|
30. fejezet ~ Naplemente
Itt az utolsó fejezet, és bár elég nehéz elbúcsúznom ettől a történettől, mégis pontot teszek. Habár fenn áll az esélye, hogy lesz harmadik rész (www.jamespottermegmutatja.freeblog.hu és www.gportal.hu/sistersouls oldalakon találhattok erről infókat).
Szeretném megköszönni Sophie-nak, Vickynek és Miának is, hogy végig mellettem voltak. Ha ők nincsenek, lehet, hogy be se fejeztem volna :D ezen kívül megemlíteném még Mea, Tamcsyy, Nono, Főnixkönny, Barby96, Kitty, Katys, Lexi, Lothlorien93, Lothwin és Natalye nevét, na meg persze azt a 99 emberkét, akik felvették kedvencüknek a történetet :) ja meg persze az adminokat, akik felengedték a fejezeteket. Szóval köszönöm nektek ^^
Figyelmeztetés: csúnya beszéd (ez a fránya Sirius… *sóhajt*XD) Sirius keze megremegett, ahogy felvette a borítékot az asztalról, és ránk pillantott. Láttuk a szemében, hogy már beletörődött, de én még mindig nem tudtam elhinni. Az elmúlt hónapok alatt valahogy nem így ismertem meg Jake-et. Vagy félreismertem? Már nem tudom.
Remus intett, hogy üljünk le, és megvártuk, míg Sirius elolvassa a levelet – megjegyzem, nem lehetett túl hosszú…
- Bocsánatkérés, ömlengés, bocsánatkérés és a végén közli, hogy lelép. Most ilyenkor mit kéne tennem? Pezsgőt bontsak? – kérdezte gúnyosan. - Ugorjak esetleg valaki nyakába, amiért bocsánatot kért ez a f…?
- Sirius, nem lesz ettől jobb. Higgadj le szépen, és… - kelt fel Remus, de valami oknál fogva csendesen visszaült.
- Én is így gondoltam – motyogta Sirius, aztán összegyűrte a levelet és beledobta a kukába.
- Ennyi? – suttogta Frank, én pedig megvontam a vállam.
Talán Frank túl gyorsan szólta el magát… ugyanis a következő pillanatban Sirius keze találkozott a fallal, és hallottunk egy nagy roppanást. Vagy inkább törést?
- Bassza meg – kiáltottam fel, és amilyen gyorsan csak tudtunk, ott termettünk mellette. – Megőrültél?
- Hagyjál békén – próbált ellökni a másik karjával, de természetesen hiába.
- Felhívom Lilyt – mondtam Remusnak, és rögtön tárcsázni kezdtem a már jól ismert számot.
Két perc alatt elhadartam Lilynek röviden, hogy mi történt, és megígérte, hogy a következő vonattal jön… ami azt jelenti, hogy két órán belül itt kellene lennie. Addig tán csak kibírja Sirius…
Bevittük Siriust a szobájába, és mikor a többiek kiosontak félóra múlva, töprengve megkérdeztem, hogy konkrétan most miért is pöccent be ilyen hirtelen, mikor először olyan nyugodt volt.
- Eszembe jutott, mikor elmondtam Kate-nek a fogadást, és hogy mennyire kiakadt. Talán attól húztam fel magam, hogy rájöttem, hogy ő előre megmondta – magyarázta letörten, és elgondolkodtam egy pillanatra.
Nagyon is emlékeztem arra a napra. Lily és Kate is itt volt akkor, és épp arra ébredtem fel, hogy…
- Mégis… mégis, hogy képzelted, Sirius?! Neked egyáltalán mi van a fejedben?! Gondolkoztál már azon, hogy milyen következményei lehetnek ennek az egésznek?! Teljesen meghibbantál?! (…) Basszus, Sirius, nem csak a saját életedet teszed tönkre, hanem még Jake-ét is, vagy hogy a fenébe hívják…
- Figyelj, Sirius. Ez egy kis… baklövés volt, és tudom, hogy ez szar szöveg, de Kate sem akarná, hogy most felhúzd magad. Higgadtnak kell lenned, és pihenj, amíg Lily ide nem ér, oké?
