Mert megbocsátani tudni kell!

Író: Betty
Tartalom: Vajon, mit érezhet egy lány, aki Sirius Blackkel jár, és kiderül, hogy megcsalta? Vajon, mit tehet? Mi lehet a következménye a félrelépésnek? Vegyük figyelembe azt is, hogy ez a lány nagyon szerelmes.
U.i.1: Konkrétan a James Potter megmutatja ficemből ismert Kate a főszereplő :) DE nem kapcsolódik JPM-hez.
U.i.2: Némi valóságalapja van a történetnek… -.-’ :(
Korhatár: 12 - durva nyelvezet miatt :D
Szereplők: Sirius, saját szereplő, Lily, James - de ők csak mellékletek xD
Ajánlott szám: Maroon5 - Wake up call

~*~

Klubhelyiség felé igyekszem, miközben magamban dúdolgatok. Felhőtlenül jó kedvem van, mivel a fiúmmal megbeszéltük, hogy szervezünk egy romantikus vacsorát. Furcsállottam, hogy egyáltalán ilyen az eszébe jutott, de nem szóltam semmit. Mégiscsak kettesben leszünk, és ki tudja, hogy végződik az éjszaka…

Boldogon mentem végig a folyosón, és iszonyatosan pörögtem már. Ekkor hangok ütötték meg fülemet. Eléggé félreérthetőek, de csak elmosolyodtam, mivel miért lenne baj, ha most romantikáznak ők is, és…? Megtorpantam, majd az ajtó felé fordultam.

Ismerős hangok… Ismerősek az elsuttogott szavak…

Az, az lehetetlen… Nem, nem, NEM! Nem történhet ez meg velem!

Benyitottam, mivel mást nem igazán tehettem. Látnom kellett azt, amit lelki szemeim is megjósoltak. És igen… Felette térdelt, és pontosan ki lehetett venni, mit művelnek.
- Úristen… - döbbentem le, és nekidőltem az ajtónak. Ezzel minimális zajt csaptam, de mégis meghallották.

Sirius óriásit ugrott, és száznyolcvan fokos fordulatot vett.

Észbe kaptam, és kirohantam. Amilyen gyorsan csak tudtam, úgy menekültem. A borzasztó látványtól. A fájdalomtól. Előle.
- Kate! – kiabált utánam. – Kate!

Azt mondta, hogy szeret, hogy bármi történjék ez így marad! Azt mondta, hogy higgyek neki! Azt mondta, hogy soha nem csalna meg, és hogy mindig az enyém lesz! Mindig! - hisztériáztam magamban.

Elkapta a karomat, és szembe fordított magával. Dühös könnyektől csillogtak szemeim, és legszívesebben megöltem volna.
- Kate… Félreérted… - kezdte, de félbeszakítottam
- Félreértem? Mit lehet ezen félreérteni? – ordítottam a képébe, és kitéptem magam a szorításából.
- Nyugodj már le!
- Nem tudok! Baszd meg, Sirius, HAZUDTÁL! Végig! És én még hittem neked! Százszor bizonygattam magamnak, hogy te szeretsz, és hogy nem tennéd ezt velem!
- Én tényleg szeretlek! – erőlködött. Nem hatott meg.
- Most is hazudsz. És tudod mit, nekem ebből elegem van!

Újra elrohantam, de most nem jött utánam, és én sem néztem hátra. Jobb ez így.

A parkba érve a tóig futottam, ott pedig meghúztam magam egy fa rejtekében. Sírni kezdtem. Könnyeim záporoztak, miközben lángoltam belül.

Hogy volt képes ilyet tenni?!

Pasiból van, fogadd el!

De ő nem egy áltagos pasi!

Számodra lehet, hogy nem.

Annyira gyűlölöm!

És szereted is… - kontráztam magammal.

Nem tudom. Semmit sem tudok már.

*

A klubhelyiségbe csak a Tekergők ültek. Azok viszont nagyon furcsa arcot vágtak, de megpróbáltam nem észrevenni.

Biztosan az új lotyójával van…

Visszatartottam könnyeimet, és elloholtam mellettük. Aztán megláttam Lily, aki a falnak dőlve nézett engem. Valami nincs rendben.
- Kate! Sirius a gyengélkedőn van. – Megálltam. – Felvágta az ereit. Miattad – közölte velem egyszerűen és világosan.
- Majd az új alkalmi barátnője megvigasztalja, és meggyógyítja.
- Jaj, ez hülyeség!
- Nem. Az lenne a hülyeség, ha most odamennék! – zártam le a témát, de ő nem állt le.
- Nem, Kate. Az, ha hagynád, hogy belehaljon a hiányodba!
- Akkor miért nem hiányolt, mikor a másik csajt dugta?!
- Egyszerű, pasiból van. Egy félrelépés pedig nem a világ vége.
- Nem?! Mit mondanál, ha Jamest meglátnád egy másik csajjal?!
- Megbocsátana – szólt James mögöttem. – Kate, megbocsátani tudni kell, és én bízom benne, hogy te meg tudod ezt tenni…

*

A gyengélkedő felé ballagtam. Nagyon lassan… Ezzel pedig csak magamat kínoztam, és én szenvedtem. De mi mást tehettem volna? Rohanjak, és vessem magam a karjaiba? Azt már nem…

Megérkeztem. Egy karnyújtásnyira vagyok attól az embertől, aki a legnagyobb fájdalmat okozta nekem, és akitől most semmiféle mentegetőzést nem várok.

Lenyomtam a kilincset, és beléptem. Egyetlen egy ágy volt elfoglalva. Az Övé.

Madam Pomfrey nem tartózkodott bent. Sehol nem láttam, így egy rövid hezitálás után Sirius ágyához sétáltam.

A falat kémlelte elszántan, és semmilyen érzelem nem ült ki az arcára. Semleges.
- Kate? – fordult felém, mikor meglátta a falon az árnyékom. – KATE! – kiáltotta, és egy árnyalattal jobb kedvre derült. – Figyelj, én nem akartam. Ez nem úgy volt, és biztos… - hadarta.
- Csss… - tettem a szájára a mutatóujjamat, és leültem az ágya melletti székre. – Nem akarom a magyarázkodásodat hallgatni. Felesleges.
- De teljesen félreérted, és… - mentegetőzött, de újra elhallgattattam.
- Nem érdekel a sok kifogásod. Az igazat akarom tudni, és azt hallani a szádból, hogy igen, megcsaltál.
- De…
- Nincs de, Sirius! NINCS!

Nem válaszolt. Néma csend ült közénk, és egyikünk sem volt hajlandó áttörni ezt az akadályt. Vagyis végül belőlem kibukott a leginkább foglalkoztatott kérdés:
- Tudod, csak azt nem értem, hogy miért? Mit nem adtam meg? Hol rontottam el?!
- Ezt nem te rontottad el. Én vagyok a hibás.

Újra csend, és zakatolni kezdett bennem valami. Valami olyan, amit én se akartam, de már nem bírtam tovább.
- Mielőtt még ide jöttem volna, James azt mondta, hogy megbocsátani tudni kell. – Felálltam, és az ajtó felén indultam. – Én nem hiszem, hogy képes vagyok erre…

~VÉLEMÉNY~