|
29. fejezet ~ Az eltűnt
Frank öklének a nyoma néhány napig ott virított a bal szememen, de szerencsére megérkezett a felmentő sereg – Lily személyében. Örültem neki, főleg, hogy váratlanul állított be, meg persze már így is rémálmaim voltak Daniellel kapcsolatban.
Lilynek még mindig nem mondtuk el, mi szerepel az újságban, arra azonban egyikünk se számított, ami aztán következett, miután eltüntette a monoklit.
- Miért nem mondtátok meg?
Remus a kávét készítette épp, és megállt a kezében a kanál, Sirius az asztalra meresztette a szemét, Frank pedig azon nyomban felállt, és kihúzta Alice-t a szobából, mondván, inkább kimaradnak a buliból.
- Mire gondolsz? – kérdeztem angyali mosollyal az arcomon, mire fújtatott egyet.
- Tudod te azt jól, James Potter. Nagyon szeretnél még egy monoklit?
- Húhúúú – kiáltott fel izgatottan Sirius, Lily pedig egyetlen szúrós pillantással elhallgattatta.
- Lily, én nem akartam, hogy… hogy felizgasd magad. Próbáltalak itt tartani, de nem hallgattál rám.
- De most nem arról van szó, hogy te így féltesz vagy úgy féltesz!
- Te, Sirius… nem ma kellene rendeznünk a lakásbérlet számláját? – kérdezte Remus Siriust.
- Hagyjál már, Holdsáp… műsor van! – legyintett Sirius.
- Sirius…
- Jól van, jól van! Értettem! – emelte fel Sirius a kezét. – De ha itt találjuk őket az asztalon pucéran… és én lemaradtam az egészről… akkor nagyon nagyon NAGY bajban leszel, Remus-papa! – grimaszolt még egyet, aztán nagyot sóhajtva kivonultak Remusszal.
- Lily, én tényleg sajnálom. Neked akartam jót… - kezdtem bele, de természetesen félbe szakított. Mint mindig.
- Nem érdekel, James. És ha tegyük fel… meglátom az utcán? Infarktust kapjak? Meg ne is készüljek fel? Vígan éltük az életünket Alice-szal, nem gondoltam, hogy különösebben figyelnem kellene, mire meglátom a Reggeli Prófétát, miszerint „még mindig nem sikerült elkapni”… És akkor Alice bevágja, hogy „hát nem is tudtad?”. Én pedig teljesen idiótának éreztem magam…
- Most a legnagyobb baj akkor a büszkeség, édesem? – vigyorodtam el.
- Rögtön kapsz egy pofont, Potter.
- Ez csak egy kis… füllentés volt, szívem. Te mit tettél volna? – Az ölembe húztam Lilyt, és adtam neki egy puszit. – Nagyon szeretlek, és tényleg nem akartam, hogy feleslegesen rágd magad… elég volt az, hogy én alig aludtam…
- Oké, lehet, hogy én is ezt tettem volna, de… DE… ez akkor sem fair, James.
- Most mi nem fair? Mit vagy kiakadva? Teljesen logikátlan az egész. – Mindketten tudtuk, hogy ez így van, de ő a világért se vallotta volna be. Utólag én is beismertem magamnak, hogy hülyeség volt eltitkolni… de most már teljesen mindegy.
Lassan körbefontam derekát a karjaimmal, aztán egyre közelebb hajoltam a szájához, és adtam egy csókot. Egyszer csak kiengedett Miss Pukkancs, és visszacsókolt, mikor váratlanul kirobbant az ajtó, és Sirius újból megzavarta az édes kettest:
- Én megmondtam, Holdsáp! Na látod? De legalább időben érkeztünk…!
- Jaj, Black, hallgass – mondta Lily, miközben felkaptam, kinyújtottam a nyelvem Siriusra, és elfoglaltuk a szobámat…
Egyébként mondtam már, hogy szeretem a gyors béküléseket?
*
Hetekkel később, azaz május közepe felé nagyban készültünk a vizsgákra, mikor Frank és Alice vigyorogva léptek be a lakásba. Rögtön az jutott eszembe, hogy ha Alice itt van, akkor Lily miért nincs, de persze ezt szóval se említettem. Úgy voltam vele, hogy ha Lily nagyon velem akar lenni, akkor úgyis jön. Bár az a kis félelem mindig bennem volt, hogy mi van, ha történik vele valami, viszont ezt általában eltitkoltam.
Szerencsére sokszor mondták már a Bölcsek, hogy egy dolog nem történik meg kétszer. Ami adott egy kis bizalmat az Élethez.
Mostanában sokszor gondoltam arra, hogy a sors vajon szándékosan csinálja ezt velünk? Vajon most sötét idők vannak elrendelve, amit nekünk tűrnünk kell? Naponta tűnnek el emberek… ráadásul sejtésünk sincs, hová. Az oka persze világos: félvérek vagy mugliszületésűek.
Ahogy újra felnéztem Frankékre, az előbbi gondolataim rögtön elszálltak, és a légkörbe is csempésztek egy csöpp boldogságot – amiből nem sok jutott ki nekünk, pedig igyekeztünk.
- Mondani akarunk valamit… azaz inkább bejelenteni… - kezdte kissé félénken Alice, aztán felnézett Frankre, hogy folytassa.
