A felhők felett is csak veled...

Író: Betty
Korhatár: nincs
Tartalom: Rólad álmodomhoz csatolmány, az Egyetlen kérés ficemhez pedig egy kis folytatás. Az ötlet ugyancsak Natalye-é, akárcsak a „Mindig velem maradsz…”. Kéretik elolvasni a MEGJEGYZÉST, ahol több dolog van leírva :P
Megjegyzés: Natalye is írt e témával kapcsolatban XD kijelentem, hogy testvértörténetek ^^ tessék ezt is elolvasni, ééééés írni Natnek sok-sok véleményt, mert olyan aranyos, amiért megírta ezt az 1percest, ami ugyancsak aranyos! Szóval katt: Fehér, mint a hó

~*~

Kate White hasra feküdt az egyik gömbölyödő felhőn, és megtámasztotta fejét kezével. Barna haja kissé szemébe lógott, barna szemei pedig nem csillogtak már úgy, mint rég. A mutatóujjával unottan körzött egyet a puha felhőbe, mire egy kisebb lyuk keletkezett ott.

Érdeklődve lesett át rajta, de csak kékességet látott.

- Ó, látom, te is felfedezted a Mindenlátót – szólt valaki mögötte, és hirtelen hátrafordította a fejét.
- Igen, nagyi – mosolygott fáradtan. – De nem tudom, mit kellene tennem, hogy tényleg „mindent lássak”.
- Csak láss – válaszolt erre a nagymama, aztán szép lassan eltűnt a lány mellől, aki már újra a lyuk felett nézelődött.
- Lássak, lássak… Látok én, de… Sirius? – lepődött meg Kate, majd szinte átnyomta a fejét, annyira bámulta a feketehajú férfiút.

- Sirius, mit csinálsz? Miért vagy szomorú? Miért állsz egy sírnál? Az… az én sírom…

- Kérdezhetek valamit? Mikor láthatlak újra? Mikor mondhatom újra, hogy az a sok lány az évek során csak azért kellett, hogy ne rád gondoljak? Mikor súghatom újra neked, hogy kellesz, és hogy szeretlek? Annyi mindent nem mondtam el neked!

- Nem tudom, Sirius. Talán, hamarosan. Talán nem. Honnan tudjuk, mit hoz a jövő? Sirius, én ezt mindig is tudtam. Szerettelek, szeretlek, már ha lehet ilyet a túlvilágon is… nem dobog a szívem, de valamit érzek…

- Tudod, visszamennék az időben, és megmentenélek. Megölném azt a gyilkost, és bosszút fogok állni Érted, és mindenkiért, aki az unokanővérem pálcája által halt meg...

- Nem változtathatsz már a múlton, te is tudod. Ennek így kellett történnie, fogadd el. Ha lélekben nem is tudod, fejben próbáld meg… Akkor minden könnyebb lesz! Könnyebb kell, hogy legyen!

- Bárcsak nem hagytál volna itt…! Pedig megígérted. Ugye, emlékszel? Megígérted, Kate White! Azt mondtad, soha nem hagysz el, és hogy mindig velem leszel! Örökkön örökké az enyém maradsz…

- Emlékszem, Sirius. Már hogy is ne emlékeznék? Mindent neked adtam, Tökfej… de tudd meg, hogy én most is veled vagyok. Ott… ott bent a szívedben! Csak ne hagyd, hogy a rossz emlékek elhomályosítsák a jót… Emlékezz, Sirius, de ne vessz el a múltba, mert nem lesz jelened. És ha nincs jelened, akkor hogyan akarsz egy biztos jövőt? – Játékosan összeráncolta a homlokát, és beletúrt a puha felhőbe.

Fájt neki. Tudta, hogy bántja szerelme szomorúsága, még ha csalódott is volt, ott maradt benne az a kis törődés Sirius életével kapcsolatban. Próbált mosolyogni, miközben szaporán pislogott, hogy visszatartsa az előtörő könnyeket.

-… Kate, könyörgöm! Nem lehet csak így vége egy ilyen drága életnek… Nem lehet! Nem, nem, nem lehet!

- Elég legyen! – kiáltotta Kate, és érezte, ahogy megrándul alatta a felhő. Ha állt volna, biztos elesett volna, de így csak befejelt a felhőbe. – Áucs... – dörzsölte meg az orrát.

- Ezt jelnek vegyem? Fogadjam el? De képtelen vagyok rá, szívem... Nélküled nem megy, Kate! Nem megy semmi, és csak utánad vágyom. Hidd el végre, hogy rajtad kívül más soha nem kellett! Te voltál a mindenem és az a nő, akivel családot alapítottam volna.

- Szivi, kezdesz az átlagnál is nyálasabb lenni… - mérgelődött Kate, és rosszallóan fintorgott, ahogy elnézte a fiúja, vagy az ex-fiúja arcát.

- Igen, Kate, meg is akartam kérni a kezed...

- HOGY MI? Sirius, te… te… úristen. Ez… ez… Kész. Most haltam meg másodszor… Ha lehet ilyet… - Egy pillanatig képtelen volt elfogadni a sorsát, aztán megrázta a fejét. - De tudod, mit, Sirius? Ez hülyeség. Mármint az, hogy miattam szomorú vagy. Te is mindig azt mondogattad, hogy az élet megy tovább! Akkor most miért nem hagyod, hogy továbbmenjen? Fel a fejjel, nem érdemlem meg, hogy miattam búsulj!

- Kate, én nélküled csak egy fél ember vagyok, és szükségem van a másik felemre… Széthullok… összeroppanok… ha te nem vagy velem.

- Sirius, tényleg elég… Menj már! Hagyd békén a holtakat. – Erőltetett nevetést hallatott, miközben érezte, hogy a szíve négyfelé hasadt. Talán egy életre megbánta, hogy feladta a Bellatrixszal folytatott küzdelmet. Talán… minden más lett volna, ha harcol, és próbálkozott volna kivédeni az átkokat, és ha nem gyengült volna le, talán még mindig élne…

- Gyere vissza hozzám…

Erre már őszintén elmosolyodott. Jól eső melegség járta át a testét, és a szívét is. Már nem fájt neki, hogy ott kellett hagynia Siriust. Már tudta, hogy még ha nincs is mellette fizikailag, lélekben örökké vele marad… Mert tényleg ott volt. Ott-ott… Legbelül. A szívében…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés