- Nem értem, minek bolygatod a Reggeli Próféta „Keress magadnak új házat!” cikkét – lépett mellém Lily, miközben egy kis falu utcáját jártuk, nevezetesen Godric’s Hollow-ét.
- Akkor is tudom, hogy itt van valahol! – néztem fel dacosan az említett újságból. – De szerintem nagyon jó ötlet a közös ház!
- Igen, az! „Még ha keveset is leszünk itt, legalább tudjuk, hogyha nem lesz hol lakni, akkor ez a ház várni fog ránk” – hadarta. Na igen… párszor már elismételtem neki ezt a mondatot.
- Na ugye! Nem is vagyok annyira buta, mint hittük… – Gúnyos mosoly terült el arcomon.
- Mr. Potter! Tisztában van azzal, hogy épp egy házat keresünk, Ön viszont saját magát fényesíti?
- Igen, kisasszony. – Így sikeresen eltereltem a figyelmét arról az apróságról, hogy megérkeztünk. – Fejemmel oldalra biccentettem és vártam a hatást.
- Ez… ez… – Elakadt lélegzettel tekintett rám. – Ó, James! – És a nagy összeborulás, ami (meg kell hagyni) várható volt. A nők túl kiszámíthatóak…
- Tudom, tudom. Meseszép…
- … és tökéletes! – egészített ki.

Hozzám bújt, majd együtt gyönyörködtünk A házban, ami pár percen belül az otthonunk lesz.
- Jó napot! – Az ajtó nyílt, és egy lelkes vörös hajú nő loholt ki rajta.
- Jó napot – üdvözöltük egyszerre.
- Maga Mr. Potter, igaz? – nézett ki szemüvege felett egyenesen rám, és tetőtől talpig végigmért. Válaszképpen csak bólintottam. – Az árban már megegyeztünk a múltkori levelezésünkkor. – Lily szúrós pillantását nem hagyhattam figyelmen kívül, hiszen akkor történt az a kis incidens, hogy…

…- James Potter! Mit rejtegetsz magad mögött?
- Ééén? Izé… Semmit!
- Semmit? – húzta fel szemöldökét.
- Úgy van! Semmit! – játszottam meg a hülyét.
- Máris újabb szőke liba írt? – féltékenykedett.
- Újabb? – néztem rá értetlenül. – Nem, Lily! Félreérted! Csupán…
- Ne magyarázkodj nekem!

… és napokig nem szólt hozzám, mondván, hogy „van partner, akivel cseveghetek”. Szerencsére a drága Remus jött, megmentette a kapcsolatot, és már el is ment. Szeretem a barátaimat!

Lily szeméből „Ezért kellett napokig hisztériáznom?” kérdést olvastam ki, és kaján vigyorommal együtt beléptünk a házba.
- Remélem, nem leszek indiszkrét, de miért akar megválni ettől a csodálatos háztól? – fordult Mrs. Shapperhez Lily (a neve persze utólag derült ki, miközben felidéztem a múltat).
- Nem, semmi gond. Csak azért, mert túl sok emlék köt ide. – Egy pillanatra elmerengett, aztán megrázta a fejét, és folytatta. – De nem szeretném elvenni senkinek a kedvét sem, kedveském.
- Rendben – vette tudomásul Lily. Kicsit csalódott volt, mivel mindig is szeretett beleszólni mások dolgába, és most nem tehette meg, mert nem akart megbántani egy vén banyát. Upsz. Ezt sem én mondtam.

A berendezések jóformán fából voltak, amit ugyancsak nem kívánt magával vinni Mrs. Shapper, mi pedig örültünk a lehetőségnek, mivel kevesebb bútort kellett vásárolnunk. Azaz nagyjából alig kellett párat – szerencsére.