- Oké. És… kösz, Ágas.
- Mit? – lepődtem meg.
- Hogy hívtad az idegölő nődet – vigyorodott el.
Egyetlen mozdulattal beintettem neki, és kivágtattam a szobából.
- Hogy van? – kérdezte Remus, amikor összeakadtunk a folyosón.
- Túl jól. – Szerintem ezzel mindent elmondtam, és Remus is csak mosolyogva megforgatta a szemét.
Több, mint egy óra múlva befutott Lily is, és két perc alatt helyrehozta Sirius kezét, azzal a kikötéssel, hogy valami fura löttyöt kell innia naponta kétszer egy héten át. Szerencsére, miután Siriusszal végzett, az én bajaimra is kerített sort, amit már előbb is meg kellett volna tennie…
*
Június hetedike szinte egy pillanat alatt eljött, és mi kissé feszengve vártuk a vizsgákat. Félkilencre értünk oda, és egyre csak azon rágtuk magunkat, hogy mi van, ha nem sikerül, mikor megjelent Shadow professzor egy pöffeszkedő, kárörvendő mosollyal az arcán.
- Maguknak is épp olyan jó a napjuk, mint nekem? – kérdezte, amire senki nem válaszolt, azonban megállapodott a szeme rajtunk egy momentumra.
A vizsgákat gyorsan letudtuk a pár nap alatt; a gyakorlaton belekérdeztek az elméletbe is, miközben igyekeztek nem túl nehezeket feltenni. Ebből arra következtettünk, hogy mivel elég sötét időket élünk és szükség van az aurorokra, meg persze már kiszűrték a „felesleges” réteget, akkor itt már átengedhetnek mindenkit…
Sirius az ideje kilencven százalékát nem töltötte otthon; különböző kocsmákat és nőket látogatott, amibe nem tudtunk, de nem is akartunk beleszólni. Valahogy le kellett nyugodnia, és mi tiszteletbe tartottuk a döntését. Azt a döntést, mellyel saját magát próbálta meggyőzni arról, hogy Kate tévedett, és nem ő.
Egy szinten megértettük, de ez az állapot nem tarthatott sokáig.
Mert az élet megy tovább. Mennie kell.
Miután letettük a vizsgákat, Frank és Alice egyre izgatottabban várta az esküvőt. A dátum június tizenkilencedikére lett kitűzve, és miután felszabadultunk, már több időnk volt arra, hogy Lilyvel tervezgessük az esküvő részletét. Sajnos beleráncigált ebbe, de a jó oldala az egésznek az volt, hogy Godric’s Hollow-i házunkban töltöttük a nap legtöbb részét, és a lényeg, hogy végre együtt lehettünk…
A lakást felmondtuk még aznap, mikor a vizsgaidőszak befejeződött; Sirius beköltözött a nagybácsikájától örökölt házba, Remus is keresett egy magányos falusi lakást, Frank és Alice pedig keresgélték a közös otthonukat.
Mindezek ellenére az esküvő előtti napon Sirius, Remus és még Frank is a mi Godric’s Hollow-i házunkban parazitáskodott. Lily azt állította, hogy őt ez nem zavarja, de a kanbulit azért ne nálunk tartsuk - ami persze nálam se jöhetett szóba. Lily lelépett Alice-szal, az est folyamán pedig többször találkoztam a whiskys poharakkal, mint Frankkel vagy a Tekergőkkel.
*
Június tizenkilencedikén kissé kótyagosak voltunk, és reggel a Lilyvel közös ágyunkban sem az én bombázóm feküdt, hanem Sirius Black.
- Nem hiszem el, hogy annyira részeg voltam, hogy EZT megengedtem – tajtékoztam kétségbeesve, ahogy lerugdostam magamról a takarót.
- Hát, mást is megengedtél… - kacsintott, mire egy pillanatra elborult az arcom.
- Jaj, Tapmancs! Még egyszer nem versz át ezzel!
