Kedves Lily!
Bocsánat, ha a betűim kissé furcsák, de ezek a képek! Szabályos röhögőgörcsöt kaptam, és úgy elég nehéz írni. Talán el kéne tennem a fiók legmélyére, és csak a depressziós napokban elővenni (amik szerencsére mostanában messzire elkerülnek).
Érdekes híreim vannak számodra. Megoldódott mind Petty problémája, mind a rózsaszín levél rejtélye. Kezdem a fontosabbal, vagyis a levéllel… ez most lehet, hogy gonosz volt, de csak egy egészen kicsit… Tehát akkor PETUNIA.
Többé nem kell aggódnunk miatta, ugyanis új udvarlója van, valami Vernon Dundi, aki a visszaterelte a normális útvonalra. Tényleg úgy néznek ki, mint a szerelmesek, bár ezt Petty esetében nehéz megmondani. Anyáék (is) örülnek, hogy ilyen rendes – ezzel én vitatkoznék, mert tipikusan az a fajta, akiből tizenegynéhány év múlva kövér, bunkó, bajuszos papucs lesz - tehát, hogy ilyen rendes férjjelöltet fogott magának – feltéve persze, ha kibírja addig Pettyt (vagy fordítva). Ne aggódj, a srácot igazából nem Dundinak hívják, de én nem nagyon figyeltem mikor bemutatkozott, így az igazi nevére SAJNOS nem emlékszem. Már itt is vacsorázott egy alkalommal. Brr… - a rossz hír, hogy Te biztos ismered, mert itt akik pár utcányira, és elvileg évfolyamtársak voltatok. Képzeld a vacsinál annyira nyalizott anyáéknak, nekem, sőt még rajtam keresztül neked is, hogy úgy éreztem, visszafelé is megutaztatom a palacsintát – pedig az aztán nem szokásom!
Áttérek a másik, nem kevésbé undorító témára.
A levél megtalálása utáni napon, a folyósón sétáltunk Dannel (természetesen kézen fogva), mert kint esett az eső, és bent kellett töltenünk a szünetet. Sandy szekrénye előtt elég méretes tömeg gyűlt össze. Összenéztünk Daniellel, és a csoport háta mögött megálltunk – úgy, hogy Malcolm még véletlenül se lásson meg minket (mostanában ugyanis, azt hiszem érthető okokból, mindig kikezd velünk, és csak a jó híremnek köszönhetem, hogy legutóbb nem kaptunk beírást). Kedvenc évfolyamtársam (értsd – Sandy) nagy hangon ecsetelte, hogy másnap (azaz szombaton), randija lesz egy csúcspasival, aki minden téren tapasztalt és nem olyan gyerekes, mint azok, akik ide járnak. Erre a fiúk arcáról leolvadt a rajongó vigyor és morogva továbbálltak. Ezt kihasználva, időközben csatlakozott barátnőm, Susan, gúnyos mosollyal odaszólt Sandynek.
- Ne haragudj – pontosan azt akarta, hogy haragudjon – de ha az a bizonyos pasi, aki nem tudom, hogy fanyalodott rád, amikor itt van, mondjuk, Hannah (mégis mért voltam az első lány, akit meglátott?)… - el is kezdtem volna láthatatlanná válni (képletesen!), de Dan közbeszólt.
- Azért, mert Hannah már foglalt. – és megcsókolt. Mondtam már, hogy mennyire imádom ezt a srácot? Susan legyintett, majd folytatta.
- Szóval, aki nem értem, hogy süllyedt olyan mélyre, hogy téged is megtaláljon – na ez nagyon ott volt –, az véletlenül nem nagykorú? Csak azért, mert a suli gimnáziumi résszel is rendelkezik – elővillantotta ’nalegalábbmáreztistudod’ mosolyát -, tehát az idejáró srácok 18 ALATTIAK. Következésképpen a pasi 18 FELETTI.
Kis kedvencünk titokzatos arccal, rezzenéstelenül bámult ránk – vagyis az illető tényleg nagykorú. Danre néztem és tudtam, hogy ő is arra gondol, amire én; a levélre.
