Sokáig nem voltam magamnál, amit onnan tudok, hogy egyfolytában olyan érzésem volt, mintha tűvel szurkálták volna a testem, és valamilyen kibírhatatlan forróság szállt a fejembe – és ez mind csak azt jelentheti, hogy nem a mennyországban vagyok, mert akkor békesség járna át, és nem a poklok poklához hasonlítana a helyzet.

Ez az elméletem be is bizonyosodott, mikor egyszer kinyitottam a szemem, és vakító fehérség vett körül. Hosszú ideig csak pislogtam, hogy megszokjam a fényt, és egyszer csak egy vörös villanás is beugrott a képbe.

- James? Felébredtél? – szólt Lily. Nahát, mégiscsak a mennyország?
- Azt hiszem – nyöszörögtem. – Hol vagyok? – kérdeztem a fejemet tapogatva, és éreztem, hogy tiszta víz vagyok.
- A Szent Mungóban – válaszolta. Hallottam, hogy a hangja megremegett. – James… Jaj, istenem, olyan jó, hogy nem… Én azt hittem, meghalsz… - zokogott fel, és az ágyam szélére ült, majd rám borult. – Soha többé nem mehetsz el két méterre messzebb… Nem tudnám elviselni, ha megint bajod lenne…

Ahogy rám dőlt, nagy fájdalom járta a testem, és mikor benéztem a lepedő alá, láttam, hogy tele vagyok kicsi, de mély sebekkel. Mind a két karomon kötés volt, és egy kicsit nehezen is kaptam levegőt. És ekkor eszembe jutott minden; a tűz, a halálfalók, a terjedő füst, és…

- Sirius jól van? – kérdeztem hirtelen, ahogy felrémlett előttem az a pillanat, amikor Sirius nekicsapódik az üvegfalnak, ami darabokra törve hullott mindenfelé.
- Igen, csak… elég csúnya sebeket szedett össze. A hátába rengeteg üvegdarab állt bele, és eléggé ijesztő mennyiségű vért veszített, de ő már tegnapelőtt az ápolónőket hajkurászta – mosolyodott el Lily. Végre.
- Tegnapelőtt? Mégis hány napja vagyunk itt?
- Ez az ötödik nap. Ma van január ötödike.
- Boldog új évet – öleltem meg, miközben egy-egy porcikámba éles fájdalom hasított, de nem törődtem vele.
- Most már boldog – felelte és viszonozta az ölelést. – De csak óvatosan, nem akarom, hogy valami bajod legyen – fenyegetőzött a mutatóujjával. – A doktor úr nem sokára rád néz, úgyhogy pihenjél.

Lily egy gyors csók, és egy „szeretlek” elsuttogása után elhagyta a kórtermet, így egyedül maradtam a gondolataimmal, néhány röpke percre. Aztán egyszer csak belépett egy magas, barnahajú férfi, aki kiköpött olyan volt, mint Robert Faith*. A legjobb az egészben, hogy azért volt olyan, mert tényleg ő látogatott meg.
- Nos, hogy van a mi kis betegünk? – kérdezte mosolyogva, miközben leellenőrizte a mellettem pityegő gépet, és firkált néhány dolgot a lebegő pergamenre.
- Mindenem fáj – mordultam fel, és jól esett, hogy végre kimondhattam. Főleg, mert Lilynek nem mertem.
- Nem csodálkozok rajta, Mr Potter.
- James… - javítottam ki.
- Ó, hát persze. Egyébként örülök, hogy magához tért… Vagy magadhoz tértél – nevetett fel Robert. – Már kezdtünk bepánikolni, legfőképp a jövendőbeli Mrs Potter, de szerencsére nem ijesztgettél sokáig minket. Mr Black már igencsak jóóó formában van – nyújtotta meg a jót eléggé, amiből mindent megértettem.
- Nem unatkoznak a nővérek – jegyeztem meg halkan. – És Linda? Ő hogy van?
- Nagyszerűen. Sőt! Ha eldicsekedhetem, akkor ugyanabban az állapotban, mint Mrs Potter.
- Nahát! Őszintén gratulálok – vigyorodtam el. – Mikorra várjátok a babát? – kérdeztem, miközben magamban számolgattam, hogy az esküvőn még semmit sem sejtettünk.
- Hetedik elején. Igazából már az esküvőn is kezdett terebélyesedni, de Mrs Fox kitett magáért, és elrejtettük a kíváncsi vendégek elől… - mesélte vidáman.
- Nagyon örülök nektek. Gondolom, a ház már tele van babaholmikkal…
- Ne is mondd! Linda megőrjít azzal, hogy mikor hazaérek az esti műszakból, mindig belebotlok valamibe… Tegnap például egy csipogó mackóra léptem rá – forgatta meg a szemeit, mikor kipattant az ajtó, és Sirius jelent meg kócosan, ráadásul épp az ingjét gombolgatta.

