Kora reggel az a barom Sirius kirángatott az ágyból… vagyis próbált, méghozzá azzal a szöveggel, hogy KÉSZŰLŐDNI KELL! Kérdem én: normális ez?
- Ugyan, fogd már be, Tapikám! Hajnali hat van! – morogtam, és nekivágtam párnácskámat. Ááá! Párna nélkül nem tudok aludni!
- Nem hat! Hat óra egy perc! – Puff… és még nekem van diónyi agyam…
- Kuss! Szegény Peter nem fog tudni aludni tőled… – És a fejemre húztam a takarót.
- Petert még az sem ébresztené fel, ha összedőlne a Roxfort… – mondta közönyösen, és elment fürödni.

Én vagy fél órát forgolódtam, és végül lemondva a pihe-puha ágyikóról, duzzogva beballagtam tusolni. Körülbelül félnyolcra teljesen készek voltunk, és lereptettük ládáinkat a klubhelyiségbe. Nini, Lily is lent van! Épp a Reggeli Prófétát olvassa egy fotelban…
- Szia édesem – köszöntem neki, mire ijedtében ugrott egyet… erre pedig Sirius elröhögte magát… én viszont önkéntelenül elmolyosodtam.
Leültem mellé (na jó, ölembe húztam), és adtam egy jó reggelt csókot.
- Nem tudsz aludni? – kérdeztem, miután elváltunk.
- Korán kelő vagyok… – Uhh. Ezt jó lesz elraktározni! Sirius felnyögött, és fellesett a lányok hálókörlete felé, mire Lily hozzátette: – Kate még alszik… Ő már abba a kategóriába tartozik, akik akár egész nap tudnának aludni… mint egyesek…
- Köszönöm… – válaszoltam vigyorogva. – Jössz reggelizni? – Ő bólintott, Sirius viszont intett egy menjetek csakot.
- Látom Sirius nincs feldobva ma… – mondta, miután kiléptünk a portrélyukon.
- Pff… pedig olyan lelkes volt reggel! Szerintem csak simán nem téged akart a fotelban látni, hanem Kate-t. – Sirius reménytelen eset. Azért én még reménykedem, hogy Kate jó hatással lesz rá.

A Nagyteremben alig néhány diák ücsörgött. Bizonyíték arra, hogy a szünet első napján még a korán kelők is örömmel húzzák tovább a lóbőrt… A mardekárosok és a hugrabugosok asztala teljesen üres volt, míg a hollóhátasoknál ott ült Watson plusz néhány haverja, valamint a griffendélesek is szép számban megjelentek. Éljenek a mieink! Mi leültünk megszokott helyünkre, és elkezdtük tömni magunkat pirítóssal. Nyami…

Ezt a nyugodt, idilli csendet persze ki más törné meg, ha nem Sirius? Báh… bírom, mikor „nem akar” középpontban lenni… hm. A dühös Tapmancs után végül a kétségbeesett Kate rohant. De jó! Legalább nem fog unalmasan indulni ez a reggel sem… Sőt, a reggeli közben sem fog visszhangozni a Nagyterem… ááá, dehogy!

Sirius egészen az asztal végére (kb. ötven hellyel arrébb) telepedett le, míg Kate nagy sóhaj közepett levágta magát Lily mellé.
- Mi történt? – kérdezte Lily, miközben megkente vajjal a pirítósát.
- Siriusnak rossz kedve van… – mondta röviden. Lilyvel sokatmondóan összenéztünk, és közös megegyezés alapján (értsd: szemkontaktussal) úgy döntöttünk, hogy majd ÉN beszélek a fejével.
- Figyelj, Siri… – kezdtem, de félbeszakított.
- Nem érdekel. Hagyjatok békén! – Hát ha ezt akarja…
Megforgattam szemeim, és megfordultam, majd szó nélkül indulni is akartam volna, de ő már folytatta is, meglepően nyugodt hangon.
- Mondd meg Kate-nek, hogy szeretem… – Kérdőn ránéztem, de ő már visszafordult kajájához.

Közben visszafelé battyogtam, és azon tanakodtam, hogy ez biztosan az a Sirius, aki a legjobb barátom? Már nem tudom… én már semmit sem tudok!
Lilyék kíváncsian várták a fejleményeket, én pedig üres tekintettel leültem barátnőm mellé.
- Sirius üzeni, hogy szeret… – mondtam Kate-nek, mire elejtette villáját, ami nagy csörömpöléssel a tányéron landolt. Lily pedig félre nyelte a falatot, és köhögő görcsöt kapott. Milyen nagy hatással van egy mondat két lányra…!

