Hiányzol

Író: Betty
Tartalom:  Egy rövid, fájdalmas kis novella. Egy lányról szól, aki Sirius áldozata lett.
Korhatár: nincs
Szereplők: Sirius Black + saját szereplő

~*~

Egy újabb év vette kezdetét. Hatodév. Állítólag ez a legszebb a Roxfortban töltött idő alatt. Állítólag. De rám egy magányos, gyötrődő év vár. Ráadásul Nélküled. A nyári szünet is keservesen hosszú volt, mégis éltetett a remény és nem adtam fel… De ahogy beléptem a hatalmas faajtón, az első mondat, ami eljutott a tudatomig, már el is vette a kedvemet:

- Tudjátok, ki Sirius Black új barátnője?

Ostorként csattant a kérdés, és megdermedtem, amint Stacey McNel elégedett arcát felismertem. Ő az a pletykafészek, aki mindig mindent tud, és soha nem téved. Soha…

Felszaladtam a hálókörletbe, amilyen gyorsan csak tudtam. Nem akartam a megnyitó ünnepségen a sok boldog arcot látni. Nem akartam a sóvárgó tinilányok tekintetét látni. Nem akartalak téged látni…

Becsuktam szemeim, amik alól kövér könnycseppek gördültek ki.

Stacey tévedett. Stacey tévedett. Stacey csak tévedett…

Csak egy álom volt. A boldog percek, órák, napok, hetek… csókok… a lógások… Te… De érzem a fájdalmat, az ürességet és a reményt. Még sem álom.

Már napok óta te vagy az első gondolatom reggelente. Miért?! Miért nem mész ki?! Miért nem párologsz el belül, ahogy mellőlem tetted?! Miért nem?!

Ezekben a napokban egy másodpercre sem láttalak. Az élet még az én oldalamon játszik. De már nem sokáig… tudom, hogy ha meglátnálak, összeroppannék. Nem tudnám elviselni, hogy nem vagy az enyém. Bár nem is voltál. Soha.

És megöl ez a tudat! Kikészít, a sírba ránt! Még egy Crucio sem lehet ennyire kínkeserves!

Kimentem a birtokra ezen a szeptemberi délutánon. Hűvös szél enyhítette a sugárzó nap melegét. Mindebből semmit nem éreztem. Egyszerűen a bennem levő fagy elnyomja ezeket a semmiségeket.

A séta általában kiüríti a fejemet. Most valamiért nyomasztó érzésem támadt, amit nem tudtam elhessegetni. Itt maradt, és törtem a fejem, hogy ugyan mitől jött, mikor meghallottam a kutyaszerű nevetést.

Kényszeríttettem magam, hogy ne nézzek oda. Mégis muszáj volt. Fekete hajadat néha arcodba fújta a szél, amit kezeddel kisimítottál. A kezed… Imádtam a kezed…

Aztán megláttam a lányt melletted. Átvágtam a parkon, egyenesen a tóhoz. Közben nem akartam odanézni, de vonzottad a tekintetem. Három hónap alatt rengeteget változtál… még férfiasabb lettél, és én minden egyes kis változásodat meg tudnám mondani.

Feltűnően jól szórakoztatok, nevettetek és kizártátok a külvilágot. Ez a bizonyos külvilág azonban csak titeket figyelt… ahogy én is.

Egy pillanatban összekapcsolódott a tekintetünk. Megálltál, és arcodról lefagyott a mosoly. Sötétkék szemeidben zavart véltem felfedezni. Ezt csak beképzelem magamnak! Odasúgtál valamit a lánynak és felém indultál. Én lehuppantam a fűre, próbáltam meggyőzni magam, hogy ez is egy álom, jön a csalódás, és fel akartam ébredni.

De amikor a következő pillanatban letérdeltél elém, megbizonyosodtam arról, hogy ez nem álom. Az álmaimban mindig elpárologtál, vagy oda se jöttél. Most viszont itt térdelsz előttem teljes valódban, én pedig nem tudok levegőt venni. Szívem megmaradt darabjai másodpercenként törnek újabb ezer részre. Mindjárt vége… Vége KELL, hogy legyen!

- Szia. - Tényleg megszólaltál? Ezt nem hiszem el.
- Szia.
- Hogy vagy? – tudakolod. – Mostanában nem látlak a Nagyteremben evésnél. - Nem is fogsz…
- Az lehet, mert ritkán megyek le.
- Miért? - Miért vagy itt még mindig?! Menj már el! Nem látod, hogy nem bírom sokáig?!
- Nem vár a barátnőd? – Árad belőlem a gúny, a megvetés.

Fejemmel felé bökök, te odanézel.
- De igen, csak meg akartam kérdezni, hogy vagy. – Kezemre csúsztatod kezed, és mélyen a szemembe nézel. Mindent látsz. Vagyis csak látni akarsz.
- Ne vájkálj a fejemben.
- Én nem is…
- Éreztem. Ne hazudj! - Eleget hallottam a hazudozásod!
- Nyugi, no! Jó szándék vezérelt!
- Akkor kérdezz, és amit tudnod kell, azt megtudod! – Hangom inkább kétségbeesett volt, mint figyelmeztető. – Amúgy a barátnőd eléggé türelmetlen.
- Várhat még egy kicsit. Remélem, jobban leszel, mert nagyon letörtnek látszol.

Szavaid hatására megenyhültem, közelebb hajoltam, majd adtam egy puszit arcodra, miközben szememből egy könny csordult ki.

Felálltál, éreztem, ahogy leveszed kezedet kezemről, úgy távolodsz el tőlem. Testileg és lelkileg. Aztán egy újabb érzés tört utat magának, és mielőtt bármit tehettem volna ellene, kijött:
- Sirius. Hiányzol…

~VÉLEMÉNY~