- Az arcod nem ezt mutatja…
- Blabla – feleltem, aztán leviharoztam valami kajáért, mikor az órára pillantottam. – BASSZUS, FIÚK, NEGYVEN PERC MÚLVA AZ ESKÜVŐN KELL LENNÜNK!
Ahogy ezt kimondtam, megcsörrent a telefon, és már előre tudtam, hogy Lily az. Nem is tévedtem, ugyanis friss, bársonyos hangja szólalt meg a telefonba.
- Szép jó reggelt. Készen vagytok már?
- Szia szívem. Természetesen igen – feleltem szemrebbenés nélkül, miközben szidtam magam, hogy hogyan tudtuk átaludni a fél napot.
- Szóval nem. – Ez nem kérdés volt, sokkal inkább kijelentés.
- Inkább örülj, hogy nem tudod a részleteket… Negyven perc múlva találkozunk.
- Harminchét! – kiáltotta, majd megszűnt a vonal.
- Mit akart a vörös démon? – lépett be Sirius dísztalárba.
- Harminchét perünk van odaérni – mondtam, és ahogy magamra néztem, fintorogva konstatáltam, hogy én még mindig egy szál gatyában vagyok.
- Csak harminchat – javított ki Remus, akin ugyancsak a frissen vasalt dísztalár volt. Lily tegnap ügyeskedett.
Miután én is összeszedtem magam, és persze Frank másnaposságát is megszüntettük egy jó kis varázslattal, elindultunk a szomszédos varázslófalu egyik házába, amit Frankék kinéztek, és a nászéjszaka után be is költöznek.
A szertartás – Frank külön kérésére – nem volt túl hosszú, de Alice és Lily sikeresen kicicomáztak mindent, hogy azért azon a rövid időn is mindenki csak ámuljon és bámuljon. Az „igen” elhangzása után boldogan csókolták meg egymást, és „néhány” gratuláció befejeztével kimentünk a kertbe, ahol páran már táncra perdültek, valakik pedig csak kényelembe helyezték magukat.
Lily eltűnt két ismeretlen lány társaságában, és én épp indultam volna Sirius után, mikor megpillantottam egy tolószékben ülő szőke lányt, aki mosolyogva megfordult, és egyenesen rám nézett.
- Linda?
- Szervusz, James. Gyönyörű esküvőt hoztatok össze – mondta, én pedig még mindig shokk alatt álltam. Mégse halt meg? Talán Danielnek sikerült egy jótettet is véghez vinni az életében?
- Köszönjük. Te hogy vagy? – kérdeztem, mikor egy magas, barnahajú férfi lépett Linda mögé, mire Linda felnézett és megfogta a kezét.
- Jól, köszi… Apropó – kezdte zavartan -, bemutatom neked a vőlegényemet, Robertet. – Vőlegény? Jól hallottam?
- Ó – feleltem. Hirtelen sok volt az információ, de mire sikerült felfogni, elmosolyodtam, és kezet ráztam Roberttel. – James Potter vagyok.
- Robert Faith. Sokat hallottam magáról.
- Tegeződés, ha lehet. Még nem vagyok olyan idős – javítottam ki gyorsan, mikor felnevetett.
- Örülök, hogy megismerhettelek, de most ideje lesz lepihenni. Lindának hosszú napja volt, és fárasztó. Még nem szabad túlságosan megerőltetnie magát… - nézett Robert Lindára sandán, majd elköszöntek és percek múlva eltűntek a szemem elől.
Miután sikeresen felocsúdtam, és magamban elképzeltem Robert és Linda babáit, csatlakoztam Siriushoz, aki a kezembe nyomott egy pohár whiskyt.
Beszélgetni kezdtünk mindenféléről, eleinte Lindáról, aztán roxfortos évekről, majd az aurorképzősökről és sikeresen feljött Jake Dertlof is.
- Sajnálom, hogy Jake lelépett… - kezdtem, de mielőtt még jobban belemerültünk volna, Sirius közbe vágott.
