|
4. fejezet ~ Karácsonyi ebédek sokasága
Betty 2009.04.08. 19:26
JAVÍTÁS: „… huszonhatodikára viszont Lily szüleit vártuk.” Rájöttem, hogy Lily apját már eltemettem az első részben, szóval inkább George bácsi (James nagybácsija :P) jelenik meg a mostani felvonásban :D
December huszonötödikén én még ágyban voltam, mikor hatalmas csörömpöléseket hallottam a konyhából. Ásítva megborzoltam a hajam, aztán épp a lépcsőnél tartottam, mikor újabb edény csattanása ütötte meg a fülem. Besiettem a konyhába, ahol természetesen Lily látványa fogadott, amint egy sámlin egyensúlyozott, és épp egy újabb edényt próbált leemelni a polcról.
Megsúgom, ugyanolyan eredménnyel, akárcsak az eddigieket…
- Khm – szólaltam meg végre, és hirtelen megfordult, de szerencsére most nem dőlt el semmiféle létra (vagy a mostani esetben a sámli). – Mit csinálsz?
- Keresem azt a fazekat, amiben hat személyre tudok levest főzni – magyarázta, mikor egyszer csak öröm ült ki az arcára és meglebegtette a hatalmas fémedényt. – Na végre!
- Oké, örülök az örömödnek, de… lejönnél végre arról a kiba…? – kezdtem kicsit hangosabban, mint amit kellett volna, mire Lilynek elgörbült a szája, és sírni kezdett.
Pillanatnyi döbbenet érkezett a részemről, Lily viszont lelépett a sámli mellé, majd ráült, és a kezébe temetve az arcát, egyre csak sírt.
- Úristen, szívem. Most… most mi lelt téged? – guggoltam le elé, és gyorsan átkaroltam, mire felnézett csillogó szemekkel, és egyszer csak… elmosolyodott. – Lily… én ezt nem tudom követni, ne haragudj – haraptam idegesen a számba, és próbáltam megérteni, hogy most mi is van. Nem nagy sikerrel.
- Ezek… ezek csak hangulatingadozások – motyogta mosolyogva, miközben patakokban folytak a könnyei. Kezdtem egyre jobban megrémülni…
- Azt hiszem, ideje lesz egy kazal könyvet elolvasni a terhes nőkről… - feleltem, mire nevetőgörcsöt kapott. – Esetleg segítsek a főzésnél? – kérdeztem, de erre még inkább nevetni kezdett, és én csak tanácstalanul bámultam rá.
- Bocs… sajnálom… tényleg… - válaszolgatta kitartóan a röhögés közben, majd hirtelen kifújta magát. – Szóval, ha nem baj, drágám, akkor inkább ne…
- Hé! Mi bajod a kajámmal? Tegnap este nem volt jó? – biggyesztettem le a számat.
- A szándék a fontos – csókolta meg az arcom, aztán felkapta az edényt, és nekiállt a főzésnek.
Én még néhány pillanat erejéig csak álltam ott, aztán megcéloztam a könyves polcot, és a terhes nőkről szóló könyvek után kutattam…
Természetesen kiderült, hogy nekünk ilyen nincs, főleg, hogy Lily a nővérképzőbe járt, és abszolúte semmi szüksége olyan könyvre, amit már kívülről is fúj.
VÉLEMÉNY
*
Pontosan öt órakor toppant be a várt vendégek elsőszámú tagja, alias Sirius Orion Black. Ne kérdezzétek, mióta szoktam rá a teljes név használatára. Tényleg, a fiam akkor az én nevemet fogja viselni? Hm-hm, Lilyvel ideje lesz rátérni a nevekre, főleg azokra, amik jól csengenek a Jamesszel.
SOB – az előbb kiírt nevű személy – megjelenése igencsak érdekes volt, ugyanis az első, amit megjegyzett, hogy Lilynek jól áll a gyűrű, mire Lily igencsak frappánsan válaszolt:
- Neked meg jól áll az oldaladon az új szőke csaj.
- Szőke? – vonta fel a szemöldökét. – Ja, a tegnapi! Bocs, az már réginek számít.
- Tegnapi? – Most rajtam volt a sor, hogy megmozgassam a szemöldököm. – Azóta milyet szedtél össze? Fekete, barna, esetleg vörös?
