|
3. fejezet ~ Leszel a feleségem?
Betty 2009.03.26. 22:03
Sirius művészkedik (szokásához híven), James fél az asszonytól (szokásához híven), Lily pedig oktat (természetesen szokásához híven). :) A napok és a hetek gyorsan teltek, annyira, hogy egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy mindjárt itt a karácsony. Ám annak ellenére, hogy közeledett az ünnep, a legtöbben gyászoltak; valakik kutattak az eltűnt szeretteik után, valakik inkább meghúzták magukat és nem akartak holttestekre találni - nem akarták, hogy valaki kijelentse, „az ön férje halott”. Mindenkinek könnyebb volt egy olyan világban élni, ahol egy kis remény pislákolt.
Lily meghívta az ünnepekre Remust, Siriust, Alice-t és Franket, huszonhatodikára viszont Lily anyukáját és az én nagybácsimat vártuk. Izgalmas, igaz?
Miközben hazafelé tartottam, azon töprengtem, hogy talán itt lenne az ideje, hogy megkérjem Lily kezét. Azonban amikor feljött a téma, Lily válasza még mindig az volt, hogy várjunk, míg lecsillapodnak a kedélyek. Hát persze, szóljunk Voldemortnak, hogy vegyen ki egy kis szabadságot, és addig mi összeházasodunk. Aztán folytathatja…
- Én azt mondom, Ágas – kezdte Sirius, mikor erről beszélgettünk -, vedd meg a gyűrűt, térdelj elé, keress egy nyálas szöveget, mondjuk, Shakespeare-től vagy tudom is én, kitől… Ja, és a bociszemeket se felejtsd el, erre pedig nem mondhat nemet.
- Na persze, aztán meg ha hoppon maradok…
- Nézd a jó oldalát. Addig is szabad vagy, bámulhatod a nőket, jöhetsz a haverokkal sörözni… - sorolta volna még tovább, csak félbeszakítottam.
- Ezt itt hagyd abba, Tapikám. Oké?
- Most mondd, hogy nincs igazam! Kérdezd meg, aztán ha koppansz egyet, akkor legalább jöhetsz sörözni – vonta meg a vállát. – Ez az én véleményem, és maximum az egód csökken egy csöppet.
Válaszképp sóhajtottam. Én már nem tudnék elviselni még több visszautasítást. Elég volt már.
- Szűnj meg, Sirius – mondtam fáradtan.
- Londonban van egy jó ékszerész. A héten elkísérlek – kacsintott rám Sirius, aztán se szó, se beszéd, elhoppanált.
- December huszonnegyedikén jöttünk össze. Talán aznap bevethetném magam. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal tértem be a házba, ahol a szívroham kerülgetett, mikor megpillantottam Lilyt, amint egy vézna létrán egyensúlyozott, hogy feltegye a karácsonyi gömböket a fenyőfára.
- Te mi a frászt csinálsz? – kérdeztem éles hangon, ahogy a létre mellé léptem, és az aggodalomtól kezdve a dühig minden érzés társult.
Ekkor Lily ijedtségében összerezzent, és mielőtt még sikkanthatott volna akár egyet, a létra megbillent. Az egyetlen szerencse pedig az volt, hogy ott álltam mellette, és elkaptam.
- Te teljesen megőrültél? – morogtam, majd letettem a kanapéra.
- Most mi van? – nézett rám döbbenten.
- Mi van?! Hogy hogy mi van? Akkor kérdezném meg, mi van, ha most leestél volna! Megőrültél? Azért van a pálcád, hogy használd! – tajtékoztam.
- Nem Siriusszal beszélsz – nyújtotta rám a nyelvét, pedig én egyáltalán nem úgy értettem, hanem sokkal inkább komolyan. – James, nyugodj már le. Nem lett semmi baj.
- Az eszem megáll… - viharoztam fel a hálóba, majd miután átöltöztem, lerohantam, és bekiáltottam a nappaliba, hogy elmegyek futni.
*
Mikor hazaértem, a fa teljesen feldíszítve állt, az asztalon ott volt Lily pálcája és egy angyalka, ami a fa tetejére kellene, hogy kerüljön.
