Vicky - Egy réges-régi ismerős
Tartalom: Vicky azt mondta, hogy nincs kedve, szóval izgalmasabb, ha rögtön belevetitek magatok mindenféle rövid tartalom nélkül :D
Korhatár: nem hinném, h szükséges lenne :P
Szereplők: Remus Lupin, Nicole (Swanson) Horton, Nymphadora Tonks
Megjegyzés: Nicole az én saját szereplőm, de a történet joga Vickyt illeti, amiért egyébként nagyon szeretem ^^ remélem, kedvet kaptatok az íráshoz :D
~*~
Remus Lupin lassan sétált végig az Abszol úton, mely ritkán volt annyira kihalt, mint akkor, mint ott. Körbenézett, és megnézte magának azokat, akik mégis ebben a veszélyes, háborús időben mégis kimerészkedtek.
Ő nem tehetett mást.
Teliholdhoz közeledett az idő, és messze kellett lennie a többiektől, Dorától, Andormédátol, Tedtől, nehogy bántsa őket, ha átalakul.
Hogy miért éppen az Abszol útra jött ki? Csak nosztalgiázni, hogy milyen volt a régi szép időkben, amikor még négyesben erre jártak. Amikor még béke honolt, és a legfőbb problémájuk az volt, hogy vajon Lily igent mond-e James legújabb randikérésére.
De most ők már halottak. Lily is, James is, sőt... még Sirius is. Mind nyugodtan élhetnek valahol, ahol már nincs élet.
Vagy nagyon is van.
Lassan lépkedett végig az utcán nézve a bedeszkázott ajtókat, a bezárt boltokat, mely közül mind jelentett neki valamit
Néha hátra is nézett. Nem csak a lehetséges halálfalók miatt, inkább azért, hogy megbizonyosodjon, senki nem jött utána, hiszen olyan hirtelen tűnt el Tonkséktól.
Aztán felsóhajtott, és egy papírhoz lépett mely azt hirdette, hogy Bellatrix Lestrange és két társa megszöktek az Azkabanból.
De rég is volt ez már...
A papírlap megsárgult már, az alja felfeslett, és szakadt is volt.
Hova tűntek a régi szép idők?
Léptek hangzottak fel mögötte, ő pedig megfordult. Nem messze tőle egy szőke nő állt, komoly arccal nézett a sápadt férfire. Mögötte három másik állt, kezükben pálca, tekintetük mindent figyelt. Testőrfélék lehettek.
- Remus? - lépett közelebb a nő, és csodálkozva mérte végig a sápadt férfit. - Remus Lupin.
Lupin nem válaszolt, csak nézte az ismeretlent, és próbálta hova tenni az emlékei között. Annyi mindenen ment keresztül, hogy azt sem tudta, merre keresse.
- Ismerjük egymást? - kérdezte végül.
- Ni... Nicole vagyok – mondta a nő csodálkozva. - Nicole Hor... Swanson. Emlékszel rám, Remus?
Hogyne emlékezett volna ezután. Az első szerelemre, mely sokáig égette a lelkét, miután Nicole kisétált az életéből. Majdnem szó szerint.
Kedvesen elmosolyodott, már amennyire erejéből telt, és bánatosan végigmérte a nőt. Ő nem változott annyit, mint a férfi, vagy, mint Sirius az évek alatt. De hát, hogyan is lehetne, mikor Nicole boldog életet élt Amerikában.
- Nicole – mondta halkan. - Azt hittem, sose látlak újra – válaszolt. - Miután elmentél Lily és James temetéséről. Hogy ment a sorod?
- Köszönöm, nagyon jól – válaszolt. - Újra választottak miniszternek és... de, miket is beszélek, te hogy vagy, Remus?
- Jól – válaszolt röviden, és végignézett az utcán. - A körülményekhez képest. De, mit keresel itt? Neked veszélyes itt maradnod. Ha Tudodki rájön...
- Azért vannak itt – mutatott maga mögé a két testőrre.
- Mintha ez megállítaná – morgott Remus, visszagondolva, hogy hány nagyszerű auror és varázsló esett már el. - Vissza kell menned Amerikába.
- Nem kell féltened, Remus – válaszolt a nő halkan. - A többiekkel mi van? Azt hallottam, hogy... hogy Sirius árulta el Lilyéket, és ezért az Azkabanba zárták.
- Hazugság volt... de... Sirius halott – fordította el a fejét a férfi, majd felnézett az égre. - Nekem lassan mennem kell.
- Hová mész?
- Nem... nem mondhatom meg – hajtotta le a fejét. Nicole kissé keserűen elmosolyodott.
- Persze, a régi nóta...
Lupin felkapta a fejét, és csodálkozva nézett a nőre.
Hát még most is ezen rágja magát?
- Remus! Remus! - hallatszott egy hang az utca másik feléből, mire a három testőr közelebb lépett Nicole-hoz és a férfihez, ők pedig próbálta megtalálni a hang forrását.
Aztán fel is tűnt. Egy sötét hajú, fiatal nő közeledett az utca vége felől. Egyik kezét a gömbölyödő hasán tartotta, és arcán kétségbeesés ült, amikor aztán meglátta a férfit, elkezdett felé futni, és úgy kapott a keze után, mint fuldokló a mentőcsónak után.
- Remus, miért rohantál úgy el? - kérdezte lihegve.
- Dora, mit keresel itt? - tartotta meg óvatosan a karjában a nőt. - Miért jöttél ide? Mondtam, hogy maradj a szüleidnél.
