Holnap meccs. Ez a tudat visszhangzott a fejemben, mikor Galagonya néni irodájában ültem. Azt üzente egy diákkal, hogy sürgősen jöjjek el hozzá. Hát itt vagyok. Mire ő hol van? Merlin se tudja…

Ekkor kicsapódott az ajtó. Ijedten vettem tudomásul, hogy házvezetőnőm világraszóló haraggal tart felém, és ez nem fog alább hagyni az elkövetkező percekben.
- Jó napot, tanárnő! – Nagyot nyeltem. – Milyen csinos ma a frizurája! – próbáltam menteni a menthetőt, de ezt a megjegyzésemet is félreértette.
- Ne pimaszkodjon velem!
- De tanárnő, én nem pimaszkodom! – felelem ártatlanul.
- Ne feleseljen velem! – adta ki az újabb utasítást, és egy vaskos átváltoztatástan könyvet csapott le az asztalra, ezzel jelezve, hogy ki a főnök kettőnk közül.

Megigazította szemüvegét, majd óvatosan leült, bár szerintem feleslegesen, mivel nem úgy nézett ki, mint aki képes percekig egy helyben ülni.
- Mr. Potter! – kezdte még mindig paprikás hangulatban. – Remélem, tisztában van azzal, hogy milyen fontos megnyernünk a meccset! Évek óta a Griffendél nyerte a házkupát, és mivel magának ez az utolsó éve, köteles elkapnia a cikeszt! Valamint – tette hozzá nyugodtabb hangnemben. –, itt a felhatalmazás ahhoz, hogy éjjel-nappal gyakoroljanak…
- Tessék?! – szakítottam félbe, és sikerült ismét dührohamot kapnia.
- Ne szakítson félbe! – ugrott fel. Azt hiszem, egy hétig nem fogok normálisan hallani…
- Tanárnő! Az még rendben van, hogy ordibál velem, de attól nem lesz nekem jobb, ha megsüketülök… – Látva a tanárnő paprikavörös füstölgő arcát, hozzátettem: – Kérem, kíméljen…!
A kedves professzor megforgatta szemeit szemüvege mögött, majd apró mosollyal jutalmazott… úristen…! Rémálmaim lesznek…!

*

Igazából nem tudom, hogy mikor és hogyan jöttem el Galagonyától, de arra sem emlékszem, mit mondott a vicsorgása után. Riadt grimaszt vágva vonultam vissza a klubhelyiségbe, közben pedig valami nyugtatóra gondoltam. Esetleg meglátogathatnám Lilyt…
Ő eléggé nyugtatóan hatna rám, de azelőtt látogattam meg, mielőtt még McGalagonynál jártam, és akkor is kivágott az új nővérke. Komolyan mondom, rosszabb, mint Poppy néni. Jut eszembe… Azt is megtiltották, hogy a közelébe menjek a drága Pomfreynak… pedig még az esküvőmre is meg akartam hívni! Szerencsétlen kis Pomfrey nem láthatja, amint kimondom a boldogító igent.

De kell, hogy legyen valami más kifogás…! Azzal az indokkal voltam már ma is, hogy Remushoz megyek, de valahogy Lily ágyában (szájában) kötöttem ki. Most akkor mehetnék azzal, hogy Pipogyihoz megyek… Remek ötlet! Kivéve pár bökkenőt…

A gyengélkedő felé siettem, és láttam is a két nővérkét, amint bemennek. A francba! Semmi gond! Fő a nyugalom! Még van esélyem… legfeljebb a formás kis hátsóm fog megsérülni, ha kidobnak…
- Jó napot! – bújtam be az ajtón. Néhányan riadtan kapták felém a fejüket (Pipogyi meg a két nővérke – amiből az egyik már el is viharzott), volt, aki olvadozva (csak a képzelet játszik velem), más megrovóan (Lily – ki más?), vagy épp döbbenten (Remus).
- Mr. Potter, már megint maga? Egy nap csak egyszer láto… – kezdte az új nővérke.
- Most Pitonhoz jöttem… – szakítottam félbe szemrebbenés nélkül.

