Mágiatöri… Merlin! Miért kellett nekem felvenni ezt a nyomorult tantárgyat?! Miért?! Jah… hát Lily miatt…

Sirius és Kate a harmadik sorban az ablak felől hülyéskedik, míg Lily és én a negyedik sorban ülünk, de a polcok felől. Előttünk pedig Holdsáp és Féregfark.

Eléggé távolinak tűnik ez a hely. Vagyis remélem, hogy a drága jó prof. nem óhajt idáig ellátni. És ha már mögöttünk sem ül senki, akkor ki lehetne próbálni egy-két dolgot… Végül is, senki nem láthatja meg, mert a diákok nyolcvan százaléka alszik. A többi pedig nyitott szemmel szunyál… Ami nem egy és ugyanaz!

Óvatosan lecsúsztattam kezem az én drágaságom combjára, aki eddig kitartóan jegyzetelt… eddig… Ahogy a lábán végighúztam kezem, megremegett, de nem nézett rám. Csak egy pillanatra felemelte a tollát, és szétnézett. Aztán meg halvány mosollyal firkált tovább.

A nők egyszerre hány dologra képesek figyelni?! Lássuk csak… a professzorra, az írásra, a gyönyörű külső megtartására, a barátjuk kényeztetésére… Nálam már elszakadna a cérna, ha csak Lily hozzám érne… Nem még hogy figyeljek a tanár előadására! Ízlések és pofonok…

Kicsit feljebb kezdtem simogatni csupasz lábát, és szoknyáját is felhajtottam. Nem akartam odanézni, hisz’ ki tudja, hogy mi lenne, ha eme izgalmas órán elveszteném önuralmamat?!

Hirtelen egy papír fecni reppent padunkra. Felkaptam kezem, és közben végigjárattam szemem az osztályon… Megakadt a szemem egy fekete hajú, őrülten vigyorgó pofán… Sirius Ez nem jó jel… kibontottam a levelet, és azt hittem, hogy kap egy rontást az az idióta…

S: Ágas, te hova nyúlkálsz?
J: Tapikám, semmi közöd hozzá.

Visszaröppentettem, mire Lily küldött egy „órán nem levelezünk” pillantást… Ennek ellenére, a levél már megjárta útját, és a kezembe landolt.

S: Nocsak! Evans kezd megnyílni?
J: Barom!
S: Júj, Ágas! Én ezt nem gondoltam volna… Este leköltözzünk a klubhelyiségbe?
J: Emlékeztetnélek haver, hogy MIATTAD nem jöhet fel Lily hozzánk.
S: Ó, hogy esne meg rajtatok a hatalmas szívem…!

Erre Lily elvette a papírt, és elolvasta. Majd az ő gyöngybetűivel odaírta:

L: Na ide figyelj, Black! Nyugodjál le, mert most már túlzásba viszed, és ne üsd bele az orrod abba, ami nem tartozik rád!
S: Nini! Evans, nem szabad levelezni! Így mutatsz példát a diákoknak?

Amit válaszolt Lily, azt már nem láthattam, mivel eltakarta… De hogy az egészet ki kellene sípolni, az biztos!

- Miss. Evans, Mr. Potter, és Mr. Black! Ha nem hagyják abba, büntetőmunka lesz belőle! – fenyegetőzött a jó öreg professzor.

Így aztán kénytelen voltam meghallgatni a koboldok lázadása elleni tervet… Dögunalom! Egy keselyű fog engem felzabálni, mire vége lesz ennek az idióta órának… Minek vágtam ilyesmibe magam?

*

Egy hét múlva lesz a Valentin-napi bál… már annyira várom! Körülbelül olyan izgatott vagyok, mint a karácsonyi bál előtt… de lehet, hogy akkor jobban az voltam, mert Lilyvel még nem voltunk akkor együtt! De most igen!

Eddig csak tanultunk, meg magoltunk… Lassan már be is költözhetnénk a könyvtárba! De biz’ Lily állandóan nyaggat… mondjuk múltkor rajtam veszett össze Siriusszal. Nem volt semmi!

Na de Lilyt még nem hívtam meg a bálba… persze, tudja, hogy úgy is vele megyek, de szeretném felemelni az adrenalinját. Már mindenkinek van párja, kivéve nekünk. Látszik rajta, hogy már kezd ideges lenni, de az a jó… ehhem…

Előre kimentem a parkba, mivel készítettem egy kis meglepetést Lilynek. A kedvenc helyünkre, a megszokott tó mellet lévő fához, rózsaszirmokból kiraktam két szívet a fűbe, amit egy nyíl köt össze. Egyikben azt írja, hogy Eljössz velem, míg a másikban azt, hogy a bálba?. Tök profi. Persze, erre is a Potterek könyvében bukkantam.

Na jön már az én szépségem!
- Állj meg! – kiáltottam fel, mielőtt még megláthatta volna az én meglepetésemet.
- Miért is? – Mögé léptem, és szemére tettem kezem. – Hova megyünk?
- Mindjárt meglátod – somolyogtam, és elvettem kezem előle.

Ámuldozva nézte az én szívemet, és a pillanatot kihasználva, átkaroltam hátulról.
- Ez… ez csodálatos – nyögte ki.
- És mi a válasz? – suttogtam fülébe.
- Ezek után? – mondta mosolyogva, és szembe fordult velem. – Szerinted? – Kezét mellkasomra tette, és teljesen hozzám simult. – Igen. – Adtam egy puszit szájára.
- Szeretlek – súgtam neki.
- Én is…

*

Így visszagondolva, gyorsan eltelt ez az egy hét… Bár az is igaz, hogy a mai napom sem volt unalmas! Sőt!