- Megvártalak vele – lépett mellém Lily, és a fejével az angyalkára bökött. – Ne haragudj rám. Tényleg ostoba voltam.
- Nem haragszom, csak ilyet többet ne csinálj, jó? – lágyult el a hangom, és magamhoz öleltem. Egy pillanat alatt elszállt a mérgem, és a vágy kerekedett felül.
- Héhé, Jamie! Most vacsora, aztán felteszed az angyalkát, és majd csak az után beszélhetünk erről – húzódott el. Pedig már épp jó helyen járt a kezem…
- Nem vagyok Jamie – feleltem durcásan. – Én azt mondom, hogy felteszem az angyalkát – intettem egyet a farzsebemből kikapott pálcával, és a következő pillanatban már a fa tetején volt –, a vacsorát átugorhatjuk, vagy helyette megeszlek téged – vigyorogtam, és megcsókoltam.
- Hááát… nem is tudom – kezdte, de mielőtt még nemet mondhatott volna, felkaptam, és a legközelebbi ágyhoz vittem…
*
December huszonnegyedikén délelőtt megjelent Sirius, és egy gyors „boldog karácsony” elmormolása után elráncigált otthonról, mondván, hogy egy nagyon fontos ajándék megválasztásában kell a segítségem. Természetesen én is, és sajnos Lily is átlátott a szitán, és biztos volt benne, hogy neki veszek valamit. Nem is tévedett.
Elmentünk egy ékszerészüzletbe, és igyekeztünk kiválasztani a megfelelő gyűrűt, ami csakis az én asszonykám ujjára kerülhet.
- Szerintem Evans olyan csaj, aki szeretné mutogatni, hogy őt eljegyezték – kezdte Sirius, és egy óriási gyémántgyűrűre mutatott.
- Te nem vagy normális! Lily? Egy nőről beszélünk? Sőt, Tapmancs drága, te tudod, hogy kiről van szó?
- Hát hogyne tudnám!
- Akkor jól vésd a fejedbe, hogy akit te beképzeltnek tituláltál, az főz rád naponta.
- Jó-jó – emelte meg védekezően a kezét. – Akkor… de figyelj már! Alice-nak is biztosan szeretne dicsekedni vele…
- Sirius, kérlek. Próbáljuk más oldalról megközelíteni.
- Bocs, de nem láttam még Evanst alulról – vágta be halál nyugodtan, én meg csak megforgattam a szemem.
- Nem egészen így gondoltam. De örülök, hogy legalább őt nem láttad. Egy a milliók közül…
- De várj csak. Rémlik valami hatodikból…
- Ne folytasd, mert leütlek – fenyegettem meg.
- Maguk testvérek? – kérdezte az imént megjelenő eladónő, akire Sirius rögtön lecsapott.
- Ó, nem, cicus, de ha te úgy szereted, akkor lehetünk tesók is, és hármasban? – kacsintott Sirius, a leányzó viszont sértetten kivonult a pult mögül és azt motyogta, hogy pár perc múlva visszajön.
- Lám-lám. A nagy Sirius Black kezdi elveszíteni a népszerűségét a nők között?
Ahogy ezt kimondtam, egy szőke nőci jelent meg, és kutatóan tekintett körbe a kis helyiségben.
- Sirius Black? – kérdezte, és tekintete megállapodott a barátomon.
- Szolgálatára, hölgyem – hajolt meg Sirius, ráadásként még kezet is csókolt a lánynak. Ezek nem normálisak!
Miközben ők flörtölgetni kezdtek, én inkább visszatértem a gyűrűkhöz, ha már ezért jöttem. A szemem megakadt egy szép gyűrűn, melybe kisebb smaragdkövek voltak beletéve, és nem volt sem túl kihívó, de hétköznapi sem. A zöldet nem kell magyarázni, ugyanis a szín tökéletesen Lily szeme színét tükrözte.
- Jó választás – jött vissza az előző eladólány, akit annyira nem nyűgözött le Sirius műsora. Ketten vagyunk!