Kifizettem a megbeszélt összeget, és Mrs. Shapper csak felkapta a táskáját, elköszönt és elspurizott. Én meg azt hittem, hogy ilyenkor körbe szokták vezetni az érdeklődőket, megkínálják egy csésze kávéval vagy teával! Hova süllyedt a híres angol jó modor?

Átkaroltam Lily vállát, és magamhoz húztam.
- No? – kérdeztem bőven.
- „No?!” Ennyit tudsz mondani? – nevetett fel Lily.
- Nem-nem. Ismerek még egy szót: szeretlek. – Adtam egy puszit a homlokára.
- És tudod is, hogy mit jelent? – nézett fel rám azokkal a csodálatos zöld szemeivel.
- Tudom, szívem – kacsintottam rá.
- És?
- Mi és?
- Ne térj ki a kérdésem elől!
- Figyelj, Lily. Ezt nem lehet megmagyarázni. Legalábbis az érzéseket nem lehet csak úgy szavakba önteni, és…
Hirtelen homlokomra tette a kezét, így nem tudtam folytatni, pedig szívesen megosztottam volna vele a mai napra szóló bölcsességemet. Csak most, csak neki.
- Biztos, hogy te vagy James Potter?!
- Naná! – Majd megcsókoltam.
- Hmm… Hát ez a csók nem is volt olyan rossz, de még nem tudtam megállapítani, hogy tényleg te vagy-e a fiúm – vigyorgott.
- Ez mardekáros húzás volt! – nevettem, és megint megcsókoltam.

A heves csókunkat egy bagoly huhogása zavarta meg, méghozzá az én drága Hermionémé.
- Jó időzítés Mione… – mondtam neki, mire megcsípte a mutatóujjamat. – Áú!
Mérgesen ránéztem, ő pedig sértettséget tettetve átrepült Lily vállára.
- Héhé! Már a baglyommal is összeszövetkeztél?
- Nem, csak úgy döntöttem, hogyha nem szeretnénk feleslegesen összekapni, akkor inkább magam ellenőrzöm le a leveleket.
- Kösz a bizalmat.
- Szívesen – válaszolta és széthajtotta a nekem címzett papírost. – Áh, felismerem Sirius macskakaparását.
- Ezek szerint eltűnt mindenféle kételyed?
- Nem. – És ezzel az egy mondattal átadta a Sirius által küldött pergament, majd elment feltérképezni a helyszínt.

Halihó Ágas!

Hogy vagy? Egyáltalán hol vagy elveszve? Napok óta nem hallottam felőled, és hát mit ér az élet nélküled, pajtás? No nem dramatizálok, inkább csak közölném, hogy délután ötkor találkoznunk kellene Londonban a Valentine Street végén – mondjuk, az attól függ, hogy merről jössz, de biztosan észreveszel.

Üdv Evansnek, és ne hagyd magad, LÉGY FÉRFI!

SB

- Ha-ha-ha! – mondtam félig hangosan.
- Én is üdvözlöm Blacket! – hallottam a szemben levő lépcső felől Lily hangját. Nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan olvas a kis drágám…
- Átadom majd ötkor…
- Igen, tudom. Valentine Street.
- Kezdek félni tőled, szívem… – vallottam be férfiasan, ahogy Sirius is tanácsolta.
- Hah! Azt jól teszed! – nevetett.
- Jössz te is? – váltottam témát, mielőtt még a bátor oroszlánból gyáva nyuszi lesz.
- Nem, Kate-tel és Alice-szal megyünk kivenni valamilyen szállást Glasgowban.
- Kár.
- Nem hiszem, de majd találkozunk szombaton vagy vasárnap.
- Ma csütörtök van, Lil!
- Igen, de holnap elseje, szóval suli. Mi háromkor megyünk a csajokkal, tehát addig jó lenne kicsinosítani, illetve otthonosítani ezt a kócerájt – mondta, és felgyűrte felsője ujját.
- Na jól van, essünk neki! – Előkaptam a pálcám, és lendítettem egyet vele, mire a folyosó zöldes árnyalatot kapott.
- Hmm. Miért pont zöld? – kérdezte Lily.
- A szemeid is zöldek! – Erre megforgatta az említett szemeket, én meg csak mosolyogtam.