Egész nap valamiféle Kupidó utánzatok röpködtek a kastély minden részén. Ami a legrosszabb, hogy személyre szabottan lehetett kérni a nyílzáporokat. Na és azok a lökött ötödéves csajok, kit akartak maguknak?! Ki mást, mint a drága James Pottert! Nem Siriust, nem is Malfoyt, sőt, még nem Pipogyuszt… hanem ENGEM! Persze, az én Lilykém jót röhögött azon, hogy menekülök a szárnyas üldözőimtől, de szerintem ez egyáltalán nem mulatságos!

- Nem segítenél lerázni ezeket az ízéket?! – förmedtem Lilyre, miközben beugrottam a pad mögé, ahol ő ült.
- Én nem tehetek arról, hogy ilyen népszerű vagy a lányok körében! – Érdekes, hogy a féltékenység egyáltalán nem mutatkozik nála…
- Én sem tehetek arról, hogy ilyen jóképű vagyok! – Erre Lily elkapta a felém közeledő nyilat, és ráordított arra a miszmaszra.
- Tűnés innen! Vagy olyan rontást kapsz…! – A manó megszeppenten elreppent, én pedig letelepedtem Lily mellé.
- Most min húztad fel magad ennyire?
- Semmin – válaszolta durcása.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem mosolyogva.
- Kire? A manóra?! Dehogy! De ha akarod, letesztelhetjük… ott van az a liba, Ana, vagy hogy is hívják? Csókold meg, ha úgy jobb lesz!
- Na, nyugi már! Téged nem szabad? – kérdeztem, és átkaroltam.
- Most hogy így mondod… nem! – Grrrrrr!
- De mi bajod van?
- Semmi!
- Akkor meg?
- Csak nem értem, miért kell mindig játszanod az eszed!
- Attól még, hogy az önbizalmam magas, nem kell megbántanod! Csak hülyéskedtem!
- Persze… – válaszolta durcásan, és fejét a vállamra hajtotta.
- Szeretem, mikor mérges vagy – súgtam a fülébe.
- Kösz, édesem.
- Mit veszel fel a bálra? – tereltem tovább a témát, és adtam egy puszit arcára.
- Majd meglátod!
- De megöl a kíváncsiság!
- Vigyázz! – kiáltotta, és lenyomta az ölébe a fejem, mire egy nyíl pont felettem száguldott el.
- Kényelmes itt – vigyorogtam odalent. Majd megfordultam, és a hátamra feküdtem, de a fejem még az ölében hagytam.

Lily ujjaival hajamba túrt, és néhány tincsemet csavargatta. Én meg addig is lestem, hogy támad-e a Manó Hadjárat.

*

Na végre! Eljött az est is, és Siriusszal épp a lányokat várjuk, miközben a fejembe lázasan repkednek a gondolatok…
- Hol van Holdsáp? – kérdeztem barátomat.
- Összevesztek Nicole-lal, mert Holdsáp azt mondta, hogy nem akar jönni a bálra…
- Nem akar? – ismételtem meghökkenve.
- Azt mondta, hogy nagyon fáradt. Bár igaz, hogy nyomát sem láttam…
- Nem gondolod, hogy… – Nem tudtam befejezni, mert megjelent Lily és Kate.

Az utóbbi hosszú barackszínű selyemruhába lépkedett a tátott szájú Siriushoz, Lily pedig hasonló típusú ruhában, csak világoskékbe… eszméletlen jól áll rajta a kék is, akárcsak a zöld, no meg a többi szín! Jobban mondva, minden jól áll rajta!

Körülbelül én is úgy jártam, mint Sirius, de azért én nem feledkeztem meg magamról (mint drága barátom).
- Készen áll, hölgyem? – kérdeztem bűbájosan Lilytől.
- Hogyne, uram.

Bevezettük a partnerünket a nagyterembe, ahol a hosszú asztalok a terem szélére voltak elhelyezve. Mintha érezném a tértágító bűbájt, na de annyi baj legyen! A tanári asztal a szokásos pózban állt a terem másik végében. Szerencsére a Kupidók ide nem voltak hivatalosak, így nyugodtan kiengedtem a bennem tartó feszültséget. Mondjuk, a díszítés sem volt nagyszám… Néhány szív a levegőben lebegett, és rögtön a mennyezet alatt rózsaszín felhők gyülekeztek.

A bált Dumbledore kezdte a szokások köszöntővel, aztán pedig körülbelül éjfélig ment a hagyományos keringőzés. Majd átöltöztünk valamilyen kényelmesebb ruhadarabba és folytatódott a buli mai zenékkel.

Lilyvel már nagyon elfáradtunk, így kimentünk a parkba, és összeölelkezve sétáltunk a birtokon. Épp a Tiltott Rengeteg mellett tartottunk, és néztem a teli holdat, mikor Lily megtörte a csendet.
- Olyan érzésem van, mintha valaki figyelne minket…
- Biztosan az a kentaur, aki nem engedi, hogy veled legyek!
- Ha-ha-ha! Viccet félretéve…

Megálltam előtte, és megcirógattam arcát.
- Ugyan már édesem, ne láss mindenbe rémet!
- Talán igazad van…
Átöleltem, és megcsókoltam hosszan és romantikusan. Ugyanolyan érzés volt, mint mikor először csókolóztunk… Soha nem tudnám megunni!

Lily lassan elhúzódott, és csak a karjaimban állt. Nem engedtem el, így ő is hozzám simult, és fejét vállamra tette.

Nem tudom miért, de éreztem, hogy sikítani szeretne, majd hátrálni kezdett. Arca egy hulláéra hasonlított, kezét pedig reszketve felemelte, és mögém mutatott…
- James! Egy… egy vérfarkas!