|
42. fejezet ~ Az ál-Lily
Nos, visszatértem. Kicsit késve, de annál örömmel írtam meg ezt a fejezetet. Első sorban, mert túl vagyok azon a borzalmas felvételin (magyarból 20-ból 20, matekból 20-ból 17,50 pontot szereztem ^^), ezen kívül harmadiknak felvettek közgazdaságira ^^, és ez még mind semmi, hisz ráakadtam egy aranyos fiúra is ^^ Szóval most dúl a láv, és lehet, hogy meglátszik kicsit a boldogságom a fejezeten :D Sorry ^^
Egy kicsit úgy éreztem, miközben írtam, mintha egy krimi lenne XD Tisztán láttam magam előtt az egészet… :D de nem is húzom tovább az időt, jó olvasást nektek, és várom a reakciókat
(U.i.: a figyelmes olvasóknak üzenem, hogy azok a részek, amik még nem lettek kibogozva, azok az utolsó fejezetekben kiderülnek. Ígérem).
Mintha megállt volna egy pillanatra az élet. Tudom, hogy bűnhődnöm kell, tudom, hogy vétkeztem, tudom, hogy megérdemlek minden rosszat, de azért két Lily már sok lenne…! Egyrészt, mit kezdenék velük? Uf… bele se merek gondolni! Ne értsetek félre, nagyon szeretem Lilyt, de néha még eggyel is nehezen birkózom meg, nemhogy kettővel! Másrészt, a jóból is megárt a sok.
Becsuktam a szemem egy picit, hogy megemésszem a helyzetet. Egy Lily az ölemben, és egy Lily tart felénk. Most akkor mi van? Mintha anyám azt tanította volna anno, hogy egy meg egy az kettő… de két Lily nem lehet a világon, ugye? Az is lehet, hogy szimplán megőrültem. Részeg pedig biztosan nem vagyok! Hisz’ a parti még csak ez után fog kezdődni.
Kinyitottam a szemem, és már nem is volt az ölembe semmiféle Lily, hanem egy kicsit távolabb a dühös Lily tépte a másik haját. Hm. Tudom, hogy a lányok szoktak verekedni értem, de Lilyk is?! Egy Lily általában megfontolt. Szóval ezek ketten itt birkóztak, és a mérges Lily tépte, marcangolta, ütötte, verte, püfölte a másikat. És akkor döntsem el ebben a szituációban, hogy mi a franc történik?
A következő percekben minden nagyon gyorsan történt. Az alul levő Lily hason rúgta a felül levőt, aki repült több métert, egyenesen a tóba. Felugrottam, mert valami különöset, szokatlant, mégis ismerőset éreztem: egy óriási fájdalmat a hasamban. Méghozzá ugyanott, ahol egykor Lilyt megtámadták. A parton maradt Lilyhez fordultam, aki az arcába temette a kezét, reszketett, és ami a legfurcsább volt: a vörös haja szőkült…
Kitágult szemekkel figyeltem az eseményeket, és sikerült összeraknom a képeket:
Új nővérke.
Könyvtárban Százfűlé-főzet.
Lily rosszulléte – ingerlékenysége – és a hosszú ideig tartó gyengélkedés.
Tehát valaki szándékosan benntartotta Lilyt, és méghozzá felvette az alakját, ráadásul az után, mikor Lindát beszállították a Mungóba.
A nővérke Lola álnéven jelentkezett asszisztálni.
Az állítólagos Lilyre pillantottam, de a helyén teljes egészében Linda Fox volt. Ekkor ért hozzánk Sirius, és egy Levicorpusszal elintézte őt.
- Figyelj James! Láttam mindent, és én hoztam ki Lilyt – magyarázta, mivel eléggé „értelmes” pofát vágtam. – De ha most hiába szöktettem ki, és megfullad, akkor én téged öllek meg! – szólt rám.
Ááá! Lily még mindig nem jött ki a tóból. Nem is vártam, meggondolatlanul beleugrottam Lily után, és egy pillanatra hátratekintettem. Sirius vigyorgott. Lebuktam, és keresni kezdtem Lilyt, mikor leesett az egész… a francba! Felúsztam a felszínre, ahol egy megkötözött Linda volt, és két törökülésben figyelő ember: Lily és Sirius.
- Kapjátok be! – morogtam, mire összecsapták tenyerüket és elnevették magukat. – Ha-ha-ha. Oltári viccesek vagytok! Az ember még az életét is kockáztatja, ti meg vihogtok!
- Nyugi drágám, én sem úsztam meg szárazon! – mondta Lily.
