|
14. fejezet ~ X kontra Y
Ez a fejezet egy picit durva lesz. :D Az X egy nevet takar, akárcsak az Y is. Tehát lesz egy James kontra Shadow, egy James kontra saját érzelmei [itt egy picit James kontra Borton], egy Klaudia kontra Sirius, egy Klaudia kontra Lily, majd a végén egy James kontra Lily is.
Csúnya beszéd található benne – Siriusnak ki kell mosni a száját. Jamesnek meg az agyát :D
Előre is boldog szülinapot Lexinek!
U.i.: Nem tudom, hogy lesznek a frissítések, főleg, hogy nyár van, és nekem még péntekig van suli :/ azért remélem, gyorsan megírhatom majd a következő fejezeteket :D:D
U.i.2: A JPM blogra feltettem egy képet Danielről és Kate-ről. Tessék meglesni és véleményezni :P
A napjaink elég lassan teltek, ami persze még csak a kezdet volt, mivel kedden Tiltott és Főbenjáró átkok órán Shadow prof új ülésrendet alakított ki, merthogy elég beszédesek voltunk.
Oké, én megértem, hogy Te, aki ott fent vagy, aki irányítod a sorsunkat, haragszol rám, és mindenáron keresztbe akarsz tenni nekem, most kihasználsz minden kis alkalmat, de… nem tarthatnál egy kis szünetet? Csak… két percet kérek. Két röpke kis nyugodt, Sirius-, Klaudia-, suli-, és mindenféle akciódús-mentes percet nem kaphatnék? Léccike…
Még abba is beletörődnék, ha Daniel most itt lenne és csesztetne, de azt nem bírom, hogy Sirius cukkol engem, Klaudia csak a jelenlétével irritál, a suli pedig alapból nem kellene. Különben az ülésrend átalakítása úgy történt, hogy Shadow épp magyarázott, miközben mi röhögtünk, mire felcsattant, és csak úgy átröptetett bennünket. Így kerültem én Klaudia mellé, aki a második sorban ül, én meg mindig a harmadik és negyedikben ültem, ami nagyon is jó volt nekem.
Klaudiával semmi gondom egyébként. Azon kívül, hogy az exem, aztán félek, hogy elcsábulok, főleg, hogy Lilyvel sem vagyunk a kapcsolatunk magaslatán. Ezt is megértem; mármint, hogy nem lehet mindig tökéletes, de talán a távolság elemészti a kapcsolatunkat… meg Daniel.
A Megtévesztés tavánál régóta nem jártam, de még álmaimban is meg szoktak jelenni olyan rémképek, mikor Daniel és Lily smárolnak, aztán meg Daniel felkapja Lilyt és beviszi a hálószobába. Kezd elegem lenni az egészből… egy beteges, féltékeny barom vagyok! BFB. Milyen jól hangzik…
Magamban elszórakoztam ezzel, mikor egy kis papír röppent az orrom elé, amin Sirius macskakaparása jelent meg.
Ágas-pajtás, ez sem a te napod. Amúgy ha még mindig van az a kis félelmed, akkor miért nem vágsz vissza Evansnek? Végül is, ő Daniellel hetyeg, te meg Klaudiával kitűnően bosszút állhatnál.
A válaszom rövid, érthető és lényegre törő volt:
MENJ A FRANCBA, ÉS VIDD MAGADDAL A HÜLYE LEVELEIDET IS, AMIKET NE AKARD, HOGY FELHELYEZZEK A VALAGODBA…!
Ezzel mind nem is lett volna akkora probléma, hogy ha Shadow nem állítja meg a levegőben, nem Invitozza, és még véletlenül sem nyitja ki.
- Kitől jött ez, Mr Black?
- Nem tudom – vonta meg lazán a vállát Sirius, és tovább firkált a padjára.
- Azonnal mondja meg, vagy repül az iskolából is! – Úgy néz ki, az öreglánynak megvan a havija, és kicsit nyűgös az utóbbi időben…
- Én voltam, tanárnő – álltam fel. – Elnézést kérek a trágár megfogalmazásért – hajtottam le bűnbánóan a fejem, Sirius pedig elkezdett kuncogni a mellettem ülő Klaudiával együtt.
