- Srácok, nem tudom, hogy vagytok vele, de holnap utoljára ülünk fel a Roxfort Expresszre… – törte meg a csendet Kate, és eldőlt a füvön Sirius mellett.

Épp Roxfort birtokán sütettük a hasunkat ebben a kánikulában. Még csak június van, és máris tombol a nyár. Természetesen a helyszín a tó partjánál van. A társaság is a megszokott: Lily, Kate, Alice, Frank és a Tekergők.
- Hát igen… hiányozni fog Roxfort – értett egyet Lily. – De most már jól jön a változás az életünkben!
- Úgy van! – helyeselt Remus.
- Szerintem meg nincs úgy – szólt közbe Sirius.
Többnyire mindenki felsóhajtott, hogy mindjárt vége a nyugis délutánnak, és Sirius kontra Lily mérkőzést láthatunk, de valamilyen oknál fogva nem így történt.
- Eltelt hét év – folytatta Tapi. – Csodálatos hét év. Roxfort szinte az otthonunk volt, és most elmegyünk egy suliba, ahol csak egy évet leszünk. Még ha tanulnunk is kellett, és ha a tanárok nyúztak minket, nem volt rossz. Én még maradnék pár évet! – Ezt követően lebiggyesztette a száját, de amint ez megtörtént, nyomban elmosolyodott. – A kastélyban túl nagy csend lesz a Tekergők nélkül!
- Ez így van! – mondtam vidáman. Peter hevesen bólogatni kezdett, Remus arcán is vigyor terült el, Lily meg szemforgatva homlokon csapta magát.
- Igyunk az egoistákra! – nevetett fel Kate, és pálcájával nyolc vajsörrel teli korsót varázsolt.
- Egy gondolatolvasó vagy, cica! – karolta át egyik karjával Sirius Kate-et, míg másikkal megragadta a felé irányuló korsót.
- Az egoistákra! – emelte fel sajátját Frank, és ez a felkiáltás még hat szájból elhangzott.
- Fenékig! – kiáltotta el magát Sirius, és mindenki követte a szokást.

Nevetve engedtük le a korsókat, és élénk társalgásba kezdtünk. Boldogság sugárzott mindannyinkról, még ha holnap minden más lesz is. Szinte lerítt rólunk, hogy túl vagyunk a vizsgákon, hogy van, aki várja, hogy vége legyen, és van, aki kicsit megtörten veszi tudomásul a sors akaratát.
- Hé, fiúk! Akkor ti mind osztálytársak lesztek? – tudakolta Alice.
- Naná! Frank, a verhetetlen és a Tekergők felfordítják a londoni Aurorképzőt! – vigyorgott Sirius, és hátba vágta „Verhetetlen Frank”-et.
- És ti, lányok? – kérdeztem.
- Hát Lily meg Kate a Glasgow-i Nővérképzőbe kerülnek…
- …és te is, Alice! – vágott közbe határozottan Lily.
- Engem nem vesznek fel… – nyafogta.
- Nem értem, mit idegesíted magadat, te lány! – vette át a szót Kate. – Tök jól sikerültek neked is a RAVASZ-ok, és itt parázol nekünk… NYU-GI! Felvesznek mind a hármunkat, és megmutatjuk, hogy a Szent Mungóban a helyünk a legjobbak között!

Na ez az, amit mindig is szerettem Kate-ben. Hihetetlen, milyen lazán tudja felfogni a dolgokat, és örülök, hogy megismerhettem… Lily után ő fog hiányozni a legjobban! Persze leszögezem, hogy csakis és kizárólag úgy, mint BARÁT!
- Inkább ígérjétek meg, hogy össze fogunk járni! – mondta könnyekkel küszködve Alice, és a lányok összebújtak.
- Ne butáskodj, kislány! – nevetett fel Kate. – A fiúk úgy sem bírják ki a hétvégéig, így tuti, hogy áthoppanálnak majd hozzánk…
No igen… mi fiúk ördögien összevigyorogtunk, tudtuk, mire gondol Kate.
- Éljenek a hormonok! – röhögött Kate tovább, és varázsolt újabb vajsöröket.
- Nem lesz ebből gond? – aggodalmaskodott Lily, ahogy a kezében landolt a vajsör.
- Ugyan Ev… LILY – hangsúlyozta Sirius. –, egyszer az életben lazíthatnál, főleg az utolsó napon! Na meg annak az emlékére, hogy holnaptól eljön a kis változásod!
- Ne szemétkedj, SIRIUS, mert ez a sör rajtad fog kikötni!
- Inkább bennem – kacsintott Sirius.
Mindenki jóízűen és teljes szívből nevetett. Lilyt az ölembe vontam, és adtam egy puszit arcára, Sirius szorosan átölelte Kate-et, és Frank is babusgatni kezdte Alice-t. Csak Remus és Peter ült úgy, mintha karót nyeltek volna.
- Khm – szólt Remus. – Nyáron akkor összejárunk?
- Persze! – vágták rá a lányok. Én mindentudóan vigyorogtam.
- Egy pár napot vállalok én! – mondta Lily. – Mit szólnátok ahhoz a naphoz, mikor megkapjuk az eredményeket? És mondjuk, ünneplünk? – Rám kacsintott egy pillanatra.