- Ne sajnáld, így a legjobb. Nem is biztos, hogy jó lett volna nekem az aurorok között. Túl sok a szabály… - mosolyodott el. Hát igen, az egyetlen és független Sirius Black.
Ezután néhány percig csend következett, majd Sirius távolba révedő arccal beszélni kezdett.
- Tudod, Ágas… lehet, hogy nem is olyan nagy baj, hogy lelépett ez a barom. Hozzátartozik az imidzsemhez az is, hogy nem fejeztem be az aurorképzőt… - vonta meg a vállát, én meg felnevettem.
- Sirius, te javíthatatlan vagy!
- No látod, még ez is hozzátartozik! Ez vagyok én… a kis bajkeverő, a kitagadott, és a szingli. Az élet ezt hozta nekem. És ez így is a jó. Az én családom úgyis mindig te leszel – nézett rám, majd felemelte a whiskys poharát és koccintottunk.
- Nem kell szinglinek lenned – mondtam a beállt csend megszakítása érdekében.
- Miért, a többi helyén van? – kérdezte vigyorogva.
- Nincs, de hát a kitagadást te rendezted el, akárcsak azt, hogy bajkeverő legyél. A szingliség meg lehet múlandó is.
- De értsd meg, hogy én nem akarom – válaszolta egy furcsa hanggal, amit leginkább az elkeseredettnek lehetett jellemezni. - Nem akarom elveszíteni még egyszer a szívem.
Sirius félt. Félt, hogy csalódik; félt, hogy újra elveszíti mindazt, amit egyszer már közel engedett.
Ahogy tekintetem találkozott Lilyével, rájöttem, hogy én is ezt tenném, ha elveszíteném őt, és mélyen hálát adtam a Sorsnak és a fent ülőknek, amiért ő van nekem.
- Várom már, hogy a ti esküvőtökön is leigyam magam – szólalt meg hirtelen Sirius, én pedig egy kicsit bepánikoltam.
- Esküvő? Haha… Messze van még.
- Sosem lehet tudni – mondta amolyan mindentudó mosollyal, és odasétált egy szőkéhez, akivel tíz percen belül le is léptek. Sirius már csak ilyen marad, nemde?
Egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha Lilyvel összeházasodnánk. Hihetetlennek tűnt, de… volt ebben a gondolatban valami csábító. Végül is, már van egy közös házunk… talán lehetne néhány közös gyerekünk is - mondjuk egy kviddicscsapatnyi fiú!
- Miről álmodozol, szívem? – huppant le az ölembe Lily.
- Rólad. Mint mindig – feleltem, és adtam egy puszit az arcára.
- Különben hova tűnt Black azzal a szőkével? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Szerintem egy vendégszobában vannak már.
- Oké, csak Alice meg ne tudja, hogy az unokatesójával mit csinál Black… - mondta Lily, és körbenézett, hogy Alice nincs-e hallótávolságon belül.
- Szerinted mi lenne, ha egyszer a mi esküvőnkön ülnénk így? – próbáltam lazán kérdezni, bár nem vagyok benne biztos, hogy sikerült.
- Nem tudom. Lehet, hogy élvezném… - mosolyodott el. – De ne most, James. Várjunk ezzel még egy kicsit. Mondjuk, ha belerázódunk a munkába, és a házunk is tökéletes lesz arra, hogy bővüljünk…
- Mi lenne, ha még ma hozzálátnánk a bővüléshez? – kérdeztem vigyorogva, de nagyot sóhajtva megpróbált felkelni az ölemből - persze időben magamhoz szorítottam.
- Erre várnod kell még legalább estig! – nevetett fel, és megcsókoltam, miközben a háttérben a nap lenyugodni készült.
Ahogy a lenyugvó napra pillantottam, a szívem mélyén teljességet éreztem; befejeztem az aurorképzőt, Alice és Frank férj és feleséget alkotnak, Linda felépült és megtalálta a férfit, akit neki szánt a sors, és a nőt, akit pedig nekem szántak, a mai napig az enyém, ha álmodok, ha nem…
The End
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
