Mocorgás a jobb oldalamról. Ásítás. Nyújtózkodás.
- Lily, muszáj felébrednünk? – kérdeztem, miközben felborzoltam a hajam, és felé fordultam.
- Muszáj – jött a tömör válasz.

Át akartam volna karolni, és magamhoz húzni, de késő volt. Felkelt.
- Jaj, Lily! Gyere már vissza! Lazuljunk egy kicsit! – nyöszörögtem alig halhatóan, és becsuktam a szemem.
- Miért nem lazultunk este? Akkor most nem lennél ilyen megcsapott!
- Nem mintha ellenkeztél volna… – mondtam vigyorogva, és elképzeltem Lilyt. Sajnos, nem tudtam kinyitni a szemem, pedig biztos voltam benne, hogy lenge öltözékben van.

Hallottam, amint felöltözik, és magára húzza a táskáját. Azt is érzékeltem, hogy mellém csusszant, és fölém hajolt.
- Én nem bánom, ha maradsz, de miattam nem fog a griffendél veszteni egy pontot sem! – Már megint azok a hülye pontok?!
- Ugyan már! – suttogtam, és átfontam a derekát, majd magamra rántottam, és sikerült kinyitnom a szemem.
- James! Eressz! Mennem kell! – jajgatott, de mikor engedtem én el?
- Nekem is, de mindegy. Csak még egy napot maradjunk itt… kettesben…
- A piszkos fantáziádat reggel sem tudod lecsillapítani?! Éjjel kiélted magad, most pedig eressz! – nyavalygott továbbra is.

Mivel reggel túl gyenge vagyok, annyival elengedtem, hogy megcsókoltam.
- Én is szeretlek – suttogtam halkan, és kaptam valamiféle motyogást. Majd ajtónyikorgást hallottam, és Lily hangját.
- Hé, Black! Rázd már ki a haverodat az ágyból! – Miért érzem úgy, hogy ebből nem lesz jó hasznom?

- Ágaska…! Hol bujkálsz? – hallottam Sirius gügyögését. – Hát itt vagy? – kérdezte, én meg erősen magamra tekertem a takarót, a párnát meg a fejemre raktam. – Most mit rejtőzködsz? Evans néni rám parancsolt, úgyhogy fel kell kelned!
- Órán a helyed, barátom! – motyogtam. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy felcsillan a szeme, és valami hülyeséget eszel ki. De ez az én barátom…
- Ki beszél! Na kifelé!

El kezdte ráncigálni rólam a takarót, mire felordítottam:
- ÁLLJ MÁR LE! Nincs más rajtam, és semmi kedvem megosztani veled a…
- … a? – kérdezett vissza. – Úgy csinálsz, mintha egy szőke liba lennék, aki most látja először a…
- Ne folytasd! – vágtam közbe, és magamra varázsoltam a ruhámat.
- Hmm… érdekes, hogy Evans előtt mindent bevállalsz… – kacsintott.

Pfff… Lily más… nem azért, de nem fogok a legjobb barátom előtt flangálni, miközben a barátnőm órán ül. És ha valaki benyitna, még azt hinné, hogy melegek vagyunk! Bár, amiket mi szoktunk csinálni, már nem is csodálom…

- Tudod, Ágas, mostanában nagyon elhanyagoltál minket – szólt Sirius, miközben én dobáltam a tancuccomat a táskába. – Nem gondolod?
Nemet intettem a fejjel. Éreztem, hogy ez a beszélgetés eléggé kínos lesz. De válaszoltam:
- Beismerem, igazad van. De először Lilyt akartam biztosnak tudni…
- Egyáltalán tudod, hogy mikor lesz holdtölte? – Ajjaj. Most hogy húzzam ki magam?
- Talán jövő héten? – tippeltem. Szerencsejátékban sosem voltam jó…
- Négy nap múlva… ami sz, akarom mondani vasárnapra esik. És ha jól számolom, még EZEN a héten van! – mérgelődött.
- Sajnálom… ott leszek…
- Majd meglátjuk… – mondta röviden. Ez célzás akart lenni?
- Na gyerünk – válaszoltam én is röviden.

El is indultunk, csak nem órára, hanem egyenesen ki a parkba. Nem tudom miért, de olyan rutinszerű volt, hogy lógunk. Remélem, nem bukunk le. De végül is, akkor sem lesz semmi. Maximum vagy ötvenegyére is lesikálom a trófeatermet. És ez nem is olyan nagy bűn, mivel olyankor Lily figyel ránk vagy rám. Gyorsabban telik az idő… főleg ha mérges!

Ahogy így elkalandoztak a gondolataim, észre sem vettem, hogy Sirius eltűnt. Jobbra-balra nézelődtem, még hátra is. Jobban mondva, csak forogtam össze-vissza, de nem láttam senkit. A láthatatlanná tevő köpenyem meg itt nehezíti a táskámat. Akkor meg?!