Hát igen… június 24-e nem csak a vizsgák eredményét jelentette, hanem azt is, hogy Lilyvel félévesek leszünk. Ugye milyen gyorsan repül az idő?

*

El sem hiszem, hogy most elmegyünk, és jövőre már nem térünk vissza. De szerintem Sirius tesz róla, hogy ne is jöjjünk vissza…

A Nagyterem előtt lebegtettük le a csomagjainkat, és mindenki elköszönt a tanároktól, szellemektől, barátoktól, ismerősöktől, mikor meghallottuk Sirius hangját.
- Viszontlátásra Galagonya néni! Annyira hiányozni fog neküüüünk! – vigyorgott álszentül.
- Mr. Black! Felhívom a figyelmét, hogy NEM Galagonya, hanem McGalagony a nevem.
- Igen, igen! Tisztában vagyok az Ön becses nevével, Galagonya néni, de most utolsó nap, és…
-… és még utoljára is ki szeretne készíteni?
- Neeem! Dehogy! Eszemben sincs! – emelte fel védekezően a kezét. – Csak mondja szépen ki, hogy mi voltunk a kedvenc évfolyama.

Mindenki felnevetett, házvezetőnőnk pedig összefonta karját.
- Nos, Mr. Black, elismerem, hogy nagyon szerettem ezt az évfolyamot, hiszen a legtöbben kitűnően teljesítettek. – Itt valamiért feltűnően rám és Lilyre nézett. –, de voltak olyanok, akikkel a hét év alatt több problémám volt, mint egész életemben!
- De tanárnő! Tudjuk mi, hogy nem bánta ezt! – kiáltottuk szinte egyszerre Siriusszal.
- Hát lehet, hogy nem voltak szürke hétköznapjaink…
- No, Gali, akkor beismeri végre?
- Igen, Black, beismerem, de…
- Juhéééé! – És innentől kezdve nem lehetett hallani a nagy zsibongáson kívül semmit.

Csak annyit láthattunk, hogy Sirius előhúz egy képkeretet, amin nagyban azt írta, hogy „Galagonya néni kedvenc évfolyamja” és egy csoportkép a griffendélesekről. Ezt persze mindenkinek alá kellett írni, aki griffendéles volt, és az egész hangulatot házvezetőnőnk tetézte, aki lemásolta, és az összes ballagó kapott egy ilyet. Szép kis emlék!

*

Felszálltunk a vonatra, megkerestük a szokásos kupénkat, és persze el is foglaltuk azon nyomban. A lányok az ablakhoz tapadtak, mondván, hogy ők addig akarják nézni a kastélyt, míg el nem tűnik a szemük elől.

Sirius nem bírta ki, hogy ne tegyen keresztbe nekik, így odafúrta magát közéjük.
- Tudjátok, ez tök ovis! – mondta Remus, és szétnyitotta a mai Reggeli Prófétát.
- Jaj Remus, honnan tudjuk, hogy látjuk-e még valaha az ex-otthonunkat?! Bár lehet, hogy Alice otthagyott néhány szájfényt… – merengett Kate.
- Hé! – kiáltott az említett.
- Oké, de akkor én jövök vissza Alice-szal! – nyújtotta a nyelvét Lily Kate-re.
- Szó se lehet róla! ÉN megyek!
- Nem! ÉN!
- ÉN!
- ÉÉÉN! – vágott közbe Frank. – Én vagyok a pasija!
- Hát ezzel az erővel, akkor Alice nem akarsz a csajom lenni? – fordult Kate Alice-hoz, és nevetni kezdtek a lányok.