- Nem hallottál még olyanról, hogy kiskorú megrontása? – kérdeztem. Susie figyelmeztetően oldalba bökött, de nem érdekelt. Ezt a csatát meg akartam nyerni. Gonosz mosollyal folytattam. – Tudod, az olyan törvénysértés, amit a kormány…
- TUDOM, hogy mit jelent! – ordított rám dühösen. Még szerencse, hogy az ügyeletes kilógott cigizni. Így legalább a diákokon kívül senki sem hallja a kis ’beszélgetésünket’.
Meglepett arcot vágtunk mind a hárman (Susan, Dan és én). Teljesen egy rugóra jár az agyunk. Egyszerre is szólaltunk meg.
- Igazán? Ez meglepő. – sikerült felhúznunk. De, mintegy varázsütésre (hihi), nyugalmat erőltetett magára.
- Ugyan, Evans! – úgy tűnik, most én voltam a legfőbb ellenfél. – Lehet, hogy neked megfelel egy ilyen kis pisis – Danielre mutatott, akinek ökölbe szorult a keze -, de én többre vágyom. Ha érted, mire gondolok. – jó hogy értem! Mindenki érti.
Töprengő képpel néztem rá.
- Ó, Malcolm, ha jól emlékszem, pár hete még te is szívesen jártál volna ezzel a „pisissel”! Vagy nincs igazam? – Azt hiszem, kicsit elborult az agyam. – Azóta annyit változott a helyzet, hogy képes vagy lefeküdni egy ta… - elsápadt. – egy tapló, perverz felnőttel? – vágtam ki magam. Dan megszorította a kezem. Sandy továbbra is falfehéren, gyanakodva méregetett.
- Ezt eltaláltad. Annyit változott. – mondta remegő hangon és bizonytalan léptekkel elvonult (nem tudom, hogy ez a magas sarkú miatt volt-e, vagy a sokk miatt). A megmaradt csapat (bámészkodó lányok + Susan, Dan és én) szétszóródott. Bementünk órára, de végig éreztem, hogy Susie figyel. A szünetben elkapott.
- Biztos vagyok benne, hogy nem azt akartad mondani, hogy tapló. – szemrehányóan pillantottam rá, mert megzavarta meghitt csókolózásomat Dannel. Észrevette. Mindig mindent észrevesz. – Egyszer kibírjátok smaci nélkül. – Egymásra néztünk Daniellel és egyöntetűen megráztuk a fejünket. – Ha nem, az sem érdekel! Ki vele, mit mondtál volna, ha Malcolm nem néz olyan furán? – Upsz.
- Valami olyasmit, ami nem egészen a körénk verődött tízéveseknek való. – Utáltam neki hazudni. Azt is tudta, abban a pillanatban. De most megelégedett ezzel a magyarázattal is.
- Ok. Felőlem folytathatjátok a turbékolást. – ekkor csengettek be. Elvigyorodott. – De lehet, hogy Mr. Warten nem díjazná. – Elhúztam az ujjam a nyakam előtt. Csak, hogy tudja, mi vár rá. Susan kuncogva, figyelt minket, aztán hasonló állapotban bevonult a terembe, nyomában velünk. Aztán… elkezdődött a földrajz óra. UTÁLOM a földrajzot! (Pontosan ezért megyek jövő héten földrajz versenyre.)
Mindez pénteken történt. Hétfőn érdekes élményben volt részünk. Sandy RENDESEN fel volt öltözve (ez túlzás, igazából elég slampos volt, de semmije sem lógott ki), és… nem volt kisminkelve. Hogy idézzem a hittantanár, Ms. Gilbert reakcióját: Az Úr csodát tett a mi szerény iskolánkban (a költségvetési beszámoló szerint korántsem szerény, de ez mellékes)! Ami Malcolmtól még meglepőbb, kerülte a társaságot. Angolon a leghátsó padba települt, egész órán maga elé meredt és nem szólt Mr. Palmerhez. (Eddig minden órán körülötte legyeskedett.) El tudtam képzelni, mi történhetett a nagy szombati randin (Jamnem a piszkos kis részletekre gondoltam!) hétvégén elkértem Dantől a levelet és most is a táskámban lapult. A nap végén Sandy utoljára akart elmenni, de intettem Danielnek, és én is maradtam. Kezemben a levéllel odamentem Sandyhez. Lehet, hogy kicsit durva voltam, de rögtön a tárgyra tértem.