- Rendben, Mr Potter. Amiért hősiesen bevallotta, megússza egy egyszerű büntetőmunkával, amit egyébként ritka speciális esetekben alkalmazunk csak. – Sirius már a padot veri a röhögéstől. - A lényeg, hogy iskola után maradnia kell, és Borton professzorra bízom. Gondolom, van elég program az esőerdő rejtekében…
Köszönöm szépen, te kis Istennek nevezett valaki. Utállak… Sirius, téged is.
*
- ... Tudja, Mr Potter, én a maga helyében nem húznék ujjat Shadow-val.
- Nem is szándékoztam, tanárnő. Egyszerűen rosszul jött ki a lépés. De majd legközelebb… - morogtam inkább csak magamnak az utolsó mondatot.
- Végül is, maga érzi, de elég az, hogy Black magára haragította.
- Az egy teljesen más helyzet volt. Sirius szereti az új kihívásokat, meg persze szeret középpontban lenni. Ennyi. Most semmi köze nem volt az én esetemnek ehhez.
Ezek után csendben maradtunk, és én csak baktattam a tanárnő mögött az esőerdőben. Több felől is állatok hangja hallatszott; egyszer vagy csak méhek zümmögése, vagy valamilyen vonyítás – a fő, hogy állat volt, és én szívesebben lettem volna otthon a többiekkel. Na meg éhes is voltam. Bár lehet, hogy csak ráugrok egy vadkanra vagy olyan párducra, mint amit múltkor kicsináltunk, és meglesz az ebéd. Hm, megfontolandó terv…
- Mr Potter, kérem, segítsen arrébb lebegtetni ezt az óriási fát.
- Oké-zsoké – léptem mellé, aztán háromra kimondtuk a varázsigét, és az „óriási fa” elrepült néhány méterrel.
- Te jó ég! – sikkantott fel a tanárnő, és letérdelt egy állat mellé.
- Sárkány? Itt? – akadtam ki egy picikét. Ami meg kell hagyni, nem is meglepő! Főleg, hogy még sose láthattam sárkányt… Pedig annyiszor könyörögtem anyuéknak, hogy vigyenek el Romániába, de neeem, ők nem fognak engem furikázni. De várjunk csak! Nagyfiú vagyok, most már magam is elmehetnék…
Elraktározni valahova, hogy szóljak Siriuséknak, hogy megyünk Romániába…
Mire én ezt mind végiggondoltam, Borton prof elsorolt egy csomó dolgot a sárkányokról, és arról, hogy kerültek ide. Sajnos, az utóbbi nem nagyon maradt meg, de sebaj. Lesz ettől nagyobb gondom is, nem hinném, hogy ez a sebesült, tiszta vér… TISZTA VÉR? Váááá…
- Segítsek, tanárnő?
- Igen. Szerezz egy orchideát. Most!
Rohantam, mint egy hülye állat abba az irányba, ahol múltkor szedtük a fáról a virágokat, és ahol… hát igen, ahol van az a rohadt tó. Elegem van belőle! Most miért nem tud csak úgy felszívódni, és békén hagyni engem?
Végül is, nem is kell nekem odamennem. Egyszerűen elsétálok a fáig, felmászok rá, szedek egy orchideát, miközben tudomást sem veszek a tóról. Arról a tóról, amiben láttam Lilyt és Danielt. Lehet, hogy már nincsenek is ott, és… Nem, James, verd ki a fejedből!
De megvan az orchidea. És csak egy pillanatra nézek bele… egyetlen pillanat. Csak, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg megcsal-e.
Vissza kell menned. Egy sárkány élete múlik rajtad.
Nem érdekel. Meg kell néznem.
Basszus, mit művelek? Veszekszek saját magammal? Nem vagyok én skizofrén! Szóval… most belenézek, aztán húzok. Egy perc alatt úgyse dobja fel az a sárkány a talpát. Vagy a farkát. Vagy nem tudom mijét.
*
- Jaj, Daniel. Igazán nem kellett volna… Ez a hely gyönyörű…
Daniel kihúzta Lilynek a széket, és leültek vacsorázni.
- Kegyedért bármit, kisasszony.
Egyre közelebb hajoltam, és próbáltam már beleérni a tóba, amikor egy sikolyt hallottam. Egy olyan sikolyt, ami végigvisszhangozta az egész erdőt, betöltötte mindent, de legfőbb a fejem. A sárkányé volt, és ebben a pillanatban jutott el a tudatomig, hogy vége. Az utolsó sikolya volt, ez már biztos.
Rájöttem, hogy most lényegtelen az, hogy Lilyék mit csinálnak vagy mit nem, ennek a sárkánynak az élete a kezemben volt, rajtam múlott, én pedig… csak magammal foglalkoztam, és a hülye kis fantáziálásommal…
*
- Sajnálom, tanárnő, én…
- Belenéztél a tóba, igaz? – nézett rám dühös szemekkel, miközben a markában tartott valamilyen áttetsző, szürke dolgot.
- Én… én… Mi az a kezében?
- Ez egy lélek, Mr Potter. Az ön által meggyilkolt sárkány kilehelte a lelkét.
- Héhé! Nem is én öltem meg!
- De megmenthette volna…
- Sajnálom, tanárnő, tényleg. Magamra vállalok minden felelősséget is…
- Késő, Potter. Ezen nem változtathat.
Elindult kifelé az esőerdőből, én meg felpattantam, és meg akartam kérdezni, hogy csak így itt hagyja a sárkány holttestét, mikor észrevettem, hogy a sárkány halványodik. Pislogtam párat, és azért szidtam magam, miért nem figyeltem legendás lények gondozása órán. Talán most érteném, mi folyik itt.
- Lehet, hogy egy értékes hozzávalót kaptunk a lélekkel, de nem hinném, hogy bárki képes lenne ölni csak azért, hogy elkészítsen bármilyen bájitalt.
Lehajtott fejjel ballagtam újra mögötte, és hallgattam, ahogy halkan szipog, és morog az orra alá. Talán mégse volt olyan jó ötlet az a „csak még egy perc”…
*
Mikor végre kiszabadultam a suliból, rögtön megindultam haza korgó gyomorral… Három óra elmúlt, és én ma alig ettem. Így befordultam az utca végén, és a sarki pizzázóban vettem magamnak egy pizzát. Nincs jobb egy jó kis pizzánál…
Hirtelen kifordultam a pizzával a kezemben, majd egy sikkanást hallottam, és valaki a földön landolt előttem.
- A jó életbe… maga nem tu… - kezdte a szitkozódást, aztán zöld szemével rám nézett. – James?
- Elnézést, kisasszony – vigyorodtam el, és felsegítettem Klaudiát a földről. – Nem vettelek észre.
- Hát a kisebbet manapság sosem veszik észre – játszotta meg a sértettet.
- Felugrasz hozzánk kiengesztelésül? – kérdeztem tőle vigyorogva, mire bólintott.
- Végül is… miért ne?
Tehát együtt elmentünk a lakásunkba, ahol újabban megint Nicole-lal futottunk össze. Hm. Szerintem napi szinten látogat már hozzánk, ami persze nem zavar, csak furcsa… Sirius robogott ki a szobájából, és mikor meglátta Klaudiát, szemtelenül végigmérte, majd rám nézett, és megint Klaudiára.
- Nem gondoltam volna, hogy a régi ribancod is felhozod, Ágas – vetette oda hidegen, és éreztem, hogy Klaudia lefagy mellettem.
- Te még mindig akkora egy állat vagy, Black.
- Bóknak veszem, Redmond – válaszolta színtelenül, mintha csak az időjárásról beszélgettek volna.
Mindketten vágtak egy grimaszt, én meg jobbnak láttam közbe lépni…
- Jól van, Sirius, te is hiányoztál nekünk, de Klaudia csak azért ugrott fel, mert meghívtam egy pizzára.
- Milyen romantikus… - pislogott párat Sirius, aztán sarkon fordult, és mielőtt még bement volna a szobájába, hozzátette: - Vendéged van egyébként. Vár a szobádban.
Váratlanul ért, és arra tippeltem, hogy csak hülyéskedik. De mikor beléptem a szobámba, és megláttam az ágyamon fekvő Lilyt, teljesen ledöbbentem, és persze minden gondolatommal azon voltam, hogy a francba tüntetem el Klaudiát.
Megtorpantam, így őt nem láthatta Lily, mivel nekicsapódott a hátamnak, és megállt. Lily elmosolyodott, amint észrevett, aztán felpattant, és a nyakamba vetette magát. Éreztem, hogy erősen szorít, aztán gondolom, mikor kinyitotta a szemét, meglátta Klaudiát, és ekkor kezdett ellazulni a karja.
- Redmond? Itt? – nézett rám, majd rá. Választ várt volna, de mikor nyitottam a számat ennek érdekében, dühösen félbeszakított.
- Inkább hallgass! – sziszegte, aztán Klaudia felé fordult. – Na ide figyelj, Redmond…
- Lily…
- Ne, James, most ebbe ne üsd bele az orrod! Aztán veled is elintézzük! – Szemei szikrákat szórtak, én pedig egy lépést hátráltam.
Visszafordult Klaudiához, és egy akkora pofont lekevert neki, hogy muszáj volt neki pár lépést tennie, hogy megtartsa az egyensúlyát. Lily örömére ez nem sikerült, mivel elesett, pontosan a kis asztalunkra, méghozzá olyan szerencsétlenül, hogy kitörtek a lábai. Az asztalnak.
- Mi volt ez a … - jött ki Sirius a szobájából, és mikor meglátta a dühös Lilyt, és a támolygó Klaudiát, rögtön invitozta a pizzámat, majd leült a fal tövébe. – Buli van!
- A rohadt életbe, Evans, mire volt ez jó? Nem történt semmi – fogta a fejét Klaudia.
- Akkor mégis mit keresel itt? – képedt el Lily, de továbbra is szikrázott a szeme.
- Evans! Evans! Evans! – kántálta Sirius.
- Csupán felhívott James, mert vett pizzát.
- Ó, már randiztok is? – nézett rám válla felett, én pedig megforgattam a szemeimet, majd becsaptam az ajtót, és ledőltem az ágyamra.
Intézzék el nélkülem, és hagyjanak engem ki ebből. Két vörös amazonnal nem tudok mit kezdeni, és bármit mondok, úgyis nekik lesz igazuk. Sirius teljesen elvan ott magával, ki is használhatja a helyzetet – mondjuk hárman… két vörös, egy fekete…
- James? – kopogott be Lily színtelen hangon.
- Hm? – Még csak fel se emeltem a fejem, hogy egy pillantást is vessek rá, mivel továbbra is csukva tartottam szemeimet.
Éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, és lefekszik mellém. Csak azért se alapon nem szóltam hozzá, ő pedig forgolódott.
- Kérdezni szeretnél valamit? – tettem fel a kérdést. Lehet, hogy a hangom egy kicsit türelmetlen volt, de szerintem nem vett észre. Magamon éreztem a tekintetét, de semmi jelét nem adtam annak, hogy különösebben érdekel az, amit mondani akar. Pedig ha tudná…
- Lefeküdtetek?
Egyetlen szót ejtett ki, de úgy ültem fel, mintha belém csapott volna a villám. Rámeresztettem a szemeimet, és határozottan válaszoltam:
- Nem!
- Akkor miért volt itt?
- Ahogy ő is mondta, vettem pizzát, és megkérdeztem, hogy van-e kedve feljönni. Ennyi. Most jött fel először.
- Oké.
Nem hitt nekem. Talán próbálta meggyőzni magát, de szerintem a fantáziája nagyon meglódult, és már teljes mértékben összehozott bennünket, meg azt hiszi, hogy Klaudia minden nap idejár.
- És te hogy állsz Daniellel?
Most rajta volt a sor, hogy meglepődjön, és óriási szemekkel nézzen rám. Próbáltam elemezni az arcát; zavarodottság és döbbenet egyvelege – azaz nem sok jó.
- Hogy kellene állnunk?
- Nem is tudom. Mondjuk… lefeküdtetek?
Ugyanolyan hangsúllyal vetettem oda neki, ahogy ő is nekem. Fájt neki is, és nekem is, de szívem mélyén talán egy kicsit jól esett szurkálódni.
- Itt hagyjuk abba ezt a bosszúállósdit.
- Szóval igen?
- James, csak egy kicsit bízhatnál bennem!
- Ezt pont te mondod? – vágtam vissza rögtön, mire újra ledöbbent.
- Te vagy az a James, akivel lassan egy éve vagyok már együtt?
Bólintottam. Ő is tudta, hogy ugyanaz vagyok, csak a távolság valamit megváltoztatott kettőnk közt. Rohadtul fájt minden porcikámnak a kis játéka, és az, hogy egyáltalán nem válaszolt a kérdésemre; szinte biztos voltam már benne, hogy megcsal. Abban a pillanatban döntöttem: szombaton ott leszek Godric’s Hollow-ban, és aztán lesz, ami lesz…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
