Abban a pillanatban, mikor megláttam vérfarkas képében Holdsápot, egy teljes színskála ment végig arcomon. Az a sokk, ami akkor ért, leírhatatlan… Valamint két másodperc alatt a gondolataim is lázasan pörögni kezdtek…
Most mi legyen?
Meg kell védenem Lilyt!
De ha meglátja, hogy animágus vagyok?!

Közben Lily elé álltam, karjaimat széttettem, és hátrálni kezdtünk.
- Figyelj Lily! Rohanj be, és ne is gyere ki! Ne kérdezz semmit, később mindent megbeszélünk, de most menj! – Átváltoztam, pont mikor Holdsáp megindult felénk, és agancsaimmal visszatartottam.
Hátrapillantottam, amikor megláttam Lilyt… Azt a pillantást még az ellenségemnek sem kívánom… a düh, az aggodalom, a kétely, a bizalmatlanság, sőt az összes érzelme a szemébe volt írva! Majd elrohant…

Valami oknál fogva, Holdsáp beszaladt az erdőbe, és így vigyáztam rá… Elmentünk a Szellemszállásra, meg a Tiltott Rengeteget is bejártuk… Ha nem lennénk állatok formájában, még egy jó kis kirándulásnak is elment volna… Szóval addig tartottam vele a lépést, míg le nem gyengült. Majd mikor már a földön fekvő Holdsápot láttam, visszaváltoztam és felcipeltem a gyengélkedőre.

Poppy néni enyhe szívrohamot kapott, mikor engem megpillantott a bájos pofimmal. Kimerült barátomat átvette, én pedig eszeveszetten rohanni kezdtem a park felé… Kellett egy kicsit szellőztetnem a fejem.

Újra a fák közé vetettem magam, és még ki nem futottam magam, addig csak rohangáltam Roxmortsban…

Végül a tó felé vettem az irányt. Már lassan hajnalodott, én meg inni készültem, mikor megláttam Lilyt…

Magához szorította lábait, amiket kezeivel átkulcsolt, és könnyáztatta szemeivel meredt a vízre. Nem tudtam eldönteni, hogy az a megtört lány valóban Lily-e…

Lassan odasétáltam, és megbökdöstem orrommal vállát. Felém kapta fejét, és kitört belőle újra a zokogás…
- Hazudtál… Miért?! Miért kellett annyi évig eltitkolnod?! Legalább jót szórakoztál, míg én első félévben elmondtam mi a problémám?! – gúnyosan elmosolyodott, és cinikusan folytatta: – Élvezted, mi?! A drága Lily Evans ott szenvedett a tóparton, a nagy James Potternek meg sikerült becserkésznie… Jót röhögtetek Tapmancs barátoddal, igaz?!

Felvettem emberi alakom, és leguggoltam elé. Át akartam volna ölelni, de ellökte karom.
- Nem röhögtünk. Én is ugyanúgy szenvedtem, mint te. – Meglepő módon a hangom nyugodt volt, és Lily haragja is egy szinttel lejjebb ment. – Nem szabadott elmondanom. A Tekergő titka…
- Tehát Sirius, Remus és Peter is animágus, és elszabadult vérfarkasoktól mentitek meg a Roxfortot? Micsoda hőstett! Címlap sztorik lesztek!
- Nem, Lily. Remus a vérfarkas.
- Tessék? – Próbálta összeszedni magát, és megrázta a fejét. – Akkor Siriusék?
- Sirius kutya, Peter pedig patkány…
- Akkor innen vannak azok a nevek? – Bólintottam. – Tapmancs a kutya. Ágas a szarvas. Holdsáp a vérfarkas, és…
- Féregfark a patkány – válaszoltam helyette.
- És emiatt hazudtál?!
- Nem hazudtam, csak nem mondhattam el… Szerinted, akkor hogy fogadtad volna a teliholdas éjszakáinkat?
- Nem tudom… – Leszegte a fejét, én pedig magamhoz húztam.
- Ne haragudj…
- Még meg kell emésztenem ezt a tényt. – Felállt, és berohant a kastélyba.

Én meg valahogy felballagtam a Roxfortba… Bár fogalmam sincs hogyan, biztosan az ösztöneim. A külvilágot teljesen kizártam, az sem érdekelt, hogy ma hétfő, és órákra kell mennem… Csak ledőltem a klubhelyiségbe az első kanapéra, és bámultam a tüzet addig, míg el nem aludtam.

