27. fejezet ~ Nyugis délután? Soha...!
Ez az előző fejezet folytatása... és kérek MINDENKIT, aki elolvasta, írjon legalább 2 szót... :D (követhetitek Vicky példáját: "nagyon jó" - megelégszek ennyivel is)
Lassan ébredezni kellene… Igaz, hogy délután van, és nincs óránk sem, de azért jó lenne hozzá kezdeni a nem tudom hány centis esszékhez. Az pedig el fogja venni az egész napom!
Pislogva felkeltem, és észrevettem, hogy Lily még alszik. Megállapításom után óvatosan levettem kezét mellkasomról, és vállamat is kibújtattam feje alól. Erre Lily összehúzta szemöldökét. Szegénykém… már annyira meghajtotta magát, és a stressz sem kíméli…
Kimásztam az ágyból, és gyorsan felkapkodtam magamra a ruháimat. De nem akartam itt hagyni Lilyt, főleg nem szó nélkül. Körülbelül három óra lehet… ááá! Ma félnégykor kviddicsedzés lesz!
Odasétáltam az ablakhoz, és nevetve néztem a parkban lejátszódó jelenetet (Jó-jó! Nem jó dolog a káröröm, de ezt így eléggé érdekes volt nézni).
Kate mérgesen vágott át a parkon, utána meg Sirius loholt. Mikor beérte, és megfogta Kate karját, az kirántotta, és ment volna tovább, de Tapi elébe állt. Kate kikerülte, barátom meg újra próbálkozott… Gondolom, minket is élvezet volt nézni, mikor veszekedtünk anno…
Hirtelen egy kar fonódott át derekamon. Ijedtemben kicsit ugrottam, de aztán megnyugodtam, mikor éreztem Lily meztelenségét még az ingemen keresztül is… Sőt az a testrészem is, ami már dudorodott nadrágomban… Ha így folytatjuk, kétlem, hogy odaérek akár edzésre! Megfordultam, és Lily lágyan megcsókolt. - Szökni próbálsz? – kérdezte huncutul, mikor elhúzódott. - Tőled? Soha… – feleltem kajánul és karjaimba zártam. - Örülök neki. De akkor hova indultál? – közben pucér hátát simogattam. Annyira jól esett az, hogy a közelemben van. - Csak nem sokára edzés lesz… - Már ennyi az idő? Nem hagyhatnád ki most az egyszer? – Nem akartam hinni a fülemnek. Ez biztosan Lily? Az én kis prefektusom, aki olyan szabálytisztelő, mint senki más? - Hát nem tudom… – vontam meg a vállam. – Nemsokára lesz a Mardekár-Griffendél meccs. - Úgyis leveritek őket! – legyintett egyet. – Tudod, van egy nagyszerű fogója a csapatodnak. - És te ezt honnan tudod? – kacsintottam. – Féltékeny leszek még… – Közben az ágy felé húzott, és kibújtatta gombjaimat. - Rá? Nem hinném… - És édesem, mi lesz a bájital leckével? – Az ágyra rántott, azaz magára. - Semmi. Majd csak kész lesz reggelig… - Nem hiszem, hogy lesz erőd hozzá… – Elkezdtem a nyakát csókolgatni, aztán lejjebb, mikor farzsebemből egy hang kiszólt. - Ágas! Ágas! Jelentkezz már! – De hisz ez Sirius!
Gyorsan kihúztam az ikertükröt, és legurultam Lily mellé. - Ágas, ha egy kicsit balra fordítod a tükröt, akkor én is látok valamit… – Lily céklavörösen magára kapta a lepedőt. - Mit akarsz már? - Csak annyit, édes drága Ágaskám – Hangja nyugodtan csengett, de arca eltorzult. –, hogy TÍZ PERC MÚLVA EDZÉS! – ordította, és eltűnt. - Ez is egy tekergős cucc? – mutatott Lily a tükörre. - Valami olyasmi. Majd bepótoljuk – mondtam szomorúan. Ezért még megölöm Siriust! - Majd… – suttogta és egy futó csók után kelletlenül, de elrohantam.