- A vörös a te kedvenced – mondta Sirius, mikor Lily bement a nappaliba, hogy előkeresse Sirius ajándékát. – Erről jut eszembe… ma összefutottam egy pillanatra Paul Lestrange-dzsal.
- Igen? És bájosan elcsevegtetek egy tea mellett? – pislogtam aranyosan, és azon gondolkoztam, hogy mi köze a vörösnek Paulhoz, mikor beugrott Klaudia arca.
- Nem, Ágas. Inkább hagyjuk a témát – sietett a válasszal, mikor észrevette az elboruló tekintetem.
- Hát oké, Tapmancs.
Klaudián töprengtem, és azon az emléken, amikor utoljára belenézett a szemembe halála előtt. Az a pillanat örökké a fejembe vésődött, és nem csak azért, mert nem tudtam megmenteni, hanem azért, mert sokat jelentett nekem. Nem annyit, mint a jövendőbeli feleségem, és sosem tudott volna annyira beférkőzni a szívembe, de… mégis kimerem mondani, hogy szerettem – egy bizonyos fokon. És annak ellenére, hogy ő úgy hitte, Lily miatt, magamnak be merem ismerni, hogy nem csak Lilyt láttam benne, hanem Klaudiát is.
- James? Hahó! Mars, itt a Föld! – integetett az orrom előtt Sirius, és én gyorsan megráztam a fejem.
- Bocs-bocs, elbámészkodtam.
- Azt látom… De engem csak a piszkos részletei érdekelnek az álmodozásodnak – kacsintott rám, mire megforgattam a szemem, és megveregettem a vállát.
- Sajnos, ilyen nem volt – mondtam, mikor Lily végre megjelent egy nagyobb dobozzal a kezében, és Sirius kezébe nyomta.
- Ez micsoda? – nézett hol Lilyre, hol rám, de mi csak intettünk, hogy inkább bontsa ki.
Lilyvel igencsak összeszedtük magunkat, és megleptük Siriust egy csomó… izgalmas könyvecskével. Példának megemlíteném a „Hogyan kerüljük el a különböző módon elkapható kellemetlenségeket?”, illetve a „Pajtás Bajtárs” – ami ugyancsak hasonló témákat boncolgat -, és a „Boszorkány invázió” regény, aminek a főszereplője kiköpött Sirius Black. Lily még fogadni is mert volna, hogy az írónő szoros kapcsolatban állt az elmúlt időszakban a mi kis nőcsábászunkkal…
- Miért van olyan érzésem, hogy a már majdnem Mrs Potter ötlete volt ez az egész? – vigyorgott Sirius, és adott egy puszit Lilynek „köszönöm”-ként.
- Nem, Tapikám, én is nagy szerepet játszottam ebben, ugyanis az egyelőre első számú fiamat ideje lesz helyes útra terelni – mondtam mosolyogva.
- Nem biztos, hogy kívánok részt venni a személyre szabott kúrátokon – válaszolta, miközben négy könyvet tartott a kezében és igencsak ijedt fejet vágott.
Aztán jött Sirius ajándéka, ami – hála Merlinnek, Istennek, Allahnak, Buddhának, Zeusznak és a többinek, akit nem említettem -, kaptam egy „Tanácstalan férfiak a terhes nők mellett” című könyvet, amiből végre mindent megtudhatok Lily elkövetkezendő szeszélyeiről.
Továbbá kaptunk még egy bort, és egy albumot is, amibe már pár kép be volt ragasztva… Alatta Sirius sajátkezű megjegyzéseit olvashattuk: az első képen az látható, ahol „Evans Ágason gyakorolja boksz-tudását”, ugyanis Lily épp adott egy pofont. Csodálatos kép.
Aztán jöttek olyan képek, mint mikor nyugalomban tanultunk bájitaltanra (Sirius: „A szappanopera szünetel”), akkor az első csók („Aaaaaaaaaaaaaav.”), és mikor Sirius megtréfálta Lilyt úgy, hogy leöntötte egy vödör vízzel és mindene átlátszott.*
- Hú, Black, ezzel többet fáradtál, mint mi a könyvek kiválasztásával – nevetett fel Lily, és megölelte Siriust. – Bár annyit mondanék, hogy ezt a képet – mutatott a vizes pólós képre – el fogom tüntetni.
- Nem hiszem, hogy sikerülni fog – húzta el a száját Sirius. – Az a helyzet, hogy Örökragasztót használtam.
