Mikor másnap reggel Hannah felébredt, nem tudta hol van. Hosszan bámulta az otthonos nappalit a kandallóval, a párnákkal, a kényelmes fotelekkel és a sarokban az ággyal, amiben feküdt. Az emlékek hirtelen nyomakodtak a fejébe és súlyuktól még fektében is megszédült. Daniel, Dumbledore, Lily, és a barátai. Vagyis – elmosolyodott – most már a testvérei. Tegnap olyan ajándékokat kapott az élettől, melyek élete végéig elkísérik majd – mert biztos volt benne, hogy a testvérei mindig mellette fognak állni.
Ahogy felkelt, lábai beleakadtak valamibe. Egy kisméretű bőrönd állt az ágya mellett.
„A szülei küldik, hogy ittléte kényelmesebb legyen. Amint felébred, várom az irodámban. A jelszó: Hóborc a kastély ura.
Dumbledore professzor”
Előkapott egy farmert és egy felsőt, majd átöltözött. Észrevett egy papírlapot a kis asztalon a kanapé előtt.
„Kedves Hannah!
Óránk van, úgyhogy sajnos mennünk kell. Dumbledore üzenetét láttuk. Ne aggódj, ha követed a mellékelt térképet, senkibe nem botlasz majd bele A reggelin se fájjon a fejed (vagy a gyomrod), az öreg tuti ad neked valamit.
Mögötted, a szekrényben van talár (fogalmunk sincs, hogy került oda. Te csináltad?), a biztonság kedvéért vegyél fel egyet. Ha vége a tanításnak visszajövünk (ugyanis nagyon megtetszett a szobád).
A térkép be van kapcsolva. Megpróbálhatod kikapcsolni („Csíny letudva”), de ha nem sikerül, rejtsd el a talárodba! Dumbi még véletlenül sem láthatja meg!

Vadiúj testvéreid és használt nővéred

U.i: A biztonság kedvéért nézz tükörbe, mert éjszaka mi elmentünk aludni, és a fiúk vigyáztak rád! Ja, és a levelet is ők írták… (Lily)

U.i_2: A térképet csak testvéri mivoltodnak köszönhetően kaptad meg! Úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére!(Sirius és Jam James)”


Reflexszerűen belenézett a falon lévő tükörbe. Hál’ istennek semmit nem műveltek az arcával. A szekrényből előkapott egy talárt, megfésülködött és felvette az asztalkán heverő térképet. „Tekergők térképe” állt a tetején. Hannah elvigyorodott. A térképen névvel ellátott pöttyök mozogtak. A legtöbbjük órán ült, így a lány ki tudott választani egy kihalt útvonalat. Végigpillantott magán és mosolyogva elindult az ’öreg’ irodája felé.

Bekopogtatott és egy ’Szabad!’ kiáltás után belépett a szobába.
- Á, jó reggelt, Miss Evans! Látom, már talárt is szerzett!
- Jó reggelt, professzor! Igen, vagyis nem igazán tudom, én szereztem-e… - igyekezett elnyomni a gyomrából feltörő korgást, de az igazgató figyelmét semmi nem kerülte el.
- Foglaljon helyet Miss Evans! Hallom éhes, úgyhogy egyen nyugodtan! – Hannah elpirult, Dumbledore pedig elővarázsolt egy komplett reggelit. – Lehet, hogy közben én is kedvet kapok egy kis evéshez, bár ma már reggeliztem. Na meg hát vigyáznom is kell az alakomra… - Hannah felkuncogott. A szikár varázsló, meg a diéta…
- Jól teszi, professzor… mármint nem, mintha kövér lenne, csak…
- Nyugalom, kisasszony, értettem én! – hunyorgott derűsen Dumbledore.
Hannah kényelmesen megreggelizett, miközben a professzor néhány papírt nézegetett. Mikor a lány jóllakottan hátradőlt, felemelte a fejét és megkérdezte:
- Finom volt, Miss Evans?
- Ó, igen, nagyon finom! Köszönöm.
- Nagyon szívesen – intett pálcájával, és mind az iratok, mind a reggeli maradványai eltűntek. – Most pedig elmondom, mit tudtam meg önről és milyen lehatározásokra jutottam.
- Rendben.
- Tehát. Azt már tudjuk, hogy ön tegnap többször is varázsolt, bár nem minden alkalommal a szó szoros értelmében – Hannah kíváncsian előrehajolt. – Úgy gondolom, hogy az ön általános varázslatait érzelmei irányítják…
- Tiszta Bűbájos boszorkák… - morogta Hannah.
- Tessék?
- Semmi, nem fontos. De, ezt úgy érti, hogy mindig van erőm, csak minél erősebbek az érzelmeim, annál erősebb?
- Nem, dehogy. Inkább CSAK akkor jön elő, ha erősebbek. De ezek csak az olyan varázslatok, mint a hoppanálás vagy a különböző átkok használata – közben gyanakodva méregette a lányt. – Mondja csak, most okklumentál?
- Hogy mi? Ja, az az elmelezárás, ugye? – a professzor bólintott. – Nem! Azt se tudom, hogyan kell!
- Márpedig én bevallom, akárhogy is próbálom, nem tudom legilimentálni önt. Nem tudok olvasni a gondolataiban – mondta, látva Hannah töprengő arckifejezését. - Pedig elég jó legilimentor hírében állok. Na, de erre majd még visszatérünk. Szóval, ez az érzelemerősségtől függő képesség csak az általános varázslatokra vonatkozik. Úgy tűnik, hogy bármikor tud bárkinek a gondolataiban olvasni, vagyis legilimentálni.
- Vagyis ezért hallottam Daniel gondolatait?
- Pontosan.
- De hogy-hogy nem jött elő korábban ez a mágikus képesség-dolog?
- Erre két magyarázatot tudok adni. Vagy fiatalnak találtatott ilyen mértékű megrázkódtatásokra, és ez igen bölcs lenne a nagybetűs Mágia részéről, ha van ilyen, hiszen egy pár esztendős gyermek nehezen birkózna meg azzal, ha hangokat hallana, vagy egyszerűen van egy riasztórendszere. Egyfajta hatodik érzéke, ami akkor kapcsol be, ha rosszat sejt. Legalábbis akkor kapcsol be először, és talán idővel irányíthatóvá válik. Véleményem szerint ez a lehetségesebb magyarázat, hiszen akkor hallotta először valaki gondolatait, amikor az illető épp egy sötét terv részletein gondolkozott.
- Ez így egyszerre sok volt…
- Megértem. De most szeretnék tesztelni valami fontosat. Próbáljon legilimentálni engem.
- Megpróbálom… - Hannah erősen koncentrált, aztán rájött, hogy lehet, hogy nincs is rá szükség. Végül is, Dan esetében sem készült rá, csak megtörtént. Úgy tett, mintha továbbra is próbálkozna, mert nem akart hamar leégni a professzor előtt. Azon gondolkozott, milyen lehet a Roxfort igazgatójának lenni, hogy milyen klassz ez az iroda, és milyen szép az a madár a sarokba. Mikor újra Dumbledore-ra nézett, meghallotta. Annyira meglepődött, hogy először nem is figyelt. Aztán észbekapott. „Lehet, hogy az iskola mágikus légköre felerősítené a képességeit. De előtte talán jó volna egy nyári gyorsított tanítás, hogy…”
- Lehetne? Igazán tanulhatnék már a nyáron varázsolni? És esetleg jövőre járhatnék a Roxfortba? – iszonyúan izgatott volt. „Mond, hogy igen, kérlek, mond, hogy igen…”
- Hallotta a gondolataimat? – Dumbledore nagyon meglepettnek tűnt.
- Miért, nem kellett volna?
- Miss Evans, én tökéletes okklumentor vagyok, és most is okklumentáltam… sejtésem szerint, önre nem hat az okklumencia. Öszzefoglalva talán úgy mondanám, ön bárkinek a gondolataiban tud olvasni, de az önében senki sem.
