Eltelt az április, és jött a május. Gyönyörű napra ébredtek. Madarak csiripelését hallgatták a diákok a parkban, és henyéltek a tóparton. Önfeledten szórakoztak, mintha nyári szünet lenne. Csak az ötödévesek és a hatodévesek ültek bent a könyvtárban, páran pedig a klubhelyiségben.
Lily karon fogta Jamest, és leültette a zsúfolt könyvtár egyik sarkába, egy üres kis asztalkához.
- Leülsz a hátsódra, és tanulsz! – parancsolgatott Lily játékosan.
- De Lily… – nyafogott James, és elővette boci szemeit – Ne csináld már! Ragyog a nap, lógjunk meg!
- NEM! – Ekkor felcsillant Lily szeme, amit James utált, mert az mindig valami olyat jelentett, hogy „jaj, ne”
- M-mért nézel így rám?
- Hm… Lássuk csak. Ahány könyvet olvasol el, annyi ruhát vetek le.
- Nem lehet oldalszámra?
Lily nevetett egyet, és egy nemet válaszolt.
- Ez nem igazság! – duzzogott James, de hangjában csengett a megelégedettség. James kihúzta magát, és egy bájital könyvvel kezdte. Lily mosolygott azon, hogy az a fiú, aki nemcsak Roxfort leghelyesebb fiúja, legjobb fogója és legnagyobb csibésze, ilyen naiv. Több órás tanulás után a diákok kezdtek kiáramlani a könyvtárból, és csak páran meredtek könyvükbe. A napfény beáradt, és James kibámult az ablakon. Sóhajtott, majd ránézett a szembeülő Lilyre. 10 percig csak nézte, amikor Lily ezt megelégelte, lecsapta könyvét, és szemét összeráncolta.
- Mi az?!
- Áh, semmi… csak nézlek!
- Ne mondd, hogy semmi! Ki vele!
- Szereted Pipogyuszt?
- Jaj, James! Ne gyerekeskedj már! Én csak TÉGED szeretlek, és senki más nem kell.
- Akkor ma mit beszéltél vele?
- Kölcsön kért egy bájital receptet.
James nem hitte el ezt a hazugságot, hanem összefonta karját, és hátradőlt a széken. Lily rájött, hogy nem kellett volna ezt mondania. Felkelt, és odaült a fiú ölébe.
- Olyan butus vagy, édesem!
Alice zavarta meg a beszélgetést, és zilálva mondta:
- Lily… gyere… gyorsan! – vett egy mély levegőt, és folytatta: – Egy griffendéles kislány megivott valamit, és nem tudunk mit csinálni vele! Furcsa rohama lett! Te vagy a bájital zseni, James majd megvár.
Lily felpattant, de James is velük tartott. Alice kérdőn nézett a fiúra, de inkább intett, hogy sietniük kell.
Rohantak a griffendél torony felé, mikor egyik saroknál Jamest berántották egy szobába, és leütötték. A két lány ebből semmit nem vett észre, hanem a klubhelyiségbe érve, Lily összedobott egy receptet, és a kislány jobban lett. Lumpsluck is odaért már akkora, és 100 pontot ajándékozott kedvenc diákjának. A nagy éljenezésből kivergődtek, és Lily szemével kutatott szerelme után.
- Hova tűnt James? – kérdezte Alice-t.
- Nem tudom… Mögöttünk volt, amíg… – Itt elharapta a mondatot, megragadta Lily karját, és rohantak lefelé, ugyanarra amerről jöttek. Mikor befordultak Pitonba ütköztek.
- Á, Evans! Magácskát kerestem – mondta gúnyosan.
- És minek?
- A nyavalyás kis sztárod miatt! – előhúzott egy mozgó képet talárjából, és odaadta Lilynek. A képen James volt, amin Bellát öleli, és szenvedélyesen csókolóznak.
- Nem… ez nem lehet! Nem ő az!
- De igen, te kis sárvérű!
Lily sírva felrohant, és meg sem állt a hálókörletig. Bevetette az ágyba magát és keservesen zokogott.

Napok teltek el, de Lily nem ment sem enni, sem órákra. Mindenki aggódott érte, még Dumbledore is meglátogatta, de neki is azt mondta, amit a többieknek: Rosszul van, egyedül akar lenni.
Persze a hatalmas Dumbledore-t nem lehet becsapni egy ilyen mondattal, de ráhagyta, és megengedte, hogy a szobájában maradjon.
A másik hálókörletben is ugyanúgy szomorkodott egy fiú. Barátainak nem árult el semmit, és nagyon aggódtak érte. James egy gyűrött levelet szorított markában, melyen ez állt:

Vége. Mindennek vége, James Potter. Gyűlöllek! Soha nem gondoltam volna, hogy megcsalsz, és épp egy Mardekárossal!

Ég veled…

Mióta Alice kézbesítette neki, és elolvasta vagy ezerszer, csak ezen gondolkozott. Nagyon jól tudta, hogy mit tett az elmúlt napokban, és emlékei között nem volt az, hogy megcsalta volna azt a lányt, akiért annyi évig küzdött. Míg törte a fejét, eszébe jutott egy főzet, melyet akkor olvasott, mikor a könyvtárban voltak: Százfűlé-főzet.
Senki nem volt az egész griffendél toronyban, rajtuk kívül. Jamest a szíve húzta, és mintha egy láthatatlan erő húzná a lányok körletébe, úgy sétált, vagyis inkább repült arra. Halkan felosont a csigalépcsőn. Pár festmény lakója rosszallóan csóválta a fejét, de ő közeledett egy ajtóhoz, melyből szipogó hangok áradtak ki. A síró lány háttal ült az ajtónak, észre sem vette az érkezőt. James odasurrant Lily mellé és letérdelt az ágy sarkához.
- Lily, annyira sajnálom! De hidd el! Nem én voltam. Mikor berántottak egy szobába, ti pedig tovább rohantatok, akkor megkötöztetek. Narcissa és Bellatrix ujjongott, de nem értettem, hogy miért. Piton pedig bejött és egy óriási pofont lekevert… Szeretlek Lily! Nem tudok nélküled élni!
Lily könnyes szemekkel ránézett a fiúra. Csak nézte, és nem szólt egy árva szót sem.
- Szólalj meg! Kérlek! Küldj a fenébe, vagy vágj pofon! Mindegy, csak tegyél valamit! – kérlelte James, és csillogó szemekkel tekintett a lányra.
Lily letérdelt James elé, megfogta erős kezeit, és csak annyit mondott:
- James Potter. Tudod min mentem keresztül ebben a pár napban?
- Szeretlek – válaszolta a fiú, és megcsókolta Lilyt.
A szőnyegen egymás karjaiba fonódva ültek, és legszívesebben megállították volna az időt. Legszebb percek voltak ezek, még ha szótlanul is telt el, és tudták, soha nem felejtik el a hatodikos évüket…

< Előző fejezet - Következő fejezet >