- Hehe drágáim, én igen! – ujjongott Tapikám, mire Lily egy pálcaintéssel belökte őt is. – Hé, Evans! Ez nem volt benne a megállapodásunkban! – elégedetlenkedett barátom, és lesöpört a fejéről egy zöld növényt.
- Tudom, de mikor hallgattam Rád? – kuncogott a kis okos.
Ez mind olyan idilli volt. Linda vergődött és szabadulni próbált, Sirius és én viszont kimásztunk a tóból, majd megfogtuk Lilyt és bedobtuk, csak azért, hogy egyenlítsünk.
- Fiúk!
- Tessék Evanske? – hajolt le Sirius. – Csak nem büntire megyünk?
- Nem – vigyorgott, és arcon csapta barátomat. Én meg majd’ meghaltam a röhögéstől.
Ekkor figyeltem fel arra, hogy Linda már nincs a helyén. Eltűnt.
- Ááá! Segítség! – kiabált Lily, és elmerült.
Siriusszal összenéztünk, de mielőtt még cselekedhettem volna, Tapi felkiáltott:
- Evans, jövöööök! – Ami mellé egy óriási csobbanás társult. Én meg próbáltam felfogni, hogy mi is történik velem – nem sok sikerrel.
Eltelt már nyolc másodperc, de ők még sehol. A hátam mögött egy kiáltást hallottam, és félreugrottam. Az átok éppen mellettem suhant el. Pálcámat támadómra szegeztem, aki három vagy négy méterre állt tőlem, és egy Obstructóval két auror kezébe röppentettem. Mellettük McGalagony és Dumbledore sietett.
- Sajnálom Mr. Potter! Miss. White most értesített! – szabadkozott Dumbledore.
- Hol van Miss. Evans? És Mr. Black? – faggatott McGalagony. Én azonban megszólalni sem tudtam.
Fuldoklást hallottam magam mögött, és házvezetőnőmmel egy emberként futottunk a parton vergődőkhöz.
- Kösz Sirius – hadartam neki, majd Lilyhez fordultam.
Dumbledore egy varázslattal megszüntette a köhögését, és Lily fáradtan ledőlt a fűre. Az a heg, ahol még hajdan Linda megsebezte, most erősen vérzett. Segélykérően néztem igazgatónkra, aki megvonta a vállát, és tanácstalanul állt. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik.
- Valaki hívja Madam Pomfreyt!
- Majd én! – ajánlotta fel Sirius, és elrohant.
Lily sebére tette kezét, és összehúzott szemöldökkel feküdt. Letérdeltem mellé, és kezére tettem kezemet.
- Minden rendben? – próbálkoztam.
- Igen… – nyöszörgött. Ostoba kérdés, ostoba válasz.
- Jobban leszel, ne aggódj! – nyugtattam, bár ezzel inkább magamat győzködtem.
- Jól vagyok.
- Pff. Azt látom…!
- Ne gúnyolódj, inkább segíts felállni! – nyújtotta karját.
- De Miss. Evans! – rivallt rá McGalagony. Meg is feledkeztem róla.
- Jól vagyok, tanárnő!
- Ne most mutassa magát halhatatlannak, kérem! – morgott a prof.
Elnémultunk, de mindannyian Lilyt figyeltük. Valamilyen úton-módon, késztetést éreztem arra, hogy becsukjam a szemem, és mindkét tenyerem Lily sebére tegyem. Erősen koncentráltam, és kinyitottam a szemeimet, mire valami vakító fény jelent meg előttem.
- Meghoztam Poooo… – kezdte Sirius, de elámult, én pedig hátráltam egyet, jobban mondva egy jó nagyot ugrottam.
Lily kicsit megemelkedett, majd egy hirtelen mozdulattal újra a földön landolt. Ha nem Lilyről lenne szó, akkor azt mondanám, holtan rogyott össze, de mivel róla van szó, ezért „csak” elájult. Lily NEM halhat meg!
Mikor feleszméltem, és kezdtem megbékélni a szituval, újra Lily mellé térdeltem, és halkan szólítgatni kezdtem:
- Lil… Lil… ébredj! Lil… – Kezdtem kétségbe esni. – Lil! Ébredj már!
- Mr. Potter, engedjen oda! – szólt halkan Pomfrey.
Nem mentem arrébb. Nem is tudtam volna. A tudat, hogy elveszíthetem, sokkolt. Sirius karomnál fogva felhúzott, én pedig mereven bámultam egy pontba: Lily szemére. Vártam, hogy kinyíljon, és élettől csillogva visszanézzen rám. Azonban ez nem történt meg.
