Miután beléptem a konyhába, egyszerre rengeteg esemény pergett le; Piton elengedte Lily kezét, és hátrált egy lépést, Lily felsikoltott, és ügyetlenségében még le is lökött egy vázát, én pedig azon morfondíroztam, hogy melyik haláltusa illene Pitonhoz: megfojtsam, összeverjem, szimpla Adava, esetleg Crució és aztán Adava…?

Mindeközben pedig olyan érzésem volt, mintha az idegeim sorban szakadnának el és ezernyi gondolat futott végig az agyamon; Perselus Piton az én házamban. Lily beengedte. Már találkoztak valahol. Piton nem hiába mászkált Godric’s Hollowban. Lily hazudott.
És én hagytam magam átvágni – egyetlen egyszer se gyanakodtam, és eszembe se jutott, hogy ez lenne a magyarázat Piton hirtelen feltűnésére. Pedig logikus, végig az orrom előtt hevert, sőt, ha ironikus szeretnék lenni, akkor végig mellettem hevert az indok.

- Mit akarsz itt? – szegeztem a torkának a pálcám, és legszívesebben az egész tizenegy incset átszúrtam volna a nyakán, a fején, a hasán, a szívén… - Voldemort küldött?

A neve hallatán Piton megremegett, de én ettől is csak még szánalmasabbnak találtam. Voldemortot szolgálja, és mégis fél tőle… Felrántottam az inget a karján, és ott volt, ott díszelgett a karján a Sötét Jegy, és ekkor ránéztem Lilyre.

- Egy ilyen alakkal találkozgatsz? Aki ezt a jegyet viseli? Aki olyanok közt van, akik megölték Kate-et és még ki tudja, hány ártatlan embert? Mondd, Lily, te képes vagy összeállni ezzel? – Csak úgy fröcsköltem a szavakat, és lehet, hogy túlzásba vittem, de tényleg undorodtam Pitontól és a fajtájától.

Lily dermedten állt, és a konyhapultot szorongatta, Piton pedig próbálta összeszedni magát. Én nem tudtam, mit tegyek: öljem meg, hívjam a Főnix Rendjét, vagy esetleg hagyjam itt az egész helyet, és tűnjek el a világ másik felére?
Talán Nicole volt a legokosabb mindannyiunk közül.

- James, kérlek, engedd el Perselust. Nem azért van itt, amit te gondolsz. Ő nem rossz ember.
- Nem rossz?! Lily, nyisd már ki a szemed!
- Kussolj már, Potter. Az lenne a legegyszerűbb, ha végighallgatnád a feleséged - hangsúlyozta az utolsó szót, és minden egyes kiejtett betűjében érződött a fájdalom. Ezzel pedig szereztem egy nagyon kicsi elégtételt. – Mert engem úgyse fogsz.
- Hát nem, te utolsó… - kezdtem, de Lily elrántott Pitontól, és a pálcámat a sarokba vágta.
- Ide figyelj, James. Perselus kém. Dumbledore kéme.

Nem akartam otthon maradni, nem akartam annak a szemétnek a pofáját nézni, és nem akartam Lily szemébe se nézni. Megalázó volt az egész helyzet, ráadásul a zsigereimben éreztem, hogy Piton nem azért volt ott, mert kém és Lilynek szolgáltatja az információkat, hanem sokkal inkább azért a mondatért...

Lily, én szeretlek… mindig szerettelek. Nem teheted ezt velem…

Szinte olyan volt, mintha Piton mellettem állt volna, és beleordította volna a fülembe, hogy ő az én feleségemet szereti. Azt, aki átvert, aki találkozgatott ezzel az alakkal…

Egyszerűen nem tudott érdekelni, hogy Dumbledore, a mindenható, kéme. Itt nem erről volt szó, hanem sokkal inkább kettőnkről, a bizalomról, és… és honnan tudhatnám, hogy most, miután szerelmet vallott Piton, nem kötnek-e ki a mi hitvesi ágyunkban?

Hát igen. Bizalom. Egyetlen szó, és mégis mekkora ereje van… Egyszer már eljátszottam ezt, és akkor majdnem elveszítettem Lilyt. Most miért kellene újra az én hülyeségem miatt szétmennünk? Akkor se bíztam benne, pedig akkor is láttam olyanokat, amiktől őrjöngeni tudtam volna. És ha akkor megölöm Danielt, most nem mászkálna szabadon.

