VI. fejezet - Egy csodálatos nap
Másnap a reggeli megzavarta McGalagony professzor, azzal, hogy James és Sirius burgonyaháborúját leállította.
- Potter úr, ma büntetőmunka! Fricsnél jelentkezzen 8-kor! – mondta fenyegetően az átváltoztatástan professzor.
- De hát miért? A burgonyaháború miatt? – hebegte James.
- Nem, nem! Evans kisasszony beszámolt a parkban történt incidensről.
- Értem – sütötte le a szemét James, és tekintetével a lányt kereste, aki önfeledten csevegett Alice-szel, és jókat nevettek.
Este fél 8-at ütött az óra, amikor James elindult Fricshez.
Ha azt az idióta Mrs.Norrist kell megmosnom, akkor biztosan a vízbe fojtom – gondolta.
Eközben egy elsős szaladt Lilyhez egy üzenettel:
Kedves Evans kisasszony!
Frics úr lebetegedett, és kérem, hogy menjen le, és tisztíttassa fel Potterrel a kviddicspályát.
Üdvözlettel:
McGalagony professzor
- Ez nem lehet igaz! – fakadt ki a lány. – Mért velem történik mindez?!
- Jaj, Lily, tudom, hogy tetszik neked! – kuncogott Alice.
- NEM TETSZIK! – morfondírozta.
- Még fogadni is merek, hogy össze fogtok jönni…
- Alice, hagyjál már vele! NEM-ÉR-DE-KEL!!!
- Jó-jó – vigyorgott barátnője. – Na szaladj, adj neki valami agyafúrt feladatot.
Lesietett az első emeletre, és meg is találta Jamest, amint a képeket piszkálta…
- Potter, jöjjön velem, és hagyja azokat a szerencsétlen festményeket! – parancsolta Lily.
- Ez nagyon jól hangzik, prefektus kisasszony! – somolyogta James.
- Fogd be, és gyere! Frics lebetegedett és nekem kell adnom feladatot! McGalagony professzor megadta, mit kell tenned, nekem csak le kell ellenőriznem… Kövess!
James boldogan követte Lilyt, aki a kviddics pálya felé vette az irányt. Nem is tudtam, hogy a gondnokot elfoghatja egy betegség… De jó, a kedvenc helyemhez megyünk! – vigyorgott a fiú.
- Potter, töröld le azt a vigyorgós mosolyodat, és a lehullott leveleket szedd össze! De nem varázslattal! Kézzel vagy esetleg egy mugli dologgal: gereblyével.
- Gereblye – vágta rá James, pedig azt sem tudta, hogy mi az a geriblye, vagy mi...
- Invito gereblye!
Lily James kezébe nyomta és várta, hogy mit tesz.
- És hogyan kell ezt használni? Megmutatod?
- Istenem, veled mennyi gond van! – Azzal kikapta a fiú kezéből a szerszámot, megfogta a nyelét és elkezdte összehúzni a leveleket. James kapott az alkalmon, mögé lépett és Lily csípője mellett megfogta a gereblyét, úgy, hogy Lily beszorult kettejük közé.
- Ez nem ér! – hisztizte Lily, majd elengedte a fa nyelét, ezután megfordult és megpróbálta kitépni magát az izmos karok közül.
James magához szorította a lányt, aki elmerült a gyönyörű barna szemekben. Pár percig így álltak, James közelíteni kezdett, hogy megcsókolja, de Lily hátrébb húzódott.
- Nem akarod? Akkor nem muszáj – mondta szomorúan James, de még mindig eltökélten mosolygott.
A lány nem válaszolt, csak nézte a szemüveges fiút. Olyan szép a szeme, és olyan aranyos a kócos haja – álmodozott magában Lily. Ekkor átkarolta James nyakát, a fiú pedig újra megpróbálkozott egy csókkal. Ezúttal nem ellenkezett. Csókolóztak végtelenségig, legalábbis nekik ez örökkévalóság volt. Egy idő után, hallottak egy kattanást. Olyan volt, mint egy fényképezőgépé.
- SIRIUS! – ordította James, de nem engedte el Lilyt. Halk kuncogást észleltek, de aztán elhallgatott minden, egy erős szellő suhant át rajtuk, és az eső is eleredt. Lilyt rázta a hideg.
- Fázol? – kérdezte a lányt, és szorosabban magához húzta, s egy csókot lehelt a homlokára. – Szeretlek.
- Én is…
James kajánul felhúzta a szája szélét.
- Ne vigyorogj, mert visszavonom! – majd hozzátette. – Na gyerünk be!
- És mi lesz az avarokkal?