Sirius még mindig húzott, és nem tudtam ellene tenni. Nem volt erőm. Nem volt életkedvem. Csak hatalmas ürességet éreztem belül, ahogy figyeltem Őt.
- Albus, mi bevisszük ezt a nőszemélyt a Minisztériumba – hallottam az egyik auror hangját, de annyira távolinak tűnt…
Valamiféle hangfoszlányok jöttek válaszként. Egy megfontolatlan pillanatban kitéptem karomat Sirius markából, és visszarohantam Lilyhez. Letérdeltem mellé, és felemeltem fejét.
Eszembe jutott, mikor anya kiskorunkban meséket olvasott. Csipkerózsikáért elmegy a herceg, megcsókolja és felébred az álomból. Barátnőmre néztem, és ahogy magamhoz szorítottam, hallottam a halk légzést.
- Poppy! Lily lélegzik! Lily él! – kiáltottam, mire elmosolyodott.
- Igen, Potty, látom
A sebet szemléltem, ami az imént kifakadt, de nyoma veszett. Támogatást vártam, vagy valami nyugtatást. Ellenben csak barátságos szempárokra leltem, amikből azt olvastam ki, hogy én vagyok az Isten. Kivéve természetesen Siriust, aki ugyanolyan bambán érezte magát, mint én. Néha szar a tudatlanság.
- Most mit néznek így? Miért nem tesznek valamit? Miért nem mentik meg? Miért nem… – fakadtam ki, de Dumbledore lecsillapított
- Túl sok a kérdése. Vannak dolgok, amikre nincs válasz. Csupán a tengernyi kérdés, és az igazság.
- És mi az igazság? – kotyogott bele Sirius. Legalább van valaki, aki ugyanannyit ért ebből az egészből, akárcsak én.
- Ebben az esetben, sajnos nem tudom. De Maga mentette meg – mutatott Rám. Most mi van?
– Az van, Mr. Potter, hogy a szeretetével eltüntette azt a sebet. – Utálom, ha legilimentálnak! – Miss. Evans fel fog gyógyulni. Napok kérdése az egész.
- Nem hetek? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel az előző hetekre gondolva.
- Nyugodjon meg Mr. „Nagyon féltem a barátnőmet”! – nézett fel Poppy. – Néhány bájital és kutya baja se lesz.
- De ígérje meg, hogy vigyáz arra, mit rak bele, és ellenőrzi…
- Ígérem, csak hallgasson már!
Mindenki nevetni kezdett, én pedig megkönnyebbülten mustráltam az én Csipkerózsikámat, aki valójában tényleg csak aludt…
*
- Ágaskám, tudom, hogy nagyon sietsz, de biztos, hogy máris meg akarod látogatni Evanst? – szólt utánam Tapi, miközben épp a portrélyukon másztam ki.
- Miért is maradnék itt? – mutattam a klubhelyiségre.
- Evans pihenni szeretne…
- Igaza van Siriusnak – szállt be a témába Hestia is. – Hagyd még egy kicsit!
- Emberek, tegnap majdnem meghalt, ráadásul hetek óta nem voltam vele… – elégedetlenkedtem.
- Ki bírod, ne aggódj! – nyugtatott már Remus is, Sirius pedig karomnál fogva leültetett a társasághoz.
- És most mit csinálunk?
- Élvezed a barátaid közelségét – nézett fel a Reggeli Próféta mögül Sturgis.
- Mindenki ellenem van?
- Nem, nincs, csak szimplán nem akarták, hogy egy üres ágyat találj a gyengélkedőn… – hallottam a lépcső felől egy ismerősen csengő hangot.
- Lily!
Nem is gondolkodtam, csak cselekedtem. Átöleltem, mintha évek teltek volna el, csókoltam, mintha ez lenne az első csókunk, és szorítottam, mintha most lenne a karjaimban utoljára.
- Te is hiányoztál, de ha eltöröd a csontjaimat, akkor megint mehetek vissza – mondta halkan, és lazábbra vettem a „fojtogatást”.
Jólesően karjaimba simult, és perceken keresztül álltunk a lépcső előtt.
- Meddig akartok még összeragadva nyalakodni? – karattyolt közbe Sirius.
Lily pirulva elhúzódott, átkaroltam, majd csatlakoztunk a többiekhez.
- Nem értem, hogy miért nem sietsz a gyengélkedőre – tűnődött el Tapmancs egy pillanatra. – Tudod, ez csak az egyik Lily, a másik még a gyengélkedőn van. Vagy az Azkabanban?
Mindenki felnevetett, Lilyn pedig látszott, hogy azt gondolja, jó újra barmok közt lenni!
