A felkiáltásra szétugrottunk, Lily pedig idegesen megigazította (bár szerintem jobban mondva visszaráncigálta) köntösét. Én azonban úgy visszalőttem magam az ágyamba, mintha a cikeszt kellett volna egy századmásodperc alatt elkapnom!

Madam Pomfrey füstölgött a méregtől, és egyikünkről a másikra kapkodta fejét.
- ISMÉTLEM! Ez egy gyengélkedő! Megértem, hogy szerelmesek, de NE itt cs… – Elharapta a mondatot, de aztán folytatta: – Örüljenek, hogy nem szólok a házvezetőjüknek!
Lily csak csavargatta a köpenye ujját, és rákvörösen hallgatta a javasasszony mondókáját…
- Nézzen oda az ember! Egy percre hagytam önöket magukra! EGY percre! – Ezt nagyjából mind magának motyogta, és a mutatóujjával hadonászott. Közben egy fiolát vitt Lilynek.
- Össze kell forrasztanunk a sebét. Mr. Potter, maga meg forduljon amarra! – ijedten hátat fordítottam a hölgyeknek, és csak a függöny elhúzását hallottam. Aztán Lily többszöri felszisszenéseit, végül pedig egy „Így ni” felkiáltást.
- Most pedig pihenjen – mondta Lilynek, aki eldőlt az ágyra és elaludt.

Én is kaptam egy löttyöt, és én is szintén álomba merültem. Megmerem fogadni, hogy altató volt benne…

*

Valamiféle kiabálásra eszméltem fel. Hajnali négy óra van! Ki a fene…?! Lily?!

Nagy megdöbbenésemre Lily forgolódott az ágyában. A sötétben odabotladoztam, és az ágy szélére ültem.
- NE! NE ÖLJE MEG! Jaameees! NEEE! Nem halhat meg! Mi lesz a fiunkkal?! James! – Úristen. Fiunk?! Meghaltam?!
- Lily. Lily, ébredj! – Megráztam egy picit, mire hirtelen felült. Én így is elég közel hajoltam már arcához, ezért amikor felpattant, fejünk összekoccant. Persze, csak egy kicsit, mivel a reflexemnek hála, sikerült időben arrébb csusszanom…

- Jól vagy? – kérdeztem, mikor már feleszmélt, és megállapította, hogy csak egy álom volt. Verejték csorgott végig rajta, és megtöröltem arcát.
- I-igen. Most már. – Közelebb ült hozzám, és átöleltem. – Ugye mindig velem leszel? – szipogta. Gondolom a sokktól…
Kissé váratlanul ért a kérdése, de a válaszra száz százalékosan készen álltam.
- Igen! Örökké! – átöleltem, és adott egy puszit arcomra. Én viszont nem elégedtem meg ennyivel.

Szájára biggyesztettem az enyémet. Átkarolta egyik kezével nyakam, másikkal pedig csupasz hátamat simogatta. Lassan utat engedett türelmetlen nyelvemnek, amit végighúztam fogain, majd az ő nyelvével kezdtem játszani.

Valahogy megfordított, és felülre kerekedett. Egyik lábát lábam közé tette, én pedig teljesen magamhoz szorítottam…

Halk csattanást hallottunk a javasasszony szobájából, és Lily felkapta a fejét. Lemondóan sóhajtott egyet és mellém gurult. Én pedig felkeltem és mérgesen átosontam az ágyamba. Senki nem jött ki, csak szaggatottan szitkozódások áradtak ki abból az irányból, ahol Pomfrey néni lakosztálya van.

Forgolódni kezdtem, de nem láttam meg (szerencsére) uborkapakolással a fiatal Pomfreykát.

- James, alszol? – kérdezte körülbelül tíz perccel később.
- A-a – válaszoltam halkan.
- Szerintem, azért jön mindig valaki vagy valami közbe, mert még nem készültünk fel rá igazán. Talán egy jel akar lenni!
- Aha. – Badarság! Persze, én nem akarom erőltetni, meg az elsőnek nagyon egzotikusnak kell lennie, csak nem hinném, hogy megfelelő ez a „jeles” magyarázat. – Jó éjt – mondtam, és becsuktam a szemem, hátha elfog az álom....

*

Reggel félnyolckor ugrottam ki az ágyból, ezzel egy újabb frászt hozhattam a Madamra.
- Megértem, Mr. Potter, hogy csak két éve keseríti meg a napjaimat, de még élni szeretnék!
- Jó-jó! Bocsánat! Elmehetek?
- Igya meg ezt, és remélhetőleg, egy jó ideig nem látjuk egymást… – Ezzel én is így vagyok…

Le is húztam azt a trutyit, aminek eléggé keserű íze volt… A következő pillanatban azonban már a könyvtárban kerestem azt a bizonyost a könyvek közt. Sz betű…
- Szerelmi bájitalok… Nem… A szerelem hibái… Nem, de még szükség lehet rá, bár azt hiszem, mindet fel tudnám sorolni! – És még vagy húsz könyv, aminek a címe szerelemmel kezdődött. – Mágikus kapocs… Mihez is lehet köze? Nézzük csak… Nem… nem… ez sem… Szerelmes kötelékek! Ez lesz az! – Megfogtam ezt a zöld, bársonyos borítójú könyvet, ami hála Merlinnek, nem volt annyira vaskos.

Egy félreeső asztalkához ültem, majd szétnéztem. Még egy kis szőke copfos kislány tartózkodott a polcoknál, de rajta kívül egy lélek sincs.