Én viszont csak pislogtam.
- Úgy néz ki, az utolsó nap meghülyítette a csajainkat! – súgtam a mellettem ülő Remusnak, aki együtt érzően bólintott.
Sirius elmászott az ablaktól, és ledobta magát az ülésre.
- Azért, Black, hagyj helyet nekünk is! – jelentette ki Lily, miután felkelt Kate-tel.
- Támadááááás! – kiáltott Kate, és ráugrott Siriusra, Lily viszont nem követte a támadót, hanem leült az ölembe.
- Biztos, hogy tizennyolc évesek vagytok? – vigyorogtam.
- Hát, az attól függ – mondta Kate. – Külsőleg igen, csak nézzetek ránk – És még mi vagyunk az egoisták. –, agyilag azonban elérjük a hatéveseket.
- A hetet is… – javította ki Lily, de prüszkölt a nevetéstől.
Siriusszal összenéztünk, aztán egyszerre vontuk meg a vállunkat.
- Kár, hogy nem vagytok mindig ilyen dilisek… – mondta Tapi.
- Te mondtad Sirius, hogy lazítsunk utolsó napon – felelte barátnőm.
- Ez azt jelenti, hogy holnaptól megint az a komoly prefektus Lily Evans leszel?
- Neeem! Csak simán a komoly Lily Evans… – kuncogott Lily.
- Hahaha! Nagggyoon vicces! De akkor holnaptól nem büntethetsz meg! Ne mááár! – nyafogott Siri.

Lily nem vághatott vissza, mivel egy kis fekete hajú kislány rontott be a fülkébe, és egyenesen Lilyhez futott.
- Gyere, Lily, mert Lumpsluck professzor vár téged és Kate-et is a Lump Klubba.
- Na neeee! Azt már nem! – ugrott fel Sirius úgy, hogy Kate majdnem elesett. – Utolsó útjukon nem fognak a Lumpi mellett ücsörögni, és teát iszogatni, miközben Hordó professzor nyalizik nekik!
A kislány megszeppenve figyelte a tajtékozó barátomat, akinek az is megfordult a fejében, hogy elmegy és bemos „Hordó prof”-nak.
- Nyugi, Sirius, mi is így gondoltuk – csitítgatta Lily, és a kislányhoz fordult. – Elvinnél egy üzenetet a professzornak? Mondd meg neki, hogy most nem érünk rá, mivel szeretnénk a barátainkkal tölteni az utolsó napunkat. De semmi esetre se említsd meg neki Sirius kirohanását, rendben? – Megsimogatta az elsős fejét, aki ez után mosolyogva spurizott ki.

Lumpsluck persze nem az a fickó, aki feladja egy próbálkozás után, így meglátogatott még minket két elsőéves, egy negyedéves és egy hatodéves is, majd miután Sirius azt üzente a jó öreg professzornak, hogy bújjon be a mosdóba és takaríttassa ki a wc-ket a Lump Klubosokkal (természetesen ezt mind a saját stílusában), több diák már nem zavarta hatásköreinket. Az utóbbi viszont csak növelte Tapikám egóját – no meg Lily haragját.
- Ugyan, Evans… izé, Lily! Ne húzd fel magad! – Lily arcszíne valamiért nem akart eltérni hajszínétől, majd miután elővette pálcáját is, Sirius kétségbeesése is eljött.
- Na Lilyke! Beszéljük meg… – Nyelt egy nagyot. – Értelmes emberek módján… – Újabb nyelés. – Légyszi…
- Beszéljük meg?! Bagoly mondja verébnek! – nyújtotta a nyelvét.

Intettem Kate-nek, hogy vonszolja el a pasiját, én meg addig lefoglalom Lilyt.
- Mi megkeressük Alice-t és Franket! – húzta magával Peter Remust, hogy megkeressék az eltűnt párocskát.
Lily ledőlt az ülésekre, és behunyta szemét. Ilyenkor visszaszámol tíztől, hogy lenyugtassa magát. Öt, négy, három, kettő, egy…
- James, ígérd meg, hogy megneveled Siriust az aurorképzőben!
- Ígérem. – Végül is, csak bele kell egyeznem. Teljesíteni nem fontos.

„Jegyezd meg James! Ha egy nő kiakad, akkor mindent fogadj el, bármi legyen is az! Úgy se tudja meg, hogy megtetted-e, amit kért!” – mondta George bácsi. Van benne valami, azt meg kell hagyni!