- Ez most jó vagy rossz?
- Szerintem jó. De persze ezt ön majd leszűri a tapasztalatokból. Szeretne menni? – kérdezte a fészkelődő lánytól.
- Azt hiszem… de mégsem. Tud valamit a halálfalókról és… és egy Daniel McGee nevű, 14 éves fiúról? – a gyomra eszeveszetten ugrált az izgalomtól.
- Igen, tudok. De most túl izgatottnak tűnik ahhoz, hogy elmondjam.
- Nem vagyok izgatott! – ordított rá a nyugodt férfira. „Dehogyisnem. Az vagy. Másképp miért ordibálnál velem?”
- Mondjuk azért, mert elegem van a fensőbbséges viselkedéséből, meg… - az igazgató elmosolyodott.
- Elfelejtettem, hogy úgyis olvas a gondolataimban. Nyugodjon meg. Amit tudok, azt elmondom – „De nem tudhatod, hogy mit tudok.”
- Majd kiolvasom a gondolataiból – vágott vissza szemtelenül Hannah. A professzor lassan nevetőgörcsöt kapott.
- Veszélyes lány maga, Hannah. Mindent tud, amit gondolok. Akkor teljesen őszinte leszek.
Kezdhetem?
- Igen.
- Úgy látom a fiú érdekli jobban, tehát vele kezdem. Ez a bizonyos Daniel McGee nem halálfaló – ez teljesen biztos. Két éve veszítette el mugli származású édesanyját és aranyvérű édesapját. Az anya teljes mértékig Voldemort-ellenes volt. A férje viszont… megfenyegették és beállt a halálfalók közé. Senki sem tudja, magától csatlakozott volna-e, de az első családja lelkesen támogatta. Először a feleségére hallgatott és visszautasította a Sötét Nagyúr ajánlatát, aki végül a fián keresztül kaparintotta meg. Danielt kilenc évesen elraboltatta és megzsarolta az apját. Az beállt közéjük. Azonban a kisfiú különleges képességekkel bírt – legalábbis Voldemort így tudta. Mivel úgy hitte ilyen képességek birtokában van, Voldemort követelte a szüleitől, hogy adják neki. Ezt azok természetesen megtagadták. Voldemort haragját senki sem éli túl. Megölte a fiú szüleit, őt magát pedig egy hűséges, aranyvérű család - Malfoyék gondjaira bízta. Nap, mint nap találkoztak, így hamar kiderült, hogy Daniel semmiféle különleges képességekkel nem rendelkezik. Eljött az ideje, hogy a kisfiú a Roxfortba kerüljön. Nem engedték. Magántanárt fogadtak mellé, és úgy tanítatták. Aztán Voldemort kis roxforti besúgója, sejtésem szerint az ifjabb Malfoy, a Nagyúr parancsára tehetséges végzős diákok után kutatott – olyanok után, akik később halálfalók lehetnek. Természetesen a kém rögtön kiszúrta a nővérét, James Pottert, Sirius Blacket és Remus Lupint. Viszont úgy gondolta – és milyen jól! -, hogy nem adják be önként a derekukat. Tudomást szerzett önről – és elérkezettnek látta az idejét, hogy végre Mr. McGee–nek is hasznát vegye. Mivel a fiú édesanyja mugli származású volt, megtanította bizonyos dolgokra, vagyis könnyedén be tudott illeszkedni egy mugli diákközösségbe. A feladata az volt, hogy csábítsa el önt, majd alkalomadtán csalja el a házukba és segítsen túszul ejteni. Ha nem teszi meg, megölték volna. A terv többi részét, pedig már tudja. Mr. McGee egyelőre egy varázslóotthonban tartózkodik, jövőre, pedig iskolánk diákja lesz. Malfoyéknak sajnálatos módon sikerült megszökniük a vizsgálati fogságból, de az otthonban a fiatalember biztonságban van – magában mosolygott azon a nyilvánvaló megkönnyebbülésen, ami a lány magatartásán látszott. – Van még esetleg kérdése?
- Nem azt hiszem, nincs. Köszönöm az információkat és a segítséget – indulni készült de a professzor megállította.
- Ami azt illeti, nyáron szüksége lesz egy gyorsított elméleti képzésre. Sajnos szigorúan csak elméletire. Azt is csak azért, hogyha netán szorult helyzetbe kerülve előbújna a varázsereje. Úgy látom nagyon szégyenlős – kacsintott egyet. – A részleteket majd egy másik alkalommal megbeszéljük. Úgy gondolom, megérdemel egy kis szabadságot, úgyhogy a kedves testvérei – „Ez mindent tud?” – felügyeletével egy hétig a kastélyban maradhat. Hét végén várom az irodámban, és szépen hazakísérem – Hannah szinte repült a boldogságtól.
- Köszönöm, nagyon köszönöm! Most mennék is, kicsit tanulmányozom a szobámat – elmosolyodott. – Telepakoltam varázskönyvekkel – vidáman biccentett az igazgatónak és visszament a Szükség Szobájába – ami egy hétig az ő szobája marad.

