Kedves Lily!
Ismersz, nem vagyok egy sértődős fajta. De ahelyett, hogy viccelődtél az utóiratban, esetleg Te is megköszönhetted volna Dannek a kis beszólását. Végül is, nem csak engem védett meg. (Egyébként tetszett a kis u.i. - de azért mégis.) Ez nem szemrehányás akart lenni, meg tudom, hogy fáradt voltál, csak megjegyeztem.
Nos, azt mondtad, kíváncsi vagy a Randira. Hát, most elmondom a lényeget.
Szóval Daniel elvitt moziba. A Nemzet aranyát néztük meg. Ahogy kedvenc unokatesónk, Gab mondaná: nagyon pro volt a film, extra pro.(Megemlítem, az izgisebb részeknél Dan a kezem mellé rakta a kezét, hogy épp csak összeérjenek. Olyan aranyos volt!) Aztán a film után elmentünk abba a helyes kis cukrászdába, a parkkal szemben. A pontosság kedvéért egzotikus gyümölcstortát ettünk mind a ketten. Már kezdett sötétedni, mikor befejeztük, de ez nem akadályozta meg azt, hogy sétálgassunk még a parkban! Ahogy mindenféléről beszélgetve jártuk a 100 éve kitaposott ösvényeket – előbújt belőlem a költő – megfogta a kezem! Annyira furcsa érzés volt. Sokan azt mondják, olyan, mint az áramütés, de nem olyan! Legalábbis nekem nem. Melegség áradt szét bennem - mielőtt a kedves barátod rákérdezne, nem, nem pisiltem be! – aztán egyszerre fáztam és volt melegem, és végül tökéletesen boldog, és nyugodt lettem. Azt is mondják, ilyenkor rózsaszín felhők közt jár az ember, de szerintem ez sem igaz. Inkább minden olyan napfényesnek tűnt – annak ellenére, hogy sötét volt. Nem tudom, te mit éreztél, vagy inkább mit érzel, de az tuti, hogy SEMMI sem rózsaszín. Na jó, valaki otthagyott egy rózsaszín, Sandy Malcolm feliratú levelet a pad mellett, de az tényleg nem számít… ez volt az a pillanat, amikor mindketten ösztönösen megtorpantunk, és a levél felé kaptunk. Az én Danem átengedte a felolvasás jogát, mondván, hogy enyém az elégtétel joga (hát nem édes?). A levelet, nem fogod elhinni, Mr. Palmer írta! Tudod az új angoltanárunk, az a fiatal. És csupa gusztustalan, egyértelmű utalás volt benne egy bizonyos dologra, ami kiskorú megrontásának minősül. Mi – értsd Daniel és én – eddig kedveltük Mr. Palmert (a levél szerint Todot), de ezek után… Az is felelőtlenség volt Sandy részéről, hogy itt hagyta. Nem tudom, mi késztethette rá, de az ilyenekre mindig odafigyel (nem olyan, mint Carla Anderson, aki „kirakatja” faliújságra a szerelmes leveleit – természetesen tök „véletlenül”.). De most nem is ez a lényeg. Mi sem ezzel foglalkoztunk. A levelet zsebre tette az én lovagom, majd, mivel legkésőbb kilencre hazaígért anyáéknak, elindultunk a házunk felé. A kapuban búcsúzkodni akart, de én beinvitáltam a kertbe még egy kicsit beszélgetni (végül is hazahozott, csak még itthon is igényt tart rám – vagy inkább én rá.) természetesen beköszöntünk aggódó szüleinknek, akik kérésünkre és átlátszó kifogásomra („Tudod anya, Daniel, nagyon ért a csillagokhoz - apa horkantott egyet és megjegyezte, hogy azt látja, rögtön kicírta az ő kiscsillagát – és ma olyan szép este van, megtanítana a nevükre engem is, ha kimehetnénk a kertbe egy kicsit.”) mindentudó mosollyal áldásukat adták. Tehát kimentünk a kertbe és leültünk a hintaágyra. Szokás szerint beszélgettünk, de hirtelen felpattant és közölte, hogy neki mennie kell. Az arcát nyújtotta.
- Kaphatok egy jóéjt puszit? – kérdezte vigyorogva. Sejtettem, hogy készül valamire.
- Persze.
