| KPV : 5. pályázat - Ábrándok, kiábrándulások, ábrándok |
5. pályázat - Ábrándok, kiábrándulások, ábrándok
2009.01.22. 21:58
Tartalom: Betty KPV-pályázatára. Daniel és Kate White – természetesen nem párosításban, mert Ha Betty nem tiltja meg, akkor sem írnék olyat…
Daniel és Kate összevesznek, persze, hogy Sirius miatt.
Megjegyzés: A jogok JKR-t és természetesen Bettyt illetik. Nekem semmilyen hasznom nem származik a történet megírásából. Illetve igen: nagyon imádtam írni, és ezt én haszonnak tekintem.:)) Köszönet <b>Bettynek</b> az engedélyért és a pályázat meghirdetéséért!:)) Ábrándok, kiábrándulások, ábrándok
Daniel és Kate a nappaliban ültek a kanapén. Mindkettőjük ölében tucatnyi pergamen feküdt, és körülöttük is sok-sok jegyzett hevert mindenfelé. Édesanyjuk születésnapja közeledett, és ők a szombati összejövetelre készülődtek már napok óta.
– Az ajándék tehát legkésőbb péntekre megérkezik a boltba – szólt Daniel. – Majd értesítenek. A tortát akkor megrendeled holnap te, ugye? – pillantott a húgára, aki bólintott. – Helyes, de ha lehet, a képen ne egy virágos mező legyen, felette bárányfelhőkkel.
– Jaj – sóhajtott fel Kate –, olyat csak egyszer csináltam. És különben is, anyának nagyon tetszett!
– Lehet – hagyta rá bátyja kicsit idegesen. – Most azonban vedd komolyan, légy szíves, és az angyalkákat is felejtsd el!
– Rendben – mondta csalódottan a lány, aztán újra elmosolyodott. – Az én születésnapomra majd úgyis én akarok választani, és akkor majd lehet olyan!
– Oké, oké, ha leszálltál a felhők és az angyalok közül, akkor visszatérhetnénk anya születésnapi partijára? – kérdezte bátyja türelmetlenül. – Ajándék rendben, torta rendben lesz, a házat a manók kitakarítják, és az ételről is ők gondoskodnak – sorolta az elintéznivalókat, és minden megjegyzése után kipipálta a listáján az adott dolgokat. – Vendéglista megvan, és Kyrah tegnap este a meghívókat is elhozta, szóval később már el is küldhetjük őket.
– Kik jönnek? – kérdezte Kate, és bátyja öléből kivette azt a pergament, amelyen a meghívandó vendégek voltak felsorolva, majd böngészni kezdte a listát. – Ha ezeknek csak a normálisabbik fele jön el, akkor sem lesz valami jó társaságunk – jegyezte meg látva, hogy szinte az összes aranyvérű családból voltak meghívottak. – De legalább láthatom Siriust! – élénkült fel. – Alig várom már, hetek óta nem találkoztunk. És bemutathatom anyának is!
– Szerencsére anya már ismeri őt régóta – mondta Daniel.
– Igen, igen, tudom. De ez most más, most úgy mutatom be neki, mint a barátomat.
– Azért is mondtam, hogy szerencsére ismerik egymást, mert most nem lesz alkalmuk találkozni. Sirius nem jön el.
– Hogy érted ezt? – vonta fel Kate a szemöldökét, majd leellenőrizte a vendéglistát a „Black” felirat alatt. Sirius neve valóban nem szerepelt ott. – Hogyhogy nem jön el? – kérdezte bátyját.
– Hogyha vele jársz, akkor nagyon jól tudod, hogy elköltözött otthonról, azután pedig kitagadták – felelte Daniel határozottan, de Kate idegességet is felfedezni vélt a hangsúlyában.
– És?!
– Jaj, Kate, nem jöhet el, te is nagyon jól tudod! – csattant fel a fiú.
– Nem kell, hogy a családjával jöjjön – mondta a húga. – Majd én szólok neki. Még a hivatalos meghívót sem kell elküldeni neki.
– Sirius nem jön el, Kate – jelentette ki Daniel. – Sem úgy, mint a Black-család tagja, sem úgy, mint a te barátod. Legfőképpen úgy nem.
– Azt hittem, ezen már rég túl vagyunk. Különben is, Kyrah is eljön.
– Kyrah akkor is eljönne, ha nem járnánk együtt – közölte a bátyja. – Előkelő család tagja, és…
– Sirius is előkelő család tagja, hogyha már olyan fontos ez nektek! – vágott közbe Kate.
– Akit kitagadtak! – tette hozzá Daniel. – Hivatalosan már rég nem tagja Black-családnak, és ahogy hallottam, ez őt nem is nagyon érdekli!
– Nem a névtől függ az, hogy ki milyen ember – vitatkozott tovább Kate.
– A mi világunkban igen. Ezt neked is tudnod kellene, de úgy látszik, még mindig nem sikerült megtanulnod. Ha sikerült volna, nem járnál egy ilyennel, mint ez a Sirius Black, sőt, szóba sem állnál vele!
Kate-nek könnyek szöktek a szemébe. Siriusszal úgy két éve jártak együtt, és kapcsolatuk nagyon komoly volt. Igazán szerették egymást, de Daniel sosem értette meg őt. Ő először örült annak, hogy megoszthatja bátyjával a boldogságát, de amikor elmondta neki, hogy Sirius Black a barátja, nagyon összevesztek. Daniel szinte azonnal elutazott, sokáig nem találkoztak, egy idő után pedig levelet sem váltottak már többet. Hónapok teltek el, mire újra látták egymást. Akkor kibékültek, és azóta minden rendben volt. Kate ugyan tisztában volt azzal, hogy Daniel még mindig nem pártolja a kapcsolatukat Siriusszal, de bátyja mindig is fontos volt neki, és még jobban szerette azért, hogy már nem próbálja őt lebeszélni Siriusról. Tiszteletben tartotta a döntését, és ez neki így elég volt. Bízott abban, hogy Daniel egyszer majd teljesen elfogadja Siriust mint az ő barátját – esetleg később mint sógorát –, ezért még az sem zavarta sokáig, hogy amikor rá került a szó, bátyja szinte mindig tett egy-két gúnyos megjegyzést párjáról. Neki ez egyik fülén bement, másikon ki, közben azért ő is viccesen „helyre tette”, „megszidta” Danielt, de az egész nem tartott sokáig sosem.
Kate a nagy veszekedésük óta már nem is próbálta Siriusra terelni szót, pedig minden vágya volt, hogy bátyja megismerje őt, úgy lássa őt, ahogyan ő látta. Azt viszont sejtette, hogy Daniel valószínűleg nem hallgatna rá. Másképp képzelte az egészet; úgy, hogy Daniel és Sirius majd találkoznak néha, például egy olyan összejövetelen, amilyet most is terveztek, beszélgetnek, és Daniel majd rájön, hogy Sirius egyáltalán nem olyan, mint amilyennek hiszi.
Amikor előbb említette, hogy Siriust majd bemutathatja édesanyjának, úgy mint a barátját, arra is gondolt, hogy mennyire tökéletes lehetőség ez arra is, hogy Daniellel jobban megismerjék egymást. Bátyja véleménye sokat számított neki, akármiről is volt szó, és nagyon bántotta, hogy épp Siriusszal való kapcsolatát ellenzi. Életbevágó volt, hogy a két fiú jól kijöjjön egymással; a két fiú, aki a legtöbbet jelentette számára.
Azt hitte, mivel Daniel is már úgy ahogy elfogadta, hogy együtt van Siriusszal, teljesen természetes, hogy meghívják őt egy családi eseményre. Főleg, hogy Sirius már bizonyos szinten a családhoz tartozik, neki legalábbis ez egyértelmű volt.
Úgy tűnt azonban, hogy Danielnek éppen az ellenkezője az egyértelmű. Nem is annyira az fájt neki, hogy nem találkozhat Siriusszal, sokkal inkább az, hogy szembesülnie kellett vele; Daniel egyáltalán nem fogadja el őket, csak úgy tesz. Inkább eddig is veszekedtek volna – gondolta –, akkor tudta volna, hogy valójában semmi sincs rendben. Olyan könnyen elhitte, hogy Daniel már inkább csak testvéri szeretetből próbálja óvni őt Siriustól, és azt is megmagyarázta magának, hogy Danielnek senki sem tetszene mellette; egy nő bátyja már csak ilyen, és neki végül is tetszett, hogy a fiú ennyire jót akar neki. Jó volt ebben hinnie, ezért viccelte el mindig, ha Daniel néha Siriusra tett megjegyzéseket; úgy gondolta, ez úgysem komoly. Legalábbis nem szabad komolyan lenni, mert sosem fog változni, de Sirius és ő összetartoztak, és már rég felkészült arra, hogy meg kell szoknia bátyja beszólásait. Ez nem is esett nehezére; Siriusszal boldog volt, Daniellel újra jó volt a kapcsolata, a megjegyzései pedig apróságoknak számítottak. Tudta, ha ez lesz a legnagyobb gondja az életben, akkor az csodálatos lesz.
Most viszont rá kellett döbbennie, hogy ez a probléma sokkal mélyebben gyökerezik. Annyira nem bántotta az, hogy Daniel nem kedveli Siriust, az azonban már nemcsak elszomorította, hanem dühíteni is kezdte, hogy bátyjának látszólag csak azért van kifogása a szerelme ellen, mert (már) nem egy előkelő aranyvérű család tagja. Tudta, hogy sokan vannak, akik ez alapján ítélik meg a varázslókat, de az ő bátyja nem lehetett ilyen. Az ő bátyja ennél sokkal okosabb és nyitottabb…
– Nem hiszem el, hogy így gondolod – jegyezte meg aztán Kate halkan. – Az nem lehet… Sirius fontos nekem. Neked pedig ezt kellene tudnod.
– Sajnálom – szólt Daniel is csendesebben. – Tudom, hogy fontos neked, de nem értem, miért. Sirius nem elég jó hozzád.
– Ezt mondogatod már ezer éve, pedig nem is ismered őt. – Kate ritkán keseredett el annyira, hogy sírnia kellett, de most nem bírta tovább. Számtalan álma összetörni látszott, és mindez csak néhány pillanat és néhány mondat műve. Szeméből a könnyek kicsordultak, és végigfolytak az arcán.
– Eleget hallottam róla – mondta a bátyja, mintha észre sem vette volna, hogy húga sír. – Azt a fiút már régóta mindenhol megelőzi a híre. Amik pedig nem túl kedvezőek.
– De akkor sem ismered őt! – Kate abbahagyta a sírást, és csalódásából adódó dühvel szólalt meg.
– Sok mindent tudok róla! – emelte fel Daniel is újra a hangját.
– De az nem elég! – vágott vissza lány. Felpattant a kanapéról, így az ölében tartott pergamenek szétszóródtak a földön, de őt nem érdekelte. – Sosem beszéltél vele – kiabálta –, legfeljebb akkor, amikor apa elvitt Blackékhez, és ott játszottál vele, amikor te tizenöt éves voltál, ő pedig kb. kilenc! Ha legalább vennéd a fáradtságot, és egyszer leülnél vele…
– Ugyan minek? – szólt közbe Daniel. – Mi értelme lenne?
Kate elkerekedett szemekkel nézett rá. Mi az, hogy mi értelme lenne? Szereti Siriust. Ennyi elég kellene, hogy legyen…
– Miért olyan fontos ez? – folytatta a fiú. – Csak azért, mert egy ideje együtt jártok, ez még nem jelent semmit. Vagy azt hiszed, hogy anya szülinapja után már rögtön elkezdjük szervezni a ti esküvőtöket is? – Daniel most már egyenesen gúnyosnak tűnt. – Azt is nagyon jól tudom, hogy Sirius csak játszik a lányokkal. Ezért is mondtam, hogy nem való hozzád! De ha egyszer meg is kérné a kezedet, anya úgysem egyezne bele. Komolyan ideje lesz leszállnod a fellegekből, Kate! A kapcsolatod Siriusszal minden lehetséges szempontból halálra van ítélve.
Kate nem tudta elhinni, amit hallott. Illetve inkább azt, hogy kitől. Hiszen ilyesmit már számtalanszor hallott. „Black nagy nőcsábász.” „Nem érdemel meg téged, múltkor is láttam egy lánnyal.” „Téged is ki fog dobni, mint az elődeidet.” Ezeket a kijelentéseket már régen megszokta barátaitól, és legfőbb „jóakaróitól”, de sosem érdekelte ez, később meg már csak nevetett rajtuk. Felnőttek, például édesanyja és nagybátyja, pedig gyakran megjegyezték, hogy bár egy jó nevű családban talált párt, mégsem a megfelelő családtagot választotta ki. Ez sem érintette meg azonban különösképpen, és mások is látták, hogy nem hat rá, amit mondanak, így lassan abba is hagyták.
Danieltől azonban mindez másképp hangzott. Teljesen. Ennek nagy részét akkor is elmondta a bátyja, amikor először beszéltek Siriusról, de akkor még kevésbé volt komoly a kapcsolatuk. Kate Siriusban megtalált mindent, amire szüksége volt, és valóban azt remélte, hogy egyszer majd Sirius feleségül veszi őt. Most nem érdekelte az, hogy Daniel mennyire ellenzi a kapcsolatát Sirius származása és az egész családi háttere miatt. De fel nem tudta fogni, hogy bátyja kételkedik <i>a kapcsolatukban</i>. A kapcsolatukban, amely annyira tökéletes volt, hogy csakis a házasság és a boldog családi élet felé vezethetett. Ebben senki nem bizonyíthatta el. Eddig. Korábban minden nehézség olyan apróságnak tűnt; tudta, hogy anyja valóban nem örülne, ha Siriusszal házasodna össze, azt is, hogy sokan megbotránkoznának még a családban, Sirius meg akárkivel, akármikor, akárhol flörtölt is, az sosem volt komoly. Még úgy is minden olyan egyszerűnek tűnt. Most azonban Daniel szavainak a hatására kételkedni kezdett mindebben. Lehet, hogy édesanyja megakadályozná a házasságukat? Előfordulhat, hogy őt is kitagadják, mint Siriust? És ami a legfájóbb volt: talán mégsem volt elég erős a szerelmük ahhoz, hogy Sirius kitartson mellette?
Vissza akart vágni, de nem tudott. Hirtelen feltörő kétségei, a döbbenete, hogy az élet talán mégsem olyan egyszerű és szép, mint amilyennek ő gondolta, elnémították. Sarkon fordult, és az ajtó felé rohant. Hangosan zokogva szaladt fel a lépcsőn.
– Várj! – hallotta Daniel kiáltását maga mögött, de eszében sem volt megállni. – Kate!
Bement a szobájába, és be akarta csukni az ajtót, de bátyja is felért már, és ő tulajdonképpen már az utóbbi néhány másodperc alatt lenyugodott annyira, hogy legalább esélyt adjon arra, hogy Daniel bocsánatot kérjen, ezért várt.
– Nézd, Kate, sajnálom, amit mondtam! – kezdte a fiú. – Sajnálom, de… De meg kell értened…
– Hogyha valóban sajnálnád, amit mondtál, akkor nem lehetne semmi „de”! – üvöltötte a lány, azután Daniel előtt becsapta az ajtót, majd kulcsra is zárta.
Hassal az ágyra vetette magát, fejét a párnájába fúrta, és úgy sírt. Nem törődött azzal, hogy Daniel folyamatosan kopogtat az ajtón, és kéri, hogy engedje be őt. Most nem tudott önmaga lenni; az a Kate, akinek minden probléma apróságnak tűnik, akit annyira nehéz elkeseríteni. Bátyjának az imént ez sikerült, és tudta, hogy Daniel észrevette, mennyire megbántotta őt, de ismerte eléggé ahhoz, hogy ne álljon el a véleményétől olyan könnyen. Ő nem akarta még egyszer meghallgatni azt, hogy mi a baj Siriusszal, ő csak azt akarta, hogy minden olyan legyen, mint régen. Régen… Egészen néhány perccel ezelőttig. Azt sem bánta volna, hogyha bátyja azt hazudja, hogy áldását adja rájuk, és mindenki így tesz majd, Siriusszal pedig örökre boldogan élnek. Ő is így hitte, és most is hinni akarta. Úgy, hogy Sirius és közé nem állhat senki és semmi, ugyanúgy, ahogy Daniellel való kapcsolatát sem ronthatja már el, akármi is történik…
Egy-két óra múlva Kate még mindig a szobájába volt bezárkózva, Daniel viszont már réges rég elmehetett az ajtaja elől. Ő most a hátán feküdt, és hol a mennyezetet bámulta, hol kipillantott az ablakon. Odakint sütött a nap, de csak gyengén, és számára ez most azt jelentette, mint mindenki másnak; hamarosan beborul, és elkezd esni. Nem, ma a nap nem volt számára sem fényesebb. Még a ”saját” plafonra festett „ege” sem vidította fel, vagy nyugtatta meg. Még egész kiskorában festették fel neki a mosolygós napocskát, a szivárványt és a valóban bárány alakú felhőket. Akkor, amikor Daniel először ment el a Roxfortba. Amióta emlékszik, nagyon közel álltak egymáshoz, és amikor bátyja elment, napokig teljesen kedvetlen volt, annyira hiányolta Danielt, és mikor szülei próbálták vigasztalni őt, megtudni, hogy mivel segíthetnének, ő egyszer elmondta, hogy szeretné, ha legalább jó idő lenne, mert ő azt szereti, ha derült az ég, sokkal jobb, mint az eső. Így született meg az ötlet, hogy a plafonra csináljanak neki szép időt, és amikor szomorú volt, ráadásul kint sem volt jó idő, mindig lefeküdt az ágyra, és a mosolygós napocska hamar jobb kedvre derítette őt. Néhány éve édesanyja át akarta festetni az egészet, de Kate lebeszélte róla. Neki tetszett így, fehéren még unalmas is lett volna, és különben is annyi mindenben segítettek neki ezek a „barátai”, nem lehetett csakúgy eltüntetni őket. Így továbbra is maradtak, és amikor Kate otthon volt, és szomorú, továbbra is segítettek neki. Kivéve most. Ha lett volna ereje arra, hogy felkeljen, talán ő maga kezdte volna azonnal fehérre festeni a képet. Daniellel csúnyán összevesztek, pedig azt hitte, velük ilyen nem történhet meg. Siriusszal kapcsolatban sem volt minden tökéletes, pedig ő eddig nem látott komoly problémát. A mennyezeten lévő barátaira sem volt igaz, hogy felvidítják őt.
Mintha az egész világa dőlt volna össze. Szerette volna, ha Sirius ott van vele, talán el is mehetett volna hozzá, mégsem tette. Akkor el kellett volna neki mondania, mi történt, és ezt nem akarta. Siriusnak biztosan volt elég gondja. Bár azt nem hitte, hogy rosszul esne neki az, hogy valaki nem tartja őt igazi Blacknek (valószínűleg egyet is értene vele), így sem akart beszélni róla vele. Most már amúgy is megnyugodott annyira, hogy legalább a reménye visszatért, hogy nemsokára megoldódik minden. Mert mindig minden megoldódott.
Tudta, hogy ennek most is így kell történnie, bár azt nem látta, hogyan jöhetnek rendbe a dolgok. Hacsak Daniel nem makacsolja meg magát… Ami azonban előfordulhatott, de nem most. Érezte, hogyha majd lesz kedve felkelni, és kimenni a szobából, vállalva a találkozást bátyjával, akkor majd ő fog odamenni hozzá. Bocsánatot fog kérni, és ennyi. Neki pedig nem kellett megbocsátania, mert nem is haragudott. Legalábbis nem Danielre, mint a bátyjára.
Danielre haragudott, egy emberre, aki az álmait lerombolta. Az álmait arról, hogy Siriusszal boldogan élhet, és hogy körülötte is mindenki örül majd nekik. Főként a bátyja és édesanyja. Ez azonban most annyira reménytelennek tűnt, és úgy gondolta, Danielnek ismerni kellene őt annyira, hogy tudja; álmok nélkül nem tud élni. Ő jól elvolt a fellegekben, akárki akármit gondolt erről, és Danielnek nem kellett volna lerántania őt a földre. Ő itt nem élhet. Sosem értette, hogy az emberek miért nézik olyan rossz szemmel, hogy ő álmodozik. Miért volt jobb a valósághoz kötve élni, mindig látni a szörnyűségeket, és a szörnyűségekben is a legszörnyűbb dolgokat? Őt is érték már nehézségek, csalódások, de nem tudta, hogy élte volna túl ezeket, hogyha az álmai egy boldog életről nem lettek volna vele. Hiszen most is olyan elveszett volt; nem volt elég, hogy Daniellel összevesztek, most hirtelen eltűntek az álmai is…
*
Hosszú órák óta volt Kate a szobájában, legalábbis az, hogy délelőtt jött fel, és most már sötét volt odakint, erre engedett következtetni. Kezdett unatkozni. Hiába volt annyira elkeseredve, ő sosem tudott nyugton maradni, mindig csinálnia kellett valamit, és hogyha néha mégis annyira bánatos volt, mint most, hogy megmozdulni sem volt kedve, ez az állapot sem tarthatott sokáig. Hallott már arról, hogy valaki annyira kedvetlen, hogy képes napokat tölteni az ágyban fekve, és ő ezt sosem értette. Azt sem, hogy lehet valaki annyira szomorú, hogy ne legyen kedve semmihez, bár aznap egy kicsit átérezte a helyzetet, azt azonban képtelen volt felfogni, hogy hogyan tarthat ez napokig.
Felállt, odament az ajtóhoz, kinyitotta, de akkor érte a felismerés, hogyha lemegy, akkor Daniellel kell találkoznia, azt pedig nem akarta. Megint úrrá lett rajta az elkeseredés, így visszament, és újra az ágyra feküdt. Most oldalra fordult, és az ablakon keresztül a sötét éjszakát kémlelte. Várta, hogy álomba merüljön, hiszen biztos volt benne, hogy reggelre majd minden szép lesz. Ha nem magától, akkor majd álmodik valami megoldást.
Nem sokkal később hallotta, ahogy valaki kinyitja az ajtót. Odafordult; Daniel lépett be.
– Menj el! – mondta, miután újra az ablak felé fordult.
– Kate, hallgass meg kérlek! – szólt bátyja.
– Nem érdekel. Biztos vagyok benne, hogy hallottam már párszor, és nem akarom újra.
– Bocsánatot szeretnék kérni. – Kate érezte, hogy Daniel leül mögötte az ágyára. Ő meg sem szólalt. Egyáltalán nem akart beszélni vele. Tudta, hogy Daniel megint úgy kezdené, hogy „Sajnálom, de…”, és ő erre még mindig nem volt kíváncsi. Nem lett volna semmi baj, hogyha még hihetett volna az álmaiban. De nem volt erre képes, és bátyja újabb kioktatása csak rontott volna a helyzeten.
– Most nem vagyok kíváncsi rá – felelte a lány, de azonnal meg is bánta. Akármennyire is fájt neki, amit Daniel mondott korábban, az is legalább annyira elszomorította, hogy haragban voltak. Hogyha pedig most nem ad esélyt arra, hogy kibéküljenek, tudta, örökké bánni fogja. Hátha tényleg megbeszélhetik a dolgot. Kate felült, és szembefordult bátyjával. Egész halványan elmosolyodott, és tudta, hogy Daniel ebből érzi, hajlandó figyelni rá.
– Köszönöm – mondta a fiú. – Nézd, tudom, hogy nem ismerem Blacket személyesen, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, amit hallottam róla, és ez alapján továbbra is azt gondolom, hogy nem kellene vele lenned. – Kate újra mérges lett, közbe akart szólni, de Daniel ezt láthatta rajta, mert gyorsan közbeszúrta: – Kérlek, hallgass meg, mielőtt újra veszekednénk. Azt is tudom – folytatta, miután látta, hogy Kate továbbra is figyel –, hogy szeretsz az álmaidban élni, de én nem fogok most neked hazudni. Egyáltalán nem tetszik, hogy Siriusszal jársz, és valószínűleg soha nem is fog. Erre több okom is van. Az a fiú még túl gyerek hozzád, egyébként is öntörvényű, mindig a saját feje után ment, és sosem érdekelték a következmények. A botrányairól híres, az aranyvérű elvekre magasról tesz, főleg most, hogy kitagadták. Nem ilyen embert képzelek melléd. Hogyha pedig a lányokkal kapcsolatos történeteinek a fele igaz, akkor sajnálom, de aligha találhattál volna rosszabbat, véleményem szerint. Tisztában vagyok vele, hogy te bárkit meg tudnál tartani, de Siriust talán nem lehet, és én nem akarom, hogy csalódást okozzon neked, főleg, hogy ennyire szereted őt. Sok minden miatt nem tetszik nekem a te Siriusod, mégis úgy döntöttem, hogy többet nem akarlak lebeszélni róla. A legnagyobb problémám ugyanis az vele, hogy miatta vesztünk össze. Már másodszorra, és én ezt soha többé nem akarom. Nem fogom engedni, hogy közénk álljon valami, amiről más a véleményünk.
– Daniel… – Kate szeme most a meghatottságtól lábadt könnybe. Tudta, hogy az ember sokkal jobb bocsánatkérést is el tudna képzelni, főleg egy ilyen veszekedés után, de ő érezte, hogy Daniel őszintén beszél. Végül is azt nem hitte volna el, hogyha rögtön áldását adja rájuk. Igaz, hogy korábban azt gondolta, jobb lenne, ha Daniel hazudna, csakhogy érezze, nincs minden álma elveszve, de valójában nem így látta. Daniel tisztázta, hogy még mindig nincs ínyére a kapcsolat Siriusszal, de az, hogy nem akar erről többet veszekedni, rengeteget jelentett neki. Hirtelen átölelte bátyját, és hatalmas puszit adott az arcára. Sugárzó mosollyal húzódott aztán újra hátrébb. – Te vagy a legjobb testvér a világon! – mondta.
– Ugye hallottad, hogy még mindig nem értek egyet azzal, hogy együtt jártok? – kérdezte Daniel komolyan.
– Persze – felelte Kate nevetve. – De nekem az is elég, amit elmondtál!
– Várhatod, hogy ugyanúgy morogni fogok, hogyha szóbahozod, és reménykedem, hogy találsz valakit, aki jobban illik hozzád. Hogyha pedig megbánt valamivel, akkor megkeresem, és leátkozom a tökeit!
– Jól van! – kacagott fel húga, és még egyszer átölelte Danielt.
– Ja, és hívd meg őt szombatra, ha akarod.
– Tényleg?! – A lány alig akart hinni a fülének. Csodálkozva nézett bátyjára.
– Tényleg – bólintott a fiú. – De nem lesz állandó vendég a házban. Csak most. Meg talán még egy-két különleges alkalomra eljöhet.
– Például karácsonyra? – lelkendezett Kate.
– Peeersze – felelt Daniel gúnyosan. – Sőt, vasárnapi ebédre is minden hónapban. Utána meg együtt nézzük a kviddicsközvetítést, miközben vajsört iszogatunk.
– Igazán?! – ujjongott a húga, és fel-le ugrált az ágyon.
– Ez maradjon meg az álmaidban – válaszolt Daniel majd felállt. – Most megyek. Aludj jól, és holnap ne felejtsd el a tortát! Szép álmokat! – búcsúzott, és egy puszit nyomott Kate homlokára, majd kiment a szobából.
Kate azután felállt, és körbetáncolta a szobát. Elmondhatatlanul boldog volt. Kibékült Daniellel, sőt, Sirius, eljöhet édesanyja születésnapi partijára is.
Mikor lefeküdt aludni, Danielről és Siriusról álmodott, ahogy a szombati összejövetel végén már haverokként búcsúznak egymástól. Ilyesmiről álmodott, pedig még félig ébren volt…
*
Kate a konyha felé húzta Siriust. Szombat délután volt, édesanyjához már megérkeztek az első vendégek, akinek már be is mutatta Siriust. Most Daniellel akarta, hogy találkozzanak, tudta, hogy bátyja még utoljára ellenőrzi, hogy minden teljesen rendben van-e az este további részére. Az ajtó előtt megállt, még a faltakarásában, majd benézett a helyiségbe.
– Jó, hogy jössz! – szólt Daniel, mikor meglátta őt. Haragosnak tűnt. – Már éppen meg akartalak keresni. Mi a fenét műveltél a tortával?!
– Majd később – súgta oda Kate Siriusnak, és gyorsan megcsókolta őt. – Most menj, sőt, menekülj! – tette hozzá, majd a nevetését visszafojtva belépett a konyhába…
– Szóval, mit műveltél a tortával? – kérdezte Sirius tőle, mikor néhány perc múlva találkoztak.
– Igazán nem értem, mi baja van vele Danielnek – válaszolt Kate mosolyogva.
– Nem érted, de bizonyára tudod. Szóval mit?
– A család címerének a képét tetettem rá. Danielnek ez még tetszett is. Csak azt a kis virágot nem értékelte az alsó sarokban és a szivárványt sem a címer fölött.
– Ez igen! – szólt elismerően Sirius. – Ezt még én sem mertem volna megcsinálni. Bár, hogyha egyszer is megpróbáltam volna, szerintem nem kellett volna várnom arra, hogy kitagadjanak, addig, míg el nem menekülök. Azonnal megtették volna.
– Ugyan már! – legyintett Kate. – Te is csináltál hasonlókat. A különbség az, hogy te egyszerűen rossz kisgyerek voltál, én pedig jó kislány vagyok, csak nekem így tetszett.
– Jaj, tényleg – értett egyet Sirius. – Magamból indultam ki, bocs. Minden esetre így is vagy nagyon bátor vagy, vagy nagyon jól tudod, hogy Daniel mennyire szeret téged, hogyha meg merted csinálni.
– Meg nem hiába voltam Griffendéles – kacsintott Kate. – Daniel pedig tényleg szeret engem. Ebben a pillanatban mondjuk nem annyira. Szóval arra is várok inkább, hogy bemutassalak titeket.
*
– Szerintem Daniel nem is volt olyan vészes, ugye? – kérdezte Kate Siriust pár nappal később, amikor a fiúnál volt.
– Azért lerítt róla, hogy nem bírja a képemet – válaszolt Sirius. – Nekem amúgy nincs bajom vele, bár néha nagyon emlékeztet egy-két vérmániás rokonomra.
– Az a lényeg, hogy nem öltétek meg egymást – jegyezte meg Kate. – Már ez is nagyon jó dolog. Később meg majd még jobban fogjátok bírni egymást. Talán össze is haverkodtok.
– Abban azért ne legyél annyira biztos – figyelmeztette őt barátja. – Nem hiszem, hogy bármikor is együtt fogunk vajsörözni vagy kviddicsmeccset nézni.
– Inkább te ne legyél ilyen biztos ebben – mondta Kate, és mosolyogva összegömbölyödött, s befeküdt Sirius ölébe. – Azt hiszem, jobban hasonlítotok egymásra, mint bármelyikőtök gondolná. Hogyha pedig van bennetek közös, akkor egyszerűbb lesz a barátkozás.
– Meglátjuk – felelte Sirius.
Ezután nem szóltak egymáshoz. Kate lehunyta szemeit, úgy élvezte, ahogy Sirius az arcát és a haját cirógatja.
Lassan álomba simogatta őt, és Kate arról álmodott, hogy egy vasárnapi ebéd után Sirius és Daniel a kanapén ülve egy-egy vajsörrel a kezükben nézik a kviddicsmeccset. Erről álmodott, pedig még el sem aludt teljesen.
<center><b>Vége</b></center>
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