- Mr. Palmer megerőszakolt? – kérdeztem. Döbbenten meredt rám, tekintete éberré vált.
-Nem… igen… honnan tudod? – dadogta. Odaadtam a levelet.
- Ezt a parkban hagytad. De hát, hogy… ? – Egyszerre minden kibukott belőle, és zokogva mesélte el a történteket. Hál’ istennek, Dan becsukta az ajtót.
- Nekem csak a szám járt a múltkor! – tovább nyújtotta amúgy is kinyúlt pulcsiját. – Azt hittem, ő sem akar többet egy kis csókolózásnál meg tapizásnál. Először tök rendes volt, mint a legelején, aztán felvitt a lakására. Valami ürüggyel felcsalt. Én meg voltam olyan naiv, hogy bevettem! Ott kedvesen bepróbálkozott, de mikor nem hagytam magam, bedurvult és… és… megtette. – egész testét rázta a sírás. – Nem is védekezett! Mi lesz, ha terhes leszek? – nem nagyon tudtam mit kezdeni vele, de valahogy megnyugtattam. Azt tanácsoltam neki, hogy menjen haza és pihenjen.
A következő napokban elég sokat lógtunk együtt. Ennek okát persze csak Dan tudta, így a többiek elég furcsán néztek ránk. Susannnel össze is vesztem. Ez idő alatt sok mindent megtudtam. Például, hogy hogy maradt a padon a levél.
- Aznap kaptam meg a levelet és nagyon boldog voltam. – mesélte egy alkalommal, amikor nálunk volt. – Este kimentem a parkba, hogy nyugodtan olvasgathassam. Otthonról azért menekültem, mert anya meg az új pasija folyton… érted. Kibírhatatlan. Főleg mostanában. De még így sem szabadultam meg tőlük, mert nekik romantikus séta kellett a parkban! – na ilyen keserű hangon is rég beszéltek hozzám. – Ahogy megláttam őket rögtön felugrottam, és hazafutottam. Ott aztán eszembe jutott a levél, de mire visszaértem, már nem volt ott. – bólintottam.
- Mi találtuk meg Daniellel.
- Szerencsére! El sem tudom képzelni, mi lett volna, ha valaki más.
Valószínűleg meglepőnek tartasz bizonyos dolgokat, mint, hogy mit keres a legnagyobb ellenségem a házunkban, és mi a fenének vigasztalom? Rájöttem, hogy félreismertem Sandyt. Emlékszel még rá, hogy kiskorunkban ő volt a legjobb barátnőm? Akkor változott meg, amikor elváltak a szülei. Azért viselkedik ilyen kihívóan, beképzelten. Azért, hogy felfigyeljenek rá. Az apja mindig üzleti úton van, egy évben, ha háromszor látja, az anyja meg mindig az aktuális barátjával van elfoglalva. Mindkettőtől csak pénzt kap. Még azt sem ellenőrzik, mit vesz rajta!
Attól azért még messze vagyunk, hogy újra barátnők legyünk, de már nem piszkáljuk egymást. Egy ideig még pátyolgatom, aztán lesz, ami lesz. De jó sokat kell pedáloznia, ha újra a barátom akar lenni!
Nehezen, de egy idő után sikerült rávennem, hogy mondja el egy felnőttnek is, hogy mi történt. Az anyját javasoltam, de rögtön elutasította. Azt hiszem, részben őt hibáztatja a dolgokért. Végül kisütöttük, hogy az igazgatónővel beszélünk.