Megcéloztam az arcát, de az utolsó pillanatban elfordította a fejét, és a szám a száján kötött ki. És megcsókolt. Na, ha erre mondja valaki, hogy bizsergető, annak igaza van! Annyira boldog voltam – és vagyok. Ezek után nem igazán ment haza, egy csomó ideig csak csókolóztunk. Ennek az idillnek kedvenc testvérünk, Petty vetett véget, aki kissé illuminált állapotban, új pasijával igyekezett elfoglalni a helyünket. Megjegyzem, amióta a nagy szerelme Peter Balcon szakított vele, meglehetősen kicsapongó életet él. Kikísértem Dant (az ÉN Danemet), aki adott még egy hosszú, romantikus búcsúcsókot, aztán belebegtem a házba, jó éjszakát kívántam kíváncsi szüleimnek és nyugodt, boldog álomba merültem.
Ha pesszimista lennék, azt mondanám, egy egész életnyi boldogságot kaptam – egyszerre. Vagyis, eljövendő életemben már nem leszek boldog.
Másik boldogságom oka: a randira következő nap felmentem netre… és… megnéztem az ideiglenes felvételi listát… és… FELVETTEK! Persze ez csak ideiglenes, de olyan megingathatatlan helyen állok, hogy teljesen biztosnak vehető! Ugyanis… azon a helyen, ahová teljes szívemből vágyom… humánon 1.(!) francián 2. vagyok! Hát nem csodálatos? Én is csak most fogom fel… uramisten… FELVETTEK!
Most, hogy az összes jó hírt közöltem, visszatérnék a kevésbé biztatóra. Petunia ugyanis kétségbeejtő állapotba jutott. A randis dolog hagyján, azért kapott is anyáéktól – nem mintha túlzottan érdekelte volna – de mostanában mást is csinál. Tudod régen milyen visszahúzódó volt, annak ellenére, hogy elég szépnek minősül (idéztem a hímnemű osztálytársaim véleményét) azon igyekezett, hogy tanulmányi eredményben utolérjen minket. De most változott a helyzet. Kihasználja az ún. testi adottságait, állandóan pasizik (elég undorító alakokkal), és 3 tárgyból bukásra. Ezt az osztályfőnököm közölte velem. Azt mondta, talán én vagy Te tudunk rá hatni, és akkor nem kell bevonni apáékat. Egy próbát azért megér. Bár nem hiszem, hogy ÉN hatni tudnék rá, de rád felnéz – még ha nem is mutatja – talán neked sikerül.
A legrosszabb az, hogy drogosokkal lóg. Tegnap, mikor hazafelé jöttünk Dannel a suliból, a parkban láttuk velük. Komolyan aggaszt a dolog. Nem hiszem, hogy ő szívná, hiszen irtózik tőle, de ki tudja mire képes most…
Mindegy, most inkább elterelem az egyetlen felhőt életem verővényes egéről. Csak akartam, hogy tudd és próbálkozz a jó útra téríteni. Amúgy minden oké itthon, nem mintha ez nem lenne elég baj, de legalább anyáék nem tudnak róla (egyelőre).
Örülök, hogy úgy gondolod, a Tekergők kedvelnek. Ez a hugicás dolog is jól esett (bár nem hiszem, hogy valaha is így fognak szólítani). Azt viszont mond meg Jamnek, hogy ennél nagyobb fantáziát feltételeztem a kobakjában! Annál, hogy Hen, nem tudott jobbat kitalálni? De inkább ne mond neki, mert tényleg kitalál valamit…
Ez a Lumpis eset nagyon durva volt. Derítsd ki, hogy mi baja volt. Bár szerintem, lehet, hogy féltékeny Jamre… na jó ez nem valószínű, de előfordulhat.
Na kezdjünk vitázni a második, harmadik helyről! Szerintem… a második Sirius (így láthatatlanul), a harmadik pedig, a szép emlékek emlékére Tom Tambles… de ez csak addig tart, míg meg nem ismerek meg valakit, aki sokkal jobb!
Na most megyek, mert anya tajtékozva követeli, hogy pucoljam ki Mistake kalitkáját. Nem mintha ez nem Petty feladata lenne… elég nekem Joan után takarítani… de fő a békesség! Petunia azért is kapni fog még ezért…