- Mióta érdekel a rend? – lepődött meg Lily.
- Mióta érdekel a szabályszegés? – kérdezett vissza amaz.
Lily elmotyogott egy varázsigét, és mind egy kupacba röppent. Kézen fogva besétáltak a klubhelyiségbe, ami már üres volt.
- Azt hiszem, én me…– kezdte, de nem tudta befejezni, mert James magához húzta, és megcsókolta. Aztán pedig a fotelbe rántotta magával. Lily kuncogott egyet, és hozzátette:
- Ez nem olyan jó ötlet! – kezdte.
- Psszt! – és letérdelt, mert eszébe jutott valami… – Lily Evans! Eljössz velem a bálba?
- Hmm… – mondta viccelődve a lány. – Nem is tudom… – Mikor megpillantotta James fanyar arckifejezését, gyorsan hozzátette: – Hát persze!
James diadalmasan mosolygott, és büszkén kihúzta magát, majd hozzátette:
- Nem akarlak elveszíteni, sem elengedni! Egy percre sem!
Lily kuncogott, de nagyon örült, hogy ilyen jól fejeződött ez a nap…
Másnapra mindenki tudta, hogy Roxfort szívtiprója, a legjobb pasi: James Potter, a kis stréber Lily Evanst hívta el a karácsonyi bálba (hála egy úgynevezett Sirius Blacknek).
- SIRIUS! MENJ A FENÉBE! – ordította Lily, mikor meglátta a hirdető táblát, amin egy ismerős jelenetről készített fotó díszelgett.
- Ó, prefektus kisasszony, muszáj volt valamit tennünk!
- TENNÜNK?! – ráncolta össze szemöldökeit. – Ki még?
Alice hirtelen lekapta fejét, és cipője orrát fürkészte, mikor Lily észrevette.
- TE?!
- Sajnálom, de kivételesen egyet kell értenem Siriusszal. Cselekednünk kellett!
Lily csalódottan nézte Alice-t, majd Siriust, ezután pedig Remushoz fordult:
- Te mindezt hagytad? Te is prefektus vagy!
A kérdezett nem válaszolt, csak mosolygott egyet, de végül hozzátette:
- McGalagony úgy tudja, hogy ti megfáztatok az éjjeli munkában – itt hangosan köhögött –, és engedélyezett egy szabadnapot.
Lilynek elállt a lélegzete.
- Emberek, menjünk! Mindenki kifelé! Az órák kezdődnek. A ti reggelitek pedig az asztalon van – mondta Remus, és a kandalló előtti asztal felé mutatott.
James elégedetten vigyorgott, és átkarolta Lilyt, miután minden diák elhagyta a klubhelyiséget.
- Benne voltál, ugye? Tudtál mindenről, igaz?
A fiú nem válaszolt, helyette a fotelba húzta Lilyt, és megreggeliztek. Miután befejezték, és elmerültek egymás közelségében, a kandalló tüze fellobbant, és egy papír röppent ki.
- Ez meg mi? – kérdezte kíváncsian James Lilyt, aki a markában tartotta a levelet. Remegve elolvasta, és pár pillanat telt el, a lány vészesen elájulni készült, de James reflexének köszönhetően elkapta Lilyt.
- Lily! Mi történt? Szólalj meg!
A remegő prefektus a levélre mutatott.
Ha nem szállsz le Potterről, magam nyírlak ki!
James összegyűrte a levelet, és bevágta a tűzbe.
- Ugyan már édesem, én veled vagyok! Senki nem bánthat.
- Épp miattad akarnak bántani, nagyokos! – fűzte hozzá Lily.
Az ifjú Potter szorosan átölelte, és fülébe súgta: én még a széltől is óvlak, ez a kis hisztis liba pedig majd leáll…
Ettől kicsit megnyugodott, de egésznap azon töprengett, hogy ki akarja megölni, és épp egy fiú miatt.
- Ne is gondolj rá! – mondta James, mikor látta szerelme kétségbeesett arcát.
- Nem téged akarnak megölni – idegeskedett Lily.
- De akkor sem lesz semmi baj! Ha akarod, elmegyek Dumbledore-hoz.
- NE! Ne mond el senkinek! Elég, ha ketten tudjuk.
- Biztos? – nézett kérdőn a lányra.
- Biztos.
A csodálatos szabadnapjuk pedig este véget ért. Lefekvés előtt, Sirius még beszámolt az aznapi bájitalóráról, amin Pipogyusz érte el a legnagyobb teljesítményt, és 50 pontot kaptak a mardekárosok.
S ezt a napot is egy jó kis birkózással fejezték be.
< Előző fejezet - Következő fejezet >
|