- Nem is tudom, hogy kezdjem, srácok, de az biztos, hogy veletek akartam először megosztani… és most itt vagyok, de nem tudom, hogy kezdjem…
- Felcsináltad Alice-t? – vetette közbe Sirius. – Nem nagy ügy, nem kell ezen rágnotok magatokat…
- Sirius, légy szíves. Had mondják már végig – intette le Remus, és felnéztünk rájuk, de egyelőre egy szólt sem szóltak.
- Na jól van, bökjétek már ki – reccsent fel Sirius újra.
- Összeházasodunk.
Hosszú percekig néztünk rájuk, majd egymásra… Aztán sikeresen felfogtuk a szavak jelentőségét, felpattantuk és vállon veregetve gratuláltunk Franknek, majd megöleltük Alice-t.
- Szuper! Mikorra tervezitek? – kérdeztem.
- Amint befejeződnek a vizsgák. Tehát június közepe – felelte Alice, majd elpirult. – Ne haragudj, James, de ez miatt nem jött el Lily. A fejébe vette, hogy máris hozzálát az előkészületekhez…
- Semmi gond – mosolyodtam el, ahogy elképzeltem Lilyt. – Te is, és én is tudom, milyen, ha szervezésről van szó. Ne mentegetőzz!
- Csak tudom, hogy már régóta nem láttátok egymást…
- Hamarosan úgyis összeakadunk.
- Csak nem felejtetted el, Alice, hogy a mi jó öreg Ágasunk ágaskodója nem bírja sokáig türtőztetni magát? – állt mellém Sirius, és eszeveszett vigyorgásba kezdett, mire belevágtam ököllel a hasába. Csak nem elég erősen…
- Már ne is haragudj, Blöki, de Alice-nak ilyesmit nem kell tudnia – jelent meg Lily az ajtóban, és először mérgesen nézett Siriusra, aztán boldogan vetette magát a karjaim közé.
- Hjaj, Merlin, mit vétettem, hogy ezt a gyönyörű napot megkoronázod egy… EVANSSZEL?!
- Pofa be, Black.
Sirius válaszul kinyújtotta a nyelvét és „sértetten” elvonult a szobájába. Mi még az esküvőről beszélgettünk, és hosszas huzavona után ráálltunk, hogy Alice-nak Lily, Franknek pedig én legyek a tanúja… Soha nem gondoltam volna, hogy tizenkilenc évesen már egy esküvőn tanú leszek…
*
Eszeveszetten közeledtek a vizsgák, mi pedig ugyanilyen tempóban készültünk rájuk. A tanárok is belehúztak, egy pillanat nyugalmat sem hagytak nekünk, ami egy bizonyos szintig érthető is volt. Csak az egészben az egyetlen gond az volt, hogy kezdték elérni, aztán túllépni a határt.
Amíg egyre többet szenvedtünk a túlhajszolás miatt, egyszer csak azt vettük észre, hogy nem jött be egy nap Jake. Eleinte arra gondoltunk, hogy beteg (nem agyban), de mikor harmadnap se jelent meg és Shadow professzor önelégült mosolyával találkoztunk, már sejtettük, hogy bajok lesznek.
- Megölöm, ha felszívódik… - suttogta Sirius, miközben farkasszemet nézett Shadow proffal.
- Segítek – szólalt Frank mögöttem.
- Nem, nem, Mr. Vőlegény. Maga kimarad a buliból… ÉN viszont beszállok – szálltam be a témázásba, mikor hirtelen Shadow termett előttünk.
- No lám-lám. Mr. Black, maga is úgy véli, hogy hamarosan véget ér a pályafutása? – kérdezte még mindig azzal a mosollyal, amivel bejött órára.
- Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem – felelte, de a hangja nem csengett annyira magabiztosan. Mindannyian tisztában voltunk a következményekkel, amit Sirius vállalt Jake miatt.
- Ennek örülök. Amennyiben Jake Dertlof nem jelenik meg az első számú vizsgán június hetedikén, maga sem fog belépni a vizsgáztató ajtaján, Black.
Mintegy végszóra, csöngettek is, és mindenki ledermedve ült a halottak miatt. Amint a tanárnő kilibbent a teremből, Sirius felrúgta a padját, majd Remusszal melléugrottunk.
- Semmi baj, Sirius. Nyugodj le…
- SEMMI BAJ? Van fogalmad arról, hogy ez a hülye kis balfasz mit művel? Az életemmel… a karrieremmel játszik… Érted?!
- Előkerül… elő kell kerülnie! – felelte kissé bizonytalanul Remus, de Sirius nem őrjöngött tovább.
Egészen addig, míg haza nem értünk, és nem volt ott egy levél Siriusnak címezve…
- Remélem, hogy az az esküvői meghívó… - motyogta Sirius, de amint Frankre nézett, aki a padlót fixírozta, ő is rájött, hogy tévedett. Legrosszabb rémálma kezdett megvalósulni…
… és mi abban a pillanatban már tudtuk, hogy Sirius aurori pályafutásának tényleg vége van…
Szerző: Elméletileg utolsó előtti fejezet, gyakorlatilag nem tudom. Véleményt IDE meg ha van időtök, Lumosra... :D
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