Szeretettel: Hannah

U.i: Várom a képeket a srácokról és gratulálok Anne-nek és Tomnak!

☼☼☼

Kedves Hannah!
Elnézést a figyelmetlenségemért, ezúton is köszönöm a barátodnak, hogy megvédett Sandy Malcolmmal szemben, pedig nem is ismer.
Annyira ÖRÜLÖK, hogy összejöttetek! És az a randi is olyan tökéletes volt! Remélem azóta újabbak is követték! Az egyetlen zavaró pont az a levél. Ki kell derítened, mi minden kapcsolódik hozzá! Ezt most csak azért, mert Te is megbíztál egy feladattal, amit teljesítettem is.
Tehát Lumpsluck. A múltkor még véletlenül sem azért volt olyan ideges és bunkó, mert féltékeny Jamesre! Azt azért meg kell, hogy mondjam, a Tekergőknek tetszett az ötlet… De mindegy. A lényeg az, hogy köze sem volt hozzám. Vagyis egy kicsi igen… azt hitte, le akarom adni a bájitaltant. Hallott egy pletykát erről – naná, hogy a mardekárosoktól – és begurult. Úgy gondolta, elárulom őt, és az eddigi munkáját. Miután lehiggadt, felnőtt módjára megbeszéltük a dolgot. Egyébként nem tudom, hogy hihette el. Ki az a hülye, aki hetedik végén leadja az egyik legfontosabb tárgyat? Ráadásul, azt hiszem szabályba is ütközik, szóval lehetőségem se lett volna rá… De igazából nem csak ez volt a baja – mondjuk ezt már nem tőle, hanem a többi Lump – klubostól tudtam meg. Az a veszély fenyeget, hogy feloszlatják a klubot, mert kivételez egyes diákokkal, amit a többi diák nehezményez. Bármibe lefogadom, hogy Bellatrix keze van a dologban – ő ugyanis nincs benne a klubban, és ezt bizonyára ’nehezményezi’. Valószínűleg szólt apucinak, aki benne van a bizottságban, hogy intézkedjen. Tudod, ő fiatalabb nálunk 1 évvel, bár szerintem akkor sem éri meg hatodikban hisztizni. De a rejtély megoldódott.
Jaj, bocsi, hogy csak most mondom, de GRATULÁLOK! Hát persze az én hugicámat, nem hagyhatták ki a jövő évi siker osztályból! Hogy döntöttél? Melyikre mész? Bár azt hiszem, tudom a választ, hiszen imádod a franciát…
Írok Petuniának, bár biztosra veszem, hogy nem fogja elolvasni. Ha meg tudod oldani, vedd rá, hogy mégiscsak nézze meg! Azok alapján, amiket írtál, úgy látom, komolyan aggódnunk kell érte. Talán mégis szólnunk kellene anyáéknak… mielőtt még túl késő lenne. Tudom, hogy rád nem hallgat, de azért próbáld meg kérlek! Az élőszó nagyobb eséllyel hat rá, mint egy levél, még ha én is írom azt a levelet.
Mesélek egy aranyos sztorit a mi újdonsült párocskánkról. Persze az első csókkal kezdődött a kapcsolat, vagyis arról nem tudok túlzott élménydússággal beszámolni – ezt most jól megaszontam – de az első igazi randit figyelemmel kísértem szerelmem társaságában. Kicsit ciki, hogy kémkedek a legjobb barátnőm után, de James rábeszélt. Végül is, megérte.
A legutóbbi Roxmorsi hétvégén történt. Amikor leértek a kastélyból, a láthatatlanná tévő köpeny alatt követtük őket Jamesszel meg valami kutyával, akit James kedves ismerősnek nevezett. Inkább nem érdeklődtem, nehogy valami kompromittálóra derüljön fény.
Mikor Tomék elhagyták a ’diákos’ részt, és egyedül lehettek, Zom bekötötte Anne szemét, majd egy SZÁMOMRA ismeretlen (James természetesen ismerte, rejtély, hogy honnan) helyre vezette. Az egész tisztás be volt hintve rózsaszirmokkal és egy szív alakú beszóratlan területen az állt ’Szeretlek’. Anne rögtön Tom karjaiba omlott, mi pedig diszkréten elvonultunk, mert eléggé belemelegedtek a romantikába. A kutya még egy ideig nyelvét lógatva élvezettel figyelte a jelenetet, de James visszaosont és jó alaposan belerúgott, mire sértődötten utánam vonult és kunyizni kezdett. Nevetve cipeltem a karomban, de drága Jamesem erre is érthetetlenül reagált. Kikapta a kezemből a kutyust és erőteljesen a földre tette. – Szállj le a csajomról Tapi! – sziszegte mosolyogva. – Tapi a neve? – kérdeztem. – Majd megtudod. – válaszolta. Erre Tapi úgy bokán harapta, hogy fel kellett vinnem a gyengélkedőre.
Jól értettem, anyáék baglyát Mistake-nek hívják? Arról tudtam, hogy Petty fogja elnevezni, de annyira még ő sem utálhatja a varázsvilágot, hogy Hibának hívja a baglyotokat! Ezek szerint azonban mégis… Esküszöm, ha nem lenne ilyen állapotban, jól megátkoznám valamilyen távvarázslattal. De lehet, hogy pont ez kell ahhoz, hogy észhez térjen. Egy jó kis átok, hm… Jó csak vicceltem! Egyrészt biztos nem tenne neki jót, csak még jobban megutálna, másrészt még nem is tanultunk távmágiát. Ennyit erről.
Várom gyors helyszíni beszámolódat otthonról!

Ölel: Lily

U.i: Mellékelem a képeket!