Egy ideje egy fiatal, úgy 30 körüli nő tölti be az igazgatói állást. Eleinte nem nagyon akart hinni nekünk (gyanítom, hogy Palmer az ő fejét is elcsavarta). De végül elég bizonyíték volt számára a szavam, a levél és egy összetört Sandy.
Sandy azóta karate órákra jár. Szerzett is pár szimpatikus új barátnőt és nagyon úgy néz ki, elindult a ’csendesjókislányvagyok’ élet felé.
Na és akkor most mesélek magamról is. Jól sejtetted, a francia tagozatra megyek… a napokban várom a végleges hivatalos levelet, melyben közlik, hogy FELVETTEK!
Mit meséljek még… van teljes tíz percem, hogy befejezzem ezt a levelet. Bár tudom, hogy rájöttél, miért csak annyi, azért elmondom. Tíz perc múlva jön értem Dan és megyünk az általad is várt következő randik egyikére… nagyon remélem, hogy nem az utolsóra… bár a közeljövőben nem látom esélyét, hogy bárki is elválasszon minket. Erre még ŐANNN sem lenne képes…
Mond meg Jamnek, hogy én a helyében megátkoznám azt a dögöt. Egyébként meg a fene enné azokat a nyamvadt Tekergő – titkokat… én ennek a ’Tapi a neve? – Majd megtudod.’ dolognak is sürgősen utánajárnék…
Nos, hát igen. Petunia, mint mindig, Mistake esetében is brillírozott a névvel. Kíváncsi vagyok, hogy fogják hívni a gyerekeit… talán Dunduskámnak, vagy Dundinak? Kitelne tőle. Már látom is a kisbaba karszalagját: Dunduska Dundi. Hm…
Szegény Lilym! Még jó, hogy jövőre megszabadulsz az összes rohadt mardekárostól, Bellatrixot is beleértve. Szóval kitartás!

Szeretettel: Hannah

U.i: Megbocsátom hullaságod ötnegyedbarátom… átadtam Mr. McGee – nek köszönetedet… az Úr legyen veled…( Miss Gilbert igazán nagy hatással volt rám a mai hittanórán…remélem észrevetted… )

☼☼☼

Kedves Hannah!
Teljes mértekben igazat adok neked. A képeket alkalmazni lehetne a depressziós betegeken akármelyik pszichiátrián. De az a véleményem ne tedd el a fiókod legmélyére. A nevetés fiatalít. És Te, mint az én jó öreg hugicám, igazán rászorulsz a fiatalításra.
Ugye nem mondod komolyan, hogy Petty Vernon Dursleyvel jár?! Hogy én hogy utáltam azt a kölyköt általánosban! Most figyelj és tanulj. Amit most hallasz, bármikor fegyverként felhasználható ellene. De csak vészhelyzetben. Igazából magamnak tartogatom…
Jól tudtátok, (hogy téged idézzelek) Vernon Dundi [a Tekergők önkívületi állapotba jutottak a név hallatán. Ez alatt értsd, körülbelül fél órája a földön fetrengenek és röhögnek – következmény: aki eddig nem volt benne biztos, most már tudja; a Tekergőknek a Szent Mungóban a helye. (ami nem jó, mert valószínűleg nem engednék, hogy látogassuk őket, és mi lenne velem James nélkül?)], tehát Vernon valóban az évfolyamtársam volt.
9 évesen azt képzelte magáról, hogy ő az iskola Casanovája, következésképpen minden 10 év alatti lányt meg akart csókolni. Komoly listája és időrendi táblázata volt; kit, mikor és hol. Amikor én kerültem sorra (idézet a listából, melyet az eset után elkoboztak: „Lily Evans; terem; matematika óra előtt – 10: 40 – max 10: 45.”) egy időre elvettem a kedvét a próbálkozástól. 2 percen keresztül kergetett a teremben, mivel nem hagytam magam. Aztán griffendéleshez méltó módon szembeszálltam vele. Ő persze azt hitte, beadom a derekam. Keservesen csalódnia kellett. Már az arcomhoz hajolt, mikor egyszerűen tökön rúgtam. Szerencsétlenségemre pont mikor a tanár belépett a terembe. Akkor kaptam életem első és utolsó szaktanáriját. Viszont ünnepelt sztár lettem a lányok körében. Jó, nem? Hm… kíváncsi vagyok, mit fog szólni, ha felhozzuk eme nagyszerű találkozás emlékét… tehát ha nem szükséges, hagyd meg nekem ezt az élvezetet.
