- Csak nem az én nevemet említették? – lépett elő ravasz, undok, egoista vigyorgással. A kanapé mellé állt, majd maga előtt összevonta kezeit, és felemelte szemöldökeit.
- Te hülye görény! Te szadista állat! Te rohadt szarházi! Te…te… mocskos disznó! – üvöltöttem a pofájába, és a kandalló mellé a falhoz nyomtam. Pálcámat torkához szegeztem, és további jelzőkkel illettem, amiket nem kívánok a naplómba közzé tenni, első sorban, mert a jövendőbeli kis Lilyk még rossz példát látnának az elődjeiktől.
- Nana, Evans! Nem kell túlzásokba esni…!
- NEM KELL TÚLZÁSOKBA ESNI?! – hüledeztem.
- Most mit vagy úgy oda? Örülj, hogy nem kaptam le, ahogy dugtatok! – mondta lezseren, én meg lekevertem neki egy pofont. No, azért az nem volt olyan laza, mint a dumája.
- De hát nem is volt semmilyen dugás! Igaz, Potter? – néztem segélykérően a mögöttem álló fiúra.
- Az igazat megvallva… honnan tudhatnám? – kikerekedett szemekkel néztem rá, és azt hittem, ráugrok. – Részeg voltam… - Leesett az állam. Ezek összebeszéltek?
- Rohadjatok meg! – sziszegtem dühösen, és ráadásként bevertem Black orrát, valamint a térdem és Black töke randizott egy pillanatra. A fájdalomtól összegörnyedt, és jajgatva pofára esett a földön.
Potter hátulról átkarolt, és erősen szorított, miközben én egy vadnőstény állathoz hasonlóan próbáltam rávetni magam Blackre.

Kate tört át a tömegen, és odarohant fiújához.
- Lily, te normális vagy? – kérdezte, és felsegítette Blacket.
- Ezt pont te kérdezed, aki a rózsaszín felhőcskéktől nem látja, hogy mekkora barommal jött össze?
- Attól még, hogy te félsz Jamestől, és még magadnak sem mered bevallani, amit érzel, nem jelenti azt, hogy más is így van vele! – vágta nekem, és kivitte Blacket, feltehetőleg a gyengélkedőre.

Én felrohantam a saját szobánkba, és hagytam, hogy a könnyeim végigcsorogjanak arcomon. Az igazság fájdalmas, ezt tudtam már, de hogy ennyire? Gyűlölöm azt, ha a szemembe vágják az igazságot. Magamtól is rájöttem volna… csak lassan… Tudjátok, mindent idejében…

Öt perccel később, mikor már sikerült megnyugodni egy kicsit

Jobban meggondolva, szeretek közutálat lenni. Jó dolog, nem? Amerre mész, csak összesúgnak, mindenki átkokat szórna legszívesebben, és mindenki a képembe ordítaná az igazságot. De nem tehetik, mivel Lily Evans prefektus, ami azt jelenti, hogy semmi esélyük velem szembe.
Különben is, mi joguk rajtam bosszút állni? Az én dolgom eldönteni, hogy kivel, mikor járok. Meg az is, hogy kit, mikor és hogyan teszek impotensé! Blacknek meg nem lesz szüksége a játékszerére… szerintem…

Még mindig vasárnap Milyen hosszú ez a nap…!

15:07
Könyvtárban

Hol máshol is lehetnék? Egyrészt, mert itt nem járkálnak Potterek, sem Blackek, sem őrült rajongók, akik a PIK vagy a BIK klubba tartoznak. Hánynom kell. Miért nem alapítanak egy TIK klubbot? Én meg majd alapítgatom a BUK meg a TUK klubokat. Oltári érdekes lenne. Bár, ami az elmúlt percekben történt… hát… lehet, hogy alapul egy Lily Imádók Klubja. Nana! Semmi egoizmus!

Hogy mi történt? Miközben a könyvtárba tartottam, összefutottam pár szőke hajú, kis miniszoknyás libákkal, akik egy-egy borítékkal rohangáltak. Ez még csak a minimális furcsaság volt… Ahogy a folyosókat róttam tovább, újabb csapat lánnyal találkoztam, akiknek ugyanolyan boríték volt a kezükben. Prefektus létemre kötelességnek tartottam, hogy utána járjak a dolognak! Igaz, hogy fontosabb lenne a bájitalok elkészítésével foglalkozni, de az első a Szent Roxfort Békéje! (Szerző: későbbiekben SZRB)

Alighogy befordultam a folyosó végén, azt hittem fejbe lövöm magam. Lehet tippelni, hogy ki állt ott! Na jó, KIK! Mert ezek ketten nem maradnak közönség nélkül, az biztos!
Tehát a hírhedt balfácánok ott álltak a folyosó közepén egy pult-féleség mögött. Igazából, nekem, mint mugliszármazásúnak, a szórakozó helyekből való pultokra emlékeztetnek. De ha egy varázsló fejével gondolkodok, akkor fogalmam sincs, mi ez. Milyen jó, hogy több az információm a piros, nagybetűs életből, mint ennek a kettőnek. Talán azt sem tudják, hogy min szórakoznak.

Szóval: Potter a pult mögött ügyködött valamit, amit a többiek nem láthattak, Black pedig a pulton ült meg néha térdelt, miközben a lányok visítoztak előtte és „én is, én is”-t üvöltöztek. Jesszus! Veszélyben a SZRB! S.O.S! – gondoltam, és szaporábbra vettem a lépéseimet.

Black kihajolt a lányokhoz, és a Potter által átnyújtott borítékot a legközelebbi lány kezébe nyomta, majd magához húzta, és leteperte egy fél másodpercre. A „jól smárolsz, Baby!” elmaradhatatlan kellékként visszhangzott minden lány után. Gusztustalan.

Már nagyon közeledtem, és ahogy a mit sem sejtő plázacicák megláttak, egy emberként álltak arrébb. Egész gyorsan sorra kerültem így, és éppen Black térdelt előttem.
Potter átadta a szokásos borítékot haverjának, de ahogy meglátott engem, az arcszíne jelentős színskálát változott. Black már adta is a kis ajándékot, és magához húzott, amikor felismert.
- Wow, Evans, te itt? – végignézett rajtam, majd folytatta: - Tök szexi a farmerod, főleg hátulról, de a minis lányok előnyben vannak! Tudod mit, Ágas, gyere, ezt az egy személyt átadom neked – kacsintott barátjára, és épp helyet cseréltek volna, mikor megragadtam nyakkendőjénél fogva.
- Köszöni a hátsóm, de nem kéri a bókodat, másrészt pedig AZONNAL vess véget ennek az egésznek, vagy nem mondhatod el többet magadról, hogy férfi vagy…! – sziszegtem a képébe, mire egy laza mozdulattal félrecsapta arcába hulló fekete tincseit.
- Ágas, Evans már nagyon be van indulva! – vihogott tovább, és lerántottam a pultról, aminek következtében a földön kötött ki.
- Hú, hogy is szoktátok ti? – merengtem el egy pillanatra, és előhúztam pálcámat. – Levicorpus!

Black feje épphogy csak érintette a padlót. Potter leszobrozott mellettem, és egyre inkább tudtam, mit kell tennem. Édes a bosszú.
- Jaj, tééényleg! Mit is szoktatok még Perselusszal tenni? – A közönség meglepődött, és a kicsit több IQ-val rendelkező női egyedek már tudták, mire célzok ezzel. No meg Potter, és már Black is.
- Héhé! Evans! Ha ennyire nem bírsz magaddal, ott van Ágas, teperd le, csináljátok azt, amit az éjjel, és happy end lesz!
- Pofa be! – rivalltam rá. Kezdtem NAGGGYON dühös lenni.
Nyakkendője már a szeméig lecsúszott, és ingje is feje felé közeledett.
- Először is, megtisztítjuk a mocskos szádat! Nehogy véletlen a következő lány herpeszes legyen tőled… Suvickus!
- Ááá… - Black szája habozni kezdett, és előttem felrémlett, ahogy Perselusnak mosták ki így a száját.
- Aztán még közszemlére hozzátok az alsógatyáját is… - játszottam tovább. Egy pálcaintéssel megszüntettem a szappanozást, majd Black kétségbeesetten kalapálni kezdett.
- Ne! Evans, ne!
- Miért ne?
- Mert… nincs rajtam alsógatya! – vallotta be, és kisimította hosszú haját arcából. Mindenki felnevetett, én meg gonosz mosolyra húztam a számat.
- Hát akkor még izgalmasabb lesz! És még nagyobb lesz a tanulság is!

Letérdeltem elé, és kivettem a pálcáját farzsebéből.
- Nos, rendben. Most megkegyelmezek neked, és meghagyom azoknak a lányoknak a tévhitet, hogy neked milyen nagy a…
- Aj, ha ennyire nem hiszed el mekkora, járj utána Kate-nél! – vágott közbe Black.
- Nem hinném, hogy szóba áll velem. És tudod, miért? Vagy hogy ki miatt? Több évnyi barátságot tettél tönkre, ráadásul a becsületemet is elveszítettem…
- A nagy női becsület – horkantott fel Black.
- Nem vagy olyan helyzetbe, hogy sértegesd a nőket. Ha nem vetted volna észre, nem egyedül vagyok lány, míg te csak Potterrel maradtál! – Oldalra tekintettem, és felfedeztem a falnak dőlve egy fekete hajú fiút is. Rámosolyogtam, és kacsintottam egyet, mire viszonozta.
- Rendben Evans, mit akarsz? Esedezzek térden állva a bocsánatodért?
- Megelégszek azzal, ha békén hagysz engem és minden olyan diákot, akit porig aláztál, és elvetted a becsületét. Vagy tudod mit… személyesen kérj tőlük bocsánatot! Ha ezt megtetted, visszakapod a pálcádat!

