Néhány pillanatig dermedten figyeltük, ahogy a csuklyát lehúzza magáról Bellatrix, majd farkasszemet néz Malfoyjal. Nem tudtam eldönteni, hogy valami régi sérelemnek köze volt-e, vagy hasonló, de biztos voltam benne, hogy csak úgy forrt a levegő kettejük között.*

Sirius felé fordítottam a tekintetem, aki görcsösen szorította a pálcáját, és szerintem minden erejével azon volt, hogy ne átkozza halálra Bellát. Talán csak az tartotta vissza, hogy Lily meg én ott voltunk, és nem akart minket is bajba sodorni. De tudom, hogy ha most nem lettünk volna ott, akkor még a puszta kezével is nekiesett volna a drágalátos rokonának.

Lestrange előhúzta a pálcát, akárcsak Malfoy és Bellatrix, majd elindultak felénk. A maradék két halálfaló ugyancsak követte a példájukat, de az ő csuklyájuk a helyén maradt, és néhány lépéssel mögöttük álltak.

- És ha aurorok? – kérdezte az egyik, akinek ismerős volt a hangja, de nem tudtam egy adott archoz hozzákapcsolni.
- Nem hinném. Akkor már küldtek volna egy lefegyverző-bűbájt – válaszolta nagy bölcsen Bella.

Támadt egy ötletem; talán megfélemlíthetnénk őket, és biztosan menekülni kezdenének…

- Capitulatus! – kiáltottam, mire Lestrange kezéből kiröppent a pálca, és az egyik bokorba esett.
- A francba! – szitkozódott a pálcátlan, mire mindenki felénk kapta a fejét.

Bellatrix összevonta a szemöldökét, és Malfoyjal együtt megálltak, a többiek pedig hátrálni kezdtek. Még a végén összejön a zseniális tervem…

Lily megforgatta a szemét, Sirius pedig vigyorogva felmutatta a hüvelykujját.

- Te okostojás, gondolkozzál már… Ez a kettő most átkokat fog küldeni ránk – suttogta Lily.
- Hülyeség. Ha eddig nem küldtek, most se… - kezdtem, mire egy átok csapódott abba a fába, ami mögött álltam.

Lily „na mit mondtam” nézéssel pillantott rám, amivel nem is törődtem, inkább válaszként küldtem egy átkot Malfoyra, aminek a következményeként a lába előtt ágak kezdtek nőni.

- A kurva életbe, biztosan aurorok! – kapta fel a csuklyáját Malfoy, majd különböző átkokkal próbálta leállítani a támadó ágakat.
- Lehet, de ezeket a virágos bűbájocskáikat könnyen ki lehet védeni a sötét varázslatokkal. Ne szerencsétlenkedj már! – csattant fel Bellatrix, majd egy pálcalendítéssel eltűntette Malfoyról a „virágos bűbájocskát”.

Bellatrix természetesen bekeményített, de annyira, hogy az a fa, ami a búvóhelyem volt, kettétört, és persze rögtön fel is ismert.

- Ez csak az a nyomorék Potter! – röhögött fel Bellatrix. – Hol hagytad az unokatesvérecskémet? – kérdezte gúnyosan, és ekkor Sirius küldött rá egy átkot.
- Szevasz, Belluska – erőltetett egy vigyort Sirius, Lily pedig újabban azt találta ki, hogy míg mi elvonjuk a figyelmüket, ő mögéjük oson. – Vagy most már mondjam, hogy asszonyom? – villant meg a szeme, és Lestrange-ra nézett.
- Ó, nem mondod, hogy zavar? Engedélyt kellett volna kérnem tőled, Sirike?
- Hát, ha tudtam volna, hogy ennyire érdekel a véleményem, akkor inkább egy muglinak ajánlottalak volna be. Biztosan helyre állt volna az eszed.

Bellatrix hangos kacajba kezdett, és eljátszotta azt, hogy kitörli a szeméből a könnyeket. Eközben Lily már a háttérben járt, és a két ismeretlen halálfalót elkábította, majd megnézte az arcukat. Én onnan nem láthattam, de körülbelül végig figyelemmel kísértem Lilyt. Talán ez okozta a vesztünket…

Minden nagyon hirtelen történt, pontosan nem is tudom, hogy mi volt az időrendi sorrend. Bellatrix váratlanul megfordult, majd Lilyre szegezte a pálcáját, és egy átokkal nekivágta a legközelebbi fának. Lily egy szisszenéssel a földön landolt, miközben Sirius elkezdett párbajozni a jövendőbeli sógorával, akinek már megvolt a pálcája.

Malfoy egy darabig figyelt minket, odasietett a két elkábított halálfalóhoz, majd egy pillanattal később már hűlt helyük volt csak, ugyanis azon nyomban gyáván elhoppanáltak.

Lestrange-ot könnyen lefegyverezte Sirius, aztán el is kábította, így ketten indultunk meg Bellatrix felé, aki épp diadalmasan kihúzta magát, és Lilynek beszélt.

- Evans, Evans, Evans… Hát honnan jött ez a ravaszság? Ha a memóriám nem csal, te a bátor kis oroszlánokhoz tartoztál. Ejnye, hát ilyen „hazaáruló” lettél? Nem igazán csípem az ilyen emberkéket. Egy boszorkány legyen ízig-vérig hűséges. Szóval meg kell téged büntetnem… - Megforgatta a pálcáját, majd Lilyre szegezve kimondta azt a bizonyos tiltott átkot. – CRUCIO!
- Ne! – kiáltottam fel, de ezt Lily sikolya elnyomta.

Siriusszal tehetetlenül álltunk néhány méterrel tőlük, és ökölbe szorítottam a kezem. Az ő arckifejezéséből és az üveges tekintetéből azt olvastam ki, hogy Lily szavai járnak a fejében, mikor váratlanul megjelent azon a napon…

… Olyanokat mondott Kate-nek, hogy nem érdemelné meg a Black nevet, és hogy csak egy hülye kis griffendéles, akinek semmi köze a nemes Blackekhez. Aztán… aztán felröhögött, és letérdelt Kate mellé… aki alig nyöszörgött már… Azt mondta neki, hogy… hogy megkönnyíti a dolgát… elmulasztja a szenvedését, de vallja be neki, hogy csak a Blackek pénze kell neki. Kate nehezen elmotyogta, hogy szeret téged, Sirius… Én sikítoztam, azt akartam, hogy engedjenek el, de ekkor lekevert egy pofont az a vadbarom… Bellatrix csak nevetett, meg szinte mindegyik… Alice tartotta magát, de én nem tudtam. Csak sikítottam tovább, próbáltam kiszabadulni, de nem ment. Engem is megkínzott Bellatrix… Azt mondta, hogy elege van most már belőlünk, főleg belőlem… sárvérűnek nevezett… és… Kate-hez fordult… felemelte a pálcáját és Bellatrix… megölte… meghalt… Kate…

- ELÉG! – ordította Sirius. - Obstructo!

Bella elhajolt a piros fény elől, és az átok a fába csapódott.

- C-c-c. Az iskolában nem tanítottak meg rendesen célozni? – fordult Bellatrix Sirius felé, és néhány pillanatig farkasszemet néztek, majd párbajozni kezdtek, amiben többnyire Sirius egyre jobban csak támadott, míg Bella védekezett vagy visszavágott.

Lilyre lestem, aki a földön feküdt, a tarkóján vér folyt végig és a keze remegett. Egy pillanat alatt ott voltam, letérdeltem mellé, és az ölembe vettem a fejét. Akkor valahogy nem tudott érdekelni, hogy nekem haragudnom kellene rá; ez helyett sokkal inkább megerősödött az aggódás, és… a félelem. Hogy talán őt is elveszítjük…

- Jam…Jam…James – nyögte ki erőtlenül és kezét felém nyújtotta. – Ne hagyd, hogy… hogy én is… Kate sorsára jussak. - Minden szót szaggatottan ejtett ki és szüneteket tartott közöttük, nekem pedig majd’ megszakadt a szívem, ahogy láttam azt a sok fájdalmat az arcán…
- Nem lesz semmi baj, Lily – nyugtattam, és próbáltam magammal is elhitetni ugyanezt.
- Ígéred?
- Ígérem. - Nyeltem egy nagyot, majd a párbajozókra néztem; Sirius a földön ült, Bellatrix meg ráemelte a pálcáját.

- Erre! Erre kell, hogy legyenek! – hallottunk néhány férfihangot a fák közül, ugyanabból az irányból, ahonnan mi is érkeztünk.

Ekkor Bellatrix lefegyverezte Siriust, felkapta a csuklyáját, az ájult vőlegényét pedig karon fogta, majd elhoppanált vele.

- Lily! James! Sirius! Merre vagytok? – kiabált Remus, aki ekkor jelent meg a fák között, nyomában pedig az aurorparancsnok, Alastor Mordon.
- Úristen… - hüledezett Remus, mikor meglátta Lilyt a karjaim közt.

Odasietett hozzánk, és segített felállítani Lilyt, akinek eléggé remegett a lába, így nehezen állt meg egyedül.

- Mi történt? – kérdezte Remus, miközben Mordon körülvizsgálta a terepet.
- Bellatrix megkínozta… - mondtam röviden, de szerintem bőven elég is volt.
- Bellatrix Black? – tudakolta Mordon. - Ki volt még itt?
- Rodolphus Lestrange, Lucius Malfoy és még három, akik közül egy elhoppanált, mikor megjelentünk, kettő pedig ismeretlen – válaszolt Sirius, mire Lily nyöszörögni kezdett.
- Az egyik Avery volt, a másikat nem tudom – mondta ki nagy nehezen.
- Rendben, ennyi elég is lesz. Most pedig irány Roxfort, mert Dumbledore új tagokat szerzett.

Bólintottunk, majd közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy Roxmortsba hoppanálunk, onnan elsétálunk Roxfortba, és Lilyt elvisszük Madam Pomfreyhoz. Örülni fog biztosan…

Felkaptam Lilyt a karjaimba, mivel néhány másodperccel előtte eszméletét vesztette, aztán pedig sikeresen elhoppanáltunk.

Mikor megérkeztünk a faluba, egy pillanat erejéig nem találtam a helyem. Úgy éreztem, mintha kitörlődött volna minden a fejemből, és értetlenül néztem az eszméletlen Lilyt a karjaim között, aki így is gyönyörű volt, és én még így is szeretem…

- Ágas, erre! – kiabált Sirius távolabbról, majd utána siettem, és együtt indultunk meg Roxfort felé.

Miután Pomfrey gondos kezelésére bíztam Lilyt, felsiettem Dumbledore irodájába, ahol már Sirius épp befejezte a nagy mesélést.

- Nos, most, hogy így megjelent már mindenki – állt fel Dumbledore -, szeretnék bemutatni még néhány tagot**. Először is Edgar Bonest, aki kitűnő eredményekkel hagyta el Roxfortot, majd beállt az aurorok lelkes tagjai közé.

Edgar felállt, fejével biccentett, és visszaült a helyére. Húszas évei elejét taposó férfi lehetett, barna hajjal és barna szemekkel, továbbá sötétzöld talárt viselt.

- Caradoc Dearnborn – mutatott az őszülő férfira, aki ugyancsak felállt, és tiszteletét tette. – Szintén auror, azaz hasonló rangja van, mint kedves Alastor barátunknak. Mindketten a Mágiaügyi Minisztériumban dolgoznak.
- Dorcas Meadowes. – Egy fekete hajú nő kelt fel székéből, megbillentette a fejét, majd újra leült. – Szintén auror, és szintén a legjobbak közül válogatva. Megbízható, talpraesett, és a végsőkig küzd.
- Marlene McKinnon barátom, aki pályázhatna a miniszteri posztra. Én biztosan rászavaznék…

McKinnon is felállt, ugyanazt a tiszteletkört lejárta, mint a többiek, majd leült. Fekete rövid haja volt, elegáns és büszke tartása tényleg arról árulkodott, hogy akár miniszter is lehetne – de erről a tettei fognak dönteni. Bár néhány heg az arcán és a ráncok is azt mutatják, hogy több tapasztalata van, mint nekünk kis újoncoknak.

- A régebbiek közül pedig jelen van Minerva McGalagony, akit bizonyára nem kell bemutatnom, továbbá Alastor Mordon, Alice Montgomery, Frank Longbottom, Remus John Lupin, James Potter és Sirius Black. És természetesen Lily Evans, az a fiatal leányzó, akit most épp kezelésbe vett a javasasszonyunk.

Mindannyian bólintottunk, ahogy a nevünk elhangzott, és körülbelül egy órás megbeszélés után el is hagytuk az igazgató irodáját. Siriusszal úgy döntöttünk, hogy bármennyire is nem szeretnénk, de meglátogatjuk Lilyt. Persze a vége az lett, hogy Sirius a gyengélkedő ajtaja előtt megállt, és közölte, hogy ő inkább itt megvár, mondván, jobb lesz Lilynek is meg neki is…

Végül is ráhagytam, majd beléptem az ajtón, és mint aki tilosban jár, óvatosan becsuktam magam mögött. Lily az ágyon ült, háttal nekem, és a poharat forgatta a kezében. Nem vett észre engem, így csendben odasétáltam mellé, aztán halkan köszöntem.

- Szia. Hogy vagy?
- Jól – válaszolta, de továbbra is kitartóan nézte a poharat a kezében, de nem szólt semmit még.
- Rendben, csak ennyire jöttem. Ja, meg szólok, hogy ideig nem kell küldetésre mennünk, a listát leadtuk, és majd megpróbálnak intézkedni – hadartam el, majd sarkon fordultam, és szó nélkül kimentem.

Nem akadályozott meg, nem is próbált visszatartani, csak megtörten ült az ágyon, és én egy pillanatra megsajnáltam, vissza akartam fordulni, és azt kiabálni neki, hogy még mindig szeretem, szükségem van rá, de… nem tettem. Csak egyetlen szempillantásra megálltam az ajtóban, aztán pedig sóhajtva hagytam el a gyengélkedőt…

Másnap fáradtan mentünk az aurorképzőbe, és egész nap nyúzottak voltunk – jobban mondva, csak én voltam. Néhány tanár ezt meg is jegyezte, de az egyik idősebb tanárnő valamiért úgy döntött, hogy beszólogat nekem, és nem hagy aludni az ő rémizgalmas órácskáján…

- Nagyon unatkozik, Mr Motter? – rázott fel egy hang, és én egyik szememmel felnéztem a tanárnőre.
- Potter – suttogtam.
- Hogy mondta, Mr Motter? – ismételte, én pedig egy kicsit felkaptam a vizet.
- Nem Motter, hanem Potter! – emeltem meg a hangomat.
- Mr „Nem Potter, hanem Motter” legyen szíves… - kezdte a tanárnő, és egy pillanatig elgondolkoztam rajta, hogy tényleg süket vagy csak szívatni akar…
- Mondom, Potter és nem Motter! – üvöltöttem a ráncos arcába, mire az előttem ülő lány lelökte ijedtében a könyvét.
- Mr Potter! KIFELÉ! – rázkódott a dühtől a vén nyanya.

Felkaptam a táskám, és szitkozódva robogtam ki a teremből. Fáj rá a májam… De legalább sikeresen felfogta a nevem… Nagyon tud a nénike…

Mérgelődve mentem végig a kihalt folyosón, és a kicsi udvar felé vettem az irányt, ahol aztán nem kis meglepetés fogadott; Klaudia, Maybel és Rachel a fűben feküdtek egy csapat fiú társaságában, és össze-vissza kacarásztak, meg játszották az agyukat.

Nem tűnt úgy, mintha Klaudia élvezné, inkább mintha csak megjátszaná, hogy bevágódjon a másik két lánynál, én pedig megpróbáltam feltűnés nélkül elsétálni, hogy leülhessek a padra. Azonban ez a terv nem jött össze, mert Maybel hangja felcsengett:

- Óha, James! Nem mondod, hogy te is lógsz?
- Nem, engem kidobtak – válaszoltam, miközben megvontam a vállam, és tovább akartam volna indulni, de nem szállt le rólam.
- Akkor gyere ide közénk.
- Kösz, de most kihagynám. – Fél szemmel láttam, amint Klaudia felkel, és megiramodik felém.

- James, várj egy kicsit – ért be engem, majd leült arra a helyre, amit én szemeltem ki magamnak. Nem mondom, az embereknek van érzékük ahhoz, hogy hogyan cseszegessenek ma…
- Nos?
- Lesz egy buli Maybeléknél, és gondoltam, meghívlak téged meg majd a többiekkel is beszélünk. Pénteken, kilenctől. Nem kell hozni semmit, csak magatokat.

Bólintottam, és azt hittem, felfogja, hogy ez nem az a pillanat, amikor rajtam kellene, hogy lógjon, de nem. Ez nem vált be egyáltalán. Épp ellenkezőleg, Klaudia valami olyat tett, amitől én köpni-nyelni nem tudtam, és még a szemem is nyitva maradt…

Megcsókolt.


*Ajánlom figyelmetekbe Kiserától a Toujurs Pur - Bellatrix történetét [www.gportal.hu/mackosajt]
**Az információkat a Wikipédiáról szereztem, de csak a nevek voltak leírva, továbbá, hogy mikor és hol tűntek fel, tehát a külsejüket én találtam ki.