Kinyitottam mindjárt a könyvet, és a tartalmat kerestem, de meglepő módon nem volt benne. Akkor maradt a címek. Gondolatok… nem… Rokoni kapcsolat… hála az égnek, ilyen nincs… Mágikus kapocs… Ez lesz az! És még nem is a zárolt részben!

Ez a fogalom több dolgot is jelenthet… Elsősorban a kapocs szót vizsgálhatjuk: összetartást, azaz a köteléket nevezzük így két tárgy között. Ám, lehet személyek között is! A mágikus azonban elég sokoldalú. Leginkább mégis varázslat a megfelelője, vagy különleges.

Ez a jelenség nagyon ritka manapság. Sőt, eddig sem volt népszerű a varázsvilágban. Azaz eddig csak hat párról tudunk, akik ilyen kötelékben voltak/vannak.
Általában az ellentétek kerülhetnek ilyen varázsba. Azok, akiknek a természetük, a gondolkodásuk is különböző. Jobban mondva, ég és föld, víz és tűz, jó és rossz, valamint nő és férfi. De mégis bennük van valami közös. Egy olyan érzés, ami már az első találkozáskor magával ragadja őket.

Első találkozás… úúú… Pontosan emlékszem, hisz ötödévesek voltunk.

A nagyteremből jöttünk ki a Tekergőkkel, mikor egy vörös hajú, enyhén szeplős leányzó belém jött, majd mindketten a földön landoltunk. Végül is rajtam kötött ki, és pirulva néztünk egymásra. Persze, Tapikám röhögő görcsöt kapott „véletlen”, én viszont csak álmodozva elvesztem azokban a smaragdzöld szemekben… Szerelem első látásra…

Idegesen felpattant, és elmotyogott egy bocsit, majd besietett ebédelni.
- Ki ez a szépség? – kérdeztem, miközben hűlt helyét bámultam.
- Ez kedves barátom az a lány, akit te akárhogy is szeretnéd, de sohasem fog a tied lenni! – mondta Holdsáp.
- Miért is?
- Mert ő Lily Evans! – vágta rá Sirius, még mindig vihogva.
- Evans? De hisz ő griffendéles! – fedeztem fel a nagy csodát, mire kaptam barátaimtól egy fintorgást.

Elég a visszaemlékezésekből! Na, hol is tartottam? Fél oldal következett az ellentétekről.

Néhány érdekesség:
Átérzik a másik fájdalmát, sőt a gondolatikat is képesek úgy megosztani egymással, hogy nem is beszélnek. Csak egyszerűen szemből olvasnak… Valamint könnyen előfordulhat az is, hogy az „állatuk” azaz a patrónusuk is ugyanolyan fajta. Ez ritkább, és különlegesebb is ez a kapcsolat. Többek szerint, őket egymásnak teremtették!…

Várjunk csak! Az őz a falon! De nem… Lily nem tud patrónust idézni, és nem is animágus! De ha ötödév óta megtanult patrónust idézni? Végül is egyik héten a RAVASZ-ra fogunk készülni, ahol a dementorok elüldözését, és az animágiát ismételjük.

Hirtelen egy kar fonódott nyakam mellett, és kaptam egy puszit arcomra… Áh, ez biztos Lily.
- Hova tűntél korán reggel?
- De hisz’ te kint vagy! – pattantam fel, és közben bevágtam a könyvet a többi közé, majd felkaptam Lilyt, és megforgattam.
- Ez egy könyvtár! – hallottam a banya hangját. Mindenki ellenünk van?!

Így derekánál átkaroltam, és kisétáltunk a parkba. Bár minden öt percben megálltunk csókolózni, mert én nem bírtam már ki…

Csodálatos volt az idő is, és az is szuper volt, hogy senki nem tartózkodott a parkban. Bár, hogy is lehetne, mikor mindenki azzal van elfoglalva, hogy mivel tömje éhező pocakját?!

Tehát kint sétáltunk a napfényben úszó parkban, de végül lerogytunk egy padra…
- Találtál valamit a könyvtárban?
- Nem, semmi érdekeset. – Lily eléggé furcsa képet vágott. Lehet, hogy megsejtette, hogy füllentettem? Mert biztos, hogy NEM hazudtam! Ez csak egy apró… izé… AZ! De majd úgyis elmondom neki, már ha eljött az ideje…
- Hogy értetted azt, hogy az egy jel, hogy valaki mindig közbe avatkozik? – tereltem el a témát.
- Csak azt ne mondd, hogy ezen rágod magad! – hördült fel drága Lilym.
- Nem! – Hoppá… Ez nem volt túl meggyőző. Ha gyorsan rávágjuk a választ, akkor általában hazudunk… Igaz, hogy keveset aludtam, de nem filóztam ezen… annyit…

Lily összefonta karját, és mérgesen elhúzódott tőlem.
- Jó-jó! Gondolkodtam rajta egy kicsit… – adtam meg magam.
- Egy kicsit?! – kérdezte vissza, én meg közelebb ültem hozzá, és átkaroltam. Majd elnevettem magam.
- Na hogy is értetted?
- Csak úgy, hogy nem vetted észre, hogyha már eljutunk valameddig, akkor valaki bejön, vagy leesik az asztalról egy váza? Olvastam egy…
- …könyvbe? – szakítottam félbe. – Nem minden az elméleten alapul! Persze, én nem akarlak kényszeríteni semmire, nehogy azt hidd!
- Tudom. – Jólesően hozzám bújt, én pedig adtam egy puszit a homlokára.
- Akkor most nem is kezdek bele, mert lehet, hogy egy kentaur nekem rohan, amiért a kisasszonnyal szeretnék lenni…