- Nem értem, hogy lehet tizennyolc éves fejjel ilyen gyerekes!
- Én se…
- Örülök, hogy legalább te kinőtted ezt a tulajdonságot.
- Hogyne…
- Kár, hogy Sirius nem tudja kontrollálni magát.
- Aha…
- James, te figyelsz egyáltalán RÁM?!
- Aha… vagyis igen!
- Látom.
- Jól van már, no! Csak olyan hülyeségeken rágódsz! Különben is, el tudod képzelni Siriust, a mi Sirius Blackünket komolyan?! Na neee! Kizárt! Inkább a halál akkor! Szóval hagyjuk is ezt! Ne húzd fel magad, örülj, hogy együtt vagyunk, és hogy még mindig vidám a társaság!
- Igen, igazad van.
- Tudom – vigyorogtam.
- Jaaaj, ne kezdd már megint!
- Szeretlek, szívem! – suttogtam, miközben átöleltem.
- Tudom – nevetett fel.

Magam felé fordítottam fejét, és lassan megcsókoltam…

*

- Halihó! Megjöttem! Anya, Apa! – Beléptem az ajtón, de nem láttam senkit sehol.
- A konyhában vagyunk! – hallottam Anya hangját.
- Sziasztok!

Szüleim és George bácsi az asztalnál ültek, és beszélgettek egy kávé mellett. Anya rögtön felugrott, ahogy betettem a lábam a konyhába, és a nyakamba ugrott. Az anyai szorítás után kaptam egy anyai csókot is, ami sajnos elmaradhatatlan. Aztán végignézett rajtam, jól leellenőrzött, és a „kivizsgálás” után Apa lépett hozzám.
- Jól megnőttél ez alatt a pár hónap alatt!
- Én inkább úgy mondanám, hogy megférfiasította az a nagylány! – kuncogott mögötte George bácsi. Küldtem felé egy erőltetett mosolyfélét, majd hátba veregettek.
- Hogy sikerült a RAVASZ? – kérdezte Apa.
- Szuperül! Június 24-én tudjuk meg az eredményeket.
- Remek!
- Igen. Holnap jön Sirius, és majd megyünk Lilyhez.

Szüleim bólintottak, és a további szokásos beszélgetés is lefolyt. Tehát itthon se változott semmi. Amit még megtudtam az az, hogy Lindát a Szent Mungó Magatartás-megfigyelő osztályára zárták. Ez olyan, mint a mugliknál a javítóintézet, csak sokkal jobban lehet felügyelni azokat, akiket odavittek. Igazán otthonos lehet…

Másnap jött Sirius, szokásunkhoz híven felfordítottuk a házat, majd miután Anyám a haját tépve kérdezte, hogy mikor megyünk már el, összecsomagoltunk, és elindultunk Lilyékhez.

Kandallón át nem utazhattunk, de a hoppanálást megkockáztattuk. Szerencsére a muglik nem láttak meg minket, bár egy nyanya előtt majdnem lebuktunk. Szóval csak gyorsan átvágtunk az utcán, és az egyforma házak mellett járva megkerestük a 17-es számút.

Kate is épp akkor érkezett, bár ő közvetlen az ajtó elé hoppanált. Na igen… így persze könnyű!
- Hé, cica! Várj meg minket! – kiáltotta a hősszerelmes Rómeó-jelölt, mire a Júlia-jelölt ugrott egy nagyot ijedtében.
- A frászt hozod rám, Sirius!
- Ha-ha! – röhögte az, és üdvözölte barátnőjét egy olyan csókkal, ami eléggé hosszúnak tűnt, és az én tűréshatárom nagyon alacsonynak ígérkezett Lily hiányában.
- Oké, emberek, én bementem, majd szólok Lilynek, hogy felfaltátok egymást! – mondtam, és ezzel egy kopogás kíséretében megjelentem az előszobában.
Így első látásra nagyon barátságos ház volt, de mikor egy puska csöve jelent meg az orrom előtt, valamiért seperc alatt szertefoszlott ez az érzésem.
- Ki maga? Mit akar? Minek jött ide? Meddig marad? – szegezte nekem a kérdéseket egy barna hajú idős férfi.
- Öhm… – kezdtem, de mielőtt bármit is mondhattam volna, egy vörös hajú angyal jelent meg.
- Nyugi Roger bácsi, ő csak James Potter.
- Igen? Nos, miért nem ezzel kezdte? – kérdezte, és megigazította szemüvegét, a puskát pedig a sarokba dobta.
- Ne aggódj, nincs benne töltény – suttogta Lily, miközben kuncogva átölelt.
- James Potter – nyújtottam a kezem a Rogernek nevezett úrnak.
- Én pedig Roger Evans. – Evans? De hát Lily apja meghalt… – Én Lily apjának a testvére vagyok, egyben a család testőre.
- Azt hiszi, hogy titkos ügynök – súgta megint Lily, és szorosabban ölelt. – Rég láttalak.