De vajon képes lennék én ölni? Nem, nem hiszem. Nem csináltak se Danielből, se Pitonból, és egyáltalán még csak halálfalóból sem. Hiányzik belőlem az, hogy tényleg megtegyem. Pedig talán csak igazán akarni kellene.

Hosszú órákon át sétáltam, már nem is fogtam fel, hogy merre, mikor egyszer megszólalt a zsebembe Sirius hangja.
- Ágas, hol vagy? Ágas! Jelentkezz!

Kikaptam az ikertükröt a zsebemből, és egy fának támaszkodva magam elé tartottam, hogy lásson.
- Merlin, hogy nézel ki? Hány citromot ettél meg? – rémüldözött.
- Képletesen érted? – mosolyodtam el kényszeredetten, mire vágott egy fintort.
- Ugorj be hozzám, és mindent megdumálunk.

Bólintottam, aztán pedig elhoppanáltam abba a házba, amit Sirius vett még akkor, amikor elhagytuk a legénylakást. Régen nem jártam itt, valahogy mindig csak Sirius jött hozzánk – erre a magyarázat csak annyi, hogy nála nem volt egy dolgos menyecske, aki főzzön minden jött-mentre.

Egy kisebb folyosón mentem végig a dolgozószobába, mert Sirius az ideje nagy részét ott töltötte – illetve a hálószobában.
- Hahó, Tapmancs!
- Erre gyere – szólt az egyik ajtó mögül, ami történetesen a hálószobája volt, és ő egy farmernadrágban feszített ing nélkül. – Bocsi, közbejött valami, de már végeztem is – hadarta, mikor mellette megjelent egy alacsony, szőke nő, aki jól végigmért.
- Mondhattad volna, hogy vendéged van – mondtam, és már indultam is ki, mikor Sirius megfogta a karom.
- Melissa már menni készült így is. Kikísérem, aztán a tiéd vagyok – vigyorodott el, és intett, hogy menjek a dolgozószobába.

Tudtam az utat, és ahogy haladtam a szoba felé, erősen arra koncentráltam, hogy ne rúgjam seggbe Siriust. Persze, nem lepett meg az előző kis incidens, meg a csaj sem, de ez nem igazán jó így.
Egy normális nőt akarok Sirius mellé – túl nagy kérés ez?

Beléptem a szobába, majd leültem a kopott, vörös fotelra, de igyekeztem úgy ülni, hogy minél kisebb felületet érintsek, mivel van fogalmam arról, hogy Sirius milyen helyszíneket használ egyes tevékenységekre.

- Már jöttem is! – futott be Sirius, és nem maradt el a kutyaugatáshoz hasonló nevetése, amitől nekem mindig mosolyognom kell.
- Látom, sikerült összeszedni egy újat – céloztam ezzel a szőkére.
- Újat? Ágas drágám, ez már réginek számít… De ez lényegtelen. Beszéltem az asszonnyal, mármint a tiéddel – egészítette ki, mikor meglátta a kérdő pillantásomat -, és azt mondta, hogy gáz van. Mi történt?
- Piton a konyhában volt, mikor hazaértem.
- Hoppá…
-… és épp szerelmet vallott az asszonynak.
- Nem mondod? Legalább kiverted belőle az érzelgőséget?
- Nem sok kellett. Csak az utamba állt egy aprócska információ. Lily azt mondta, hogy Piton Dumbledore kéme.
- Hát igen… - suttogta Sirius, az állam meg a padlón koppant.
- Mi az, hogy hát igen?! Te is tudtál róla?!
- Miután te hazamentél, én elhoppanáltam Dumbledore-hoz, és ott volt Remus. Beszélgettek, és nem vettek észre engem, én meg hallgatóztam. Jól van, ne nézz rám így, tudod, milyen vagyok. Különben is, a vége az lett, hogy Dumbledore felszólított, hogy társuljak hozzájuk…
- De mit mondott?
- Azt, hogy Piton saját maga ment el Dumbledore-hoz, és elmondott néhány dolgot Voldemortról. Persze, az öreg nem bízik meg benne, de szerinte még ebben a háborúban jól jön egy kém. Lehet, hogy nem Piton a megfelelő ember, de... A lényeg amúgy is az, hogy aztán már nem tudtalak elérni, mert Remus le akarta szedni a fejem, amiért hallgatóztam, és mire ráértem volna, addigra megjelent a szőke.
- Értem – nyögtem ki.

