"Poétának lenni nehéz"
Tartalom: Előre leszögezem, hogy ez a cím a tanárnőmtől jött, szóval a hivatalos címe ez, a nem hivatalos pedig inkább Isten véled, Julianna.
Másodszor, Csokonai Vitéz Mihályról szól az egész, ugyanis ez a téma volt dolgozatra [júj, de jó nekem, mi?XD]. 1780-as években játszódik a történet, amikoris Lillát (Vajda Juliannát) hozzáadják a gazdag kereskedőhöz, Csokonai pedig (sajnos?) épp hozzá igyekszik.
A kikötés: monológ [nos, nem annyira kötött monológ, de hát nincsenek benne párbeszédek, viszont nem csak a saját gondolatait firtatja, hanem történnek az események. -> a tanárnő biztos levon majd 3 jegyet XD]
Korhatár: nincs (mit szólna már a tanárnő, ha el kezdenék szexualizálni neki? XD)
Köszönöm: Sophie-nak (Övé az érdem az utolsó pár sorért - de NEM TELJESEN :D), Vickynek (versekért meg a segítségért), Kreeteekának (amiért egy kicsit belekötött :D), és boyfriendnek (aki ugyancsak belekötött...XD)
~*~
A virágárusnál kérek egy szál rózsát, s közben megemelem egy pillanatra a kalapom, melyen egy kisebb szakadás virít a múltkori vihar miatt, de az elárusító leány mindezt figyelmen kívül hagyva átnyújtja a kért virágot.
A néhány krajcár épphogy kifutja ezt az árva virágot, melyet szívem választottjának viszek. Valamiért a nap ma másképp süt, mint az eddigi napokban; rossz óment mutat, amivel nem szabad törődni – mint ahogy drága jó anyám azt sokszor elmondta.
Szaporázom a lépteimet, mert a macskaköves úton elég nagy a forgalom, de szerencsére néhány sarok és már ott is vagyok Vajdáék háza előtt.
Vajda úr mostanában egyre több gúnnyal fogad, ugyanakkor az elégedett mosoly is az arcán ül. Vajon mit tervez? Tán gonosz cselszövést forral ellenünk? De mi késztethetné ilyesmire? Csakis a lánya a boldogsága…
„ Szép napot, Vajdáné!” ezekkel a szavakkal üdvözlöm az ajtót nyitó asszonyságot, akinek az arca egy pillanat alatt elborul. Kissé zavartan kérdezi, mi szél hozott erre, de egy mosoly terül el az arcán, majd behív.
A szerelem szele, asszonyom, gondolom, de nem közlöm vele eme becses információt. Nem kell sokat megtudnia az öregasszonynak…
Illedelmesen beszól férjének, hogy vendég érkezett, aki felém fordítja a tekintetét, majd előbújik az a kárörvendő mosoly, melytől a hideg futkos a hátamon minden egyes alkalomnál, de természetesen állom a tekintetét.
Ahogy a vendégekre nézek, megpillantom Juliannát, és a szívem hevesen dobogni kezd, azonban a lélegzetem nyomban eláll, mikor az oldalán felismerem Lévai István kereskedőt.
„Mily’ öröm nekünk, hogy beköszöntél, Csokonai” szűri ki fogai között a szavakat Vajda úr, Lévai pedig megpaskolja a mellette ülő Lili kezét.
Lillához sétálok, kezet csókolok, és bizonytalanul nézek a szemébe, a tekintetéből viszont semmit nem tudok kiolvasni. Lévaival farkasszemet nézünk, miközben jattolunk, aztán elutasítom a helykínálást. Eleget időztem itt…
Vajda Pál újult erővel kezd rá mondókájára, és határozottan közli velem, hogy Lévai most kérte meg egyetlen leánya kezét.
Ezernyi tőr szúródik testembe, de semmit nem mutatok kívülről. A jéghideg vödör rám zúdult, most már vége kell, hogy legyen ennek a rémálomnak. Lili az enyém, Lili csakis az enyém…
Őszintén gratulálok a párnak, és további jó szórakozást kívánva kifelé igyekszem a baljós házból, magam mögött hagyva a boldog családot.
Lilla hangja üti meg a fülem, amint elnézést kér a jelenlévőktől, de nem állok meg, így csak a kapuban ér utol.
„Mihály… kérlek! Nem tiltakozhatom apám szava ellen. Az ő akarata Istvánnal való házasságom, és nem az enyém!” Szavai úgy rémlenek fel előttem újra meg újra, mintha most hallottam volna őket.
„Isten véled, Julianna.”
Könyörtelen pofon az utolsó szavam hozzá, de már nem mondhatok semmit. Lilla arcán némán peregnek a könnyek, hátat fordítok neki, majd a kapun kívül megvárom, hogy besétáljon a kúriába. Mielőtt belépett az ajtón, még kihúzza meggörnyedt vállát; szépívű hátán kisimultak ruhája ráncai, s mintha az én szívembe szöktek volna át, úgy borzongok bele az elmúlt kilenc hónap emlékeibe, míg egy kereskedő dolgos tenyere simít végig derekán…
…Más lett boldoggá általa,
Ki az én reményem vala.
Nékem pedig bú, siralom
Szerelmemért a jutalom:
Mióta azt elvesztettem,
Akiért élni szerettem.
Kiáltozom fűnek, fának
Kedves nevét itt Lillának:
Ő pedig űl más ölébe:
S nem is jutok tán eszébe...
(Siralom című verséből egy részlet)
VÉLEMÉNY |
AJÁNLOM AZ OLDALT