Lily bebújt a takaró alá, de hallani lehetett a kuncogását. Remus mosolyogva megcsóválta a fejét, miközben öltözött.
- Hát te máris mész? – kérdeztem tőle.
- Igen. Kiengedtek. Majd fent találkozunk – kacsintott, és már a hűlt helye sem volt látható a következő pillanatban. Gondolom, alig várta már, hogy eltűnjön innen…
- Potter! A közelembe ne gyere! – jajdult fel Piton, és kinézett egy bájitaltan könyv felett.
- Nem vagyok leprás, Pipo! – vigyorogtam.
- Ott a csajod, szekáld őt! – vetette oda morogva.
- Nono! Meg kell néznem azt, akit a minap megmentettem…
- Potter! Ha nem fogod be, és ha szétkürtölöd, akkor… – kezdett fenyegetőzni. Jó volt látni, ahogy felhúzza magát…
- Akkor mi lesz? – gügyögtem.
- James, hagyd már békén Perselust! – szólt Lily valahonnan hátulról.
- Evans, te meg ne avatkozz bele! – mordult fel Piton. – Nem kell egy…
A részemről egy szemforgatás meg egy sóhajtás az összes reakció. Hjaj, a jól ismert duma…!
- Fogd be, Piton! – szegeztem torkához a pálcát, mire nyelt egy nagyot.
- Mr. Potter! Ez egy gyengélkedő, ha nem tudná! – hallottam egy borotvaéles hangot. Az új nővérke mindig rosszkor van rossz helyen! – Kifelé, ha nem akarja, hogy én magam dobjam ki!
- Ugyan már! Semmi vész, csak Pipo kapott egy apró figyelmeztetést… – néztem célzásként a megnevezettre, mire válaszképp kaptam egy grimaszt.
- Itt nem teszünk semmiféle figyelmeztetéseket! Inkább a saját lábán távozzon!

Lily felé még küldtem egy puszit, és már ott sem voltam. Végül is, egy kicsit megnyugodtam. Valamiért Pipogyi piszkálása jó hatással van rám. A klubhelyiségbe indultam, azzal a tervvel, hogy szétcsapok csapatom között, és megtartjuk az utolsó edzést. Mondjuk, a drága házvezetőnőnknek is sok esze van. A meccs előtti napon adja az engedélyt…

Először a mardekárosok felállását kellene megnézni, csak hogy lássam, kivel lehet probléma a játék során.

- Pipogyit elméletileg kiengedik a gyengélkedőről, és holnap már játszhat, mint őrző. Hm. Sok gondunk vele nem lesz…
- A fogó szerepét a Hidrobarbie tölti be, alias Lucius Malfoy. Végül is, addig nem veszélyes, amíg nincs nála valamelyik terelő ütője.
- A terelőkkel csak annyi a gond, hogy magasak, szélesek, erősek, és keményfejűek. A jó pedig az, hogy üresfejűek és lassúak a reflexeik.
- A hajtók közt van egy lány. Maybel Vance, aki elől deszka hátul léc alkatú… maximum csak annyi bibi van vele, hogy kicsi, de fürge. A másik két hajtó azonban említésre sem méltó…

- Hé, kapitány, min töröd ennyire a fejed? – szakította félbe gondolatmenetemet egy női hang. Felnéztem.
- Nem hé, Jonesocska! – vágtam rögtön vissza.
- Nem Jones, hanem Hestia! – feleselt kedves hajtóm.
- Amiért ilyen szépen pofáztál, két percetek van – Ránéztem csapatomra. –, hogy felöltözzetek, és a pályánál legyetek!
- Száguldozunk bemelegítésként? – kérdezte Frank visszatekintve a lépcső tetejéről.
Elgondolkodva válaszoltam:
- Nem. Ma más bemelegítés lesz.
A csapatom tagjai riadtan néztek össze. Kate és Hestia rögtön feltrappolt a holmijáért, Frank hívta a másik hajtót, Sturgis Podmore-t, és az egyetlen, drága őrzőnket: Jack Woodot. Ez annyi, mint hat… mintha heten volnánk egy csapatban…
- SIRIUS! – üvöltöttem fel a lépcső előtt, közben a klubhelyiségben megfagyott a levegő.
- Mi van?! – jött a laza válasz. Mint mindig.
- Nem mi van, hanem tessék!
- Tessék?! – kényeskedett, és ekkor ért le a lépcsőn, teljes kviddicsfelszerelésben.
- Edzés.
- Hallottam.
- Pedig nem beszéltem hangosan.
- De a hálókörlet ajtajánál voltam, és hallottam, amit mondott a kedves kapitány úr!
- Ne húzd ki a gyufát, Sirius! – figyelmeztettem türelmem határán billegve.
- Nincs is szükségem gyufára, van pálcám… – mondta olyan büszkén, mint egy ötéves.
- Hé, fiúk! – szóltak duóban a lányok mögöttünk. – Elég volt! – Csak bólintottunk, hisz’ igazuk van.

Frank megérkezett Sturgisszel és Jackkel. A két leányzónk is megvan, valamint Sirius. Csapatszámlálás megvolt, tűnés a pályára!

*

- JAMES! – nyögte alig halhatóan Sturgis.
- A rohadt életbe! Nem érezzük már a kezünket! – Ez volt Kate.
- A picsába, James! – Ez meg Hestia. Szép szókincs…
- Egy-kettő, tunya bagázs! Azt hiszitek, hogy kegyelmezek nektek?! – Ez pedig jómagam.
Frank és Jack csendesen nyöszörgött, Sirius azonban ráharapott szájára, és tette azt, amit kellett.