- Kingsley mondta, hogy elrohantál... és nem tudja miért, és...
- Khm...
Dora kiegyenesedett, és végignézett a szőke, köhécselő nőn. Remus egy pillanatra becsukta a szemét, és próbálta visszanyerni lelki egyensúlyát. Vissza kell vinnie Dorát biztonságban, azonnal.
- Ő kicsoda? - kérdezte Tonks.
- Ó, Ő egy roxfortos osztálytársam. Nicole Swanson – válaszolt röviden. - Egyébként az amerikai mágiaügyi miniszter.
- Ó – válaszolt Tonks röviden.
Nicole végignézett rajta, a sötétlila haján, fiatal arcán, és a tekintete megállapodott a nő gömbölyödő hasán.
- Nicole, ő a feleségem, Nymphadora – Dora felmordult - Lupin.
- A feleséged? - kérdezte szinte már sértően döbbenten, de Remus tudatosan nem vette ezt észre. - Khm... gratulálok – mondta olyan hangon, mintha lecsúszott volna a fél Anktartisz a torkán.
Dora kissé elfordította a fejét, és Remusra nézett.
- Miért mentél el? - kérdezte. - Olyan... hirtelen?
- Telihold van ma – válaszolt röviden és halkan a férfi. - Kicsit feszültebb voltam, ennyi. De téged most visszaviszlek a szüleidhez, aztán...
- Mikor házasodtatok össze? - szólt bele Nicole a témába.
- Nem régen – válaszolt összehúzott szemmel Dora, és a haja lassan kezdett vörös színbe változni. Láthatóan zavarta a mágiaügyi miniszterasszony jelenléte. - Talán azért jöttél, hogy megkérd Remus kezét? Siriustól hallottam rólad már.
- Siriusnak túl sokat járt a szája – morogta Remus. - Mi megyünk, Nicole, ne haragudj, de vissza kell kísérnem Dorát.
- Oh, gondolom, mit mondhatott rólam – válaszolt Nicole meg sem hallva, amit Remus mond.
- Dora, menjünk! – szólt a férfi szelíd hangon, és az égre nézett. - Nekem nincs több időm.
Nicole felkapta a fejét, és ránézett.
- Még mindig eltűnsz időnként? - kérdezte, mire Tonks kissé csodálkozva tekintett fel.
- Ő nem is tudta? - kérdezte halkan. - Neki, nem is mondtad el? De, hát... Sirius azt mondta, hogy akkoriban nagyon sokat jelentettet neked Nicole...
Csend maradt a szavai nyomán. Remus lehajtotta a fejét, Nicole is inkább nézte a szakadt plakátot a falon, és nem szólalt meg.
- Dora, menjünk – törte meg a csendet a férfi.
- Mit nem mondtál el? - nézett fel Nicole. - Most már tudnom kell, Remus...
- Hogy megérte-e engem otthagyni? Nem hiszem, hogy változtatott volna valamin, ha tudod az igazat, sőt – mondta. - Vérfarkas vagyok, Nicole. Már akkor is az voltam, mikor a Roxfortba kerültem. Különleges bánásmódban részesültem, már, ha, lehet különleges bánásmódnak nevezni, hogy miattam ültették a Fúria füzet, és miattam építették fel a Szellemszállást. James, Peter és Sirius tudták. Neked nem akartam elmondani, mert féltem attól, hogyan reagálsz, de már nem fontos. Úgyis majdnem mindenki tudja.
Nicole szótlanul bámult a férfire, és nem tudta, mit válaszoljon.
Visszagondolva az életére, tudta, semmin nem változtatott volna, ha tudja az igazat. Dora megfogta Remus kezét, és megszorította.
- Tudod, Nicole... nem bánom, hogy ott hagytál – válaszolt felnézve. - Akkor fájt, el sem hinnéd, mennyire gyötört, de most már tudom, hogy így kellett lennie. Hiszen... ha nem mész el, nem választasz egy könnyebb életet, akkor most Dora nem lenne mellettem, és nem kaphattam volna meg azt a reményt, amit a születendő gyermekünk hoz számomra.
A nő nem szólalt meg.
- Most pedig, tényleg mennünk kell. Menj vissza Amerikába, Nicole, nem szeretném, ha bajod essen, és... a férjed sem örülne. Kár lenne elrontani egy szép életet. Ez a háború nem tartozik rád, sem az amerikaiakra. Ez a mi háborúnk, és megvívjuk, akkor is, ha az életünkbe kerül.
Nicole bólintott, majd odament a férfihez és adott egy puszit az arcára.
- Ne hagyd, hogy árva legyen – mondta a gyermekükre utalva halkan, és letörölt egy könnycseppet az arcáról. Megfordult, és elmosolyodott. - Talán, kicsit azt hittem mindig, hogy te örökre az enyém vagy. Önző gondolat volt, főleg, hogy én hagytalak ott... és... nem változtatott volna semmin az igazság, én úgy gondolom.
Remus elmosolyodott. Talán évekkel ezelőtt nagyon bántotta volna a gondolat, de most csak megszorította a felesége kezét, majd sietve távoztak az Abszol útról.
Nicole a testőreire nézett, mondott nekik valamit, majd még egyszer visszanézett. Reménykedett, hogy útjaik még találkoznak, valamikor egyszer. Aztán elmosolyodott, és hoppanált.
VÉGE
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
De yóóóó! 
Sok, sok ilyet!
Köszönöm Barby... és hálás vagyok a véleményért ^^
Vélemény írónak szivecske jár :)