- Na ne – nyögött fel Lily. – De majd megtalálom a módját, ne aggódj!
- Nem is vártam más választ – mondta Sirius, mikor beléptek Alice-ék, és az ajándékozás után Remus is befutott, így végre nekiülhettünk enni…
A vacsora tökéletes volt, ugyanis a hangulat szuper volt, a háziasszony főztje isteni, a vendégek haszontalanok és perverzek, és bejelentettük az eljegyzést is, amit kitűnő örömmel és lelkesedéssel fogadtak…
*
Huszonhatodikán reggel szinte ugyanazok a jelenetek ismétlődtek, mint tegnap. Egy pillanatig azt hittem, hogy újra kezdődött a nap, de szerencsémre nem, csak Lily készült az újabb vacsorára.
Mikor lementem, akkor homlokon csókoltam, és leültem az egyik székről, majd figyelemmel kísértem a tevékenységét.
- Nem lehetne ma szünetet tartani? – kérdeztem egy ásítás után.
- Nyugodtan feküdj vissza. Nekem meg kell csinálnom egy tortát anyának, mert imádja a süteményeket, és gondoltam, a karlánc mellé még ezt kapja – hadarta el egy szuszra, mire én gépiesen bólintottam egyet.
- És ha visszafeküdnénk együtt? – néztem rá bociszemekkel, de az ő szemei inkább azt sugallták, hogy „jaj, istenem, ezek a férfiak…”.
Nem is vártam meg a választ, hanem felmentem és visszadőltem aludni még jó pár órára. Arról álmodtam, hogy egy kisgyermek szaladgált körülöttem, a távolban pedig Lily nevetve ült a földön, és egyfolytában mosolygott. A kisgyerek sokszor megölelt, de az arcát sosem láthattam, mert egyszerűen homályos volt. Ekkor Lily intett, hogy menjek oda, és aztán sokáig feküdtünk a füvön csókolózva, egymást ölelve…
- James… ébredj!
Hirtelen riadtam fel, és körülbelül úgy néztem Lilyre, mint mikor egy mugli meglát egy szellemet, azzal a különbséggel, hogy én nem kaptam infarktust…
- Történt valami? – kérdeztem ijedten.
- Dehogyis, drágám. Csak George bácsi lent ül a nappaliban… - mondta nyugodtan, és én azonnal felpattantam.
- Miért nem szóltál?
- Már két perce próbállak felébreszteni! Meg amúgyis… amint látom, igencsak, öhm… érdekes álmod lehetett – bökött a fejével az altestem felé.
- Semmi közöd – nyújtottam rá a nyelvem, és odatettem egy párnát.
Lily mosolyogva vállat vont, amolyan „tudom, hogy úgyse bírod ezt sokáig”-nézéssel, majd lement a nagybátyámhoz, én pedig pár perccel később követtem.
- George bá’! – ujjongtam egy nagyot, mintha egy hatéves kisfiú lettem volna.
- Szevasz, James.
Egy pillanatra megöleltük egymást, aztán végignéztem rajta. Igazából semmit sem változott, ugyanaz maradt, mint akit már tizenkilenc éve ismerek. Szerencsére a papi ruháját nélkülözte – én még egy év után sem tudtam megszokni -, fekete hajában viszont apró őszhajszálak is felfedezhetőek voltak. Az én imádnivaló nagybácsim is öregszik…
- Nagyon nagyon gratulálok nektek, James – mondta mosolyogva, miközben leült a kanapéra. – Annyira örülök, hogy bővül a Potter-család – nézett Lily hasára, aki gyorsan eltűnt a konyhában.
- Hidd el, én is – feleltem neki. – Egyébként a kandallóval van valami zűr – intettem az említett tárgy felé, amin elméletileg hopp-porral közlekedhetnénk, de valamiért nem lehet. – Sirius már többször is próbálkozott vele, de valamiért bedöglött.
- Majd az ünnepek után meglátogatom a Minisztérium Hopp-hálózat osztályát, jó? Tudod, a karácsonyi szezonban egy papnak nem sok szünete van – vigyorodott el, én pedig hálásan megköszöntem, amiért ilyen hétköznapiasan fejezte ki magát csak azért, hogy az én egyszerű kis fejem megértse.
Félórán belül megérkezett a jövendőbeli anyós-jelölt is, és a gyors ajándékozás és bemutatkozás után hozzáláttunk az evéshez.
