Én nem vagyok Ő...

Tartalom: Egy rövid történet egy lányról, aki James Potter barátnője lehet/lehetett. Vívódásról, romantikáról van leginkább szó ;)
Korhatár: nincs
Szereplők: James/saját szereplő
Megjegyzés: Kapcsolódik a Rólad álmodom néhány fejezetéhez... néhány biztosan felismerik ;)

~*~

Büszkén elmondhatom magamról, hogy több mint egy hónapja James Potter barátnője vagyok. Irigyekkel, féltékenyekkel minden nap találkozom, de most már hozzá szoktam. Mikor néhányan megkérdezik, hogy szeretem, a válaszom igen. Hisz’ mi más lenne? Igaz, hogy én csak egy lány vagyok, akivel szórakozhat, de nem bánom. Miért? Nem tudom. Nem nőhöz méltó, de hát én nem is vagyok nő! Még nem... csak egy tudatlan kislányka.

Most is itt fekszek James ágyában... Tegnap ünnepeltük, hogy hat hetesek voltunk. Eléggé hangosan, így biztos vagyok benne, hogy a többi Tekergő távozott a szobából. De jobb is így. Szeretünk kettesben lenni, így nyitottabbak vagyunk. Örülök, hogy mellettem van, és ehhez hozzátartozik a tűrés. Tűrök mindent, amíg tudok.

- Klau, bejönnél egy percre? – jön a mosdóból egy hang. A tiéd.
Mit teszek? Természetesen, felkelek, felveszem az ingedet, és átszenvedek a szennyes ruhákon. Át, egészen Hozzád.
- Mi a gond? – kérdezem. Csak nézel.
Eléd állok, bele nézek a tükörbe. Vörös hajam kissé kócosan omlik vállamra, zöld szemem pedig szomorúan nézi az előtte álló lányt. Hátulról átölelsz, de még mindig nem válaszoltál. Én pedig a tükrön át nézek a szemedbe. Jó elveszni a barna szempárokban.
- Tudod, néha úgy érzem, mintha csak egy Evans-másolat lennék – szólok halkan. Arcod megrezdül a név hallatán, amit én undortól telve ejtettem ki.
- Akkor rosszul érzed – mondod nyugtatásként. Rosszul érzem? Én? Hát akkor tévedsz! Soha nem szoktak a megérzéseim csalni!
- Evans elérhetetlen, Evanst nem kaphatom meg... – kezded, én váratlanul közbe vágok.
- De engem igen.
- És miért kellene nekem Evans, ha itt vagy nekem Te?
- Mert ő más. Ő nem én vagyok. Hiába hasonlítunk külsőleg egy kicsit, én nem vagyok ő. És ő sem én.
- Tudom szívem, de változnak az idők. Ne filozófálj ilyen hülyeségeken!

Magamban vívódok. Ne filozófáljak? Hát kösz. Látom rajtad, látom, mikor a szemedbe nézek! Látom, hogy néha azt kívánnád, bárcsak ő lenne előtted, és bárcsak őt csókolhatnád, őt ölelhetnéd. De nem lehet. Ahogy mondtad, ő elérhetetlen.

És épp ez a különbség Evans és köztem. Ő elérhetetlen, én nem. Legalábbis számodra nem. A többi fiú kapadozhat utánam, nem kellenek. Egyedül csak te. Viszont te sem vagy az enyém, teljesen biztos nem! Pedig én Téged akarlak testestül, lelkestül...

- Nem értem, miért idegesíted magad ezen! – törsz ki. Pont te, akinek aggodalomra semmi oka. Csettintesz, és ezer lány lesi kívánságod. Kivéve persze Evanst.
- Nem tudom nem idegesíteni magam!
- Nyugi szívem, nyugi! – csitítgatsz.

Felesleges időpocsékolás. Kiszabadulok az ölelésedből, kiviharzok a fürdőből. Újra átmasírozok a Szennyes ruhák hegyén, és felmászok az ágyra, majd ruháimat keresgélem. Vállam felett hátra pillantok: az ajtónak dőlve, összevont karral figyelsz. Engem. Kellemes meglepetés... egy hónap után végre figyelnél rám? Áh, nem! Nem is rám figyelsz, csak a fenekemet bámulod!
- Már megint felhúztad magad, mi? – kérded. Vagy mégis RÁM figyeltél?
- Nem.
- Akkor most hova öltözöl?
- Megyek órára – mondom, ami az elsőnek eszembe jut.
- Szombat van – válaszolod lazán, és ellököd magad a faltól.
- Akkor megyek tanulni. – Közeledsz.
- Szombaton?
- Baj? – Túl közel vagy már!
- Nekem nem. – Megvonod vállad, és ledőlsz közvetlen mellém. Egy pillanatra megérintesz, majd mélyen a szemembe nézel. Tudod, hogy képtelen vagyok ellenállni neked. Tudod, hogy szükségem van Rád. És én tudom, hogy egyszerre gyűlöllek és szeretlek.

Karjaiddal óvatosan átkulcsolod derekamat, és magadhoz húzol. Persze, hagyom. Te is jól tudod, amit én: csak egy csók, és már megenyhülök. Gyűlölöm, hogy tudod a gyengéimet! Gyűlölöm, hogy mindig megbocsátok, és mindent gyorsan elfeledek! Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlöllek!

Csók, érintések, mélyre kavaró érzelmek, egyre erősödő vágyak, s szenvedélyek.
Túl sok az érzés már, én nem bírom sokáig.

Körmömmel mélyre hatolok mellkasodon. Felszisszensz egy pillanatra, de tudom, hogy élvezed. Tudok minden egyes kis gyenge pontodról. Nem menekülhetsz! Ha akarom, úgy sem tudsz ellen állni nekem...

- Néha úgy érzem, hogy egy vadmacskával járok! – Kaján vigyorodat nem leplezed.
- Akkor rosszul érzed – válaszolom, és lóülésben hasadra ülök.

Rosszalóan megcsóválod fejedet, de a mosoly nem tűnik el. Karmolászni kezdem felsőtested, persze csak finoman. Nem tudnálak bántani.
- Hány óra? – kíváncsiskodom, miközben órát keresek a szobában. Lassan már mennem kellene. Túl sokat vagyunk együtt.
- Kit érdekel? – kérdezed, miközben felülsz, az öledbe csusszanok és lehúzod az inget rólam. Apró csókokkal jutalmazod nyakamat.
- Sok... mindenkit... – Elfúló hangon válaszolok.

Te is tudod az én gyengéimet. Gyorsan kiismertük egymást. Túlságosan gyorsan...

Hagyom magam, mint mindig. Jól esnek az érintéseid, és jól esik, ha csak a közelemben vagy, és látlak. Ezzel meg is elégednék... legalábbis egy ideig biztosan!

Kellesz, még ha most is látom a szemedben az Evans utáni vágyódást!
Kellesz, még ha napról napra jobban bebizonyosodik, hogy csak a vágyaid enyhítésére tartasz magad mellett!
Kellesz, még ha te nem is látod, hogy én igazán szeretlek!
Kellesz, még ha nem is Klaudia Redmont látod bennem, hanem Lily Evanst...

~VÉLEMÉNY~