Hálókörlet. Takaró alatt.

Most lőném magam fejbe. Hol vannak ilyenkor a mugligyilkosok? Vagy miért nem nyílik meg alattam a föld? Ja, hogy mi történt, miután én felkiáltottam, hogy valaki öljön meg?

Potter lazán elém állt, Kate pedig felpattant és Black ölében helyezkedett el.
- Hello.
Próbáltam nyugodt maradni, de reszketett a kezem. Így letettem a tollamat, naplót becsuktam, és kezemet az asztal alá rejtettem, hogy ne lássa meg.
- Szia – válaszoltam.
- Leülhetek?
- Szabad országban élünk. Ez a klubhelyiség nem csak az enyém.
- De ez az asztal a tied.
- Nem írja rajta a nevem – vágtam rá.
- Nem? Akkor ez mi? – felemelte naplómat, és pont ott volt bevésve az L.E. monogram.
- Jól van, na! – kaptam ki a kezéből a szent naplómat. – Nem én voltam! – próbáltam menteni a menthetőt.
- Jaj, Lily! – Lily? Úristen. Most fogtam fel, hogy LILYT mondott. – Hiába vagy prefektus, nem lehetsz mindig tökéletes. Néha belőled is kibújnak a kis ördögök – mondta mosolyogva. Elolvadok.
- Nem én voltam – hajtottam a magamét.
- Láttam. Negyedikben vésted ezt.
- Honnan tudod? Akarom mondani, honnan veszed? – Fejemre csaptam, hogy milyen lökött vagyok!
- Nem kell eltitkolnod. Mondom, hogy láttam. Téged figyeltelek.
- Már negyedikben? – húztam fel a szemöldököm.
- Igen – vallotta be szégyenlős mosollyal az arcán.
- Oké. Jó volt a beszélgetés, de most mennem kell. Álmos vagyok. Jó éjt! – hadartam el egy szuszra. De olyan aranyosan nézett!

Felálltam, könyveimet meg a jegyzeteimet felpakoltam, és indultam is a hálókörletbe. Ő se szó, se beszéd, utánam jött. Nem az zavart igazából, hogy utánam jött, hanem hogy nem mondott, vagyis inkább nem tett semmit.

- Ööö. Még valami? – fordultam meg, mikor már a lépcső első fokán álltam.
- Gyönyörűek a szemeid! – Jézusom! Valaki távolítson el erről a Földnek nevezett bolygóról.
Az egészben a legszégyenítőbb pedig az volt, hogy nem azt mondtam, „Kuss Potter!”, hanem elpirultam, és lehajtott fejjel motyogtam egy köszit. Égés.

Ő pedig közeledett. Vagyis nem ő, hanem a szája. Én meg megfordultam, és felrohantam ide. Nem is merek kimenni sehova. Mit gondolhat most rólam Potter? Black? Kate?

Ááááááááááááááááááááááá! Én megőrültem! Mióta érdekel engem, hogy mit a véleménye rólam Potternek, no meg Blacknek?! Hát ez nem lehet igaz…! És ilyeneket írtam a naplómba.

Hoppá! Jön Kate! Jó éjt!

Péntek
Fiúvécében

Még mindig jobb itt a fiúvécében, mint fent Hisztis Myrtillel a lány vécében. Ez a legalkalmasabb hely arra, hogy írjak. Mivel reggeli közben nem írhattam le mik történtek, mert Kate állandóan csak röhögött, Black faggatta, hogy mi olyan vicces, mert ő is akar röhögni, Potter pedig csak fülelt.

Én nem fogom túlélni ezt a napot! A mai napra a tervem, hogy megúszhassam a napot:
- megölni Kate-et
- elmenni SVK-ra
- megölni Kate-et
- ebédszünet, miközben megölni Kate-et
- végül, nincs több óránk, ezért a változatosság kedvéért MEGÖLÖM KATE-et!

Az indokom pedig csak annyi, hogy a legjobb barátnőm volt olyan kedves, és míg aludtam, újra elolvasta a naplómat. Botrányos! És még elvárja, hogy bízzak benne?! Ha valaki elolvassa a naplómat, az vagy halál fia/lánya vagy megtudja, mit gondolok Potterről! Kate az utóbbihoz tartozik… amíg meg nem öltem.

Felébredésem után erőt vettem, és úgy leordítottam a fejét, hogy kiegyenesedett a hullámos haja! Ez után pedig volt képe vihogni ezen még akkor is, mikor a klubhelyiségben a diákseregen törtem át. Potter pedig (hol máshol lenne, ha nem ott, ahol én?!) ott állt, és meghallotta Kate mondatát, azazhogy:
- … ha már szerelmes vagy belé, járhatnál vele!
- Kibe? – érdeklődött Potter. Egy pillanatig megfeledkeztem barátnőmről, és elmerültem a barna szemek melegségébe.
- Be… - kezdte Kate, de szájára szorítottam tenyeremet.
- Senkibe! – vágtam rá gyorsan egy erőltetett mosoly kíséretében, majd könyökénél fogva kiráncigáltam Kate-et.
Mielőtt kiléptünk volna a portrélyukon, hallottam, hogy Potter Be-vel kezdődő fiúneveket találgat.

- Idefigyelj! – kezdtem, miután sikerült kijönnöm a portrélyukon. – Ha megmondod, leírod vagy akárhogyan is Potter tudtára hozod azt, amit elolvastál, megfeledkezhetsz arról, hogy valaha is barátnők voltunk! Világos?!

Míg haladtunk a Nagyterembe, Kate azon törte a fejét, hogy mondhatná meg Potternek. Legalábbis látszott rajta, hogy erőlködik egy kifogáson. Aztán mikor meglátta Pottert, kitört belőle a röhögés, én pedig jobbnak láttam eltűnni.

Így elvileg sikerült tisztázni a dolgot. Vagyis remélem! Mert ha Potter rájön ezekre, akkor én el fogok süllyedni…! Nem! Inkább el fogok égni, és akkor a „porból lettünk, porrá leszünk” elv érvénybe lép. Még egy főnix is megirigyeli majd az égési sebességemet! És a hamum is vörös lesz, benne apró zöld misz-maszokkal. Túl élénk a fantáziám…

Valaki bejött a mosdóba. Úristen.
- Ki van itt? – kérdezi. Pont ez a fülke előtt áll.

Sötét Varázslatok Kivédése

Miután becsaptam a naplómat, és elsüllyesztettem a könyveim közé, az illető már nagyon tudta, hogy ki van ott.
- Hm. Evans! Szabadidődbe a pasik leskelődése a szakmád?
- Kuss, Black!
- Naa! Hogy fogadod a vendégeket? – gügyögött nekem, és megrántott a kilincset, ami a kezébe maradt. – Hopsz.
- BLACK! Mi a jó Isten az, hogy HOPSZ?!
- Őőő. Semmi, Evans. Semmi – suttogta kábultan. TE JÓÓÓ ÉG!

Végigtapogattam taláromon, de a pálcám sehol. Könyveimet letettem a földre, széttúrtam őket, hátha köztük van, de a pálcám sehol. A PÁLCÁM NEM VOLT SEHOL!
- Black! Könyörgöm, nyisd ki az ajtót!
- Nem tudom.
- Minek van a pálcád? – fortyantam fel. Mire a nagy agyalágyúlt Black ezt is félreértette.
- Hááát. Én a pálcámat általában a lányok pi…
- POFA BE, TE BAROM!
- Te kérdezted…!
- Csak nem ezt. A varázspálcádra értettem.
- Ez is varázslatos, mit akarsz?! – Pff…
- Egy pszichológusra van szükséged!
- Mihológusra? – kérdezte idiótán, és leült az ajtó elé, alatta pedig bedugta a lábát. Pfúj, de büdös!
- Vidd innen a patáidat! – rivalltam rá.
- Nekem nincsenek patáim! Maximum csak Ágasnak lehet.
- Ágas? Az nem Potter?
- De Evans, állati okos vagy – kuncogott. – Lehetnél, mondjuk bagoly.
- Ha ha ha. Nagyon vicces. Te pedig egy kis talpnyaló tacskó!
- Inkább valami fekete kutya… - rötyögött.
- Én akkor már őz lennék… - álmodoztam.

Black kifeküdt, és úgy vihogott, hogy már alig kapott levegőt.
- Most mi van? – kérdeztem halkan.
- Se…se…semmi! – röhögött tovább. Barom.
- Kapd be! – De őt még ez sem hatotta meg, csak fetrengett. – Black, fogd már be! Valaki még ide fog jönni…
- Jaj. Áúcs. Fáj a hasam.
- Szegényke… - dünnyögtem az orrom alá.
- Hát Evans, ez az őzes dolog az év szenzációja! Ha ezt meghallja Ágas…!
- Ha elmondod neki, én MEGÖLLEK! – ordítottam neki, bár fogalmam se volt arról, hogy miért lenne baj, ha megtudná.
- Ójjaj. Most megijedtem… különben is, mióta érdekel téged, hogy Ágas mit tud meg rólad? - Mióta nem? – Szóval te is szereted – állapította meg komolyan.
- Dehogy!
- Persze, Evans. Láttam én, hogy néztél utána a napokban...! – Black mióta lett ilyen komoly?
- Figyelj ide! Engem nem érdekel, mit beszéltek rólam, meg hogy te mit gondolsz. A lényeg, hogy én tudom, mit érzek, vagy mit nem érzek. – Tudom? Hát kizárt. De nem baj. Csak az a baj, hogy Blacket nem lehet átverni…
- Ugyan, Evans! A vak is látja, hogy bele vagy zúgva!

Fáradtan hátradőltem a klotyónak, és becsuktam a szemeimet. A vak is látja. Én nem vagyok vak, mégsem látom!
Vagy csak nem akarod látni…
Kate, hányszor mondjam, hogy az én naplómba csak ÉN írhatok!
De lásd be, hogy igazunk van…!
Igazatok?
Igen. Nekem meg Siriusnak.
Kate, én SOHA nem fogok a pasidnak igazat adni. Érted? SOHA!
Lily, sok bajod lesz a makacsságod miatt…
Oké.

Sokkos állapotban a hálókörletben

Kint voltunk a parkba a lányokkal, és mivel már fújt a szél, úgy gondoltam, feljövök egy kabátért. Mikor már visszafelé tartottam, egy beszélgetés ütötte meg a fülem. Rögtön tudtam, hogy kik azok. A beszédfoszlányokból már arra is rájöttem, hogy én vagyok a téma.
-… és akkor azt mondta, hogy őz akar lenni! – mondta röhögve Black.
Kilestem a fal mellett. A kandalló előtt süttették a hasukat, és beszélgettek. Potter halál komolyan hallgatta Black kis előadását, azonban ő úgy vihogott, hogy Potter egy varázslattal felfrissítette.
- Köszi.
- Hm – válaszolta Potter. – Nem értem, mit vagy úgy oda ezért. Csupán véletlen egybeesés.
- Peeersze! Bíztasd csak magadat…

Potter ekkor nézett fel. Sajnos, csak oldalról láthattam, ezért kissé kihajoltam. De olyan bénán, hogy előreestem. A szerencsém csak annyi volt, hogy ott volt egy fotel, és gyorsan bebújtam mögé.
- Sirius, gyere már! – kiabálta Kate a portrélyuk felől.
Kicsit megkönnyebbültem, de tisztában voltam azzal, hogy meghallottak.

Black kirobotolt, de még halk neszekre is figyelmes lettem. Felnéztem a fotel támlájára, és egy csokoládébarna szempárral találtam szembe magam…