- Szerintem is. Mondja, van zöld bársonydobozuk?
*
Lily estére hagyta a vásárlást, mondván, hogy már kevesebben vannak a boltokban, de persze ő is olyan, mint az összes többi nő – mindent az utolsó pillanatra hagy. Nekem ez nagyon jól jött, ugyanis az egész házat besötétítettem, sikeresen összedobtam egy szerény vacsorát – ez tellett tőlem -, megterítettem a karácsonyfa mellett egy kis asztalon, amire az evőeszközökön kívül még egy üveg pezsgő és gyertya is került.
A bársonydobozkát beletettem egy kissé nagyobb dobozba, amit egy másik nagyobb dobozba tettem, amit még egy újabba, és így tovább, egészen addig, míg egy elég terebélyes dobozt nem kaptam. Ezt zöldszalaggal átkötöttem, és a karácsonyfa mellé tettem.
Mire mindezzel végeztem, Lily lépett be rengeteg holmival a kezében, és a nevemet kiáltozta.
- James! Elment az áram? A lightus* varázsigével lesz egy kis fény – kezdte az oktatást, de ha szükség lett volna fényre, akkor magamtól is rájöttem volna erre.
- Állj meg szépen a küszöbön – szóltam gyorsan, és az ajtóban termettem, hogy még véletlen se láthasson be. A csomagokat lepakoltuk a fal mellé, majd lassan bevezettem a nappaliba.
- Húha, James. Mi folyik itt? – mosolyodott el.
- Karácsony van – nyújtottam rá a nyelvem, és kihúztam a széket, hogy leülhessen. – Merre jártál?
- Mindenfelé. Siriust láttam valami szőke csajjal. Új? – kérdezte vigyorogva, miközben szedett egy szelet húst, mellé pedig mártást.
- Ha egyre gondolunk, akkor igen. Bár mostanság csak szőkékkel láttam.
- Érdekes… Szerinted fél a barnáktól?
Tudtam, hogy Kate-re utalt, de hát vannak dolgok, amiket nem érthetünk. Egyszerűen ez így alakult. Sirius döntésébe nem avatkozhatunk bele különösebben, és nem mondhatjuk meg neki, milyen hajú lányokkal járjon. Ha neki így könnyebb, már pedig biztosan az, akkor ezt el kell fogadnunk.
- Nem tudom – válaszoltam. – De most nem Siriusról beszélünk, hanem rólunk.
- Rólunk? – húzta fel a szemöldökét. – Sejtettem, hogy karácsonyhoz semmi köze nincs a vacsinak.
- Pedig ezt azért csináltam. Apropó, karácsony… - mosolyodtam el, majd az ujjammal a dobozra böktem.
Lily rám nézett, aztán a dobozra, majd ismét rám. Ezután felállt, letérdelt a doboz mellé, és elkezdte bontogatni. A második doboz után érdeklődve nézett rám, de én csak megvontam a vállam, és intettem, hogy folytassa. Amikor a legkisebb dobozhoz ért, elakadt a lélegzete. Már láthatta a bársonydobozkát, és én ekkor odasétáltam mellé, letérdeltem, és kivettem a kezéből. Kinyitottam, és láttam, hogy a tekintete csillog, de egy kis félelmet is észrevettem.
- Tudod, arra gondoltam, hogy eljött a mi időnk… Lily, én nagyon szeretlek, és szeretném… ha hozzám jönnél feleségül. Szeretném, ha végre hivatalosan is Mrs. Potter lennél – túrtam bele idegesen a hajamba.
- James… - kezdte félve, de közbeszóltam.
- Most ne gondolj a háttérre. Csak ránk. Kettőnkre. – Pillanatnyi hatásszünet alatt mélyen a szemébe néztem. - Leszel a feleségem?
- Ó, James… Hát persze! – borult a nyakamba, és egy hosszú csókkal jutalmazott meg, és miközben magamban azon morfondíroztam, hogy mi miatt is voltam ennyire betojva, néhány ruha szép ívben a földön is landolt…
* - a szerző kitalációja, nem ellopni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