***

James fáradtan lépett a klubhelyiségbe. Ott alig lézengtek; a legtöbb diáknak még órája volt. Ennek ellenére valaki rögtön az útját állta.
- Hagyj most Jon! – tolta félre öccsét James. – Egyébként is miért nem vagy órán?
A fiú legyintett.
- Az RBF miatt ismételtünk. Az egyik hülye mardekáros véletlenül Flitwicket lebegtette, aztán meg sikeresen le is ejtette. Fel kellett vinni a gyengélkedőre. Mivel dupla óra lett volna, elengedtek minket.
- Értem. Most, hogy ezt megbeszéltük, megengeded, hogy végre ledőljek egy kicsit?
- Felőlem ledőlhetsz, mondjuk… mondjuk ide a kanapéra. Beszélnem kell veled.
- Muszáj most családi életet élni? – fintorgott James.
- Nem kifejezetten családi életről van szó.
James ledobta magát az egyik kanapéra. Arckifejezése most inkább rosszalló volt, mint szemtelen.
- Merlinre, Jon! Tizenöt vagy! Ha lehet, ne tőlem kérj tanácsokat lány-ügyben! Bár én vagyok az, aki ebben igazán segíteni tudna… de most iszonyú fáradt vagyok. Hagyj aludni!
- Mért nem aludtál éjszaka?
James felült.
- Ha jól sejtem, témánál vagyunk – mondta öccse arcát fürkészve.
- Ezt eltaláltad. És ha már ilyen ügyesen a jó irányba terelted a beszélgetést; megcsalod Lilyt?
- Mi? Hogy a fenébe gondolhatsz ilyet?!
- Nézzük logikusan a dolgot – James megforgatta a szemét. – Te ma reggel kómásan betántorogtál a portrélyukon, míg Lily frissen ugrált le a lépcsőn pár perccel később. Az fix, hogy nem aludtál, és mivel tegnap nem volt holdtölte, valami MÁST csináltál. És azt a VALAMIT nem Lilyvel tetted.
- Mit nem velem tett? – Észre sem vették, hogy időközben Lily is megérkezett és most jókedvűen álldogált mellettük.
- Szerintem az én drága jó bátyám megcsal téged.
- Ezt miből gondolod, ha szabad kérdeznem?

- A tegnap estét, nem alvással töltötte, és nem VELED.
- Ebből meg már rögtön az következik, hogy megcsalom életem szerelmét, ugye? – fortyogott James. Lily elpirult.
- Elmondjuk neki? – kérdezte.
- Mit?
James vállat vont.
- A te… na szóval te döntesz.
- Elmondanátok, miről van szó?
Lily sejtelmesen elmosolyodott.
- Inkább megmutatjuk – James felnyögött.
- Komolyan gondolod, hogy megmászok annyi lépcsőt, meg…
- Komolyan.
- Talán mégsem egy angyalbőrbe bújt tündérke vagy… inkább rabszolgahajcsár…
- Mm, ezt most bóknak veszem.