Felszaladtam a klubhelyiségbe a seprűmért, aztán meg egyenesen az öltözőbe. Már senki sem volt ott, így felkaptam kviddicstaláromat meg a seprűmet, és spuriztam ki a pályára. A többiek már rég a levegőben repkedhettek. Sirius épp egy gólt dobott, és sajnos meglátott engem… - Nini! Megjött a griffendél vad bikája! – Menj a francba… A többiek vihogva néztek le rám, én pedig, mint a csapat kapitánya (és nem mint a griffendél vad bikája!) csendre intettem őket. - Szálljatok le azonnal, és húsz perc futás a stadionban! Mozdulj csürhe! – Hirtelen mindenki arcáról lefagyott a mosoly, én pedig elégedetten felszálltam. Sirius persze beszélésre nyitotta a száját, azonban én megelőztem: - Te is, Tapikám! MOST! Óra indul!
Körülbelül a tizedik perc után épp Kate és Becca felett repkedtem, és hallottam, hogy Kate ecseteli barátnőjének, hogy én mennyire meghajtom őket, csak azért, mert Sirius félbe szakított valamit… - Kate, hogy megnyugtassalak, nem szakított félbe semmit, és azért hajtalak titeket, hogy legyen konditok! Még öt kör! – Egy újabb grimaszt kaptam… Így kell közutálattá tenni magamat!
Ekkor vettem észre, hogy a mardekáros négyes leült a nézőtérre. - Nicsak, Potter! A csapatod annyira hájas, hogy muszáj kocogniuk? – kérdezte Malfoy, akinek jobbján Cissy ült. Mellettük pedig Bella és Piton. - Kuss, és húzzatok el! – fortyantam fel – Különben nézzetek magatokra! Nem is értem, hogy játszhat egy ilyen vézna védőt?! – Ezzel Pipogyuszra céloztam, aki megforgatta a szemeit. - Te csak hallgass! A koszos kis sárvérűddel beszennyezed a családod hírnevét! – ordította Bella, mire pálcát rántottam. A két fiú is ugyanígy tett.
Sirius is megérezte a bajt, és zilálva felém futott. - Na most kettő a kettő ellent játszunk? – hangsúlyozta Malfoy a kettőt, mire Piton egy pálcalendítéssel elkábította Siriust. - Legyen inkább kettő az egyhez, ahogy Potterék szokták. De most ő van a szerencsétlen helyzetben! – felelte Pipogyi, és újra az a borzalmas fájdalom nyílalt testem minden porcikájába, mint mikor Pitonék megtámadtak januárban… Csak tudnám, hogy ez ellen miért nem lehet védekezni semmivel? - Hagyjátok már abba! – hallottam Lily hangját, meg a csapatom is itt nyüzsgött. Nem tudtam kinyitni a szemem. Na jó, csak akkor sikerült, mikor Lily leguggolt mellém, és ölébe húzta fejem. - Jól vagy? – kérdezte. - Prímán… Csak… Áucs… – Újabb szúrás a hasamba. – Érzed? - Igen… ezért is rohantam ide – mondta, és segített felállni. Sirius is magához tért, és már neki is akart esni a távolodó mardekárosoknak, de Kate lefogta egy csókkal. Mielőtt még Lily bármit is mondhatott volna, gyorsan elhadartam: - Nem megyek a gyengélkedőre! - Dehogyisnem! - Nem megyek! – nyafogtam. - Ne gyerekeskedj már! – emelte fel hangját, így elvesztettem egyensúlyom, és majdnem elestem. - Hé-hé-hé! – kiáltottam. – Gyerünk fel a klubhelyiségbe, rám fér egy kis pihenés… - Rendben… – adta meg magát.
Valahogy felbattyogtunk, Lily nekiesett a leckének, én meg pihentem egyet a kanapémon. Aztán tizenegy felé átmásoltam Lilyéről a házit, végül hajnali egykor nekiláttunk az animágiáról leírni a tizenöt centis fogalmazást. Meglepő módon gyorsan készek lettünk, mivel kiegészítettük egymást a gondolatainkkal. És kettőkor már az ágyikónkban szunyálhattunk…
|