Alig vártam már az estét. Már hat óra van, és még mindig fogadom a gratulációkat, az ötödéves lányok pedig autogramokért sorakoznak… jé, itt van Evans is:
- Nahát, Potter. Mennyiért adod az aláírást? – kérdezte gúnyosan. Nem tetszik ez a potterezés, de majd megenyhítem én.
- Neked ingyen, egyetlenem – válaszoltam, és rákacsintottam, mire kis pír jelent meg arcán. Na ugye…
Itt gyorsan eliszkolt (biztos, mert észrevette, hogy elpirult)…
- Elnézést, hölgyeim, de dolgom van… – vetettem oda rajongóimnak. Néhányan sírva fakadtak, a többi pedig ujjongott, hogy nekik van aláírásuk, és hogy ezzel jó pénzt keresnek…
Lily után rohantam.
- Hé! Lily! Várj már! – kiabáltam utána zilálva, mire megállt, és csípőre tette kezét, fejét pedig oldalra billentette. Így olyan kis imádnivaló…
- Mi van? – kérdezte.
- Csak azt akarom kérdezni, hogy kivel mész a bálokba? – Jaj, mondja azt, hogy nem Watsonnal.
- Nem tudom. Jó bulizást mára, na szia – vetette oda, és tovább akart indulni, de elkaptam könyökét.
- Te nem jössz? – kérdeztem kétségbe esve.
- Nem hiszem – mosolygott. Élvezi, ha engem szívathat… – Majd meglátjuk. – És otthagyott a folyosó kellős közepén… Direkt szereti, ha én nem érzem jól magam?!

*

Este kilenc óra van, és McGalagony bejött a klubhelyiségbe, ami át lett alakítva. Az asztalok, a székek és a fotelok eltűntek, helyettük a sarokban egy pult volt, de persze mindenki magát szolgálta ki (mivel Lily és Kate fellázadtak a házimanók „kínzása” ellen…). A fal mellett egy hosszú asztal állt teli finomságokkal, amit Peter már megcélzott. Néhol voltak székek és kerek kis asztalok, de a többi hely táncra volt elrendezve. A klubhelyiség egy kis szórakozó helyre emlékeztetett.

Házvezetőnőnk pedig belefogott mondókájába:
- Röviden annyit, hogy semmi verekedés. Legyetek jók és szórakozzátok ki magatokat. – Ilyet sem hallottam még az öreglánytól. Ezután Siriust kereste meg szemével: – Maga Black, pedig legalább ma türtőztesse magát, és csak ma kímélje meg Evans kisasszonyt az ordibálástól.
Lily épp a kandalló mellett állt, és elvörösödött. Gyorsan Kate mögé rejtőzött, aki alig bírta visszatartani magát a röhögéstől.

Kb. 11-ig élveztük a bulit. Először pörgős zenék mentek, azután olyan féltizenegykor lassú számok indultak. Erőt vettem magamon, és Lilyhez sétáltam, aki egy ötödévessel beszélt az RBF vizsgákról. Ez a csaj nem tud lazítani? Váh, majd én kilazítom… hihi, csak semmi perverzitás… hmm… de ha így jobban belegondolok: Lilyn épp egy zöld miniszoknya van, és egy lila top… Hú, de gyönyörű… Csak uralkodj magadon, James.

Mögé léptem, és halkan fülébe súgtam:
- Szia Lily. Jössz táncolni? – Elpirult, és lassan bólintott.
Életem első tánca Lily Evansszel (remélhetőleg nem utolsó).
Egyik kezemet átfontam derekán, míg a másikkal a bal kezét fogtam meg. Ő pedig vállamra helyezte jobbját. Azt hiszem a klubhelyiségbe megállt az élet, mivel mindenki félre állt. Csak mi ketten táncoltunk a terem közepén. Lily újra elvörösödött, és lesütötte fejét. Vörös haja szeme elé hullott, én pedig halkan kérleltem:
- Emeld fel a fejed, hogy lássam a szép szemed.
Erre felnézett, karját átfonta nyakam körül és hozzám simult. Öcsém, ez a csaj… Fejét vállamra tette, én pedig újra halkan mondtam neki:
- Így nem látom a szemed…
- Akkor képzeld el – suttogta lágyan, amitől libabőrös lettem, és a hideg futkosott a talpamtól a fejem búbjáig.
- Nem csak a szemed képzelem akkor el… Inkább… – válaszoltam, ő pedig felemelte fejét, és elnevette magát.
- Perverz… – motyogta.
Még szorosabban magamhoz húztam. Nem tudom, mennyit lehettünk így, de tíz perc után a többiek is táncra perdültek – gondolom meguntak minket bámulni…
- Nincs kedved sétálni egyet? – kérdezte a harmadik szám után.
- Nekem ez így tökéletes, de mehetünk… – feleltem mosolyogva, és lementünk a parkba.

Lily vacogni kezdett, és mivel rajtam volt egy farmer kabát (na meg úriember is vagyok), ráterítettem.
- Kösz – mondta, és közelebb húzódott hozzám. Én átkaroltam, és felhoztam az első témát, ami eszembe jutott:
- Mi van Watsonnal?
- Mi lenne? – kérdezte, és felnézett rám.
- Jól van, nem érdekes… Hülye kérdés volt… – válaszoltam, és a csukám kezdtem bámulni.
- Semmi nincs. Meccs után dobtam, mivel megtudtam az egyezségeteket…
Erre muszáj volt felemelnem a fejem…
- Bocs… – Ennyi jött ki a számon, valamint egy bűnbánó arc.
- Nem a te hibád… Watson egy marha. – Örülök, hogy észrevetted. – Kate-nek igaza volt. Csak kihasznált…
Közben a tóparthoz értünk, és leültem a legközelebbi padra. Lily nem akarta követni példám (biztos, mert nem volt valami meleg az ülőke). Én pedig az okos eszemmel az ölembe rántottam.
- Hé! – ellenkezett mosolyogva, és fel akart állni, de nem engedtem. Lefogtam derekánál és lábára tettem kezem…
Meg akartam volna csókolni, de mutatóujját számra tette. A fene…
- Ha el akarsz érni valamit, harcolj érte! Azután érdemeld ki, és végül vigyázz rá.
- Két éve harcolok érted! És vigyázni fogok rád, Lily Evans, egészen a halálom napjáig…
- Azt majd még meglátjuk… De nem akarom úgy végezni, mint a többi…
- Te nem fogod! – vágtam közbe. – Téged szeretlek, és semmi pénzért nem játszanék veled. Olyan vagy, mint egy liliomszál.
Eszembe jutott egy varázsige, amit még az őseim tanítottak. Előhúztam farzsebemből pálcám, és halkan elmotyogtam:
- Lilyomorpus.* – Erre egy gyönyörű liliom csusszant ki a pálcámból. – Virágot a virágnak. – És megcsókoltam. A meglepetéstől nem számított arra, hogy kap egy csókot… Megbolondít ez a csaj, valamint a nézése, a szenvedélye és a szerelme…
Lassan elhúzódott és könnyek szöktek szemeibe.
- Félek a csalódástól, James. Ezért nem mondok igent…
- Ne félj! Minden szép és jó lesz… Ígérem, mert szeretlek. És ne félj semmitől, én itt vagyok veled… Vigyázok rád, és óvlak még a széltől is…
- Mondtam már: érdemeld ki. – Azzal felállt, adott egy csókot, és elment…

Ó, nem létező Isten! Miért nem segítesz most az egyszer rajtam? Csak egyszer….

* saját varázsige, tehát nem „loptam” senkitől vagy ilyesmi, hanem jómagam találtam fel…