Hátam mögött babráltam egy kicsit pálcámmal, és egy csokor vörös rózsát adtam át Lilynek.
- James! – Ezzel az egy szóval a nyakamba vetette magát, majd egy hosszú csókot kaptam. – Ez gyönyörű!
Vigyorogni kezdtem, mert annyira aranyos volt ez a pillanatkép. Lily zavarodottan kapkodta a fejét a rózsa és köztem, majd miután észrevette a reakcióm megint megcsókolt.
- Szeretlek – motyogta.
- Merlin éltessen minket a hatodik közös hónapunkon! – kacsintottam rá.
- Én is készültem valamivel, de azt majd később! – nevetett és viszonozta a kacsintást. Nagy hévvel magamhoz húztam, és forrón megcsókoltam.
- Sziasztok! – lépett be az előbbi lemaradt párosunk.
- Na, és még mi faljuk fel egymást? – hitetlenkedett Kate, miután feltérképezte a helyzetet.
- Úgy néz ki, mindig meg fognak zavarni minket! – vetette oda nekem lemondóan, és el kezdte terelni Siriusékat a konyha felé, majd ő maga is megindult.
- Persze csak addig, míg meg nem lesz a közös házunk. – Hirtelen megtorpant és kíváncsian tekintett rám.
- Hogy mondtad? „Közös ház”?
- Semmi, semmi! – Úgy néz ki, Lily a véletlen célzásokra is fel tud figyelni… Hmm…

Átkaroltam a derekát, majd beléptünk a konyhába, aztán átmasíroztunk rajta, és kiértünk az udvarra. Egy fa árnyékában asztalokat pakoltak ki, és egyenesen oda igyekeztünk.
- Petúnia is itthon lesz? – kérdezte Kate, mikor helyet foglaltunk mellettük.
- Ki az a Petúnia? – tudakoltuk kórusban Siriusszal.
A lányok röhögcsélni kezdtek, barátocskámmal pedig váltottunk egy kérdő pillantást.
- Nia a húgom.
- Neked van húgod? – csillant fel Siri szeme, mire Kate ököllel vágott a karjába.
Megcsóváltuk a fejünket egyszerre, és átkaroltam Lilyt. A fejemet rá, hogy Lily is arra gondolt, hogy ez a srác soha nem fog megváltozni.

A következő percben az Alice-Frank páros hoppanált a kertbe. A hölgyek felugrottak, és barátnőjükhöz siettek, mi viszont csak hátradőltünk, majd belekortyoltunk az előre kikészített… pezsgőbe…
- Evans! Mit is ünneplünk? – fakadt ki Sirius, miután kiköpte a pezsgőt. Na igen. Nincs mindenki hozzá szokva az efféle italokhoz.
- Lily! – javítottam ki szokásomhoz híven.
- Hm. Ti csak annyit, hogy ma kapjuk meg az eredményeket. Mi viszont Jamesszel ennél többet. – Mindentudóan rám mosolygott.
- Miiiiiit? – vette fel bociszemeit Sirius.
- Úristen, Lily! Terhes vagy? – Ez a badarság Alice-től jött.
- Összeházasodtok? – Ez pedig Kate-től.
- Felakasztom magam az első fára, ha Ágas megnősül tizennyolc évesen! – hüledezett legjobb barátom.
Franknek annyi hozzáfűzni valója volt a témához, hogy ledőlt a fűre, és röhögőgörcsöt kapott.

