Lily rémesen érezte magát. Fáradt, álmos és meggyötört volt, + még borzalmasan fájt a hasa. James mintha észrevette volna a fájdalmakat, mert majdnem minden öt percben megkérdezte:
- Lily, biztos jól vagy? – Meg akarta fogni a lány kezét, de mindig elhúzta.
- Igen! Már mondtam vagy százszor! – jött a cseppet sem barátságos válasz. Gyűlölte mikor valaki többször ugyanazt megkérdezi tőle. Ez körülbelül olyan volt neki, mint az „eljössz velem randizni?” sablonos mondat.
- De látom rajtad, hogy szenvedsz – ellenkezett James.
- Csak egy jel. Ti férfiak, ezt nem érthetitek meg!
- Én megértelek! Mindig! – megszorította bátorítóan Lily kezét, és hozzátette: – Nos, milyen jel? Jó vagy rossz?
- Valami rossz. De csak érzelmileg…
James komolyan bólintott, de nem igazán hitt a „női megérzésekben”. Nem is az volt a baja, hogy női, inkább a megérzéssel nem stimmelt neki valami. Ezt Lily észre is vette, és elhúzta a kezét.
- Nem is hiszel nekem, igaz?! Csak egy badarságnak tartod!
- Nem! Dehogy!
Lily nem válaszolt, de a 7 év alatt megismerte Jamest, és tudta, hogy mikor hazudik. Ezt a „tulajdonságot” csak Pitonnak köszönhette, mivel a Tekergők csak akkor füllentettek, ha büntetőmunkát el akarták kerülni…

Hosszú csend következett. James többször Lilyre nézett, mert sokszor összeszorongott, és reszketett is. Egy idő után már sűrűbben sorakoztak a fák, és sötétebb is lett. Lily néha összerezzent, mikor egy bagoly előröppent egy-egy fa odújából, de James (a „nagy hős”) már ott is volt, és megnyugtatta.
- Pihenő! – szólt egyszer James.
Lily kérdőn nézett rá, mivel még nem merült ki. Kiszemelt egy tölgyfát, és leült kinyúló gyökerére. James pedig mellé. Lily már kezdte megunni a szótlanságot, így hát rájött a beszélés:
- Hol vagyunk?
- Nem tudom. De szerintem Írországban.
- Honnan szeded?
- Tudod, megérzés. – És játékosan kacsintott.
Lilynek itt betelt a pohár, és duzzogva felállt.
- Azt hittem, megváltoztál! De csak szórakozol velem! – kelt ki magából Lily, és indulni akart, mikor egy erős kéz megragadta.
- Eressz! – sziszegte.
- Nem, amíg meg nem hallgatsz.
Lily próbálta kitépni magát a férfi karjaiból, de James nem hagyta.
- Hagyjál már! Nem érdekel semmi! Gyerekes vagy, és nagyot csalódtam benned, Potter! – dühöngött Lily, és észre sem vette, hogy miket vágott James (vagyis most már Potter) fejéhez.
Jamest hidegzuhanyként érte a Potter hangsúlyozása, és reflexszerűen elengedte a lányt, majd ugyanoda visszaült. Hátat fordított Lilynek, és meredt a semmibe. Gyerekes vagy, csalódtam, Potter! Gyerekes vagy, csalódtam, Potter! – visszhangzott ez a pár mondat a fejében.
Lily tovább akart indulni, mikor észrevette, hogy már nincs rosszul. Rájött, hogy miket mondott Jamesnek, és visszafordult. A fiú rá sem nézett, és összegörnyedve ült a gyökéren. Lehuppant James elé, aki felnézett. Könnyek csorogtak ki barna szeméből. A bánat és az igazság fájdalma mutatkozott szemeiben.
- Jaj, James. Nem úgy értettem…
- Most már James?! – vágott vissza.
- Csak mérgemben mondtam! Nem akartalak megbántani!
- Késő… – mondta, és hátat fordított Lilynek.
- Hallottad már azt a mondást, hogy „Mindig azt bántjuk meg, akit a legjobban szeretünk”?
- Aha – jött a bő válasz. – És?
Lily nem válaszolt. Felkelt és elkezdett sétálni jobbra öt lépést, aztán balra öt lépést. Közben pedig gondolkozott. Meg akarta puhítani Jamest, de nem tudta, hogyan… Próbálta magát lenyugtatni, mert felhúzta magát azon, hogy nem ismeri eléggé Jamest. James sértődötten felkapta fejét, mivel már idegesítette az „oda-vissza járkálás Lily módra” program.
- Befejeznéd?! – fortyant ki belőle.
- Miért is? – kíváncsiskodott Lily.
- Mert… – Nem tudta, hogy miért. – mert csak!
- Már nem vagyok rosszul – terelte el a témát Lily –, talán arra akart figyelmeztetni, hogy összeveszek azzal, aki a világon a legfontosabb nekem…
James megvonta a vállát, de szívében állt a bál e mondat végett.
- Megyünk tovább? – kérdezte Lily.
- Oké. Már úgyis megszoktam, hogy nem beszélünk.
- Eggyel kevesebb gond – válaszolt lehangolódva Lily.

