9. fejezet ~ Pillanatképek
Betty 2009.06.22. 17:04
Nos itt az új fejezet. A cím azért ez, mert "ugrálok" egy kicsit, szóval egy-egy jelenet nem kap túúúúúl nagy szerepet :D de ennek ellenére, remélem, h tetszik ^^
Köszönöm a 100 véleményt, aranyosak vagytok ^^
Március elseje.
Kinek, mi jut eszébe erről a dátumról? Nekem a tavasz. A remény. Az új dolgok. És mostantól az esküvőnk napja is.
De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis el kell mesélnem mindent „hogyan történt” címszó alatt.
Még február vége felé betoppant Sirius. Megjegyzem, körülbelül egy hétig nem találkoztunk a névválasztós incidens miatt – ami érthető. De leszögezem, nem állok én sem Sirius, sem Lily oldalán. Mindkettejüknek igazuk van – valamilyen formában. Én csak azt mondom, hogy kicsit visszafoghatnák magukat, főként Lily egészsége miatt.
Tehát, mikor Sirius kifüstölögte magát, eljött hozzánk, de persze Lilyn végig átnézett. Untam a dolgot, és Lilynek is biztosan rosszul esett, még ha igyekezett is nem kimutatni. Igaz, sosem voltak Siriusszal puszipajtások, de ez a gyerekes, „nem beszélünk egymással”-dolog kiakasztott.
- Mi lenne, ha most már abbahagynátok ezt? – kérdeztem, és a hatás kedvéért az asztalra csaptam a Prófétát, aminek a címoldalán természetesen Voldemort szerepelt.
- Mit is? – nézett rám értetlenkedve Sirius, majd maga elé húzta az újságot, és a vezércikket vette szemügyre.
- Ezt az egészet. Unalmas már, hogy itt játsszátok mindketten a sértett felet. Igen, Lily, te is, ne nézz így rám, és ne szakíts félbe, Tapmancs. Ti is tudjátok, hogy ez az egész egy nagy baromság. Lily jót akart ezzel a névválasztással – fordultam Siriushoz. – Nem akart neked rosszat, egyszerűen csak egy szép megemlékezés akart lenni. Oké, én megértem, hogy kiakadtál, hidd el, én is kiakadtam volna, de azért ez már sok. És, Lily – néztem most rá -, igazad volt neked is, viszont semmi jogod nincs kritizálni Sirius társadalmi életét. Ha ő így érzi jól magát, akkor az ő dolga. Nem vagy az anyja, és még azt sem mondhatnám, hogy a barátja, mert ha így folytatjátok, maximum ellenségek lehettek. De ezt nem akarom eltűrni, se itt, se máshol. Borítsatok fátylat mindenre, legyetek jóban.
- Ezt értsem úgy – kezdte Sirius -, hogy nem is csipkelődhetünk?
- Pfff, Black… Jamie tartott egy gyönyörű beszédet, te pedig bevágod ezt? Szép, mondhatom, nagyon szép…
- Na igen, ez a másik – vettem át újra a szót. – Ha már ennyire szeretitek a vezetéknevén szólítani a másikat, akkor miért kell ilyen gúnyosan?
- Nem tehetek róla, hogy Black… vagyis Sirius - javította ki magát Lily – nem tudja megjegyezni a nevemet.
- Tudom, de minek mondjam? Még ha a szeretőm lennél vagy valami, akkor oké, hogy Lilyt mondok, de nem vagy. Még nem döntöttem el, hogy szerencsére vagy nem – válaszolta Sirius, miközben gondolkodós fejezet vágott, bennem meg forrt a méreg. Tényleg ilyen nehéz lesz ezeket megbékíteni?
Ezután elhallgattunk, és én morogva mentem ki a konyhából, hogy kettesben hagyjam őket. Egyszerűen elegem volt az egészből; nem értettem, minek kell ez a színjáték. Ők is tudják, hogy meglehetnének egymás mellett normálisan, csak nem képesek arrébb tenni a büszkeségüket.
Ez pedig egészen addig volt így, amíg Dumbledore nem hívott bennünket egy küldetésre. Sietve kaptuk össze magunkat Siriusszal, és könyörögtem Lilynek, hogy maradjon otthon, ne veszélyeztesse a baba és a saját testi épségét, de nem hallgatott rám.