Én nyugodtan suhintottam egyet pálcámmal, és elmúlt Lily fulladása.
- Kösz. Hogy mit mondott? – kérdezte hitetlenkedve Lily.
Valahogy én is így éreztem, sőt, azt hittem, hogy rosszul hallok, de mikor oldalra néztem, egy elégedett (öntelt) vigyort láttam… Mégsem hallottam rosszul…

*

A hazafelé tartó utunk is békésen telt… Végül is, Sirius és Kate sikeresen kibékültek – hála nekem –, majd négyen lefoglaltunk egy fülkét. Egész jól elszórakoztuk az időt… Még egy csók versenyt is szerveztünk. No és ki nyert? Hát Lily meg én! Verhetetlenek vagyunk! De szerintem csak azért nyertünk, mert Kate elnevette magát, de semmi mentegetőzés! Jobbak vagyunk, kész, ámen, punktum!

*

Miután veszélymentesen hazahoppanáltunk, rájöttünk, hogy egy árva lélek nincs a Potter-kúriában. Én kitűnő lelkesedéssel fogadtam az észrevételt, és Lily is kifújta a magában tartott levegőt… – gondolom, csak anya miatt volt az egész…
- Mindig is tudtam, hogy az aranyvérűeknek szép házuk van, de ez csodálatos – szólalt meg először Lily, mióta itthon vagyunk.
- Kösz. Örülök, hogy tetszik. És remélem, otthonosan fogod érezni magad.
- Melletted? Jó vicc… – válaszolta mosolyogva, miközben belesett a konyhába.
- Juteszembe: külön szobában szeretnél lenni? – Mondja azt, hogy nem. Mondja azt, hogy nem… nem, nem, nem, nem, nem…
- Nem… – EZ AZ! – tudom… – Grrr… – Ahogy te akarod…
- Akkor én azt mondom, hogy célozzuk meg az én szobámat. – Lily elmosolyodott, és fellebegtettük a ládáinkat.

Amikor felértünk a szobámba, Lily szája elé kapta kezét, és így sikerült elejtenie a ládáját… nők…
- De szééép! – Ezzel az én festményemre utalt. Kicsit hátrébb lépett, és úgy éreztem, mintha egy elsőéves kislány látta volna először a Roxfortot.
- Nyugodtan közelebb mehetsz… – szóltam, és letettem a ládákat.
A szarvasom nyugodtan ivott a kis tóból, majd leheveredett a fűbe, és lehajtotta fejét. Lily kicsit nyitva felejtette a száját, és közeledett a képhez, és mikor már odaér, ki akarta nyújtani a kezét, de én ijedten felkiáltottam:
- MEGHARAP!
Lily ennek következtében sikkantott egyet, én pedig röhögve ledőltem az ágyra…
- Idióta… – motyogta. Én meg a hasam fogtam a röhögéstől.
Erre Lily odajött hozzám, és megfogta párnám, majd elkezdett ütni.
- Hé! Állj… – bumm – le! Li… – bumm –…ly!
Arcomhoz nyomta a párnát, majd dögönyözni kezdett. Megfogtam derekát, és játékosan arrébb löktem, mire leállt.
- Húh… – fújtam ki a bennem tartott levegőt, erre újra nekem vágta a párnát. Így elvettem tőle.
- Buta… – suttogta, erre elkezdtem csiklandozni.

Szegénykém elkezdett nevetni, már-már a könnyei is potyogtak, közbe pedig félreérthetetlenül kiabálta:
- Ne… James… állj… le… elég! – Még jó, hogy nincsenek szomszédjaink…

Így abbahagytam, mire kimerülten végigfeküdt az ágyon. Én meg kicsit feljebb csúsztam, hogy egy szintben legyünk. Szembe fordult velem, és belenéztem smaragdzöld szemeibe, amik oly csodálatosan csillogtak! Azt hittem, ott helyben fogok elolvadni, vagy egyenesen a mennybe jutok a szemén keresztül…

Lassan megsimogattam arcát, és közelebb hajoltam. Még mindig nem szakadtunk el egymás tekintetétől, csak a lélegzetemet visszafojtva közeledtem felé. Miután ajkunk összeért, finoman lehunyta szemét, és végigsimított mellkasomon. Az érintésétől megborzongtam, és nyelvem is felfedezőútra indult szájába. Kiéhezve öleltem át, és szoknyája alatt simogattam lábát. Ő inggombjaimat bújtatta ki, és sikerült megszabadulnom egy ruhadarabtól. Míg egyik kezem a combját kényeztette, másik az ő kis ingjét húzta le.