Kisiettem a parkba, onnan meg a szokásos helyünkre. Egy pad a Tiltott Rengeteg mellett… Petert már látom. Meg a fekete kutyát is. De a mi kis vérfarkasunkat már nem. Ja, persze. Remus meg a lógás?! Nem fér össze!

Ahogy közeledtem, sikerült elkapnom pár mondatot:
- De mi lesz, ha megtudja? – hallottam Féregfark félénk hangját.
- Dehogy tudja! Jelenleg csak a csaja érdekli… – válaszolta higgadtan Sirius. Hm. Ez nem kezdődik valami jól, mert van egy olyan sejtésem, hogy rám célzott. De ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem körülöttem forog a világ!
- Hello! – köszöntem, és összehúzott szemöldökkel Siriusra néztem. – Te meg hova tűntél ilyen gyorsan?
- Nem látod?! Itt vagyok.

Valami nagyon nem stimmel. Rossz előérzet, mars innen!
- Akkor majd sz… – kezdte Peter, de Sirius oldalba vágta, és leesett a padról. – … áú… mármint vasárnap találkozunk!
- Hogyne. – Valamiért ez nagyon nem kezdődik jól…

Hosszú csend. Mindenki hallgat. Észre vettem, hogy ezek ketten néha-néha lopva egymásra pillantottak. De se szó, se beszéd. Így én is ezt választottam. Lehevertem a fűbe, és bámultam a Roxfort tornyát. Pont a Griffendél tornyot, ahol a mi szobánkból épp ki lehet látni ide… Ez csak akkor jó, mikor valakit ki akarsz lesni, vagy épp szét akarsz nézni, jön-e vérfarkas. Csak vicceltem… biztosan elkerülnek minket! Hehh…

- Ágas, az ott nem a kis stréberkéd?
- Kuss – szóltam rá. – Mi van? – Felnéztem. Jé. Tényleg. De nem felénk tartott. Hanem a tó felé. Méghozzá őrült tempóban. Ha azt mondom, nem lesz jó vége ennek, hisztek nekem?!
Egy pillanat alatt felpattantam, és arra rohantam. Vajon mi lelte? Vagy egyáltalán mi történt?

Leült a tó szélére. Talárját meg táskáját neki vágta a fának, és lábát belelógatta a tóba. Már messziről éreztem a feszültségét.
Óvatosan mögé léptem, és átkaroltam. Nem ugrott fel. Csak meredt előre. Lehet, hogy nem is érzékelte, hogy ott vagyok.
- Mi történt? – kérdeztem. Nem válaszolt. Pislantott, majd egy könnycsepp legurult arcán. Letöröltem őket.
- Meghalt… – Ennyit mondott. Egy szót. Nem akartam siettetni, így csak vártam. Vártam, hogy megnyugodjon, és túltegye magát a sokkon. – Meghalt… érted mit jelent ez? – Oldalra nézett. Épp a szemembe. Vállamra hajtotta fejét, térdre ereszkedett. Magamhoz húztam, és szorosan megöleltem.

Vett egy mély levegőt, és folytatta.
- Olyan jó ember volt… mindig, mindig csak a jóra tanított engem. Meg Petuniát is… csak ő, ő sosem akart rá hallgatni. Csak ellenkezett… – Ökölbe rándult keze, így nyugtatóan megsimogattam hátát. – Annyira szerettem… Nála jobb apuka nem volt, és nem is lesz… soha…
Újabb könnycseppek gördültek le. Erősen hozzám bújt, én meg csak próbáltam nyugtatni.
- … nem is lehettem vele sokat… csak nyáron… és észre sem vettem, hogy beteg! Otthon kellett volna maradnom! Vigyázni rá! És akkor nem történik meg! Nem veszítem el!
- Lil. Erről te nem tehetsz… nem te vagy a hibás! – felemeltem a fejét, és a szemébe néztem – Nem miattad történt! Lehet, hogyha ott lettél volna, akkor is meghalt volna! Ne okold magad! Ez… ez megtörtént.
- Meg… megtörtént… – ismételte. – Mikor elindultam ősszel az utolsó évemre, azt… azt mondta, bármi történjék, mindig az első az legyen, amit a szívem kíván… Miatta nem akartam visszajönni, de a szívem mélyén mégis visszavágytam…
- Figyelj rám! Nem változtatott volna semmit, ha ott ülsz mellette…
- De érezte volna, hogy szeretem, és hogy mindennél fontosabb nekem!
- Nyugodj meg… Tudta, hogy szereted, hiszen a lánya vagy! És biztos vagyok benne, hogy azt is érezte, mennyire fontos volt ő neked. Ne hibáztasd magad olyanért, amiről nem tehetsz…

Újra vett egy mély levegőt, és elkeseredetten elmosolyodott.
- Még fel sem fogtam. Reménykedem, hogy majd ha haza érek, ott vár, és látja majd a levelet, hogy felvettek… aztán megismerne téged, és mondaná, hogy számít rád… végül meg mondja, hogy ’büszke vagyok rád, Lilym’. Soha nem mondta… – Már gúnyosan mosolygott. – … és már nem is fogja… – Átnyújtott egy levelet. – Anya írta… még nem olvastam végig, nem tudtam tovább olvasni…

Lassan szétnyitottam az összegyűrt levelet.