***
Hannah a kanapén hasalva olvasott, mikor Lilyék beléptek az ajtón. Felpillantott, de csak nővérét és Jamest látta – azok ugyanis takarták Jont.
- Sziasztok!
- Szia, Hannah!
- Szia, hugi! – Hannah ugyan nem pillantott fel ismét a könyvből, de szája széle visszafojtott mosolyról árulkodott.
- Most meg mi van? – kérdezte James.
Hannah még mindig arcizmaival birkózva becsukta a könyvet, és felült.
- Egy: a leveletek. Kettő: Lily kemény tizennégy éve a nővérem és úgy köszön, hogy ’Szia, Hannah!’, te James pedig körül-belül fél napja vagy a bátyám, és rögtön ’Szia ,hugi!’- t kapok tőled. Ami nem gond. Sőt! Most Lilyre kéne megsértődnöm…
- Khm…
- Jaj tényleg! – csapott a homlokára James mire Lilytől egy ’vártamhogymikorjösszrá’ pillantást kapott. – Hoztunk neked egy meglepit.
Hannah körülnézett a szobában, és a zavartan álldogáló Jonra tévedt a tekintete. Összevonta a szemöldökét és testvéreire nézett.
- Nem arról volt szó, hogy CSAK ti tudtok rólam? Hogy még a többi Tekergőnek se szólunk? Erre idehoztok egy tök idegen…
- Nem idegen. Gyere már ide, Jon! Ne viselkedj úgy, mint egy ovis.
- Egyrészt nem azért nem mentem oda hozzátok, mert olyan érzelmi szinten állok, mint te bátyus, hanem mert túl sok meghökkentő információt hallottam, amire a bemutatkozás után választ kérek – Hannah-hoz fordult. – Szia! Jonathan Potter vagyok.
- Öhm… szia! Én, pedig Hannah Evans – Jameshez fordult. – Nem is tudtam, hogy van egy öcséd.
- Én se tudtam kilenc hónapig – dörmögte a fiú.
- Hát, ha a rokonod, akkor gondolom, azért hoztátok ide, mert megbíztok benne – azok bólintottak. – A híreket viszont csak a többi testvérem megérkezése után vagyok hajlandó elmondani. Tényleg, hol vannak?
- Sirius azt a hollóhátas lányt próbálja becserkészni… hogy is hívják? Debora, azt hiszem… de valamikor betoppan.
- Anne pedig – vette át a szót Lily -, Tommal sétál a parkban. De ő is jönni fog.
- Valaki elmondaná, mi a fene folyik itt? – szólalt meg Jon.
- Amíg nem jönnek meg, elmondhatnánk neki a történteket.
- Rendben.
- Tehát…

***

- Már értem. Szóval ti itt önkéntes testvériséget alkottatok?
- Valami olyasmi.
- De a logika alapján Hannah, most az én húgom is, nem?
- Nem! – kiáltotta Lilyés James.
- Akkor jó. Semmi kedvem egy hugicát pátyolgatni – „Inkább be kéne próbálkozni Kathleennél…”
- Ki az a Kathleen? Egyébként kösz, aranyos vagy – mondta sértődötten Hannah.
- Mi? Ezt honnan…?

- Nyugi, öcsi, nekünk is nehéz hozzászokni.
- Ja, bocs, nem úgy értettem – mentegetőzött Jon. – Barátok azért lehetünk, nem?
- Végül is…
- Hol a csudában vannak Siriusék? – türelmetlenkedett James.
Anne és az emlegetett szamár ebben a pillanatban rontottak be az ajtón.
- Bocs a késésért, kicsit belemelegedtünk…
- Együtt? – kérdezte vigyorogva Hannah.
- Az kéne még csak! – vigyorgott össze Sirius és Anne.
- Kíméljetek a részletektől – mondta Lily. – Hannah-nak hírei vannak.
Sirius Jon felé bökött a fejével.
- Ő is?
- A fejébe vette, hogy csalom Lilyt. Muszáj volt…
- EZT MAJD MÁSKOR! – mennydörögte Lily, mire Hannah kuncogva James vállába fúrta a fejét.

- Pipa – suttogta.
- Ja, azóta nem láttam ilyennek, mióta összejöttünk – súgta vissza James.
- LENNÉTEK SZÍVESEK ABBAHAGYNI? SZERETNÉM VÉGRE MEGTUDNI, HOGY MI VAN A HÚGOMMAL!
- Vettük észre – morogta Sirius, de Lily egy McGalagonyos pillantással elhallgatatta.
- Tehát? – fordult a lány most már nyugodtabban húga felé. – Mesélj!
- Dumbledore szerint különleges vagyok…