Körülbelül három órával később tértem magamhoz, és az első élményképem egy paprikavörös fejjel rendelkező McGalagony volt.
- Maga meg miért alszik?! Hétfő van!
- Tegnap volt a bál… – feleltem közönyösen, és próbáltam észhez térni.
- Mr. Potter, jelentkezzen este büntetőmunkára!
- Minek? – feleseltem.
- Aki nagylegény éjjel, az legyen nagylegény egész nap is! – fáradtan fintorogtam egyet, és megvártam, míg Galagonya eltűnik a helyszínről.
- Hello Ágas – hallottam Sirius hangját, és leheveredett egy fotelba.
- Hello.
- Na most már tudjuk, hogy miért nem jött Holdsáp a bálra… – mondta vigyorogva, bár nem hinném, hogy ez olyan érdekes…
Nagy sóhajtás kíséretében válaszoltam is:
- Aha. És lehet, hogy Lily megharagudott.
- Nem tűnt reggelinél mérgesnek. De miért is? – értelmes kérdések Tapmancstól…
Elmeséltem neki a tegnap (vagy inkább ma hajnalban) történteket, és még le is ordított…
- Te elárultad Evansnek a titkunkat?! Normális vagy?!
- Lényegtelen…
- LÉNYEGTELEN?! – hüledezett barátom.
- Elmegyek megnézem Holdsápot… – És otthagytam a dühtől szitkozódó Tapikámat.

Míg a gyengélkedőre siettem, megláttam Lilyt, aki a barátnőivel csevegett. Már talárba felöltözve állt a folyosón, és kezében két könyvet tartott. Mikor észrevett engem, lefagyott arcáról a mosoly, és súgott valamit Kate-nek. Én elkaptam a tekintetem, és azért rimánkodtam, hogy ne jöjjön utánam… De sajnos, engem senki nem szokott meghallgatni…

- Szia – köszönt, én meg sem álltam, csak siettem a gyengélkedő felé. Ő követett.
- Szia. – Egyre gyorsabban mentem, ő próbálta tartani velem a lépést. Már lassan loholt, majd megrántotta a karom.
- Meghallgatnál?
- Hallgatlak, csak még el kell mennem Remushoz.
- Rendben, de állj már meg! – én megálltam.
- Tudom, hogy nem így kellett volna viselkednem, de egyszerűen nem tudtam felfogni azt, hogy egy vérfarkast próbáltok leállítani.
- Az a vérfarkas a legjobb barátom! – Vettem egy mély levegőt, hogy nehogy leordítsam: – Majd folytatjuk, mondjuk este a büntetőmunkám után…
- Én is megnézem Remust – válaszolta. Hát jöjjön… – Miért is kaptál büntetőmunkát?
- Mert nem mentem be órákra…

Közben odaértünk a gyengélkedőre, és még Pomfrey néni is úgy megörült (őrült) nekem:
- Na ne! Már megint maga?! – Ehhem… Imádjuk egymást… Mint kutya meg a macska.
- Magának is jó napot! Jöttem, vagyis jöttünk Remushoz – mondtam kicsit durcásan, és odasétáltunk sápadt barátomhoz.
Szerencsére, éppen ébren volt, úgyhogy letelepedtünk mellé.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer együtt jöttök meglátogatni engem…
- Nem együtt jöttünk – válaszoltam szemrebbenés nélkül, mire kaptam két lenyűgözően döbbent pillantást.
- Hogyhogy? A tegnapi miatt vesztetek össze? Azaz miattam?
- Hát… – kezdtem, de Lily közbe vágott.
- Nem! Dehogy! Csak volt egy apró nézeteltérésünk… – Apró, mi?!
- Ahogy ismerem Ágast, ez nem apró.
- Nem fontos… Hogy vagy? – váltott témát Lily.
- Jól. Csak kimerült vagyok.
- Esetleg, ha szükséged van valamire…
- Nem, nincs. De azért kösz.

Lehet, hogy hülyén hangzik, sőt biztos, de ahogy így néztem a beszélgetésüket, elöntött a féltékenység.
A legjobb barátodra nem lehetsz féltékeny!
Verd ki a fejedből!

Végül Lily adott egy puszit Remus arcára, és elment. Én meg bámultam utána, amit ő mosolyogva fogadott…
- Ágas, nem kell féltékenynek lenned…
- Nem vagyok.
- Látom. Lilyvel már az óta jóban vagyunk, mióta együtt járőrözünk.
- Tudom.
- Nem úgy néz ki…
- Jól van! Ma nincs jó kedvem…
- Miért vesztetek össze? – És elmeséltem neki, amit egy fél nap alatt átéltem.
- Olyan lökött vagy, barátom! Ez nem azt jelenti, hogy szakítottatok! Én is kértem volna időt… Menj és keresd meg!
- Majd megbeszéljük valamikor…
- De nem értelek. Két évig harcoltál érte, most a tied és itt pukkadozol… – foglalta össze tömören az életem.
- Mindegy. Most megyek. Gyógyulj meg hamar. Szia.

*

Míg nem mentem büntetőmunkára, az aznapi lemaradásaimat körmöltem. Aztán persze felsikáltam a trófeatermet, valamint megszámoltam hányszor szerepelt a nevem Az év kviddicsezője listán, és siettem vissza a klubhelyiségbe, mikor Lily előjött egy szobor mögül.
- Gyere. Mutatnom kell valamit. – Teljesen hozzám simult, amitől én libabőrös lettem, de azért követtem.

Idegesen néztem Lilyre, de kimentem vele. Vajon mit akarhat? Lementünk a parkba, azaz a tóhoz, és megállt előttem.
- Felkészültél?
Bólintottam.