Hogy mit kellett? Mondjuk szerintem nem veszélyes. Lefeküdtek hátra, aztán maguk alatt felnyomták a kezüket, lábukat pedig behajlították – azaz ráklépésben –, és az egész stadionban végig kellett menniük, miközben a hasukon egy vödör volt. A vödör természetesen nem volt üres: valamilyen undorító, zöldes-nyúlós trutyival töltöttem meg.

És hogy mire jó ez az egész?
Tulajdonképpen semmire. Vagy csak egy kis fegyelemkorrepetálásra. Erre viszont tökéletesen megfelel.

- ÁGAS! NEM LÁTOD, HOGY LETÖRIK A KEZÜNK?! Holnap meccsen kibaszottul nem fogunk játszani, ha így folytatod! – fakadt ki az eddigi egyetlen néma csapattag.
- Nyugi Tapikám… már csak fél óra…
- És mégis mennyi ideje szenvedtetsz minket?! Két órája?!
- Három… – feleltem nyugodtan. Akkor sem fogom felhúzni magam! – …és fél!
- Szuper… – méltatlankodott.

Öt perccel később sóhajtva leereszkedtem seprűmről.
- Rendben. Az edzésnek vége.
Mindenki három méterre arrébb vágta a vödröket, és végigterült a füvön.
- Tudod James, most megérdemelnéd, hogy ezt a moslékot a szexi hajadra öntsük – mondta csukott szemmel Hestia.
- Benne vagyok… – játszott el az ötlettel Sirius.
- Pofa be! – förmedtem rájuk, majd vállamra vettem a seprűt, és már ott sem voltam.

Mivel Lilyhez nem mehettem (vajon miért?), ezért csak átvarázsoltam magamra a hétköznapi ruháimat, és felballagtam a klubhelyiségbe. Senki olyan nem volt, akivel normálisan tudtam volna beszélni, ezért megcéloztam a hálókörletet, majd miután sikeresen megtaláltam a mienket, bementem és meglepetésemre nem volt bent senki… nahát!

Ledőltem az ágyra épp akkor, mikor Sirius bevágódott. Köszönésre sem méltatott, egyenesen a fürdőt vette célba. Pfff… pedig milyen jó lenne már, ha kibékülnénk…! A háttérzene a zuhanyzóból jött, és a gondolataim erre pörögtek.

Pár perccel később a Sirius elzárta a csapot, majd egy szál törölközőt csavarva magára kilépett a fürdőből. Megragadta a pálcáját és a nedves haját pillanatok alatt megszárította.
- Most mit bámulsz? – kérdezte idegesen.
- Majmot… – suttogtam.
- He? – Milyen jó, hogy süketek egyesek…
- Semmi…
- Figyelj, Ágas! Szerintem, hagyjuk abba ezt az egész ellenségeskedést – kezdte elém lépve. – Megértem, hogy Evans számodra az Istennő meg a minden, de vannak barátaid is…
- A barátaim fel sem kerestek – vágtam vissza. – Letojták magasról, hogy mi van velem!
- Mert csak Evans kisasszonnyal foglalkoztál, és eszedbe sem jutottunk! – kontrázott Sirius.
- Féltékeny vagy – tapintottam a lényegre mosolyogva.
- Nem! – vágta rá. Vagyis igen…
- De-de…
- Nem!
- De-de…
- Nem! – felelte még mindig eltökélten.
Mint az ötévesek…
- De igen! – mondtam újra, mire csípőre tett kezeit.
- Ne gyerekeskedjetek! – próbálta utánozni Lilyt, miközben mutatóujjával hadonászott. Felnevettem. Igazából csak azért, mert régen is hasonlóan majmolta Lilyt, főleg mikor rossz kedvem volt az elutasításai végett.

Leült mellém.
- Én csak arra kérlek, ne hanyagolj el minket! – kérte komolyabb hangra váltva.
- Főleg téged ne, igaz?
- Pontosan! – felelte bólintva, mire megállapítom: visszatért Mr. Egoizmus!
- Rendben – bólintottam én is. –, de akkor te se hazudj többet!
- Ezt megtárgyaltuk! – válaszolta vigyorogva, és mancsát tartotta, én meg belecsaptam. – Óóó, nagy Tekergő-összeborulás! – tárta szét karját.
Ezen még vihogtunk egy darabig, de mikor Remus bejött, abbahagytuk egy pillanatra, majd újra kitört belőlünk a röhögés.
- Mi ez a vígadás idebent? – vallatott minket somolyogva.
Mi még ekkor sem tudtunk leállni, de szerintem Remus magától is levonta a következtetéseket.
- No haver, egyben van még a kezecskéd? – tudakoltam, mikor Holdsáp elhagyta a szobát.
- Hogyne. Meg se kottyant ez a kis edzés! – húzta ki magát büszkén. Én is ezt mondanám!
- Peeersze! Ezért lázadtál, mi?