A Tekergő – titkokra áttérve… van egy sejtésem. De kezdjük előröl. Amikor elmeséltem Jamesnak az átkozós javaslatodat, hirtelen elvigyorodott és Siriusra nézett. Az összehúzta a szemöldökét és közölte, hogy mennyei javaslataid vannak és James hirtelen felindulásból, sokszor elköveti ezt a hibát. - Persze ne gondold, hogy Tapi hagyja magát. – mondta. Erre James komorodott el. – Hát, igen. Szomorú eset az, amikor előfordul. – és esküszöm BOCSÁNATKÉRŐEN nézett Siriusra. De az csak legyintett. Mindez magában is gyanús lett volna, de hirtelen Remus rohant oda hozzánk, enyhén szólva is vidáman.
- Tapi, a csajaid rajtad veszekednek. – mondta.
- Hogy–hogy a csajaim? – értetlenkedett Black. – Tudtommal most csak egy van… - a fejéhez kapott. - Voldy borotvált fejére! Tegnap elfelejtettem szakítani Isabelle- lel… bocs de most rohannom kell! – azzal kiviharzott volna a klubhelyiségből, de még idejében visszafordult. – Sápi, hol vannak? – Remus felszaladt szemöldökkel válaszolt.
- A bűbájtan terem előtt. – Sirius sietősen folytatta útját. Remus hozzánk fordult. – De mióta vagyok én Sápi? – kérdezte.
- Ha már itt tartunk… Sirius mióta Tapi? – Jamesre néztem. – Úgy tudtam, azt a kutyát hívják Tapinak. Vagy esetleg mindkettőt? Vagy a kettő „személy” ugyanaz? – elsápadtak. Aztán James megkönnyebbülten mosolyodott el.
- Ja, hogy arra gondolsz? Igazából Siriusról lett elnevezve a kutyus. Roxmortsban találtuk és eleinte csak őt tűrte meg. Viccből elneveztük Tapmancsnak, erre ő azt mondta, hogy akkor már inkább Tapi. Végül is mindkettőjükön rajta ragadt. Ugye Holdsáp?
- Mi? Ja, persze. Kicsit elgondolkoztam, bocsi. Szerintetek, mihez kezd a mi szoknyabolondunk?
Gyanúsak. Nagyon gyanúsak. James hazudott. Láttam rajta. Az egész ’akutyát Siriusrólneveztükel’ – t akkor találta ki. De ki fogom deríteni mi az igazság… ha jól ismerlek, márpedig jól ismerlek, akkor Te is arra jutottál, amire én. De azért nem iszok előre a medve bőrére. Ha biztos lesz a dolog, megírom.
Örülök, hogy Sandy jó útra tért, de szerintem ne fogadd vissza legjobb barátnőnek. Akármi is állt a viselkedése hátterében, nem kellett volna pont ELLENED fordulnia. Na mindegy.
Dunduska Dundi? Ezt Pettynek ne említsd! Még a végén kinyírna. Vagy, ami még rosszabb, megtetszene neki az ötlet… NEM AKAROK Dunduska nevű unokaöcsit!
Pár hónap és itt vannak a RAVASZok… bele fogok őrülni.
Azért várom a leveled, mely az egyetlen vigasz szomorú szívemnek (rám meg Binns professzor középkori beszédstílusa hatott). Annyira hiányzol!

Hannah – elvonási tünetekben szenvedő, vizsgadrukkos nővéred: Lily

U.i: Észrevettem…