fordult, és elgyönyörködött a fölé boruló csillagok pettyezte végtelen kékségben.
- Ó, Sirius! Szeretlek. Szeretem azt, hogy szeretlek.* Üres vagyok Nélküled. Jöjj utánam, kérlek!
Kate hirtelen felült, és a tenyerébe temette az arcát.
- Hogy kívánhatok ilyet? Hogy akarhatok ilyet?! Csak saját magammal foglalkozom! Olyan ostoba vagyok! Miért siratlak? Én haltam meg, nem te! Oh, egyre furcsább gondolataim lesznek…
A lány lefejtette az ujjait arcáról, és az Élet Medre felé hajolt. Az élők sorsának alakulását mutató kőtálban Alice épp felelevenítette a régi, nevetésre ingerlő emlékeket. A nosztalgiázás megkönnyítette egy kissé a fiatalok vállára nehezedő terhet, s a jókedv kerekedett felül.
Kate elmosolyodott. Teljes szívéből örült ennek a pozitív változásnak. Véletlenül sem jutott eszébe, hogy a többiek esetleg már nem törődnek az ő halálával; a boldogság egy szerettünk elvesztése után, nem azt jelenti, hogy emlékét a feledés homálya lepi be. Hisz egyszer újra találkozunk…
Egyvalaki azonban nem így vélekedett.
- Sirius…! Ne, ne tedd ezt! Engedj el! Ne büntesd őket! Ne, ezt nem akarom…!
- Kapsz egyetlen esélyt.
Kate rémülten fordult hátra, keresve a hang forrását, ám az nem mutatkozott.
- Segíts neki a továbblépésben. De vannak feltételek. Szólhatsz hozzá. Semmi más. Nem érintheted meg. Nem láthat. Csupán hallhat.
A lány képtelen volt megszólalni, ám hallgatása többet ért minden szónál.
- És nyugodj meg. – Kate-nek az a benyomása támadt, hogy az Úr mosolyog. – A Mennyben vagy. Nincs félnivalód.
- Köszönöm – súgta a lány, majd átlépett a kedveséhez vezető kapun…


*A mondat jogai Bettyt illetik. ^^ És ezennel megköszönném neki, hogy megírhattam ezt a kis szösszenetet. :)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés