| KPV : 6. pályázat - Csakúgy |
6. pályázat - Csakúgy
2009.01.22. 22:01
Tartalom: Betty KPV-pályázatára íródott történet, Klaudia/Sirius párosítással. Ez nekem elég nagy kihívás volt, és fogalmam sincs, megfeleltem-e ennek…:)) De ha már eszembe jutott, hogy velük is írhatnék, megpróbáltam. Én úgy gondoltam, hogy a fic akkor játszódik, amikor James szakított egy időre Lilyvel, csak figyelmen kívül hagytam a bulit, ahol majdnem összejött Klaudiával. Vagy ha úgy tetszik, teljesen másképp írtam meg ugyanazt a bulit.:)) A cím meg arra utal, hogy… egyrészt, hogy ezzel szenvedtem a legtovább, és örültem, hogy végre valami eszembe jut, másrészt arra, hogy Klaudia és Sirius között szerintem sem történhet akármi is különösebb okkal, legfeljebb „csakúgy”, ahogy ebben a novellában is így van.
Megjegyzés: Jogokon osztozik JKR. és Betty! Itt is megköszönöm Bettynek, hogy ilyen jó történeteket ír, és még azt is engedi, sőt, buzdít rá, hogy belekontárkodjak!:)) Csakúgy…
Klaudia arra hivatkozva, hogy látta megérkezni az egyik barátnőjét, akivel mindenképpen beszélnie kell, gyorsan otthagyta a srácot, aki korábban felkérte őt táncolni, utána pedig leültek, és neki fél órán keresztül az unalmas történeteit kellett hallgatni arról, hogy az aurorképző harmadéves tanulójaként milyen izgalmas helyzeteket élt már át a gyakorlatokon. Klaudiát egyáltalán nem érdekelte most sem az iskola, sem a srác. Kicsit ugyan élvezte, hogy pasizhat, de arra igen hamar rájött, hogy jobb lesz neki inkább egyedül egész este, mint valaki mellett, akire ennyire untatja őt.
– De ugye visszajössz? – kérdezte a fiú, akinek a nevét sem jegyezte meg, de ő csak legyintett, és gyorsan megkereste az asztalt, ahova az italok voltak kirakva. Töltött magának egy lángnyelv whiskyt, és azonnal megitta. Ez után a pasi után szüksége volt valami alkoholra, főleg, hogy elég nehezen tudta elképzelni, hogy az este további részében ne találkozzanak újra.
Amikor azonban körülnézett, látott valami reményt arra, hogy lefoglalja magát valamivel, illetve valakivel, hiszen nem akárki lépett be egy pillanattal korábban a szobába; James Potter volt az. Furcsának találta, hogy nem találkoztak eddig, hiszen ő már régóta ott volt, és James sem most érkezhetett, mert már messziről látszott rajta, hogy a kezében tartott pohár nem az első alkohol-adagja aznap este, ráadásul biztosan Siriusszal Blackkel jött, aki most nem volt a közelében. Szerencsére – gondolta Klaudia. Nem mintha félt volna tőle, de Sirius eléggé féltette Jamest tőle – ezt már észrevette az utóbbi időben –, és nem volt kedve azon fáradoznia, hogy lekoptassa Blacket. Azt is örömmel vette, hogy James már valamennyire ittas állapotban volt, így több reménye volt; bár a múltkori csókjuk után már az sem lepte volna meg őt, hogyha a fiú szóba sem áll vele.
– Szia – lépett oda hozzá a lány néhány másodperc múlva.
– Hello, Klaudia – köszönt vissza James. – Nem is láttalak eddig.
– Én sem téged. Egy srác a suliból rám tapadt. Alig tudtam megszabadulni tőle, nagyon fárasztó volt. De félek, hogy még ma este megtalál újra. Gondoltam megkérlek rá, hogy maradj mellettem egy darabig, így ha meg is lát engem, úgy veszi, hogy együtt vagyunk, és nem próbálkozik tovább. Persze, ha nincs más dolgod – tette még hozzá a végén.
– Ja, nincs… Persze, rendben – felelte James félig közönyösen, félig szomorúan.
Klaudia tudta, hogy érzékeny pontra tapinthatott; az kevésbé számított, hogy Sirius biztosan csajozott, és nem Jamesszel bulizott, az sokkal inkább, hogy Lily nem volt vele, mert nem is voltak már <i>együtt.</i> Az is eszébe jutott, hogyha nem gondoskodik arról, hogy James ne gondoljon Lilyre egy másodpercig sem, akkor neki nincs is esélye, de hamar megnyugtatta magát. Nem emlékeztetni Jamest Lilyre számára lehetetlen volt; túlságosan hasonlítottak egymásra, már a puszta jelenléte is elég volt ahhoz, hogy James Lilyt lássa maga előtt. Ez volt az ő legnagyobb és egyben legkevésbé hatékony fegyvere, ha Jamesszel akart lenni. A figyelmét mindig fel tudta hívni magára egy majdnem teljesen ugyanolyan külsővel, mint amilyen James szerelmének volt, de hogyha valaki ismerte a történetüket, és megkérdezte volna, hogy szerinte volt-e olyan pillanat, amikor James nem Lilyt látta benne, hanem csak és kizárólag őt magát, nem tudott volna biztosan igent mondani.
Mégis, Jamest általában mindig meg tudta hódítani, ha csak egy rövid időre is, egy kicsit mindig kaphatott belőle. Majdnem mindig – akkor, amikor nem volt együtt Lilyvel, de ez most nem számított, hiszen hallotta, hogy nemrég szakítottak. James pedig mégis csak férfi volt, ő pedig tisztában volt vele, hogy mindig is szeretett vele lenni. Elég valószínűnek tartotta, hogy most visszaszerezheti Jamest.
– Gyere, üljünk le valahova! – hívta őt Klaudia. – De azért vigyünk magunkkal egy üveg piát is. – Azzal visszament az asztalhoz, felkapott egy teli üveg lángnyelv whiskyt, majd megfogta James kezét, odavezette őt a kanapéhoz, és leültek.
Klaudia nem akarta beszélgetésre pazarolni az időt, erre amúgy sem volt szükség, mivel mindketten voltak annyira részegek, hogy egy kicsit már elengedték magukat, és neki már lassan a miatt kellett inkább aggódnia, hogy Jamest túlságosan ki fogja ütni a sok pia. Öt perc után már amúgy sem találtak témát; a suliról nem akartak beszélni, Lilyről ő nem kérdezett volna, így kicsit kibeszéltek egy-két embert, akik ott voltak a bulin, és ismerték őket a suliból, aztán néhány másodpercig egyikük sem szólt semmit. Klaudia erre várt; odahajolt Jameshez, és megpróbálta megcsókolni, de a fiú azonnal felugrott a kanapéról.
– Fejezd már be! – szólt rá mérgesen, és valószínűleg csak azért nem kiabált, mert nem akarta felhívni magukra a figyelmet.
– Még el sem kezdtem – felelte a lány minden szemrebbenés nélkül.
– Nem erről beszélek, Klaudia! Múltkor is megmondtam, hogy köztünk vége! Már akkor vége volt, és nem akarok újra belebonyolódni. Ezen az sem változtat, hogy éppen problémáim vannak Lilyvel.
– Elég nagy probléma lehet, tekintve, hogy szakítottál vele – jegyezte meg Klaudia.
– Ez nem a te dolgod! – vetette oda James dühösen, és nem is vesztegetve több szót erre, elviharzott.
Klaudia sóhajtva hátradőlt a kanapén, és lehajtott még egy pohár whiskyt. Most már egy kicsit kezdett elbizonytalanodni; hogyha Jamest már akkor sem érdekli, hogyha részeg, akkor talán mégsem ez a legjobb időszak arra, hogy megpróbálja újra meghódítani őt…
Nem volt ideje tovább gondolkozni ezen, mert váratlanul Sirius ült le a mellette lévő fotelba.
– Már megint nem jött össze, Redford? – kérdezte kárörvendőn.
– Már csak te hiányoztál az életemből, Black – mondta válasz helyett Klaudia. – Nincs itt egy csaj sem, akit boldogíthatnál?
– Még nem nagyon keresgéltem – felelte Sirius. – Meg aztán véletlenül éppen tanúja voltam az előbbi jelenetnek, és gondoltam, idejövök, hogy tanácsot adjak neked.
– Rohadtul nincs szükségem a tanácsaidra – morogta a lány. – Meg rád sincs szükségem a közelemben.
– Nem baj, én azért megosztom veled, amit gondolok. Egyszer még hálás leszel érte, Redford. Felejtsd el Jamest! Sosem lehet a tiéd. Már egy éjszakára sem.
– Kösz, Black. Majd átgondolom mindezt. Aztán értesíts majd a címváltozásaidról, hogyha majd <i>egyszer</i> hálás leszek a tanácsodért, tudjam, hova kell küldenem az ajándékot.
– Ne aggódj emiatt – szólt Sirius. – Ingyen és bérmentve, teljesen önzetlenül mondtam ezt el neked. Még azt sem kell majd elmesélned, hogyha rájöttél, igazam van. Úgyis tudom, hogy így lesz, és ez nekem tökéletesen elég.
– Nagyon örülök.
– Én is, hogy segíthettem. Oh – kiáltott fel Sirius, miután a szeme az üveg whiskyre tévedt –, tök jó! Így legalább nem kell elmennem utánpótlásért, és itt maradhatok melletted. – Azzal Sirius átült Klaudia mellé a kanapéra, és töltött magának egy kis italt.
– Pedig biztosan találnál jobbat az asztalon. Én meg megleszek egyedül – mondta Klaudia.
– Nem, nem – ellenkezett Sirius – kötelességemnek érzem, hogy itt maradjak, és megvigasztaljak.
– Nagyon lovagias, Black, de nem vagyok elkeseredve. Hacsak nem attól, mert mellettem vagy.
– Tényleg nem vagy szomorú? – kérdezte Sirius vigyorogva. – Egy ilyen csalódás után sem…?
Klaudia csak megforgatta a szemeit, nem válaszolt. Siriusszal mindig is ilyenek voltak; minél messzebb voltak egymástól, annál jobb volt. Bár egyiküknek sem volt soha problémája azzal, hogy megmondja, amit gondol – akármikor, akárhol, akárkiről, és ha olyan kedvük volt, elég kíméletlenül. Azt viszont megszokták, hogyha őket sértegették, vagy úgy tettek, mintha nem is érdekelte volna őket, vagy visszavágtak. Egymás között általában az utóbbi volt. Alapjában véve nem veszekedtek sokat, legalábbis nem minden találkozásukkor, gyakran inkább nem szóltak egymáshoz, ha azonban igen, akkor nem sok kedves szavuk volt a másikhoz. De ez Klaudiát nem érdekelte, olykor még szórakoztatta is a dolog – feltéve, hogyha Black nem ribancozta le őt –, hiszen Sirius az a típus volt, akinek mindig nagy volt a hangja, gyakran a legnagyobb a környezetében, és bizonyára nem szokott hozzá, hogy egy lány egyrészt nem omlik a lábai elé, másrészt még meg sem tudja sérteni annyira, hogy ne tudjon visszaszólni neki. Talán Lilyvel lehetett még ilyen – ő sem félistenként tekintett rá, mint a roxforti lányok nagy százaléka, ő is beszólt neki, ha úgy érezte; sokszor látta őket a Nagyteremben vagy a parkban veszekedni. Ebben is hasonlított Lilyre; egyszerűen rá sem hatottak különösképpen Sirius Black beszólásai.
Most azonban nem volt kedve az egészhez. Jamesszel akart foglalkozni továbbra is, nem vele. Bár sejtette, hogy Siriusnak valóban igaza volt; James tényleg sosem lehet az övé, de az nem lehet, hogy még egy éjszakára sem… Nem fogja csakúgy feladni, ebben biztos volt. Talán ma estére igen, de tudta, lennie kell még olyan alkalomnak, amikor próbálkozhat.
– Szóval, mesélj… – rángatta ki őt a töprengéséből újra Sirius. – Tényleg nem érzed rosszul magad, hogy pár napon belül már másodszorra utasít vissza James?
– Te akkora bunkó vagy, Black! – felelte Klaudia.
– Igen, tudom – mondta Sirius. Töltött magának egy újabb pohár italt, majd ő is hátradőlt a kanapén, és átkarolta Klaudiát. – Már sokan mondták. Te sem először. Pedig én csak jót akarok neked.
– Akkor miért nem húzol el a francba? – kérdezte a lány.
– Mert nem akarok. Ha most elmennék, csak azért lenne, mert elküldenél, és akkor keresnem kellene valakit, aki megvigasztal, amiért ilyen elutasító voltál velem.
– Akkor maradj – vont vállat Klaudia. – Egy szomorú szív elég egy bulira, és én a világért sem akarnám összetörni a tiedet…
– Kedves vagy – játszotta magát továbbra is Sirius. – Szóval tényleg szomorú vagy?
– Jaj, fogd már be! – kiáltott rá a lány, és ő is töltött magának még egy pohárral a whiskyből.
– Helyes – bólintott Sirius. – Az majd segít. – Klaudia észrevette, hogy most először hangzott komolynak, és hálás volt a sorsnak, hogy azután végre elhallgatott.
Talán életükben most töltöttek együtt két percet veszekedés, gúnyolódás nélkül. Klaudia elgondolkozott, miért is ülnek így egymás mellett. Őneki már elege volt a buliból, mégsem akart még hazamenni, de Sirius? Nem értette, miért nem próbál felszedni valakit, miért ül valaki olyan mellett, akivel nem bírják egymást… De ott maradt. Ott maradtak mindketten. Már nem beszélgettek, csupán egy-két mondatot váltottak néha, és szinte folyamatosan ittak.
– Hozok ide még egy üveggel – mondta Sirius, mikor már elfogyott az elsőből. Felállt, de túl hirtelen; a rengeteg alkohol hatására megtántorodott, és visszaesett a kanapéra. – Uppsz… Vagy talán mégsem…
– Segítsek? – nevetett Klaudia, majd átkarolta őt, hogy talpra állítsa. Erre készült legalábbis, ám a következő pillanatban valami teljesen mást tett. Fogalma sem volt róla, mi késztette erre, de megcsókolta Siriust.
Érezte, hogy a fiú meglepődött, de aztán mégis visszacsókolt. Sirius kezeit már a derekán érezte, azt hitte, át akarja ölelni őt, ehelyett azonban határozottan ellökte magától Klaudiát, és ő is távolabb húzódott.
– Mi a fenét csinálsz?! – kérdezte döbbenten.
– Semmi olyat, amit te nem akarsz – válaszolta a lány egyszerűen. – Legalábbis abból, hogy visszacsókoltál, ezt a következtetést vontam le. Meg másból is… – Klaudia vetett egy pillantást Sirius nadrágjára, ami egyértelműen jelezte, hogy a fiú megkívánta őt.
– De… de… – hebegte Sirius.
– Kuss! – szólt rá Klaudia, és újra megcsókolta őt, aki most már nem húzódott el tőle… – Gyere – mondta aztán a lány, majd felhúzta Siriust a kanapéról, és a lépcső felé vezette.
Mikor elindultak volna felfelé, meglátta Jamest a tömegben, aki döbbenten, hitetlenkedve meredt rájuk. Klaudia habozott egy pillanatra, arra gondolt, talán mégsem kellene, de aztán rájött, hogy őt nem kell, hogy James véleménye érdekelje. Végül is nincs joga beleszólni abba, hogy kivel fekszik le, még csak nem is fájhat neki. Vagy ha mégis, akkor úgyis megérdemli; James elég fájdalmat okozott már neki. Legalább valamennyit visszakap. Vagy féltékeny lesz. Vagy tényleg nem is fogja érdekelni az egész. Klaudia úgy döntött, senkinek nincs vesztenivalója, ők meg Siriusszal elszórakoztathatják egymást. Még egyszer ránézett Jamesre, aztán Siriust gyengéden a falnak tolta, és szenvedélyesen megcsókolta. Végre elindultak az emeletre, de Klaudia azért még hátra pillantott, hogy megbizonyosodjon róla, James látja őket eltűnni. Látta…
*
Reggel volt. Klaudia a konyhában ült, és a kávéját kortyolgatta. Szerencsére egyedül volt; a többiek vagy hazamentek hajnalban, vagy nem sokkal korábban reggel, vagy még aludtak. Például Sirius is. Ő maga nemrég jött le. Sétálni is el akart menni, hátha segít a másnaposságán, de csak a konyháig jutott el. Az előző éjszakára nem nagyon emlékezett, de arra igen, hogy nem volt rossz Siriusszal… Valahogy nem bántotta, amit tett, pedig ezt várta volna. Végül is nem akárkivel feküdt le, hanem szerelmének a legjobb barátjával, és ennek az oka részben a bosszú volt. Emiatt egy kicsit szégyellte magát, de csak azért, hogy hogy lehetett annyira gyerekes, hogy azt gondolta, Jamest ezzel majd féltékennyé teszi, vagy fájdalmat okoz neki. Jamest valószínűleg teljesen hidegen hagyta a dolog, és ez most kicsit neki esett rosszul.
– Miért éppen Klaudia?! – visszhangzott odafentről a kiabálás, és a lánynak kétszeresére emelkedett a pulzusa. Egyértelműen felismerte James hangját, bár nem értette, hogy került oda… Azt hitte, hazament a buli után. Mondjuk ez volt a legkevesebb, ami számított, most, hogy Siriusszal miatta veszekedtek. Figyelmesen hallgatott, bár annyira nem kellett megerőltetnie magát, hiszen tényleg elég hangosak voltak a fiúk.
– Ágas, legalább egy kicsit várjál, ameddig felébredek! És halkítsd le magad, a fenébe is! Rohadtul fáj a fejem! – szólt most Sirius.
– Azért, mert rohadtul másnapos vagy, azután, hogy tegnap rohadtul berúgtál! – ordított James még mindig.
– Jól van, na – morogta Sirius. Klaudia hallotta, ahogy jönnek le a lépcsőn. – Csak egy kávét hadd igyak, aztán majd megbeszéljük…
– Rendben – dühöngött James. – Idd meg a kávédat, és meséld el, hogy miért Klaudia kellett neked, amikor annyi más csaj volt itt.
– Te is lefektethetted volna, ha annyira akartad volna – emlékeztette Sirius a barátját.
– Klaudia már nem érdekel engem, fogd már fel! Köztünk vége, és nekem csak Lily kell.
– Akkor nem értem, mi bajod van – tűnődött Sirius.
James belépett a konyhába, és amikor megpillantotta Klaudiát, gyorsan hátrafordult, és így szólt Siriushoz:
– Menj fel a fürdőbe, szedd össze magad, addig csinálok kávét, és utána majd folytatjuk.
– Rendben.
– Miért küldted el? – kérdezte Klaudia kacéran, miközben James a konyhapulthoz ment, és nekiállt kávét főzni. – Tőlem nem fog megijedni, hogyha meglát, ebben biztos vagyok.
– Mi a francért kellett ez? – hördült fel James, és levágta a csészét az asztalra, olyan erővel, hogy majdnem össze is törte.
– Nem tudom – vont vállat Klaudia. Alig tudta visszafojtani a nevetését. Igen szórakoztatta, hogy James féltékeny. Amikor Siriust megcsókolta, nem is gondolta, hogy ilyen kedvező fordulatot hozhat az, ha összejön vele. – Csakúgy.
– Miért éppen Sirius?
– Ő volt közel…
– Klaudia, kérlek! – kiabált rá James.
– Most mi a fene bajod van? – csattant fel a lány is. Milyen jogon kiabál ő vele? Siriusnak igaza volt az imént; neki is meg lett volna a lehetősége. – Te otthagytál, onnantól már semmi közöd nem volt hozzám! Én sem kérdezgetem, hogy kivel töltötted az éjszakát!
– Egyedül és otthon! – üvöltött a fiú. – Sirius viszont még reggel sem volt otthon, így visszajöttem, hogy hazarángassam!
– Ó… – Klaudia megdöbbent. Azt gondolta James is itt aludt valakivel. De ha nem, akkor sem viselkedhet vele így. – Szerintem, ahhoz sincs közöd, hogy Sirius kivel fekszik le… – jegyezte meg.
– A legjobb barátom, te meg az exem vagy!
– És éppen azért, mert az exed vagyok, nincs beleszólásod az ügybe – vágott vissza a lány. – Vagy talán féltékeny vagy?
– Te hülye vagy – jelentette ki James egyszerűen.
– Azt hiszem, én megyek – mondta Klaudia, és felállt. – Nem fogok erről tovább vitatkozni veled.
– Tudom, hogy azért csináltad, hogy engem féltékennyé tegyél, vagy bosszút álljál rajtam, vagy mit tudom én… – szólt utána James, mielőtt kilépett a konyhából. – De semmit nem értél vele! – tette hozzá.
– Azt látom – fordult vissza Klaudia egy halvány mosollyal, majd elment.
*
Klaudiának először nagyon tetszett, hogy sikerült féltékennyé tennie Jamest, igazán elégedett volt magával. Egy-két hét elteltével azonban már kevésbé tetszett neki mindez. A suliban Sirius nem szólt hozzá, bár ezt annyira nem vette zokon. Egyrészt, mert máskor sem beszélgettek túl sokat, másrészt pedig azért, mert bár azt gondolta, ezentúl majd normálisabban tudnak viselkedni egymással, neki így is jó volt, azt pedig semmiképpen nem várta, hogy több legyen közöttük; ő teljesen rendben volt azzal, hogy ez csak egy éjszaka volt. James sem beszélt vele azonban, pedig azt hitte, ha már olyan féltékenységi jelenetet rendezett, talán mégis van esélye nála. Ezek szerint nem volt, de ezt már valahogy megszokta. Amit igazán furcsának talált, az az volt, hogy James és Sirius egymással is alig beszéltek. Amióta ismerte őket, ilyen sosem fordult elő. Sejtette, hogy azon a reggelen még volt egy nagy veszekedésük, amit ő már nem hallott…
Lassan rá kellett jönnie, hogy az az éjszaka nagyon nagy keveredést okozott körülötte, és egy idő után lelkiismeret-furdalása is támadt. Végül is annyiból igaza volt Jamesnek, hogy valóban nem ért el vele semmit, legalábbis semmi jót. Úgy döntött, megpróbál beszélni másnap Jamesszel.
Ez azonban sem akkor, sem később nem sikerült. Ahányszor megszólította őt, a fiú legfeljebb visszaköszönt, és ment tovább… Klaudia még egy darabig játszotta ezt, aztán egy nap, mikor James egyedül volt az iskola parkjában, odaszaladt hozzá, és megállította őt.
– James, beszélnünk kell! – mondta.
– Szerintem nem! Engedj! – hangzott a felelet, és James megpróbált Klaudia mellett elmenni, de ő megragadta a karját.
– Idefigyelj, James Potter! – kiáltott rá aztán. – Unom már ezt a hülye játékodat! Viselkedj felnőttként legalább öt percre! Most akkor is meg fogsz hallgatni, ha kell a pálcámat is használom!
– Nem érdekelsz, Klau! – szólt James, és lefejtette a lány kezeit a karjáról.
– Sajnálom! – kiabálta Klaudia, mikor a fiú már távozni készült.
– Mi van? – fordult vissza James érdeklődve.
– Sajnálom – ismételte a lány halkan. – Nem tudom, mi ütött belém akkor éjjel… Főleg, hogy tudod, hogy mi Siriusszal általában utáljuk egymást… Az alkohol is közrejátszott… Siriusnál leginkább csak az, szerintem. Nálam meg… Talán tényleg bosszút akartam rajtad állni meg féltékennyé tenni, meg… Tudom, hogy Siriusszal nem kellett volna.
– Komolyan beszélsz? – vonta fel a szemöldökét James.
– Én nem gondoltam, hogy ez ekkora kavarodást okozhat. Látom, hogy nem is beszéltek egymással. Ez hülyeség, James! A legjobb barátok vagytok, miért éppen miattam vesznétek össze? Először örültem neki, azt hittem, még mindig jelentek valamit neked, de rájöttem, hogy…
– Sokat jelentesz nekem, Klaudia – lépett közelebb James. – Mindig is így volt, és így is marad, függetlenül attól, hogy már nem vagyunk együtt.
– Tényleg?
– Tényleg. Én nagyon szerettelek, és ezt te is tudod. Sajnálom, hogy nem úgy, ahogy megérdemelted volna, de akkor is szerettelek. És az, hogy a legjobb barátommal összejöttél egy éjszakára… – James egy pillanatra megállt. – Azt hiszem, ez olyan volt, mintha csak eldobnál mindent, ami köztünk volt… – fejezte be. – Nem tudom, van-e ennek értelme. Azt hiszem, én is gyerekesen viselkedtem.
– Akkor…? – kérdezte Klaudia. – Minden OK? Nagyjából…?
– Gondolom…
– Talán hosszabban megbeszélhetjük egy kávé mellett.
– Rendben – egyezett bele James.
– Ha akarod, beszélhetek vele én először – ajánlotta fel Klaudia néhány perccel később, amikor már az iskola étkezőjében ültek. Mindketten egyetértettek abban, hogy Siriusnak és Jamesnek is ki kell már békülnie.
– Nem – rázta a fejét James. – Nekem kell.
– Szerintem is – bólintott a lány. – Velem meg úgysem áll szóba – tette hozzá mosolyogva.
– Majd…
– Igen, majd valamikor újra ugyanúgy fogunk veszekedni, mint régen… – mondta Klaudia, és mindketten nevettek. – És Lilyvel mi van? – váltott témát.
– Semmi – válaszolt James elkomorodva. – Szakítottunk. Kész.
– Tényleg vége? – csodálkozott Klaudia. Alig tudta elképzelni; látta, hogy James mennyire szereti őt, és milyen boldogok voltak együtt.
– Megcsalt… A saját otthonunkban. Rajtakaptam őket. Mit tehetnék? Járjak vele továbbra is, és ajánljam fel nekik a házat szeretői fészeknek?
– Ez tényleg az a Lily Evans, akit én megismertem? – kérdezte a lány.
– Nekem is eszembe jutott ez – felelt James. – De ez van. Persze próbálta megmagyarázni, de nem érdekelt.
– Ha annyira egyértelmű volt a helyzet, azt nehéz kimagyarázni – helyeselt Klaudia. – Azt hittem ennél okosabb – tűnődött. – Bocsi – tette hozzá, mikor látta, hogy James felvonja a szemöldökét.
– Tulajdonképpen annyira nem volt egyértelmű… Úgy értem, nem az ágyon voltak, vagy ilyesmi. De Lilyn alig volt ruha, a srác meg ott állt mellette, és…
– És…? Csókolóztak, vagy mi? – érdeklődött Klaudia.
– Azt szerencsére nem láttam.
– Akkor..?
– Hát…, ennyi…
– Ennyi?! – kiáltott fel Klaudia.
– Nem elég? – mordult fel James. – Ha később érkezem, biztos többet látok, de kösz, nekem így is bőven elég volt… Ő ugyan rögtön azzal kezdte, hogy félreértem a helyzetet, és meg kell hallgatnom, de az sem érdekelt.
– Te nem vagy normális, James Potter – jelentette ki Klaudia.
– Figyelj – kezdte a fiú –, hetek óta majdnem mindenkitől azt hallgatom, hogy meg kellett volna várnom, hogy elmondja az ő verzióját. Nem hiszem, hogy segítene rajtunk, szóval kérlek, hagyjuk ezt!
– Ahogy akarod – bólintott Klaudia. – Úgyis mennem kell – tette hozzá, amikor megszólalt a csengő, és felállt. – De azért még valami – mondta, mielőtt elindult volna –; engem sem akartál meghallgatni, most mégis sikerült megoldani a helyzetünket. Neki is adhatnál egy esélyt, sőt, neki még inkább. Szerintem kellemes meglepetés fog érni – fejezte be, majd elköszönt, és elindult órára.
<center><b>Vége</b></center>
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