Szenvedélyesen hozzám bújt, és végigcsúsztatta kezét hasamon. Egyre hevesebben kapkodtunk egymásért, és minden egyes porcikájához hozzáértem, amit ő is ugyanígy jutalmazott. Sikeresen megvált szoknyájától is. Az én nadrágomat már nem tudta lehúzni, így kénytelen voltunk egy pillanatra elválni, de csak addig, míg rólam is lekerült a nadrág. Aztán viszont ugyanott, sőt ugyanúgy folytattuk a csókot. Ugyanaz a hév, ugyanaz a szenvedély…

Végül ő került felülre, és mint egy kis cica, hozzám simult. Én nyakát kezdtem csókolgatni, amit halk sóhajjal fogadott, és míg melltartóját próbáltam kicsatolni, ő apró puszikat adott hasamra, mellkasomra, aztán nyakamra. Minden egyes érintése miatt, egyre jobban kívántam, és azt hiszem, ágyékom is valami ilyesmit érzett…

Aztán átgurítottam hátára, és szinte egyszerre szabadítottuk meg egymást a fennmaradt alsóneműktől. Egy pillanatra felnéztem, hogy valóban akarja-e. Talán Lily is megérezte ezt, és mélyen belenézett szemeimben… Inkább nem mondom, mit olvastam ki szemeiből… És újra simogatni kezdtem, ahol csak értem, majd óvatosan beléhatoltam…

*

Halk kopogásra lettem figyelmes. Kicsit megrémülten, és mikor láttam, hogy Lily itt fekszik mellettem, akkor már tudtam, hogy vendég jött…

Gyorsan betakartam Lilyt, és felvettem a nadrágomat. Aztán az ajtóhoz siettem, és nagy meglepetésemre George bácsi állt az ajtó túloldalán.
- James! – kiáltotta örömmel, majd végignézett rajtam.
- Cssss! Lily még alszik! – hallgatattam el, mire olyan vigyor ült ki az arcára, hogy még muszáj volt magamban nevetnem.
- Mi az, hogy alszik? – suttogta. – Délután öt óra van! Ti meg mit csináltatok, hogy ennyire kifárasztottad? – Egy pillanat csend után folytatta: – Na jó, inkább ne mondd!
Mocorgást hallottam az ágy felől, és mondtam George bácsinak, hogy érezze otthon magát, meg mindjárt megyünk mi is. A következő pillanatban már Lily meztelen testét éreztem, mivel felkelt, és mögém osont.
- Jó reggelt – mondtam mosolyogva. – Itt van George bácsi, úgyhogy össze kellene szednünk magunkat.

Kicsit összekócoltam haját, mire ő is az enyémet, és magához húzott, majd hosszan, szenvedélyes, valamint teli szerelemmel megcsókolt.
- Én is szeretlek – suttogtam, mert attól féltem, hogy bárki kihallgathat minket. De nem hinném, hogy ezt valaki meghallaná, ha már a pár órával ezelőtti hangoskodásunkra nem jött be senki. – Na gyere! – és gyorsan felöltöztettük egymást, majd kézen fogva leviharoztunk az ebédlőbe.
- Jó napot – köszönt Lily udvariasan. – Lily Evans vagyok.
- Á! Már gondoltam… – mondta vigyorogva George bácsi, és ravaszul rám nézett. – Én George Potter vagyok, James nagybácsikája. De nem vagyok annyira öreg, úgyhogy tegeződjünk, persze, ha a kisasszonyt nem zavarja.
- Jaj, csak azt ne! Elég a professzoroktól ezt hallani… Maradjunk a tegeződésnél, Mr. Potter - Egész jól összebarátkoztak, ahhoz képest, hogy most találkoztak először.

- James, merre találom a kávét? Majd én elintézem a délutáni reggelit…
- A konyhába, felső polc, második kis fadobozkában. – Lily meglepetten hallgatott. Biztosan elállt a lélegzete, hogy ilyen pontosan tudom…

Miután Lily már hallótávolságon kívül került, George bácsi hozzám fordult:
- No és milyen volt?
- Nem foglak beavatni a magánéletembe! És mi van Saraval?
- Nem foglak beavatni a magánéletembe! – ismételte durcásan. – Na jó. Újra összejöttünk.
- Ez szuper! – lelkendeztem.
- Válaszolnál? – kérdezte türelmetlenül, és mikor válaszolni akartam volna, Lily belépett, kezében egy tálca három csészével.
Mikor Lily háttal állt, kinyújtottam nyelvem nagybácsikámra, amit Lily észre is vett (lehet, hogy hátul is van szeme?)
- James! – kiáltotta, majd az ölembe húztam. – Viselkedjél!
- Nekem mennem is kell – szakította félbe a családi beszélgetést –, csak édesanyádnak megígértem, hogy rátok nézek, és leellenőrzőm nem csináltok semmi rosszat… – Hirtelen összenéztünk Lilyvel, és George bácsi is sietve távozott, mintha kergették volna…