Kedves Lily!

Tudom, hogy nem jó, ha így közlöm veled, de úgy gondolom, hogy fontos lenne, ha tudnál róla… még én sem fogtam fel, egyszerűen nem tudok megbékélni a tudattal, hogy… hogy édesapád meghalt.

Most biztosan haza akarsz majd jönni a temetésre, de nem hagyom! Fejezd be a tanulmányaidat! Mindjárt jönnek a vizsgáid. Az élet megy tovább… nem állíthatod meg az időt, és nem is hajthatod vissza… Azt is tudom, hogy magadat okolod majd. Emlékszem arra, mielőtt még elmentél volna a Roxfortba. De nem te vagy a hibás!

Petúnia még nem is tudja… osztálykirándulás van még két napig… Félek vele közölni, hisz’ tudod, mennyire apás! Neki nem akarom levélben leírni, majd ha pár nap múlva hazaér, akkor elmondom. De sajnos, neked csak így tudtam elmondani ezt a szomorú hírt.

Pár perccel, mielőtt még meghalt volna, azt súgta, hogy írjam meg neked, hogy nagyon szeret, és…

Képtelen voltam tovább olvasni. Összehajtottam, és homlokomat Lilyéhez értettem.
- Majd olvasd el… – szóltam halkan. – Miután úgy érzed, képes vagy rá. Én nem olvastam végig… – Bólintott. Nem akartam tovább terhelni a szavakkal, és a beszéléssel, így csak átöleltem.

Némán ültünk így percekig. Az is lehet, hogy órákig. Azt hiszem, Lilynek sikerült összeszednie a gondolatait, mert újra megszólalt:
- Nyáron a nagymamám halt meg, most pedig apukámat veszítettem el. Aki fontos nekem, az mind cserben hagy, és meghal… mi lesz, ha már senki nem marad velem?! És egyedül leszek?! Egyedül kell a piros nagybetűs életbe bolyonganom?!
- Lil. Ne idegeskedj. Én mindig itt leszek. Soha nem veszítesz el. Legalábbis itt nem! – Szívemre mutattam. – Lehet, hogy testileg már nem leszek itt, ahogy a szeretteid most elmentek. De lélekben mindig veled vannak! Csak zárd be az emlékeidet a szívedbe, és ne úgy emlékezz rájuk, mintha fájna, hogy nincsenek már veled, hanem úgy, hogy milyen boldog perceket éltetek át!
- Szeretlek… – suttogta.
- Én is. De gyere, menjünk be!
- Ne, ne menjünk… – szipogta.
- Biztosan ki akarod hagyni a mai órákat? – kérdeztem, mire latolgatni kezdte, hogy mit válaszoljon.
- Igen. Maradjunk itt. Minden olyan békés… – Annyira törékenynek éreztem, hogy csak nagyon gyengéden szorítottam, mikor átöleltem.

És ismét csak ültünk és hallgattunk, egészen addig, míg Lily fel nem kelt, és azt nem mondta, hogy fázik, gyerünk be.

*

Kihagytuk az összes órát a mai napon. McGalagony meg is látogatott engem emiatt, de megnyugtattam, hogy csak Lilyt vigasztaltam – utólag kiderült, hogy házvezetőnőnk adta át a levelet neki, így azt mondta, hogy rendben. Siriusék azonban csak egy heti büntetőmunkával, valamint fejenként 10-10 pont levonásával úszták meg. Én meg gazdag lettem McGalagony dicséretével – igen, életében először megdicsért! –, és Lily köszönömével. Ami még új az életemben az az, hogy prefektus helyettes lettem ebben a pár napban…

Estefelé járt már az idő, mikor Lilyvel meguntuk a klubhelyiségbe való punnyadást, és meglátogattuk Remust a gyengélkedőn. Igaz, hogy csak vasárnap lesz telihold, de már olyan sápadt, hogy rossz volt ránézni. Pomfrey néni most felemelt pálcával fogadott, és azt mondta, hogyha két percen belül nem húzom el a csíkot, akkor ő fog kivágni… mit követtem én el, hogy ezt érdemlem?! Ja! Még nem bocsátott meg a víz miatt…

Az új mungós nővérke azonban nagyon kedvesnek mutatkozott. Plusz lenyugtatta a vérszomjas Poppykát. Lehet, hogy ki kellene tűzni a köpenyére, hogy ’Vigyázat, pálca van nála, és nem fél használni!’ Még én is elkerülném…