A bútorzatot meghagytuk, kivéve egy tükröt kellett letakarítani, mivel olyan poros volt, hogy nem láttam magamat benne – pedig ez nagyon fontos, mondjuk egy átlagos reggelen. Aztán a lépcsőt is egy pálcamozdulattal lesöpörtem.
- Tudod James, azon gondolkodtam, hogy miért nem muglimódszerrel takarítunk ki.
- Egy: fárasztó. Kettő: lusta vagyok. És három: nem lennénk készen ötig. Jobban mondva, egy hónapig ezzel szenvednénk.
- Viszont legalább szórakoztatóbb lenne.
- Nem baj, de én nem vállalom.
- Áh, lusta egoista.
- Na persze! Külön-külön még elmennek, de együtt már nem, szóval vagy simán egoista vagy lusta. Válassz!
- Fárasztó vagy, James – válaszolta, és bement a konyhába, én pedig, mint egy jól beidomított kutya, követtem.

A zöld-ezüst bútorzatok valamiért nagyon nem tetszettek a szememnek. Mrs. Shapper biztosan mardekáros volt. Lily kivilágosította a sötétzöld árnyalatot, és az ezüstöt eltüntette, helyette inkább barackszínt alkalmazott.
- Uf. – Egy szóval elmondtam a véleményemet.
- Maradjunk a mardekáros beütésnél?
- Ne! Én hű griffendéles vagyok! – Azzal piros-arany variációkkal festettem be a falat, és a bútorokat is.
- Hmm. Nem is tudtam, hogy ilyen jó ízlésed van! – szólt Lily elégedetten, és átmasíroztunk a nappaliba. A tehetségem határtalan!

Egy 7x4-es szobába csöppentünk.
- Előre leszögezem, hogy ez nem lesz piros-arany. Jobb ötletem van!
Pálcájával lendített egyet, és a fakó fabútorokat újjá varázsolta. A kanapé is barnás színűvé változott, de azért nem lett fából! Egyébként mindig is jó ötletnek tartottam a fabútorzatot egy lakásban. Lily gondolatolvasó…

- Szuper! Máris sajnálom, hogy csak hétvégenként lehetünk itt.
- Hát megoldható az is, hogy naponta hoppanáljunk ide tanítás után, de szerintem túl fáradtak leszünk, és nem hinném, hogy el szeretnéd hagyni a testrészeid.
- És még én vagyok perverz?! – düllesztettem rá a szemeimet.
- Na! Rossz az, aki rosszra gondol…
- … és hülye, aki nem! – kacsintottam rá, mire nekem vágott egy párnát.

Szóval így történt az, hogy a lakásberendezés helyett párnacsata kerekedett…

*

Természetesen Lily elkésett, a megbeszélt időpontot csupán húsz perccel szárnyalta túl. Na igen… a párnacsata elfajult kissé, de hát a hormonok már csak ilyenek! Főleg nyár végén…

Én szunyálhattam még egy órát, és kipihentem magam, bár így is majdnem elaludtam, mégis sikerült időben a Valentine Streeten megjelenni.

Szűk utcába csöppentem, alig hat méter volt a szemben levő házak között. Nem tudom, miért tervezték így, de eléggé különös, és kicsit sikátor beütése van. A lakások többemeletesek, bordó színűek és rengeteg ablakkal ellátottak. Bár fogalmam sincs, minek ennyi…

Végignéztem az utcán, és körülbelül a közepéből nyílt még egy mellékutca. Ahogy odapillantottam, kisétált onnan három fiatalember: Sirius, Remus és Frank. Az utóbbi intett, hogy menjek oda, és ráérősen odaballagtam.
- Tudom, hogy ráérsz Ágas, de mi még szeretnénk egy estét a csajokkal tölteni – kiabálta Tapmancs drága, és zsebre dugta kezeit.
- Tapikám, hát így fogadod a barátodat? – Kézrázás, miegymás, és továbbindultunk. Kicsit nyűgösnek tűntek a srácok.
- Pofa be!
- Hát igen, fiúk, ezért jó minden fontos dolgot elintézni lakásvásárlás előtt… – Kaján vigyoromat egyáltalán nem tudtam elrejteni.

