2. fejezet ~ Október 22
Betty 2009.03.20. 21:01
Előre leszögezném, hogy csúnyabeszéd előfordul majd a történet folyamán (tessék megköszönni Siriusnak :D), és a +18-as jelenetek is néha-néha, de ezeket nem fogom részletezni. Aki nem jogosult efféle dolgok olvasásra, azt kérem, nyomja meg a jobb oldal fenti sarkában található X-et.
Köszönjük (Emese) :D
A blogon játékok valószínűleg most folytatódnak, és ne feledkezzünk meg www.gportal.hu/sistersouls oldalról sem.
Jó olvasást
A napok teltek, és szinte a föld felett szárnyaltam. A munkában nem is tudtam nagyon odafigyelni, a főnököm, Alastor Mordon pedig állandóan leordított vagy beszólogatott. Bár az az igazság, hogy még ez se szegte kedvemet… Apa leszek…
Merlin, nem tudom elhinni!
Lily azt mondta, hogy várjak a szétkürtöléssel, és nekem ez elég nehezen ment. A körülöttem levő emberek mind azt hitték, megbolondultam és talán a Szent Mungó zártosztályára kellene küldeni, de én többnyire nem vettem fel. Igen ám, egészen addig, míg a legjobb barátom, Sirius nem kezdett rá.
- Mondd, Ágas, te mostanság szedsz valamit?
- Mi van? – képedtem el, miközben a Főnix Rendje szállására igyekeztünk.
- Tudod, ilyen tudatmódosító szereket…
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – feleltem még mindig döbbenten.
- Nem tudod, hogy mik azok?
- De tudom, csak…
- A válasz akkor igen – jelentette ki.
- Mire a válasz igen? – lépett mellénk Lily, ugyanazzal a boldog mosollyal, mint ami az én arcomon is fellelhető volt.
- Merlin, már te is?! – tátotta el a száját Sirius.
- Mit én? – kérdezte Lily.
- Hát te is szedsz valamit, mint James? – Az álla valahol a földön lett volna, ha ez emberileg lehetséges lenne.
- Hagyd rá – szóltam közbe, de Lilyt már így is elkapta a röhögőgörcs. – Sirius ma meghülyült.
- Na jó. Ágas oké… Na de, hogy Evans is?!
- Nem Evans, hanem Lily – javítottam ki már vagy milliomodszorra, de csak leintett. – Vagy inkább hívd Potternek – mondtam, de erre csak két-két felhúzott szemöldökkel találkoztam. – Oké, maradj az Evansnél – emeltem fel mentegetőzve a kezem.
Közben már beértünk a hadiszállásra, ami egy elhagyatott házban volt – bár belülről egyáltalán nem tűnt annak. Kívülről a ház szinte úgy nézett ki, mint ami pillanatokon belül összedőlhet, azonban ha beléptél az ajtón, teljesen az ellentétjét láthattad. Mindössze négy helység volt, az egyik a mosdó, a másik a konyha, a harmadik egy nappaliféleség, amit átalakítottunk a megbeszélés helyévé, illetve az előszoba, amiből a többi három nyílt.
- Megőrültek az emberek… - lépett be Sirius a „nappaliba”, mire mindenki felnézett. A szokásos csapat már ott ült a nagy kerek asztal körül, és Remus hangot is adott a fejében megszülető kérdésnek.
- Kik őrültek meg?
- Potterék – mutatott hátra a válla felett, egyenesen ránk. Legalább nem Evanst mondott.
- Sirius túldramatizálja a helyzetet – mondtam gyorsan. – Mint mindig.
- Miért, történt valami? – vonta fel a szemöldökét. Ő is nyilvánvalóan láthatta, hogy valami megváltozott a légkörben.
- Majd később – előzött meg Lily a válaszadásban, bár én azt akartam mondani, hogy semmi.
Ekkor jelent meg Dumbledore, mindentudó mosollyal az arcán, és félórán át taglalta a mondanivalóját. Ez idő alatt a tekintetem többnyire Lilyre vándorolt, és a születendő gyermekünkön járt az eszem.
Fiút szeretnék. Először.
Aztán jöhet a kislány…
De igazából az se baj, ha lány és aztán fiú. A lényeg úgyis az, hogy az enyém. Hogy apa leszek. Hogy Lilyvel lesz egy közös utódunk…
-… és most inkább átadnám Jamesnek és Lilynek a szót, ugyanis fontos bejelentenivalójuk van – zárta le mondókáját Dumbledore, és én kíváncsian tekintettem fel rá. Honnan tudja? Hát persze, Dumbledore mindent tud.
A szempárok mind ránk szegeződtek, és nem igazán tudtuk eldönteni, hogyan is kezdjünk neki. Végül is, Sirius megelégelte a dolgot, és hatalmas puffanással felkönyökölt az asztalra.
- Belekezdenétek végre? Nyertetek azon a mugli valamin? – tippelgetett Sirius.
- Nem hinném, hogy James szerencsejátékos-szellemű – vágott közbe Frank, akinek egyébként ugyanaz a mosoly volt az arcán, mint nekünk. A napokban derült ki, hogy Alice is terhes.
- Babát várok – mondta ki hangosan Lily, és egy pillanatra lehunyta szemét. A teremben mindenki elnémult, szinte a légy zümmögését is hallani lehetett, Sirius pedig olyan arcot vágott, mint akit pofon vágtak.
