Te vagy a végzetem, James...

Író: Betty
Tartalom: Rólad álmodom ficemhez egy újabb csatolmány, ezúttal Lily szemszögéből [15. fejezethez]. Mit érzett, miközben/miután James elhagyta? És mi történt, mikor felhívta Jamesék lakását, de nem a várt személy vette fel a telefont, hanem Sirius?
Korhatár: nincs
Megjegyzés: Szerintem tömény nyál és ömlengés… de majd ti megmondjátok...
Még márc. 30-án írtam a legtöbb csöpögős részt, aztán párszor ezeket javítgattam, majd júl. 6-án bevontam Siriust is… [tudtam, hogy Sirius hiányzik ->ezt lesd meg a blogban ~Napi jó cselekedet bejegyzésXD]
Ajánlott szám: Sum 41 - Best of me

~*~

- James, várj! Félreérted!

Nem hagyhatsz el… várj még, had magyarázzam meg, ez nem az, aminek látod! Tudom, hogy azt hiszed, hogy Daniellel megcsalnálak, de hidd el, hogy veled sohasem tenném ezt!

Te is tudod, hogy nem lehet vége csak így… ez… lehetetlen! Annyi szép emlékük van, annyi mindent átvészeltünk már együtt! Nem lehet, hogy egyszerűen egy félreértés végett mindennek vége legyen…! Nem engedem… nem lehet… nem hagyom… nem hagyhatom!

James, ne tedd ezt velem… James, hallgass meg! Kérlek…

Visszajön… vissza kell, hogy jöjjön! Szeret, nem teheti ezt velem, és tudja… tudja, hogy szeretem, és hogy csak ő kell nekem! Ismerem… tudom…

Nem. Mégse.

Túl makacs ahhoz, hogy megbocsásson, és ahhoz is, hogy higgyen nekem… Kicsi James… istenem! Nem fog, nem fogja megérteni!

Egy önfejű férfi…

- Daniel, most menj el – nézek fel arra a férfira, akiben megbíztam, és most váratlanul mindent tönkretett.
- De, Lily… - Próbált megérinteni, de én odasétáltam az ajtóhoz, és kinyitottam.
- Viszlát, Daniel.

Lehajtott fejjel ballagott ki, és szerintem ő is érezte, hogy most ő a vesztes… Nekem ő nem kell. Jamest szeretem. James kell nekem.

Villámként csapott belém egy ötlet, amit nyomban meg is valósítottam; felkaptam a telefont, és tárcsázni kezdtem Jamesék lakását. Ha elhoppanált, akkor biztosan hazahoppanál. Megremegett a kezem, majd lenyomtam a készüléket. Most nem… majd később.

Talán órákon át zokogtam a kanapén, és az ajtót fixíroztam, miközben vártam, hogy megjelenjen az a férfi, akibe szerelmes vagyok, és aki miatt akár az életem is kockáztatnám. De nem jött… akárhogy is szerettem volna, az ajtó nem nyikordult, a telefon nem csöngött, a közelemben nem hallatszott pukkanás sem a hoppanálást jelezve, csak a néma csend kongott egyfolytában.

James…

Nem vártam tovább, felkaptam a telefont, újra tárcsázni kezdtem a számot, és vártam, hogy becsöngjön, majd valaki felvegye.

- Haló – szólt bele Sirius.
- Sirius, azonnal add ide Jamest.
- Hogy adjam oda, Evans? Ha nem vetted volna észre, telefonon beszélünk, nem tudom neked átpréselni a kagylón. De ha tehetném, akkor se csinálnám meg.
- Légy szíves, Sirius, élethalál kérdése – könyörögtem neki, és éreztem, hogy remeg a kezem, a lábam pedig hamarosan összecsuklik.
- Mármint kinek az életén múlik? A tieden? – Szünet, én meg nem válaszoltam. Élvezte, hogy most végre gúnyolódhat velem, ahogyan csak akar. – Nos, közlöm veled, Lily Evans, a te életed cseppet sem érdekel mostantól. A legjobb barátomat csaptad be, és őszintén bevallom neked, nem is lepett meg. Te is ugyanolyan ri…
- Undorító vagy, Black. És szánalmas is.
- ÉN vagyok a szánalmas? Evans, ha már te voltál a Roxfort egyik legstréberebb tanulója, gondolkozz el egy kicsit, hogy melyikünk a szánalmasabb… mert az, amit te műveltél, meg amit most művelsz, az sokkal szánalmasabb, mint amit én valaha is tettem.
- Aljas vagy…
- Köszönöm, drágám. De tudod mit, nem érdekel, mit mondasz. És a közeljövőben tartsd távol magad tőlünk. – Ennyit mondott, aztán lecsapta a telefont. Szinte visszhangoztak a fejemben a szavai, és kezdtem elhagyni magam…

De… nem. Nem fogom távol tartani magam Jamestől. Szeretem, nagyon szeretem.

És James… nem hagyhatsz itt, mert szeretsz! Tudom, és kész!
Erre biztosan azt mondaná, hogy nem tudok én semmit… pedig, de! Szerettem, szeretem és szeretni is fogom…

Mondja meg valaki… mondja meg neki! Könyörgöm… szeretem Jamest… valaki… rohanjon hozzá, kiabálja neki, hogy Lily szeret… és hallgassa meg, mondja, hogy ő is engem… mondja… tegyen ellene valamit… figyeljen már rám! Fusson, rohanjon, vágtasson hozzám… Hallgasson már meg…

James…

Nem így lett megírva… de hisz’ sehogy sincs megírva! Mégis… érzem, hogy m összetartozunk. Itt, legbelül! Ez a szív csakis érted dobog, és csakis téged akar… mert veled akarom leélni az életem! Nem leszek soha többet szemét, nem bántalak, nem fogok Daniellel szóba se állni, csak… bocsáss meg nekem, James!

Én meghalok… nem élem túl ezt… Kérlek… nagyon szépen kérlek! Miért nem tudsz meghallgatni? Miért nem akarsz meghallgatni?

Meg fogjuk beszélni… Apu mindig azt mondta, hogy váljak büszke nővé, és soha ne hagyjam magam, mert ha egy fiú elmegy, jön a másik. De nem akarom, hogy jöjjön más, az Isten szerelmére! … és azt mondta mindig, hogy visszajön, ha szeret… ha szeret…

James, gyere vissza… mondd el mindenkinek, hogy mit érzel irántam… vagy inkább ne. Ne mondd senkinek, csak nekem… mert mindenki tudja, hogy szerelmesek vagyunk, hogy mi boldogok vagyunk, és hogy összetartozunk!

Kérlek, hallgass meg. Egyetlen egyszer kell, hogy végighallgasd, ami történt, és mindent megértesz. Te magad sem hiszed el, hogy megcsaltalak. Tudod, hogy szeretlek, mindennél jobban szeretlek…

Tudnod kell… mert te vagy a végzetem, James…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés