I. fejezet

- Regulus! Regulus Black! – kiabáltam a feketehajú fiú után, aki egy pillanatra megtorpant, aztán tovább indult.
- Mit akarsz tőlem, Evans? – kérdezte a válla felett.
- Beszélni.

Ezen az estén a félhold fénye épphogy csak bevilágított a folyosóra, ahol csak Regulus talárjának susogása törte meg a csendet, illetve az én cipőm monoton kopogása.

Kis idő múltán a susogás elmaradt, és Regulus eltűnt. Körbenéztem a folyosón, majd térdemre támaszkodtam, hogy kifújjam magam. Sajnos nem tudtam beérni, így elvesztettem erre az éjszakára.

Pedig valamit meg kell beszélnünk. Segítenie kell nekem! Regulus a barátom, nagyon fontos személy, még ha Sirius Black öccse is, és a Black família sarja.

- Szóval, mit akarsz beszélni? – jelent meg váratlanul mögöttem, és átkarolt hátulról.
- Reg… figyelj rám. Tudom, hogy őrültnek fogsz tartani, de…
- Potterről és az új barátnőjéről lenne szó? – szegezte nekem a kérdést.

Imádtam, hogy mindig kitalálta, amit gondolok, és soha nem kellett kimondanom. Nem turkált egyetlen egyszer sem a fejemben, inkább… megérezte. Megérezte azt, amit én gondoltam, és valamilyen szál összefűzött bennünket.

Lassan bólintottam, mire felsóhajtott.
- Lily, miért csinálod ezt? Tavaly is féltékennyé akartad tenni, de akkor csak azt érted el, hogy Pitont szétverték. Most engem akarsz megverettetni? Vétettem neked? – vigyorodott el gonoszul.
- Hülye – vágtam játékosan a hasába. – Azért csinálom, hogy megbosszuljam azt, amit ő tesz velem.
- És honnan tudod, hogy ér valamit az, ha te féltékennyé teszed?
- Szerinted akkor Pitont is megverték volna?
- Is? – lepődött meg, mikor cipők kopogását véltük felfedezni és Sirius Black ugatásszerű nevetését.

- Ágas, ez rohadt jó volt! És Maybel hagyta, hogy…?
- Igen, hagyta.
- Anyám! Az én csajaim mért nem tudják így hagyni magukat?
- Csajaid?
- Ne gondold azt, hogy eggyel megelégszek – röhögött fel, mire Potter megligyentette a fejét.

Regulusszal összenéztünk, és a tekintetében lenézést véltem felfedezni a bátyja iránt.

- Szerintem akciózni kellene – vigyorodott el. – Mindent vagy semmit alapon?
- Még meggondolom, Regulus! Nem mehetsz messzire! – figyelmeztettem, és csak nevetett, mire Potter és barátja elhalkult.

Gondolom, meghallottak minket, és szerintem a következő pillanatban már azt is látták, ahogy Regulus a falnak nyom, és megcsókol. Egy fura érzés áramlott végig a testemben, és egy pillanatig azt hittem, hogy kívánom Regulust. De nem kívánhatom! Ő a barátom!

Persze Reg a „mindent” választotta, így közben a keze is felfedezőútra indult, és körülbelül hat másodperccel később valaki lerántotta rólam őt. Azaz nem valaki, hanem James Potter személyesen.

- Te rohadék! – üvöltötte Ja… akarom mondani Potter, majd előrántotta a pálcáját. Azonban Reg gyorsabb volt, és lefegyverezte.

Potter kénytelen volt az öklét alkalmazni, viszont Regulus ezt is hárította. Lehet, hogy számított erre a kérésre? Lehet, hogy mindvégig tudta, mit tervezek? Lehet, hogy… hogy Regulus Black szeret? Ez a csók nem egy baráttól jött… inkább egy szeretőtől.

Kétségbeesetten fúrtam magam közéjük, mikor Potter – talán véletlen – ellökött, és a falnak csapódtam. Felszisszentem a fejembe nyilalló fájdalomtól, Regulus és Potter pedig egy emberként siettek hozzám.

- Úristen. Ne haragudj, Lily… én… én nem akartam.
- Tűnj. El. MOST! – ordítottam a képébe.
- De…
- MENJ MÁR!
- Gyere, James, ha nem akarsz büntetőmunkát kapni – húzta el tőlem Sirius. Szerencsére.

Kínos csend következett, miután a két Tekergő elhúzta a csíkot.

- Menjünk le a gyengélkedőre? – kérdezte aggódva Reg.
- Ne, nem kell! – válaszoltam, majd újabb csend szállt közénk.

Magamon éreztem Regulus tekintetét, de nem szóltam semmit. Féltem, hogy még a végén igazam lesz.
- Remélem, tanultál ebből az esetből – szólt hirtelen.
- Azt hiszem. De… Regulus… az az előző csók…
- Te mondtad, hogy mindent, ne hara… - kezdte, de közbe vágtam.
- Csókolj meg.