Sirius feltűnően szuggerált egy épületet, azon belül is egy ablakot, de mikor odanéztem, semmit nem láttam. Lehet, hogy egy ismerőse lakik itt?

Attól, hogy keskeny az utca, eléggé hosszúra sikeredett. Vagy kétszáz méter után Sirius befordult, és felsétált az ajtó előtti lépcsőn. Harminchármas számmal volt megjelölve a ház. Mind a hárman Siriusra szegeztük tekintetüket, és vártuk, hogy kopogjon, majd az ajtócsikorgás után belépjen.

Libasorban követtük, és egy idős, ősz hajú anyóka fogadott minket. Siriusszal tárgyalt pár percig, végigmért bennünket, aztán elvette a pénzzel teli erszényt. Na igen, mi rendes, előrefizető bérlők vagyunk…
A lépcsők felé igyekeztünk éppen akkor, mikor megszólalt vékonyka hangján a néni:
- Egy szabály van: halkan tegyék azt, amit fent fognak tenni. Tehát senki nyugalmát ne zavarják, mert azon nyomban repülnek. Érthető voltam?
Megszeppenve bólintottunk, majd összenéztünk. Mindannyian visszatartottuk a kitörő röhögésünket, és kezünket szánkra szorítva lépdeltünk fel a nyikorgó lépcsőkön, egészen a harmadik emeletig, ahol a 114-es szobát kaptuk. Ami még fura, hogy balról 112-es van, jobbról meg 115-ös. Valaki nagyon nem tudott számolni anno…

Mikor beléptünk, egy előszobába csöppentünk. Az első gondolatom mindenképp az volt, hogy nagyon hasonlít a griffendéles hálókörletre. Bár piros és arany páros helyett inkább vöröses árnyalatok fogadtak bennünket, mégis az az otthonos légkör itt is uralkodott.

Jobbról három ajtó helyezkedett el, szemben kettő, balról pedig egy, ami nyitva is állt, így beleshettünk a konyhába. Ez is barátságos volt, és magamban megállapítottam, hogy máris tetszik ez a lakás!

Frank a középső szobába nyitott be. Kicsit hosszúkás és keskeny alakú, de semmiképp se volt szűk. Pont annyi hely volt, amennyire szükség volt. Rögtön az ajtó mellett jobbról egy íróasztal állt, balról egy ágy, ami az ablakig elnyúlt, és a szemben levő sarokban egy gardrób foglalt helyet.

Az első szobát Sirius foglalta el, ahol ugyanazok a tárgyak voltak, csak szimmetrikusan, továbbá a harmadik (Remusé) és negyedik (az enyém) szobát is ezekkel rendezték be. Azt meg kell hagyni, hogy a lakberendező igencsak élénk fantáziával rendelkezett!

A középső ajtó – ami Remus és az én szobám között található –, egy fürdőszobát rejtett. Kék árnyalatú csempékkel dobták fel, és tartalmazta a szokásos fürdőszobai kellékeket, amiket nem kell részleteznem.

Az első gondolatunk, mikor leültünk az ebédlőasztalhoz az volt, hogy végre túléltük a mai napot. Mindannyian már csak arra vártunk, hogy bedőlhessünk az ágyba, nem is érdekelt már semmi bennünket, azonban Frank megszakította a csendet, és egy-egy idegszálunk elpattant.
- És a csomagokkal mi lesz?
Egy emberként rántottuk elő pálcáinkat…