|
1. fejezet ~ Apa leszek...
Betty 2009.03.16. 21:19
A JPM és a Rólad álmodom folytatása, avagy a trilógia befejező része. A történet 1979. október 6-ától 1981. október 31-ig tart – tehát a kezdeti terhességtől egészen Lily és James Potter haláláig.
Aki nem olvasta a JPM-et és a RÁ-t, az is belekezdhet, bár, aki nem tudja, ki az a Kate és Daniel White, vagy Linda Fox (Faith), annak lehet, hogy utána kellene járnia.
Szerzői megjegyés: Leszögezném, hogy minden jog Rowlingé, és nekem nincs semmiféle anyagi hasznom.
Egy kicsit rövidebb fejezet, de ez amolyan bevezetés. Várom a reakciókat! A szél lassan szelte át a parkot, melyen áthaladtam; hazafelé tartottam ezen az októberi napon. A napon, melyen Kate White betöltötte volna tizenkilencedik életévet.
Ahogy ez a gondolat átröppent a fejemben, az elmúlt hónapok eseményein merengtem – mennyi jó és rossz történt velünk!
Alice-ék esküvője után újabb esküvőre mentünk, ami már sokkal hosszabb, hivalkodóbb és elegánsabb volt; Linda hivatalosan is felvette a Mrs. Robert Faith nevet, ezzel pedig aláírta az ő boldog sorsát.
Ez az esküvő is olyan hatással volt rám, akárcsak Frankééké. Össze akartam kötni Lilyvel az életem, de szerinte még nem jött el a megfelelő idő.
Persze, ezt sose kérdőjeleztem meg, hiszen ez a pár boldog pillanat sem tudta eltörölni a fájdalmasakat; Voldemort továbbra is tisztogatott és gyűjtötte a társait - vagy inkább alattvalóit -, a szüleim pedig augusztusban életüket vesztették egy muglijárműben.
De ha mindezt nem vesszük figyelembe, akkor szép hónapokat hagytunk magunk után. Sirius annak ellenére, hogy nem szűkölködött anyagiakban és akár otthon is sütögethette volna a hasát, részt vett minden Főnix Rendje gyűlésen és küldetésen. A Főnix Rendje aurorjának vallotta magát - még ha egy vasat sem kapott az állásáért.
Lilyvel befektettük a Gringottsba azt az óriási vagyont, melyet örököltünk a szüleim után, hogy később támogathassuk az utódokat, meg persze Siriust is. Lily már lassan úgy tekintett rá, mintha az első számú gyerekünk lenne, ugyanis két-háromnaponta megjelent, a közte levő napokban pedig levelekben részletezte a nő- és egyéb ügyeit. Még nem tudott elszakadni tőlem, és az igazat megvallva, én se tőle – ugyanis kilenc éve össze vagyunk nőve. Erre Lily gyakran mondta, hogy ideje lenne elvágni a köldökzsinórt…
Ötkor érkeztem haza, és szerencsére Lily is otthon volt, így kész vacsora várt a Godric’s Hollow-i házunkban. Bár itt még nem is sejtettem, hogy más is fog várni…
Lily furcsa mosollyal az arcán fogadott, egy csókot nyomva az arcomra, én pedig várakozóan tekintettem rá, és megkérdeztem tőle, hogy történt-e valami.
- Dehogyis! – nevetett fel. – Kész a vacsora, szívem.
- És ezenkívül?
- Nyugi már. Egyél inkább – húzott be a konyhába, és mikor megcsapta az orromat a finom vacsora illata, egyből elfelejtettem, hogy „van valami”.
Lily szótlanul terítette meg az asztalt, aztán mikor mindketten helyet foglaltunk, megkérdezte, hogy mi történt a munkában.
- Semmi különös. Mostanában csak papírmunka van. Mintha lecsillapodtak volna a kedélyek… Nem tudom, szívem, mi van, vagy mit tervelnek Voldemorték, de egyelőre szélcsend van – feleltem, miközben bekaptam egy falat húst.