Mikor odaértünk a pusztára - ahova egy zsupszkulccsal jutottunk el -, már javába tartott a harc. Én rögtön Lilyhez fordultam, és megkértem, hogy maradjon itt a fánál, és majd fedez minket. Természetesen a válasz nem volt, és én mérgemben otthagytam. Azt még hallottam, hogy Sirius mondja Lilynek, hogy jobban tenné, ha fedezékben maradna, de szintén süket fülekre talált.
Így történt, hogy mikor már javában folyt a küzdelem a halálfalókkal, egyszer csak megjelent Bellatrix, és beszállt a harcba. Néhány Főnix Rendje-tag megsérült, de azért a földön feküdt már halálfaló is. Mrs Lestrange nem teketóriázott, egyenesen Lily gömbölyödő hasára szegezte a pálcáját, engem pedig a szívinfarktus kerülgetett.
Körülöttük folyt a harc, és szép, lassan elindultam feléjük, de ezt észrevette Bellatrix.
- Potter, maradj ott! Vagy szeretnéd, ha a menyasszonyocskádnak… helyesbítek, a jövendőbeli kicsi Potternek baja essen?
Nem válaszoltam, de megálltam. Lily is csak állt, és nem mutatta, de a szeméből kiolvastam, hogy meg van rémülve. Bellatrix felnevetett, és ahogy elnéztem a válla felett, megláttam, ahogy Sirius leterít egy halálfalót, és elindul Bella felé. Én nem mertem mozdulni, de talán… talán majd Sirius…
Próbáltam reménykedni, hogy véghez vihető a terve úgy, hogy senkinek ne legyen baja… Ha ezt túléljük, esküszöm, bezárom Lilyt a házba, és soha többé nem dughatja ki az orrát se!
Lily a hasára csúsztatta a kezét, és látni akartam, ahogy Sirius cselekszik, de a fejem mellett elsuhant egy átok, és kénytelen voltam védekezni, illetve a harcba szállni a halálfalóval. Párbajozni kezdtünk, és a legnagyobb pechemre, az egyik pont eltalálta a vállam, így leterültem a földre, arccal előre. Az utolsó dolog, ami eljutott a tudatomig, az Lily sikolya volt…
*
- Sirius, egy életre hálás leszek azért, amit tettél… - mondta Lily, miközben borogatást tett a fejemre, aztán odament Siriushoz, és kicserélte a karján levő kötést.
A nappaliban feküdtem a kanapén, Sirius a fotelban ült, Lily pedig egyszer hozzám, egyszer Siriushoz sietett. Nem szereztem nagy sérülést, de azért sajgott a fejem.
- Nem tudom, hogy vagytok vele, de én azért örülök, hogy valami helyre jött köztetek – mondtam halkan, mert nem akartam elszólni magam.
- Lehet, hogy ideje volt – válaszolta Lily, és mosolygott.
- Ha nem lennék ekkora hős, akkor lehet, hogy még nem békültünk volna meg – vigyorgott Sirius, mire mi csak legyintettünk. – Egyébként láttátok Bellatrix arcát, amikor elkaptam? Ilyenkor miért nincs nekünk egy fényképezőgépünk? Meg kellett volna örökíteni azt a pillanatot.
- Ez mind szép és jó, de ki fényképezte volna le…? – kérdezte Lily mosolyogva, mire nevetni kezdtünk. Lehet, hogy tényleg béke lesz kettejük közt?
*
Lilyvel az ágyban feküdtünk egymás mellett. Lily hasára tettem a kezem, ő pedig szorosan hozzám bújt, de egy szót sem szóltunk. Én hosszasan emésztgettem magamban a történeteket; a halottak listáját a Prófétából, a halálfalókkal vívott harcot, Bellatrix tettét, Sirius hősködését, amikor egyszer csak rájöttem, hogy lépnünk kell.
- Lily – hasaltam rá az ágyra, és mélyen a szemébe néztem. – Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy ne várjunk tovább.
- Mire ne várjunk? – nézett rám Lily furcsán, és szerintem a zsigereibe érezte már, hogy most valami váratlannal rukkolok elő.
- Arra, hogy összeházasodjunk.
- James, neked elment az eszed? – tapogatta meg a homlokom, de megfogtam a karját, és adtam egy puszit rá.
- Tényleg nem akarok tovább várni. Megőrülök attól, hogy bármikor bajod eshet, hogy nem vagy biztonságban, és hogy nem vagy a nevem alatt. Még ma házasodjunk össze!