- Különben mi lesz Lindával? – kérdezte Lily.
- Dumbledore azt mondta, hogy nyáron lesz a tárgyalás, amin nektek is részt kell vennetek – mesélte Remus.
- Király… – fintorodtam el.
- Nyugi James, minél előbb túl lesztek rajta, annál jobb! – csitított Hestia. Végül is, igaza volt.
- Lehet, de nem akarom, hogy egy ilyen liba még a nyaramat is tönkretegye…! – nyafogtam.
- Tényleg, ki merre megy nyaralni? – vetett fel egy újabb témát Kate.
- Szerintem először mindenki elrendezi a beiratkozást meg a családi életét – nézett jelentőségteljesen Siriusra. –, és majd aztán eldől minden… – tisztázta az ügyet mindenki nevében Lily.
- Az én részemről Olaszország az úti cél – néztem sokat mondóan Lilyre, aki egy halvány mosoly kíséretében viszonozta pillantásomat.
- És kivel? – kíváncsiskodott Hestia. Mintha nem tudná…
- Hát van egy személy, aki megfelelő lenne – kacsintottam a mellettem ülőre.
- Aj, Sirius, engem nem akarsz elvinni, mondjuk, Görögországba? – álmodozott csillogó szemekkel Kate, és végigfeküdt a kanapén, egyenesen Sirius ölében.
- Cica, nyugi! Ne szárnyaljon sehova a fantáziád! Különben is, honnan szereznénk pénzt? – kereste gyorsan a kifogásokat a kérdezett.
- Megkereshetnénk… Például nyári munkával. Mugliknál szokás az, hogy a fiatalok nyáron dolgoznak a zsebpénzükért – magyarázta Lily, mire a társaság elgondolkozott egy kicsit.
- Akkor talán együtt szervezhetnénk valamit, és megoldhatjuk – merengett tovább Kate. Nagyon beleélte már magát, pedig Sirius nem olyan lelkes, mint ahogy ő azt hiszi.
- Na jól van! A barátocskám már nagyon éhes – kelt fel Sirius a hasát fogva. –, meg nagyon nem fekszik nekem ez a téma.
- Csatlakozom – ugrott fel Hestia.
- Én is.
- Én is.
- Jah, akkor már én sem maradok! – nézett ránk bazsalyogva Remus. Bírom, mikor így improvizálnak, és a végén az jön ki, hogy kettesben maradunk Lilyvel. De nekem ez tökéletes.
- Te nem vagy éhes? – kérdeztem Lilyt, miután a klubhelyiségbe csak szerény személyem és ő maradt.
- Nem, mert a javasasszony addig nem engedett el, míg nem ettem meg mindent. Hogy is gondoltad ezt az Olaszországot?
- Én sehogy! – nevettem fel. – De talán elmehetnénk kettesben…
- Hát nem is tudom… szülők nélkül? – kacérkodott.
- Nagyon úgy néz ki, hogy a kettesben csak mi kettőnkre vonatkozik – mosolyogtam, és adtam egy csókot arcára.
- Benne vagyok, de tényleg meg kell keresni azt a bizonyos összeget! Ha jól tudom, nem két galleon oda meg vissza az út, sőt a szállást sem ússzuk meg ingyen!
- Miért, nem elég, ha odahoppanálunk? – vontam fel a szemöldököm.
- Mehetnénk mugliként, azaz repülővel.
- Mipülővel? – tudakoltam, és kezdtem úgy érezni magam, mint Sirius.
Lily csak megcsóválta a fejét, és halkan suttogott egy „majd meglátod”-ot.
- Nem igazán bízok a mugli dolgokban – jegyeztem meg.
- Nem is kell bíznod! Elég, ha tudod, hogy egyszer földet érsz.
- Kezdek betojni, szívem. Nem túl csábító ez a …
Még nem sikerült elraktározni az új információt.
- …repülő – segített ki Lily.
- És ott is mugli helyeken kellene megszállnunk?
- Nem muszáj… – tűnődött el Lily. És eljött a megfelelő időpont, hogy kezembe vegyem az irányítást.
- A szüleim ott voltak a szünetbe a rokonainknál. Emlékszel? – bólintott, és várta, hogy mit hozok ki ebből. – Talán elintézhetnénk, hogy ott megszálljunk, és még George bácsi is biztosan segítene, mert akkor az ő szüleihez mennénk.
- Rendben – egyezett bele Lily.
- Most pedig használjuk ki azt az időt, amit kettesben tölthetünk… – derültem fel, és óvatosan megcsókoltam…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