Ekkor érkezett meg Remus is a konyha felől, ahonnan mi jöttünk, Peter pedig a kertkapun mászott át. Ettől is mindenkire rátört a röhögés.
- Bocsika, de az a fickó a puskával nem tűnt valami barátságos alaknak – zengte Féregfark, és még jobban összehúzta magát.
- Semmi gond, Peter, ő csak a nagybácsikám.
- Veszélyes nagybácsi, nem gondolod?
Sirius vihogásától nem halhattuk rendesen a kis félénk tekergő szitkozódásait. Bár vannak köztünk tizennyolc éven aluliak is, szóval lehet, hogy jobb is…

Miután Sirius is VÉGRE kisírta a nagy örömét, Alice és Kate lecsaptak az újabb kérdésekkel, de mielőtt még elfajult volna a beszélgetés, Lily csendre intette őket (gondolom, megint csak a tizennyolc éven aluliak kedvéért).
- Nem, semmi ilyesmi. – Csalódott „awwww”-k hat oldalról. – Viszont ma ünnepeljük a hatodik hónapunkat!
- De jóóó… – álmodozott Kate, majd Siriushoz fordult. – És te tudod, hogy mióta járunk?
- Hát persze!
- Na?
- Őőő… – kinyújtotta maga előtt kezeit, és ujjain kezdett számolni. A hatás kedvéért pedig felvette a töprengő arcát is.

Kate szája megrándult egy pillanatra, és próbálta leküzdeni a nevethetnékjét. Bár Siriust látva nem hiszem, hogy bárki is vissza tudná tartani a kedélyét. Én kárörvendően vigyorogtam, Holdsáp megforgatta a szemeit, és az égre nézett:
- Baglyok! – kiáltotta.
A lányok rémülten és egyben izgatottan felsikkantottak, majd mindenki talpra szökkent. Ugyebár „nem lehet” ülve elolvasni a leveleket.
Követtem a többiek példáját, Sirius is megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd a levelek is megtalálták a címzettjeiket.
- Ááá! Én nem merem kinyitni! – nyafogta Alice.
- Ugyan már! – legyintett egyet Tapmancs. – Csak feltéped – mondta, miközben mutatta, hogyan. –, majd kiveszed, és végül felolvasod! – Egy pillanatra elmerült a levél tartalmában. – Te jó ééég! Várakozáson felüli mugliismeretlenből! – Azzal odarohant Lilyhez és Kate-hez, majd átölelte őket. – Imádlak benneteket!
Mindebből persze semmit se fogtak fel az imádottak.

Elvégeztem a Sirius által bemutatott technikát, és nagyot nyelve belekukkantottam a sorokba.

Tisztelt James Edward Potter!

Bla-bla-bla. Szokásos unalmas rész… Térjünk a lényegre!

…Ön sikeresen letette a Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlat-i vizsgáit:

Átváltoztatástan (K)
Bájitaltan (V)
Bűbájtan (K)
Gyógynövénytan (K)
Mágiatörténet (V)
Mugliismeret (K)
Sötét Varázslatok Kivédése (K)

Nahát! Megkaptam Gyógynövénytanból a Kiválót? Hát ez király! És csak kettő Várakozáson felülit? Semmi Troll vagy Borzalmas?!

…és örömmel jelenthetem, hogy felvételit nyert a londoni Aurorképzőbe, ahol szíveskedjék megjelenni szeptember 1-jén.

Tisztelettel:
Anabell Shadow

- Felvettek! – visította Alice.
- Engem is! – ujjongott Kate.
- És engem is! Reszkess, Glasgow, mert jövünk! – ölelte meg őket Lily.
- És reszkessen a londoni Aurorképző, mert a Tekergők és Verhetetlen Frank színre lépnek!
Mindenki arca örömmel telt meg. Kivéve egy arcon láttam csalódottságot.
- Féregfark? – léptem barátomhoz. – Jól vagy?
- Igen. De engem nem vettek fel – motyogta.
Hirtelen iszonyú kínos csend támadt.
- Jaj, Peter! Sajnálom!
- Nem, nem kell! Most úgyis dolgom van! – Bal alkarjára szorította kezét, és elhoppanált.
- Szegény Peter… – biggyesztette le száját Alice.
- Tudom, hogy szemétség, de attól még ünnepelhetnénk! – szólt Kate, mire a többség bólintott.

Másodpercekkel később Lily ugrott a nyakamba. Szorosan magához húzott, és éreztem azt a csöppnyi keserűségét. Derekánál fogva én is átöleltem, majd szemeibe néztem.
- Ne aggódj, nyárra egy csomó tervem van, méghozzá veled! – Lily szája mosolyra húzódott, és megcsókoltam. Forrón, telhetetlenül és mégis szerelmesen.

És így történt, hogy Én, James Potter, megmutattam mindenkinek, hogy az életcéljaimat elérem, legyen az bármi!

The End…