- James… James… Higgadj már le, és gondold végig azt, amit mondasz!
- Végiggondoltam. Ma akarom. Március elseje van, szívem.
- Tudom, de… James, nem hívtunk meg senkit!
- Lényegtelen. Nekem nem kell nagy esküvő. Én téged akarlak – mosolyogtam rá, és adtam egy puszit. – Szólok George bácsinak, Siriusnak meg Remusnak.
- Én meg Alice-éknek. Meg anyunak is kellene… Csak ő biztosan nem engedné meg – gondolkodott el.
- Mindegy, majd elmagyarázzuk neki, hogy nem várhattunk.
Adtam a szájára még egyszer egy gyors csókot, és lerohantam a nappaliba. Előszedtem két borítékot; egyet megcímeztem George bácsinak, egyet pedig Remusnak. Leírtam nekik, hogy még ma szeretnénk összeházasodni, és legyenek nálunk pontosan négykor. Siriusnak nem kellett írni, csak előkaptam a tükröt, és elkezdtem hívogatni.
- Tapmancs… gyerünk! Elég a hancúrból, nézz bele a tükörbe!
- Ágas? Most jöttem el tőletek. Valami baj van?
- Nem, de félnégyre itt kellene lenned, mint tanú.
- Mint tanú? Nem értelek – ráncolta össze a homlokát.
- Esküvői tanú, te lüke.
- És ki házaso… - kezdte, aztán elharapta a mondatot, mivel leesett neki, hogy rólam van szó. – Nem lesz ez egy kicsit gyors, Ágas?
- Nem, így akarom… akarjuk.
- Hát jó. Félnégykor nálad – mondta, majd eltűnt a képből.
*
Mindenki nagyon pontosan érkezett; először Remus jelent meg fekete talárban, aztán ugyanígy Sirius és végül George bácsi. Frank és Alice a menyasszonyt rendezték, és így velük majd csak a kis kápolnában találkozunk, négy órakor.
- James, én nagyon örülök, meg minden… de biztosan nem akartak egy világraszóló lakodalmat? Mrs Evans is… - kezdte, de gyorsan félbeszakítottam a prédikációt.
- Nem, George bácsi. Így szeretnénk tényleg. Nem akarok semmi flancot, sem kétszáz vendéget. A lényeg úgyis itt van. Nekem csak ti vagytok a fontosak.
- Jó, akkor induljunk meg – veregette meg mosolyogva a vállam, és aztán hoppanáltunk a kis kápolnába, ami London egyik félreeső részében volt.
Lilyék még nem voltak sehol, így George bácsival odasétáltam az oltárhoz, és abban a pillanatban fogott el valamilyen érzés. Valaki ezt talán pániknak vagy kétségbeesésnek nevezné – én inkább úgy mondanám, hogy egy utolsó kiáltás a szabadságnak. Nem tudtam, hogy jó-e, hogy így fejest ugrunk a házasságba, de győzködtem magam, hogy nem változik meg semmi; már így is összeköltöztünk, és ezt csak hivatalosan bejelentjük Isten színe előtt.
Sirius lépett mellém, a vállamra tette a kezét, és bíztatóan rám mosolygott.
- Sejtem, hogy mit gondolsz most. De Evans jó feleség lesz, én ebben biztos vagyok, és abban is, hogy most jót cselekedsz.
- Ezt most csak azért mondod, hogy megnyugtass? – néztem rá kétkedve.
- Nem. Azért mondom, mert így van. – Sirius nagyon ritkán beszél komolyakat, de mindig a megfelelő pillanatban.
- Kösz szépen, haver.
Ahogy ezt kimondtam, megpillantottam az ajtóban Franket, aki előresietett a kezében egy fényképezőgépet lobogtatva, mögötte pedig Alice jött, de ő megállt egy-két méterre mellettem. Ránéztem Frankre, aki az ajtó felé intett a fejével, majd Sirius is füttyentett egyet, és amikor odafordultam, Lilyt láttam meg Remus jobbján.
Lilyn egy hosszú, fehér ruha volt, amit nem tudok leírni - főleg, mert nem értek hozzá -, de azt elmondhatom, hogy meseszép volt benne, és szinte alig látszott a növekvő pocakja. A haját kontyba tűzték – gondolom, Alice mesterkedett -, és a derékig érő fátyol sem maradhatott el.