- … és így a hét végéig itt maradhatok!
- De jó! – ölelték meg Hannah testvérei.
- Egy csomó mindent fogunk csinálni!
- Elviszünk éjszaka tekeregni a kastélyban…
- Kviddics-meccs is lesz a héten, valahogy becsempészünk…
- Elviszünk könyvtárazni…
- Nagyokat sétálunk a parkban…
- Megszívatjuk Fricset…
- Meg a tanárokat…
- Akár hozzánk is beülhetsz, az RBF-előkészítő órák nagyon érdekesek…
- Hé, álljatok meg! Azok a programok, amikkel nem tűnök fel, azok rendben vannak. Tekergés, szívatás, séta, könyvtár, meg hasonló dolgok mehetnek. De kétlem, hogy beülhetnék csak úgy egy órára. Feltűnő lenne. Nem találnánk olyan kifogást, ami lehetővé tenné.
- Igazad van – sóhajtotta csalódottan James. – Akkor csak feltűnésmentes foglalkozások, kviddicsmeccs, idegenvezetés a kastélyban, meg…
- Hé, ezen a héten roxmortsi hétvége van!
- Akkor az is.
- Megfelel, Picur? – kérdezte vigyorogva James.
- Picur? – értetlenkedett Hannah. De a fiú csak vigyorgott. „Azok után, hogy Jamnek hívsz, nem várhatod el, hogy a valódi neveden szólítsalak!”
- Igazad van. Nem várhatom el.
- Heh? Ja, oké… meg kell szoknom… még jó, hogy levélen keresztül nem látsz bele a fejembe!
- Hm, ki tudja… kösz az ötletet, majd kipróbálom…
- Mikor tanulom meg befogni a szám?
- Nagyon sokára Ágas. Majd ha felnősz… az, pedig soha nem fog bekövetkezni…
- Ez bosszúért kiált! – mondta James és megragadott egy párnát.
És akkor kibontakozott a Roxfort által megélt legnagyobb párnacsata…

***

Lily, Anne, James, Sirius, Jon és Hannah Dumbledore irodájában álltak. Hannah kezében tartotta kis bőröndjét, szemében visszafojtott könnyek csillogtak. A Tekergők sem voltak valami fényes formában. Nagyon megkedvelték újdonsült hugicájukat. Jon úgy vélte, levélben is pont olyan jól meg tudják osztani egymással a problémáikat. A lány ugyan bizonyos események után a legjobb barátja lett, de az élet nem ér véget, még bőven lesz lehetőségük beszélni. Hannah két nővére szintén könnyes szemmel álldogált. Sorban megölelték a távozni készülő lányt.
- Hiányozni fogsz! – suttogta Lily.
- Ezt levélben ne nagyon hangoztasd. Nézd meg, most is mi lett a vége… - mormogta Hannah. Lily csuklósan felnevetett.
- Nemsokára találkozunk. Mindjárt itt az iskola vége, már csak pár hónap! Addig valahogy kibírjuk! És nézd a jó oldalát, unatkozni biztos nem fogsz. Mi öten el fogunk árasztani levelekkel, csak győzz rájuk válaszolni!
- Mindig akartam egy hugit, hát most megkaptam. Sűrűn írok majd neked, és tessék mindenről tájékoztatni! – búcsúzott Anne.
- Oké – mosolyodott el Hannah.
- Vigyázz magadra, Picur!
- Igyekszem, Jam!
- Igen és szólj, ha az a Daniel mégsem bizonyul egy angyalnak!
- Köszi, Sirius, nektek szólok először! Elvégre ti volnátok a bátyáim… nektek kell megvédenetek!
- Kösz a tanácsokat! Majd én is írok neked! – köszönt el Jon.
- Én is köszönöm a védelmet, meg az idegenvezetést, meg a gyengélkedőt… meg mindent. El is várom, hogy firkants valamit!
Lily még utoljára magához szorította húgát. Mindkettejüknek folytak a könnyei.
- Eláztatom a hajad! Engedj el! Mindketten tudjuk, hogy milyen következményei lesznek, ha rásegítés nélkül szárad meg! Szóval, ha nem akarsz ötször ekkora fejjel mászkálni, most engedsz elmenni…
- Milyen meggyőző tudsz lenni… - szipogta Lily, de nem engedte el.
- Na, légyszi! Anyáék már várnak, és a professzor is szeretne dolgozni!
- Ó, nekem nem sürgős – mondta az, de Hannah könyörgő pillantása véleményváltoztatásra kényszerítette. – De ami igaz, az igaz, a szüleik már várják a húgát. Fel a fejjel, nem most találkoztak utoljára!
Lily végre eleresztette Hannah-t.
- Az a kandallóba lépett és megmarkolt egy ökölnyi hop-port.
- Viszontlátásra, professzor! Sziasztok!
- Viszlát, Miss Evans!
- Szia Hannah - Picur!
Hannah nagy levegőt vett és elkiáltotta magát:
- Evans-ház, Norwich, Edward Street 13!