- A Főnix Rendje nem sejt semmit? – kérdezte az arcomat kémlelve. Lily nem volt az utolsó gyűlésen, bár az is eléggé eseménytelenül telt. Dumbledore nem tudott újabb információkkal szolgálni, és azt mondta, hogy nincs más választásunk, várnunk kell.
- Semmit. És az a legnagyobb baj, hogy Dumbledore nagyon csendben van. Mintha ő is tartogatna valamit…
- Megmondaná – vágta rá Lily, aztán nagyot sóhajtva fordult hátra, ugyanis valaki kopogott. – Kinyitnád, James? Előszedek még egy terítéket Siriusnak – mosolyodott el, és én meglepődtem, mikor az ajtó mögött tényleg Sirius állt. A nőknek tényleg van egy ilyen hatodik érzékük?
Nem zavarta, hogy a mai este folyamán is betért hozzánk, és ott vacsorázott velünk. Igazából Lily mindig kicsit többet főzött, szóval nem volt gond a készlettel. Azonban ma valamiért kissé zaklatott volt, és türelmetlen, de nem mertem legilimentálni, ugyanis azt biztosan észrevette volna, és csak mérges lett volna.
Sirius össze-visszafecsegett a nőkről, akikkel holnap és holnapután fog találkozni, Lily pedig csak annyit szólt néha közbe, hogy „hjaj” meg „Sirius, neked nincs jobb dolgod?” és persze a „nem tudod a gatyádban tartani a szerszámodat néhány napig?” beszólások. Tudjátok, csak a szokásos.
Én többnyire csak bólogattam, és vigyorogtam Lily arckifejezésén, mikor egyszer csak elsápadt és kirohant a mosdóba.
- Lehet, hogy eltévesztette a tányért… A hashajtót az enyémbe akarta szórni, és véletlen a sajátjába ment – tippelgetett Sirius.
- Tapmancs, légy szíves! Most az egyszer ne poénkodj ezzel! – korholtam le.
- Miért felejtem el mindig, hogy mikor az asszonyról van szó, akkor meg kellene húznom magam? – kérdezte szemét forgatva, és mikor meglátta az arckifejezésem, rögtön felpattant. – Azt hiszem, ideje távoznom. Egyik nap biztosan összefutunk… Ja, és mondd meg Lilynek, hogy jobbulást, meg kösz a vacsit.
- Szívesen, máskor is várunk – mosolyodtam el, aztán kezet ráztunk, és Sirius pillanatokon belül eltűnt.
Amint becsukódott az ajtó, elfordítottam a kulcsot, és megcéloztam a fürdőszobát. Lily a vécé felett térdelt, és elég sápadtan nézett fel rám.
- Jól vagy? Elrontottad a gyomrod? Beteg vagy? – soroltam a kérdéseket, de csak rázta a fejét.
- James, nyugi már. Várj meg a nappaliban – nyögte, majd visszafordult a vécéhez.
Gyorsan kisiettem a fürdőszobából, és leültem a kanapéra. Istenem, add, hogy ne legyen komolyabb baja… Csak gyomorrontás… vagy valami kis vírus… Kérlek.
- Jöttem – mondta vidámabb hangon, én pedig csak csodálkozni tudtam. Most hányt, akkor mitől lett jó kedve?
- Holnap megyünk az orvoshoz – jelentettem ki ellenkezést nem tűrő hangon.
- Már voltam – felelte nyugodt hangon, nekem meg majdnem leesett az állam.
- Mi az, hogy voltál? Mikor? És nekem miért nem szóltál?
- Ma voltam, és nyugodjál meg. Nincs semmi bajom.
- Nem úgy néztél ki.
- Elmaradt a havim, ennyi az egész – vonta meg a vállát, és éreztem, hogy magasba szökött a vérnyomásom.
- A… a havid? – A mellkasomban egyre jobban lüktetett a szívem, és úgy éreztem, hogy pillanatokon belül kiszakad. – Te… terhes vagy?
Pillanatnyi hatásszünetet után mosolyogva bólintott, és a keze a hasára csúszott, én pedig csak meredtem előre, próbáltam felfogni a szavak súlyát, és egyszer csak éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel, aztán felkaptam Lilyt, és mosolyogva suttogtam a fülébe:
- Apa leszek…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