Pálcáját zsebre dugtam, leengedtem sajátomat, mire megszűnt a varázslat és Black fejre esett. Majd kicsit megkönnyebbülve távoztam, és folytattam az utamat a könyvtárba.

Mire a könyvtárhoz értem, az egész Roxfortban elterjedt a kis „összetűzésem” Blackkel. Néhányan odajöttek gratulálni, néhány lány azonban villámokat szórt felém szemével. Perselus csatlakozott hozzám a könyvtárban, és egész jól elbeszélgettünk. Igazából az tetszett az egészben, hogy megköszönte, hogy elbántam Blackkel. Lehet, hogy hős leszek a Roxfortban? Mondom én, hogy lesz majd LIK klub is!

22:31, klubhelyiség

Körülbelül fél órával ez előtt jöttem ki a könyvtárból, és úgy gondoltam, hogy elmehetnék a parkba egy kicsit kiszellőztetni a fejem. Bevallom, nem szeretek estefelé a folyosókon mászkálni egyedül. Nem, nem félek vagy ilyesmi, csak nyomasztó érzés, hogy hallom a cipőm kopogását, és a lélegzetem is visszhangzik a néptelen folyosón.

Amíg próbáltam elterelni a figyelmem, hangokat hallottam. Lassabbra vettem a lépteket, és szinte lábujjhegyen haladtam. Kilenc órakor már takarodó van, így felvidultam, hogy lecsaphattam a tilosban járókra. Ám, ahogy egyre inkább kivehetőbb volt a beszélgetés tárgya, meggondoltam magamat.

Black és Potter a szobor mögött beszélgettek. Vagyis Black üvöltözött, Potter pedig nyugtatgatta.
- Bosszút fogok állni, érted? Bosszút! Nem érdekel, hogy szereted, meg hogy most fél Roxfort isteníti, bosszút állok mindenért!
- Nyugi, Tapmancs Végül is, csak szimplán visszakaptad… egyszer mindenki bűnhődik… - Potter mióta lett ilyen bölcs?
- Akkor sem érdekel! Rajtam nem csattanhat az ostor! Eleget szenvedek a családom miatt… nem kell még az is, hogy egy ilyen kis stréber pattogjon nekem!
- Evans nem stréber, és nem is pattog. – Potter hangja egy oktávval mintha megemelkedett volna.
- Nem stréber? Akkor minek nevezed azt a lányt, aki bemegy háromkor és kijön kilenckor?
- Figyelj Sirius! Evans el akar érni valamit. Mugliszármazású, és neki dupla annyit kell hajtania, hogy bizonyítsa, hogy ebbe a világba való! Legalább ő alkosson maradandót, ha mi nem tehetjük…
- Hülye vagy, Ágas! – Itt jött el az a pont, hogy én közbe szóltam.
- Lehet, hogy hülye, de igaza van – léptem ki a szobor mögül, és mielőtt még a fény megmutatta arcomat, letöröltem a könnycseppeket.
- Nahát! Akit emlegetünk, az megjelenik? – grimaszolt Sirius.
- Hallgass már! Frics biztosan erre fog járni! Tűnjetek el! – Kicsit meglepődtem magamon, de ezt mind azért tettem, hogy ne lássák, hogy gyenge vagyok.
- Evans, jól vagy? – fordult hozzám Potter, és egy kicsit megemelte a fejemet.
- Igen, tökéletesen. Menjetek már! – Azzal Potter még a szemembe nézett, majd futásnak eredtek.

Én pedig megcéloztam a parkot. Nyugodt szellő süvített végig a birtokon. Hajamat néha fellobbantotta, én hagytam, hogy össze-vissza csapkodja. Egyenesen a tó mellé mentem, mint mindig. Az évek alatt újra és újra eljöttem ide, ha erőt akartam gyűjteni, vagy ha kellett egy kis biztonság, egy kis menedék.

Letelepedtem a part szélére, és felhajtottam farmeromat térdemig, hogy egy kicsit belemerítsem a tó vizébe. Kezemet támaszként mögém raktam, és csillogó szemekkel figyeltem a csillagokat és a holdat. Míg elgondolkodtam, és belemerültem a csillagok rejtelmeibe, azt vettem észre, hogy belapul mellettem a fű, és valaki ugyanúgy beleteszi lábát a vízbe. Ijedtemben kicsit ugrottam, de mikor felismertem Pottert, megnyugodtam.
- Kösz, hogy a frászt hozod rám – gúnyolódtam.
- Szívesen. Máskor is.
- Most azért jöttél, hogy szívinfarktust kapjak?
- Nem. Azért, hogy megkérdezzem, miért sírtál?
- Nem sírtam.
- De igen.
- De nem.
- Nem kell mindig erősnek mutatkoznod. Néha jobb, ha kisírod magad, és kiengeded az érzelmeket.
- Lehet, hogy jobb, de csak akkor, ha egyedül vagyok.
- Hát akkor vedd úgy, hogy itt sem vagyok!
- De itt vagy, és nem tudom elképzelni azt, hogy bent vagy, és Blacket nyugtatgatod…
- Mennyit hallottál a beszélgetésünkből?
- Onnantól, hogy bosszút áll majd… - fintorodtam el.
- Ne aggódj, nem hagyom, hogy bántson!
- Kösz, de meg tudom védeni magamat! – játszottam meg az erőst.
- Tudom. De nem láttad még Siriust igazán dühösnek…
-… és nem is akarom – zártam le a témát. Még nem esett le neki, hogy egyedül szeretnék lenni.
- Na és akkor mit csinálunk? – kérdezte.
- Semmit. Én itt ülök és elmélkedek, te pedig bemész.
- Én biz’ nem megyek!
- Akkor majd én! – ajánlottam fel lelkesen.
- Akkor én is megyek – válaszolta szemrebbenés nélkül, és a hold megvilágította arcát.
Nem nézek a szemébe, nem nézek a szemébe, nem nézek a szemébe – hajtottam magamba, de nem tudtam ellen állni a barna szemekbe.
- Követsz? – kérdeztem és beleharaptam a számba.
- Nem, csak védelek. – És itt már tudtam, mi következik. Már nagyon közeledett, én azonban sehogy sem akartam olyat, aminek nem lenne jó vége.
- Nem kell senki védelme – mondtam, és gyorsan felugrottam. Azonban Potter karon ragadott és leültetett. – Fázom, úgyhogy megyek be.
- Gyere, majd felmelegítelek – vigyorgott, és átkarolt.
- Álmos vagyok – próbáltam újabb kifogásokat találni.
- Aludj el a vállamon. Majd felviszlek.
- Nyugi Mr. „Mindent megteszek érted”! Most szépen felmegyünk a klubhelyiségbe és alszunk. – Potter bólintott és felmentünk.

Csak egyet furcsálltam az egész beszélgetésünkből: a randi kérést. Ilyenkor már vagy ezerszer megkérdezte volna. Szerencsére gyorsan felértünk a Dámához, aki mielőtt még beengedett volna minket, lecsapott egy óriási felesleges dumát.
- Maguk meg hol jártak ketten? Ráadásul a kisasszonynak csupa kóc a haja!
- Először is, semmi köze hozzá. Másodszor kint fúj a szél, és felborzolta a hajamat! - dühöngtem.
- Persze, kisasszony! Lehet, hogy már más időket járunk, de engem nem vernek át! Legalább védekeztek? – Homlokomra csaptam, Potter meg úgy vigyorgott, mint egy vadalma.
- Elnézését kérem, de tényleg nem történt semmi olyan – szállt be végre Potter. – A kisasszony a parkba volt egyedül, én pedig felkísértem, nehogy megfázzon.
- Ó, micsoda udvarlás! Ilyen a mi időnkbe is volt ám! – kacsintott rám. – Nem is olyan rossz választás! Kishölgy, vigyázzon az úri emberre…!
- Hogyne, vigyázok én… - mondtam unottan, és végre beengedett minket.

Mivel már tíz óra volt, a klubhelyiségbe csak tőlünk idősebb diákok tartózkodtak. Megragadtam az alkalmat, és jó éjszakát kívántam, majd elviharoztam egy hetedéves barátnőm felé. Muszáj volt valakivel beszélni. Természetesen Amy is észre vette, hogy EGYÜTT jöttünk be, és faggatni kezdett arról, hogy hogyan smárol. Ja, nem említettem még, hogy benne van a PIK klubban?
- Aj, Amy, nyugodj meg! Nem történt semmi, és fogalmam sincs, hogy smárol…

Ezzel csak annyi volt a gond, hogy Potter ott állt nem messze, és meghallott minket. Egy gyors mozdulattal odajött, átölelt, és már nem mondhattam olyat, hogy nem tudom, hogy smárol. A fene… A legjobb az egészben az, hogy tudom, hogy iszonyat jó ebbe a témába, de nem akartam senkivel sem megosztani. Főleg nem egy PIK-taggal.
- Most már emlékszel, hogy smárol? – kérdezte Amy, mikor elváltunk.
- Aha.
- Ééés? – Megjegyzem, ezt mind Potter előtt.
- Nem is olyan rossz – vigyorogtam, és James vállára hajtottam a fejemet…

Megszakítva