Lily anyja, avagy Mrs Evans szinte ugyanazzal a „problémával” küszködik, mint George bácsi – mivel az ő hajába is akadnak őszhajszálak. Bár megjegyzem, nem annyi, mint a kissé korosabb nagybátyámnak, de hát… ami van, az van, és ami látható, az bizony látható.
Mikor a főételt befejeztük, Lily felállt és megkocogtatta a poharát, majd egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, hogy Mrs Evans elhallgasson. Az anyósok első számú átka, nemde?
- Nos, lenne egy kis bejelenteni valóm mindannyiatoknak… - kezdte mosolyogva, és higgyétek el, rám jött ám a barna, főleg, mikor megsimogatta a hasát.
- Mondd, hogy nem hatosikreket várunk – néztem rá ijedten, mire Mrs Evans lesújtó pillantást vetett rám, és egyben felderült arccal nézett egyetlen lánykájára. A második átok: „vejem a főgonosz, a lányom az áldozat”.
- Nem, drágám – fogta meg a kezem Lily, és így észrevehetővé tette a jegygyűrűt. A harmadik számú átok következett volna: az anyós felkiált, össze-vissza halandzsázik, de mindezt Lily félbeszakítja egy intéssel. – Az első örömhír az lenne, hogy Jamesszel összeházasodunk…
Mrs Evans elégedett mosollyal dőlt hátra a széken, és valami olyasmit motyogott, hogy ezt már előbb kellett volna megtennünk, továbbá George bácsi is elvigyorodott és gyorsan gratulált.
- A második közlemény pedig… amit Jamesszel még nem beszéltem meg, de ha már így együtt vagyunk, akkor arra gondoltam, hogy… mi lenne, ha George adna össze bennünket?
- Ez nagyszerű ötlet! – tapsikolt anyósom, és én is majdnem követtem. De csak MAJDNEM!
George bácsi is nagyon örült, természetesen el is fogadta, és mikor Lily kiment a desszertért, követtem.
- Segíthetek, szívem? – néztem rá bociszemekkel.
- Ismerem ezt a nézést – sóhajtott. – Mit szeretnél?
- Nem is tudom, hogy ismerhetsz ennyire – csókoltam bele a nyakába, de ő továbbra is a választ várta. – Na jó. Szóval, mi lenne… ha összeboronálnánk anyukádat és a nagybácsimat?
- MI VAN? Megőrültél? Anyám…? Na ne. Nincs két éve se, hogy meghalt apu, te meg… Úristen, James! Hogy juthat ilyen az eszedbe? Meg különben is… George PAP – tajtékozott, és én gyorsan elkezdtem csitítgatni, mielőtt még a nagy hangulatingadozástól kitörne belőle a zokogás.
- Jó-jó, igazad van – „értettem egyet vele”, a családi béke érdekében. - De… nézd már, milyen sorsa van egy papnak? Minden férfinak kell egy nő az életébe. Persze, nem úgy, mint Siriusnak, hanem egy olyan, mint nekem te.
- Ez mind szép és jó, James. Viszont ez nem anyám lesz – jelentette ki.
- Oké, DE ha, tegyük fel, összejönnének, akkor te megakadályoznád?
- Igen… nem! Nem tudom, James – felelte bizonytalanul. – Amúgy is. Hülyeségen veszekszünk. Anya és George NEM fognak összejönni.
Válaszképp felemeltem a kezem, és mikor vissza akartam térni a vendégekhez, akkor a következő mondatot hallottam meg:
- Tudja, Caroline – szólt George bácsi -, örülök, hogy megismerhettem magát. Ritkák a szép és értelmes nők. – Nem is tudtam, hogy a nagybácsim tud bókolni!
- Ó, ne bolondozzon, George – búgta az anyós, és sokáig csak nevetgéltek, mikor Lily jelent meg mellettem, és nagy köhécselés közepette bevonult a helyszínre.
A beszélgetés természetesen másra terelődött, és Lilyn láttam, hogy nem tett jót az idegeinek az én kis cselszövésem. Pedig én azt hittem, hogy örülni fog majd, de… érthető, hogy az apja emlékét próbálja őrizni. Mindenesetre tisztázzuk: nem adom fel!
*Csapongó élet – by Lily Evans regényemben meg is van ez az eset :D
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
