November 22
Tartalom: Húha, mit is mondhatnék erről a szösszenetről? Semmit. :D Olvassátok el ^^
Ajánlva: For my boyfriend
Korhatár: 18 XDDDD *hülyül*
~*~
2007. szeptember 1.
A mai nap is olyan szokásosan indult, mint minden szeptember elseje; a szellő lágyan borzolta a diákok haját, akik iskolába igyekeztek tele a nyári élményekkel, tele kíváncsisággal és türelmetlenséggel, hogy mit hoz az idei tanév.
Nekünk valahogy most több újdonság jutott; középiskola első év, izgalmas, mégis olyan távoli fogalom… Én? Középiskolás? Milyen régóta vártam ezt a pillanatot! A változások kezdete – ennyit jelentett számomra. És én kitartóan végigültem minden évemet az általánosban, miközben visszaszámoltam a padban…
Az új iskola elé érve a lányok halkan összesúgtak mellettem, mindannyiunkban egyre jobban növekedett a feszültség. A tömeg az udvaron gyülekeztek, miközben megjelentek a tanárok, és sorolták a neveket. Meghallottuk mi is a sajátunkat, majd követtük a magát osztályfőnöknek mondó nőt, és egy hosszú negyvenöt percen át hallgattuk.
Miután kicsöngettek, hirtelen felkeltem, hogy körbenézhessek, mikor hangos nevetés ütötte meg fülemet. Odapillantottam, és az az arc a mai napig a fejembe vésődött; a szívem valamiért vadul dobogni kezdett, és én félve, de mosolyogva ültem vissza a helyemre, miközben az a tekintet járt a fejembe…
2007. november 22.
Két hónapon át figyeltem a barnás zöld szemeket, ahogy azok körbenéznek a termen, és valahogy mindig összeakadnak az én tekintetemmel; a kezeket, ahogy ösztönösen nyúlnak egy-egy tárgy felé; a hangot, amely egy órán mindig váratlanul megszólalt.
Ma suli után séta… - beszéltük meg a tegnap esti sms-ezés közben, és az én szívem még akkor is hevesen vert, mikor már rég az álmok földjén jártam Vele.
Úgyis lett. Séta, suli után. Titokban mentünk egymás mellett, egy pillanatra megérintettem a kezét, majd a másik pillanatban már kezem a kezében volt. Nem nagyon mertem oldalra nézni, én féltem, és a jelekből nézve ő is.
Nem sokat beszéltünk az a félóra alatt, mikor egyszer a szemébe néztem, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy odahajolok hozzá, és ajkunk összeér...
2008. november 22. – a jelen
- Attiiiiiiillllaaaaaa – kiáltok utánad, miközben te ugyanazzal a mosollyal fordulsz a hang irányában, és én egy év után is majd elolvadok tőle.
- Mi az? – kérdezed vidáman.
- Semmi, csak szeretlek.
- Ez semmi?
Nevetve nyújtom rád a nyelvem, mire te átkarolsz, és magadhoz húzol legalább egy életre, miközben elmerengek azon, hogy milyen jó, hogy vagy nekem már egy éve. És ez még csak a kezdet…
VÉLEMÉNY
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