- Őszintén gratulálok – jelent meg közvetlen mellettem Dumbledore, és kezet rázott velem.
- Köszönjük, igazgatóúr – feleltük, és a többiek is sorban gratuláltak nekünk.
VÉLEMÉNY
*
- El se hiszem, hogy felcsináltad Evanst – álmélkodott Sirius, mikor Godric’s Hollow egyik utcáján sétáltunk kettesben.
- Őszintén szólva, én se. Olyan hihetetlen, hogy apa leszek…
- Hát igen. James, mint apa? Bocs, haver, de irtó hülyén hangzik – röhögött fel Sirius.
- Na kösz. Ma kivel találkozol? – váltottam témát.
- Ma? Hmm… az ágyammal.
- És ki fog társulni? – kérdeztem vigyorogva.
- Ez jó kérdés. Majd út közben eldöntöm…
- Jézusom, Sirius. A végén még összeszedsz valamilyen nemi betegséget!
- Hú, kezdesz egy apára hasonlítani… - nyújtotta rám a nyelvét.
- Ja, rajtad gyakorlom.
Lassan már a házunknál jártunk, és Sirius elbúcsúzott, majd dehoppanált. Mikor hazaértem, Lily a konyhában sündörgött, én pedig besettenkedtem, és hátulról átölelve a nyakába csókoltam.
- Szervusz, drágám – mosolyodott el.
- Arra gondoltam, hogy ma egy kicsit ünnepelhetnénk – mondtam neki, miközben megfordult, majd felkaptam.
- Hogyan? – kérdezte Lily, de én már a blúzának gombjaival „bajlódtam”.
- Vagy nem szabad? – néztem rá bociszemekkel, de persze a válasz sohasem nem.
*
Alice és Lily mostanság sülve főve együtt voltak, és szinte elválaszthatatlanok lettek. Frankhez és hozzám azért társult Sirius, bár nem mindig volt türelme az eljövendő gyerek témához, ami érthető. Közelgett október huszonkettedike, Kate halálának napja. Sirius többnyire hallgatag volt, esténként pedig hozzánk csatlakozott, és nem más nőkhöz.
Az évforduló napja szörnyű volt – minden tekintetben. Lily fekete szoknyát húzott és egy fekete pulóvert, én pedig fekete nadrágot, ugyancsak fekete felsővel. Sirius is hasonlóképp öltözött, kezében pedig egy csokor vörös rózsát tartott.
A szerelem sose múlik el…
Alice-szal és Frankkel a temető előtt találkoztunk, és lassú léptekkel indultunk meg a sírok között. A szellő néha belekapott a hajunkba, és miközben Kate sírját kerestük, egy férfit pillantottunk meg. Ő is teljes feketeségben pompázott, azonban rajta talár volt, és mikor észrevett bennünket, mindannyian lefagytunk.
Daniel könnyes szemekkel nézett ránk, és dühös pillantásokat küldözgetett felénk, amiért megzavartuk. Lily mögém húzódott, és még néhány másodpercig csak álltunk, mikor Sirius egyszer csak szitkozódva megindult Daniel felé.
- Sirius, állj meg! – kiáltottam utána, de már késő volt. Azonban Daniel is felmérte a helyzetet, és mire Sirius odaért volna, elnyelte a föld.
- Rohadék – suttogta, miközben letérdelt a sír elé és az ő könnyei is folytak már.
- Maradjatok itt egy kicsit – mondtam Lilyéknek, és odasétáltam Sirius mellé, majd felhúztam. – Sirius…
- Hagyj békén! – próbált meg ellökni.
- Nyugodj már meg.
- Nem tudok! Bassza meg, minek jött ide egyáltalán? Mit akar itt ez a…
- Kate testvére. Joga van hozzá – mondtam halkan, miközben a saját indulataimmal is küzdöttem. Bennem is hasonló dolgok játszódtak, mint Siriusban, csak én Lilyt próbáltam védeni. Nem akarom, hogy túlságosan felhúzza magát, és aztán még valami baja legyen a babának…
- Persze, és ahhoz mennyi joga volt, hogy megölje? – kelt ki magából Sirius.
- Semennyi, Sirius. De már nem változtathatunk ezen… Ami megtörtént, megtörtént. És Daniel egyszer biztosan megkapja a méltó büntetést.
- Miután újra megszökik az aurorok közé beépített halálfalók segítségével? – kérdezte ironikusan. – Miért nem tesz valaki az ellen, hogy ez megtörténjen?
- Nem tudom, Sirius, nem tudom – válaszoltam, és közben intettem a többieknek, hogy jöhetnek.
Lily Siriusba és belém kapaszkodott, miközben az ő arcáról is folytak a könnyek. Fájó volt az emlékezés, és fájók voltak a „mi lett volna, ha…” kérdések. Talán most Kate is gyermeket várna Siriustól. Talán Siriusnak benőne végre a feje lágya… Talán…
- Menjünk – szólt hirtelen Sirius, és lassan kiballagtunk a temetőből, majd betértünk a legközelebbi vendéglőbe egy rövid ebédre.
Szótlanul ettünk, ugyanis mindenki fejében az életvidám Kate járt, és az, hogy most miért nem ül köztünk. Sirius egész idő alatt nem szólt egy szót sem, Alice viszont lassan elkezdett fecsegni, ami azért jót tett a társaságnak, és így át tudtuk vészelni a napot, melyen Kate White életét veszítette a saját testvére miatt…
|