Indultak is tovább, de Lilynek felcsillant a szeme. Émelyegni kezdett és elájult.
- Lily! Lily! Jaj, most mit tegyek?! – kérdezte kétségbeesve James.
Lily egyik szemét kinyitotta és suttogni kezdett:
- Mondd, hogy szeretsz és csókolj meg.
- Szeretlek és… – Ekkor leesett neki, hogy a „haldokló” lány mondta, mit tegyen. De azért még megcsókolta, hisz Lily még soha nem kérte erre…
Lily átkarolta a fiú nyakát, és hosszan csókolóztak. A szerelem csak úgy lángolt körülöttük…
- Nem hiába vagy a legokosabb boszorkány, és még iskolaelső is!
- Csak voltam… – tette hozzá játékosan.
Lily felpattant, mintha most ébredt volna fel a szunyókálásból, és fitt tornára készülne. James átkarolta derekát, és indultak tovább…

*

Egy idő után a fák újra fogyni kezdtek és lemaradtak mögöttük. Folyó csobogását hallották, és próbálták megfejteni a hang forrását. Egyszer csak megpillantottak egy kis városkát.
- Igen! Jól éreztem – ujjongott James.
Lily azt hitte, hogy a fiú megbolondult.
- Mit is?
- Írországban vagyunk, méghozzá Waterfordon. Ez szuper.
- Honnan tudod?
- Még régebben nyaraltam a szüleimmel itt. Elég kevés varázsló él Waterfordban, de meg lehet találni pár varázslóboltot.
- Még muglik is megtalálhatják?
- Dehogy. Azért annyira nem könnyű. Jól elrejtették előlük, hidd el!
Lily ásított egy nagyot, és szemeit törölgette.
- Te jó ég! – kiáltott James.
- Most megint mi van? – kérdezte álmosan.
- Hoppanálás?
Lily teljesen elképedt, és egyből elszállt az álom a szemeiből. Nem tudta, hogy lehettek ilyen buták, hogy nem tűntek el mindjárt.
- Legalább sétáltunk egy jót, és megtudtam pár dolgot – tette hozzá James, mikor Lily már falfehér lett.
- Na, ne vesztegessük az időnket! Hazamegyünk? – tért magához, és eredeti színét is visszanyerte.
- Jó-jó! – egyezett bele James, szétnézett, hogy vannak-e muglik a közelbe és elhoppanáltak.

*

Esteledett már, két hősünk pedig Lily háza előtt hoppanált. A ház békében, és a legfőbb, hogy egyben állt a kert közepén.
Lily indult is a kapu felé, mikor észrevette, hogy James búsan elindult otthonába. Pár ötlet megfordult fejében, de inkább csak megköszörülte a torkát, és egy szót kérdezett:
- Maradsz?
James hátrapillantott válla felett, mivel azt hitte, hogy valaki másnak mondja Lily.
- Ha nem zavarlak…
- Végül is elférünk… – tette hozzá vigyorogva Lily.
James mosolygott és felkapta a lányt. Karjaiban bevitte.
- Házhoz szállítás? – kérdezte Lily?
- Ha a hölgyet nem zavarja… – válaszolt, és megcsókolta.
Mikor James az ajtón belül letette, Lily szétnézett. Nyoma sem volt dulakodásnak, és örült, hogy egy darabban láthatja otthonát.

James elment elvégezni ’bizonyos’ szükségleteit, Lily pedig a kanapéra heveredett. Előhúzta pálcáját, és tüzet gyújtott a kandallóban. Kitekintett az ablakon, és meglepetten látta, hogy a csillagok már előbújtak. A csillagok ragyogtak, mintha az ő boldogságát jeleznék.
Végre boldog lehetek azzal, akit igazán szeretek…
Mosolyra húzta száját, és becsukta szemeit. Az álommanók pedig jöttek, és elvitték egy másik világba…