Tavasz az Őszben

Író: Betty
Tartalom: Ismét egy magyar-dolgozatos-történet, ahol kaptunk 3 címet; 1. Az első, 2. Tavasz az Őszben és 3. Tükör. Amint látjátok, én a 2.-at választottam :D egyébként egy nőről szól (no name), a férjéről, és az életükről.
Szereplők: főszereplő-nő, Andrew, Steve + Peter
Korhatár: 12
Megjegyzés Nr.1: egy kicsit kapcsolódhatna a Falevélszőnyeghez :D ha nagyon szeretnétek, vehetitek ezt amolyan "löketnek" az íráshoz. Mit szóltok? :)
Megjegyzés Nr.2: egyben megemlékezés Kate White haláláról (okt. 22.)

~*~

A fákról lassan hullottak le a levelek. Sárga, piros és barna színben pompáztak, de a lelkemben egyaránt volt ősz és tavasz is.

A temetés fájdalmas és borzalmas volt. Életem szerelmét veszítettem el, aki tizenöt év boldog házasság után hagyott magamra.

Andrew-val mindig boldogok voltunk; diákszerelem volt, a sors kegyes volt velünk, és a vitáink se voltak komolyak. Az élet úgy hozta, hogy ő menő igazgató lett egy híres cégnél, én pedig otthon írogattam, főztem, takarítottam, és szinte semmit se csináltam. Szép életünk volt, csak egy valami hiányzott belőle: a gyerek.

Az orvosok szerint minden rendben volt mindkettőnknél, de valamiért tudtuk, hogy ez nem igaz. Valami nem stimmelt, és ez kezdett a házasságunkra menni, főleg, hogy Andrew engem hibáztatott. Aztán egyszer csak a cég is tönkrement. Földön futóvá lettünk, és Andrew néha részegen jött haza.

Hosszú hónapok teltek el így, de Andrew legjobb barátjának, Steve-nek végre sikerült talpra állítania Andrew-t. A gödör szélén vártam, hogy Andrew kimásszon. És ekkor minden rendbe jött; Andrew állást szerzett, és úgy éreztem, hogy újra szeretni kezdett engem.

Terhes lettem. Andrew-val madarat lehetett volna fogatni, és azt gondoltuk, hogy az utunk újra egyenesbe jön. Ebben a hitben éltem egészen szeptember huszonkettedikéig.

Éjjel telefonáltak a kórházból, hogy Mr Smith autóbalesetben veszítette életét, a kocsiban ülő másik személy, Steve pedig lebénült. A vérükben alkoholt találtak, és kiderült, hogy Andrew áttért a másik sávra, mikor hazafelé tartottak.

Shokkos állapotba kerültem, de a baba kedvéért mindent megtettem. Nem veszíthettem el a babát; görcsösen kapaszkodtam Andrew utolsó részéért.

Nyolc hónapos terhesen álltam végig a szertartást. Steve tolószékben ült mellettem, anyósom a másik oldalamon belém karolt, és arcunkról patakzott a könny. Soha nem éreztem akkora fájdalmat még, de azon a napon valahogy minden más lett. A temetés után Steve eljött hozzánk, és sokáig beszélgettünk Andrew-ról, a gimiról, arról a hosszú időről, amit átéltünk együtt… ami tulajdonképpen nem volt olyan hosszú…

Csak a baba segíthetett túl ezen az időszakon. Ő volt a fény a sötétségben, a kéz, aki kihúz a lassan rámszakadó ház alól, és ő volt a tavasz is az őszben. Az egyetlen boldogságom, ami még e tragédia után életben tartott.

Október huszadikán hajnalban született meg. Kisfiú lett, és mivel Andrew mindig is azt akarta, hogy Peter legyen a neve, ezért így neveztem el. Gyönyörű kisfiú lett. A szeme ugyanolyan zöld volt, mint az apjáé, és a sűrű fekete haját is Andrew-tól örökölte. Repesett a szívem, ahogy ránéztem és a karjaimban tartott.

Az ágyon feküdtem, kezemben Peterrel, mikor Steve gurult be az ajtón, az ölében egy hatalmas virágcsokorral.

- Steve, ezt igazán nem kellett volna… - kezdtem, de leintett. Hálás voltam neki mindenért, amit értem és értünk tett.

Az ágy mellett állt meg, és csendesen figyeltük Petert. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy elmondjuk, mit gondolunk. Steve megfogta a kezem, és egymásra néztünk.

Lassan minden értelmét nyerte… könnyebb volt feldolgozni Andrew halálát együtt, és a fájdalmunk is közös volt. Mindeközben ott volt az öröm is köztünk – Peter, aki beragyogta az életünket ezen az őszi napon…

VÉLEMÉNY