- Hello, Ágas. Mi újság?
- Én is pontosan ezt akartam kérdezni tőled – vigyorogtam, és végignéztem rajta. – Kin vadállatkodtál?
- Azon a szőkén… Hogy is hívják, doktor úr? – nézett segélykérően Robertre.
- Diana.
- Na igen, rajta… vagy inkább ő rajtam, mert tudod, én még fáradt vagyok… - kacsintott rám, én pedig felröhögtem. Utólag nem tudom eldönteni, hogy kínomban vagy csak úgy.

Eközben Robert elhagyta a kórtermet, arra hivatkozva, hogy rengeteg dolga van, és nem is akar bennünket zavarni. Sirius rögtön elkezdte ecsetelni a mai napját a reggeli szextől kezdve a délutáni negyedik menetig bezárólag.

- Egyébként találkoztam Evansszel – tette hozzá, csak úgy „mellékesen”.
- Azt ne mondd, hogy ez jutott eszedbe az előbbi témáról!
- Hát… az egyik nővér vörös volt, de… inkább onnan, hogy a hasa elég nagy már, és ahhoz, hogy nagy legyen, nektek is ilyesmit kellett művelnetek…
- Amihez neked semmi közöd – siettem pontot tenni az ügy végére, mielőtt még Sirius belemelegedne.
- Ugyan, Ágas-pajtás. A régi szép időkben te is mindent megosztottál a csajaidról.
- Akik nem voltak a jövendőbeli feleségeim.
- De lehettek volna, ha te a vörös démonon kívül mást is észrevettél volna – feleselt, én viszont csak legyintettem rá. A szokásos cseszegetés. – El tudom képzelni, amint például Redforddal voltál, és közben Evans nevét ordítoztad… vagy sóhajtoztad?
- SIRIUS! Fejezd már be. – Teljesen vörös voltam, pedig nem jellemző rám az ilyesmi. Mégiscsak a szexuális életemről dumál ez a marha.
- Naaaa, Dzséééjmiiii! – ugrott rám, mire az egyik seben felszakadt, és pillanatok alatt elázott a fehér lepedő.

Sirius elkezdett úristenezni, én meg próbáltam elérni a pálcámat – bár megjegyzem, egy használható varázsigét se tudtam ilyen téren. Talán Merlin, talán a véletlen volt, de lényeg, hogy ekkor megjelent Remus, és sikeresen felmérte a helyzetet. Azonnal odalépett az ágyam mellé, és lehúzta a lepedőt rólam, mire a vér spriccelt egyet, Sirius meg elájult.
Szóval még nem mondtam, hogy Sirius nem igazán bírja a spriccelő vért? Na akkor most mondom.

- Ennek is pont most kell elájulnia – morgott Remus, miközben elállította a vérzést.
- Kösz, Holdsáp, életmentő vagy.
- És még időzíteni is tudok – húzódott mosolyra a szája, és a következő pillanatban már Sirius mellett térdelt.
- Szerintem hagyjuk ott – fejtettem ki a véleményem. – Az előbb a nemi életemet kezdte kibeszélni…
- Ismered Siriust. – Ennyi válasz jött Remustól.
- Tudod, mit? Van egy sokkal jobb ötletem – vigyorodtam el ördögien, és nekiláttunk a terv kivitelezéséhez…