És felvillant a fény...

Író: Betty
Tartalom: Ez a kis történet (is) magyar dolgozatra íródott. A cím adott volt, én egy romantikus történetet szőttem belőle... :)
Szereplők: Lilla, Kata és a Fény :D
Korhatár: nincs
Megjegyzés: TALÁN lesz folytatása ;)

~*~

Tizenhetedik születésnapom ünneplem ma. Szinte megbabonázott a tudat, hogy már csak egy év, és beléphetek a nagybetűs piros életbe. Persze, ezt csak én gondoltam így; a legjobb barátnőm, Kata, gyereknek érezte magát, és azt vallotta, hogy ő örökre az marad.

Igen ám, Kata egyik alapelvei közé tartozott a „ráncigáljuk el a legjobb barátnőnket a születésnapján egy vásárlótúrára”. Ez persze nála hagyomány volt, így idén is megcéloztuk a kirakatokat, majd szinte mindegyiket megvizsgáltuk belülről, és próbáltuk meggyőzni a másikat arról, hogy egy-egy ruhát próbáljon fel.

- Jaj, Lilla, ne kéresd magad! – kiáltott fel mellettem Kata.
- Nem kéretem. Ez a szoknya modelleknek való! Nézz már rám…
- Én csak egy csökönyös kislányt látok… - vonta meg a vállát, majd finoman betessékelt az egyik próbafülkébe.

Egy lemondó sóhajjal jeleztem a nemtetszésemet, de aztán felpróbáltam. Néhány percet forgolódtam a tükör előtt, és aztán egy hirtelen mozdulattal kiléptem a fülkéből. Pontosan így történt meg a baj…

Ugyanis annyira hirtelen volt az egész cselekedet, hogy egy szerencsétlen ember lett az áldozatom, és sikeresen magával rántott a földre.

És akkor… nos akkor megvillant a fény. A szívem vadul verni a kezdett, és ledermedve bámultam a gyönyörű zöld szemekbe, amik értetlenkedve pillantottak rám.

- Én… - Kétségbeesetten próbáltam összekaparni a gondolataimat, hogy valami értelmeset is össze tudjak hozni.
- Lilla! Kijöttél vég… - lépett közbe Kata, és egy mosollyal nyugtázta a jelenetet, amint egy fiún fekszek az üzlet közepén.
- Jaj! – ugrottam fel végre, és felsegítettem a fiút.

Fekete, rövid haja kitűnően illett kissé férfias arcához, zöld szemei kitartóan méregettek engem, és valamiért a kezem nem akarta szabadjára engedni az övét.

- Elnézést, hogy megijesztettelek – hadarta és jobb kezével kissé idegesen túrt bele a hajába.
- Semmi… semmi gond – dadogtam, mikor Kata felmérte a helyzetet, és bocsánatot kért a fiútól a kétballábaskodásomért; amit ő azzal magyarázott, hogy ma van a szülinapom.

- Ó, boldog születésnapot! – válaszolta. – Ha nem haragszatok, most megkeresem a húgom. Különben soha nem érek haza… - forgatta meg a szemét, majd elindult. – Sziasztok! – intett egyet, én pedig továbbra is úgy álltam Kata mellett, mint egy szobor.
- Annyira… - kezdtem, de Kata öntelt vigyorral az arcán félbeszakított.
- Helyes? Belezúgtál? Édes? Imádod? – sorolta Kata vidáman.
-… hülye vagy! – fejeztem be, és ajándékként meglegyintettem a buksiját.
- Nem tudom, melyikünk esett bele egy idegen fiúba…
- Gondolj, amit akarsz – nyújtottam rá a nyelvem.
- Egyébként, ez a szoknya csodásan áll rajtad. Szóval vedd le, és gyerünk fizessük ki. Azaz itt a szülinapi ajándékot – mosolyodott el, én pedig mosolyogva öleltem át hálám jeléül.

Miközben a próbafülkébe öltöztem, a gondolataim újra meg újra visszatértek arra a bizonyos idegenre; hiába próbáltam elhessegetni őket. És mikor kiléptem a fülkéből, mosolyogva vettem tudomásul, hogy talán épp ez a kis Fény volt a nap ajándéka…

VÉLEMÉNY