Még akkor is gyönyörködtem Lilyben, amikor mellém lépett, és rám mosolygott. Átvettem Remustól, aki ezután Sirius mellé állt, és én továbbra is néztem Lilyt, és csak néztem, és néztem és néztem… egyszerűen nem tudtam betelni se azzal, hogy milyen szép, se azzal, hogy ez a ruha mind azt jelképezi, hogy most összeházasodunk… hogy a feleségem lesz.
- Azért gyűltünk össze ezen a napon – kezdte George bácsi a szokásos mondókát -, hogy ezt a párt összeadjuk Isten színe előtt…
Nem igazán tudtam figyelni rá, mert egyfolytában késztetést éreztem arra, hogy oldalra nézzek. Én azt hittem, hogy egy-két perc telt el azzal, hogy oldalra néztem, és Lilyt bámultam, de mikor Lily riadt arccal nézett rám, és Sirius is megkocogtatta a vállam, akkor én is megijedtem.
- Kac-kac, Ágas. Ezt a pillantást szerintem hagyd meg a nászéjszakára!
- Nos, akkor újra – mondta mosolyogva George bácsi, és Lily is megkönnyebbülten sóhajtott. – Te, James Charlus Potter, megfogadod, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ, együtt leszel az itt megjelent Lily Evansszel?
Isten véled, legényélet!
- Megfogadom.
- És te, Lily Caroline Evans, megfogadod, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ, együtt leszel az itt megjelent James Potterrel? – Éreztem, ahogy izzadni kezdett a tenyerem, és a torkomban dobogott a szívem. Talán egy örökkévalóságnak tűnt, mire Lily kimondta azt az egy szót.
- Megfogadom.
- Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Csókoljátok meg egymást!
Szinte magamhoz ragadtam Lilyt, és hevesen csókoltam meg. Visszacsókolt, és a nyakam köré fonta a karjait. Éreztem, hogy mosolyog.
- Szeretlek – suttogtam, ahogy összeértettük a homlokunkat, és hallottam, ahogy Frank kattintgatta a fényképezőgépet.
- Én is szeretlek.
A néhány ember, aki körülvett bennünket, mind tapsoltak, és mikor kifelé mentünk, Alice és Remus rizst kezdett el szórni ránk. Megálltunk a kápolna előtt, és észrevette egy seprűt a falnak támasztva. Egy Nimbusz 1000-est. Méghozzá az én Nimbusz 1000-esemet.
Elkaptam Sirius tekintetét, aki felkapta a seprűmet, a kezembe adta, majd előhúzta a talárja alól a láthatatlanná tévő köpenyemet és közben magához szorított.
- Sok boldogságot, Ágas – vigyorgott, és intett egyet az ég felé. Én rámosolyogtam, és megszorítottam a karját; nagyon hálás voltam neki mindazért, amit tett, és legfőképp azért, mert mellettem állt.
Felszálltam a seprűre, és vártam, hogy Lily is társuljon, de ő még hezitált egy pillanatig, aztán odasietett Siriushoz, és a kezébe nyomta a menyasszonyi csokrot.
- Ez a tiéd, Sirius.
- Az enyém? – nézett rá meglepetten a barátom. – Én nem akarok megnősülni, Ev… Potter – javította ki magát mosolyogva.
- Nem baj, de ez neked jár – mondta Lily rejtélyesen, és adott egy puszit Sirius arcára, majd felszállt a seprűre.
Integettünk még egyszer, magunkra terítettük a köpenyt, aztán felszálltunk, és elindultunk London egyik legszebb – és legdrágább – hoteljába. Sirius átváltozott kutyává, és egy ideig futott mellettünk, mi pedig nevettünk Lilyvel. Ahogy visszanéztem a kis kápolnára, és összeakadt a tekintetünk Lilyvel, éreztem, hogy ez volt életem egyik legszebb napja és tudtam, hogy helyesen cselekedtem…
Szerző megjegyzése Nr. 1: ne tessék belekötni ebbe a muglik nem láthatják meg őket a seprűn dologba :D másképp nem tudtam megoldani
Szerző megjegyzése Nr. 2: ez a seprűs dolog az Örökkön örökké című ficemből jött, mert szerettem volna, hogy az az írásom is kötődjön a JMA-hoz. Aki még nem olvasta, az kattintson a címre
|