Fel-alá járkáltam a szobámban. A lányok pletykaestét tartottak – megint -, én pedig kihagytam – mint mindig. Valamiért nem az én műfajom. Ehelyett inkább saját magammal vívtam csatát.

És nincs esélye, hogy találkozzunk ma? - visszahangzott a fejemben.
De lenne.
De NEM! Miről beszélsz te? Csak így bele akarsz menni egy randiba?
Igen. Nem! Azaz nem tudom… Túl bizonytalan vagyok vele kapcsolatban. Minden, ami róla szól, azt homály borítja el, és labilis kérdés kavalkádja veszi körül…
A hülye kis hősszerelmes éned megbolondít!
Lehet, de látnom kell...

A csata végét járta…

Hát ezt nem hiszem el…

Tudom, hogy egy hülye kis csitri vagyok, de éjjel lementem a tóhoz. Talán a hatodik érzékem vezérelt, talán csak a kíváncsiságom. De maradjunk a hülyénél. Az a legésszerűbbnek tűnő megoldás.

A lényeg, hogy most itt vagyok Roxfort birtokán közvetlen a tó mellett. Térdemet átkulcsoltam, és szorosan magamhoz húztam. Nem volt hideg, én még is nagyon fáztam. Azon rágtam magam, hogy minek jöttem le, és miért nem tudom fékezni a hülye kis érzéseimet?! Felnéztem az égre, aztán észrevettem, hogy a félhold tükörképe kirajzolódott előttem a tavon. Az én tükörképem mellett pedig egy sötét alaké.

Nagyon megijedtem, felpattantam és épp sikítottam volna, de a „kedves” idegen befogta a számat, és hátulról magához húzott. Ő volt az. Felismerem ezer közül is, még ha mögöttem is van.

Rémületemben megharaptam azt az ujját, ami a számhoz a legközelebb volt – mivel más nem nagyon jutott eszembe. Felszisszent, de nem eresztett el. Nem mintha azt akartam volna, DE…

- Inkább másik ujjamat harapdálnád! – suttogta a fülembe.

Erre a kétértelmű mondatra döbbentem kidülledtek a szemeim, és kirántottam magam karjából.
- Csak vicceltem, na! – tette hozzá gyorsan, és utánam nyúlt. Túl későn.

Annyira megfeledkeztem arról, hogy hol is állok, hogy egy óvatlan lépéssel beleestem a tóba. Felvisítottam, csakhogy a csobbanás elnyelte a hangomat. A legrosszabb felismerés ugrott be akkor - NEM TUDOK ÚSZNI!

Kapálóztam, mint egy szerencsétlen teába pottyant légy és a pánik teljesen átjárta a testem, de akkor sem nem adtam fel. A fejem még a felszínen volt, így hallhattam a második csobbanást is, a következő pillanatban pedig érezhettem egy testet. Most már teljesen biztos voltam abban, hogy álmodok…

Becsuktam a szemem, és hozzásimultam. Még a jéghideg vízben sem hűlt ki a meleg teste. Biztonságot éreztem a karjai közt és megnyugtatott egy pillanatra, ahogy szorosan átölelt. Imádom.

- Hé, Betty! Jól vagy? – Nem birok válaszolni. Egyszerűen képtelen vagyok a szememet kinyitni, nem hogy a számat!

A fű kellemesen megérintette arcomat. A pánikrohamom kezdett elmúlni, és éreztem, ahogy megfogja kezem, és felállít. Ekkor kinyitottam a szemem, és vártam, hogy elengedjen. Én nem tudtam ellépni. Csak néztem a sötétkék szemeibe, és a szívem dobbanásait hallgattam. Olyan gyengéden tartott, mintha egy porcelánbaba lennék, és mégis éreztem az erőt a karjába. Jóleső érzés járta át testem, és már egyáltalán nem fáztam… valamiért a szellő is nekünk kedvezett.

A hold fényétől láttam, miként megcsillant a szeme, és láthattam a sötétkék színt is. Hogy lehetnek valakinek ilyen szép szemei?! Közeledett felém. Lehunyta szemeit, és már milliméterek választottak el ajkától. Lehelete cirógatta a számat, mikor egy éles női hang visszhangzott végig a birtokon:
- SIRIUS BLACK!

Mintha csak egy üveggömbben lettünk volna, ami elzárt bennünket a külvilágtól, és erre valaki mintha áttörte volna. Darabokra tört a fal körülöttünk, akárcsak a remény a szívemben.

Leszegeztem a fejem, rájöttem, hogy milyen idióta vagyok. Nem szabad ezt csinálni! Az ellenérvek nagyon is egyszerűek - van barátnője, én csak egy pótbaba lennék. A jó indokok pedig: tudni akarom, hogy csókol – biztos jól, de tapasztalni kell a híres Sirius-csókot.

Az utóbbi indokok közé tartozhat még az is, hogy kit érdekel a barátnője?!

Felnéztem, és láttam, ahogy megtörten néz a hang irányába. Követtem a tekintetét, és megláttam a csaját. Minden pasi álma, mégsem vagyok féltékeny rá. Szerintem vannak tőle jobb csajok, csak még nem jött el az ő idejük! Én hiszek abban, hogy eljön, és rájuk nagyobb jövő vár, mint erre a …
- Most mennem kell. De találkozunk még! – mondta, majd eleresztett, és egy puszit nyomott arcomra.

Barátnője szigorúan csípőre tette a kezét, és gondolom, kifaggatta, mikor odaért.

Amint eltűntek a látókörömből, leültem ott, ahol voltam. Szelíd szél társasága környékezett meg, és ahogy meglebegtette hajamat, lágy érzés ragadott magával. Ujjaim perecét ahhoz a ponthoz érintettem, ahol megpuszilt.

Elmosolyodtam…