Hirtelen nem kaptam levegőt, és ez a pitonos dolog engem kikészített. Nem akartam ezt, mivel tudtam, hogy nem lesz jó vége. Piton nem megbízható. Halálfaló, mardekáros és nem utolsó sorban, konkurencia.

- Lehet, hogy haza kellene menned.
- Hátha most Daniel van a konyhában, hogy Lilynek szerelmet valljon? – gúnyolódtam, mire Sirius felpattant, és a kandallóhoz lökdösött.
- Eredj haza, mielőtt még Godric’s Hollowig rugdoslak…

*

A torkomban dobogott a szívem, mikor lenyomtam a kilincset. Tudtam, hogy Piton már nincs itt, de nem akartam Lily magyarázkodását hallgatni. Honnét tudhatom, hogy nem hazudik?

Bizalom, nemde?

- James! – pattant fel a kanapéról, mikor meglátott, és sietősen igyekezett felém.
- Csak lassan, Lily. Ülj le szépen, mielőtt elfolyik a magzatvized – mondtam, mikor már majdnem odaért hozzám, mire elsápadt.
- Miért csinálod ezt?
- Én?! – ment fel rögtön a pumpám, de aztán mély lélegzetet vettem. - Kérlek, ne húzz fel, Lily.
- Nem húzlak fel. Szimplán feltettem egy kérdést.
- Jó, akkor te miért találkoztál Pitonnal?
- Mert a barátom.
- A barátodnak neveznéd azt, aki lesárvérűzött, csak azért, hogy benyalizzon a halálfaló-kölyköknek?
- Ezt te nem értheted, James – válaszolta Lily sértődötten. – Gyerekkorunkban sülve-főve együtt voltunk. A legjobb barátom volt, és mindig támaszkodhattam rá. Az első csapás az volt, hogy ő a Mardekárba, én pedig a Griffendélbe kerültem. Akkor még ez nem számított, de mire ötödikesek lettünk, már nagyon is. Mindketten tudtuk, hogy már nem lehetünk barátok, és szerintem Perselus csak azért csinálta, hogy könnyebb legyen így távol tartania magától.
- Miközben teljesen beléd volt zúgva – szóltam közbe ironikusan.
- Ezt nem tudtam, és nem is érdekelt. Nekem mindig te kellettél, ezt te is tudod.
- De eleinte nem tudtam – mosolyodtam el, ahogy eszembe jutott az a sok veszekedés.
- Amikor megtudtam, hogy Perselus halálfaló, nem lepődtem meg. Nem tudtam utálni érte. Ő a barátom, az életem része… Nem tudom kitörölni csak úgy, mert a rossz utat választotta.

Megleptek Lily szavai, és mindeközben csodáltam őt. Csodáltam, mert képes megbocsátani Pitonnak, és azért is, mert ennyire jó ember.

- Ne haragudj, hogy nem mondtam meg, de tudtam, hogyan reagáltál volna.
- Mióta találkozgattok? – szegeztem neki egy újabb kérdést, de már megenyhültem.
- Nem tudom. Pár hónapja talán… Sajnálom, tényleg. Nem akartalak becsapni, csak tudtam, hogy mit mondanál… - Lily lehajtotta a fejét, és láttam, hogy néhány könnycsepp szántja végig az arcát.

Letérdeltem elé, aztán letöröltem a könnyeket, és adtam egy puszit az arcára.

- Nem tudok rád haragudni, Lily. Lehet, hogy jobb is, hogy nem mondtad el, csak olyan szar érzés… Sirius is tudta, Remus is, nem szóltatok egy szót sem, aztán hazaérek arra, hogy Piton a konyhában nyáladzik neked…
- De engem nem érdekel! Miután elmentél, megmondtam neki, hogy többet nem találkozunk, ha nem érti meg, hogy nekem csak barátként kell ő. Mert valaki más testesíti meg a szerelmet… - mosolyodott el, majd adott egy csókot.

Ahogy a karjaimban tartottam Lilyt, azon gondolkoztam, hogy nem akarom, hogy a hivatalos közös életünk bizalmatlanul kezdődjön, és így félretettem a kakaskodó énemet. Lily az enyém, ahogy azt megfogadtuk a kiskápolnában, és ez nem változik meg sohasem…

VÉLEMÉNYT